Műfaj: crack, paródia, smut, romantikus
Figyelmeztetés: yaoi és 18+
Idővel
a dolgok, az emberek, és még a történetek is egészen másmilyenné alakulhatnak…
Megjegyzés: Csak így ne írjatok...
Nem vicc, mindenkit arra kérek, hogy tényleg ne tegyétek, és ezt a novellát se
vegyétek komolyan. Ha viszont jót nevettek rajta, már megérte megírnom.
Ezt
a figurát most Youngjae-ről akarom mintázni: Elegáns és karcsú test,
makulátlanul fehér ing és feszes fekete szövetnadrág, gyengédséget sugárzó,
gömbölyded áll és arcforma… A szemei pedig… Kár, hogy ezen a pár
négyzetcentiméternyi rajzon nem fog látszani a szemei íve, s az étcsokoládé
színe sem.
A fiatal férfi újra
homlokába lógó szalmaszín tincsei közé túrt, elengedve egy pillanatra az
egeret, mely laptopjához volt csatlakoztatva. A képernyőről viszont egy szempillantásnyi
időre sem emelte el tekintetét, ahogy jobb kezének ujjai közt is rezzenéstelen
keménységgel szorongatta a speciális tollat, mellyel a kézfeje alatt fekvő apró
digitális táblán alkotott.
Képregényeket rajzolt. Újabb
és újabb figurákat, jeleneteket talált ki, igyekezve fanyar humort is csempészni
az elkészült mini történetekbe, mivel művei egy politikai újság viccrovatában
jelentek meg hetente kétszer. Megvolt viszont az a szerencséje, szabadsága
alkotás közben, hogy az életébe csöppenő személyeket, történéseket is felhasználhatta
szereplőként és témaként, persze gondosan ügyelve arra, hogy az olvasók ne
fedezzék fel az egyezéseket.
Első ránézésre az ifjú egy
szürke figurának tűnhetett a maga hétköznapian sportos öltözködésével, mások
felé legtöbbet szűkszavú, mindig udvarias magatartásával, na és persze azzal,
hogy folyton csak a laptopjába bújva láthatták őt egy köztéri padon, a pláza
eldugottabb sarkában vagy épp ebben a bizonyos kávézóban. Maga sem tudta
azonban még ekkor, milyen kihívásokat tartogat számára az élet a nagyon is
közeli jövőben…
Még
a tálca a kezébe, és kész is van. Ah, de most komolyan, ennyitől is képes
vagyok beindulni? Csak másfél hete vagyunk együtt, de csodálkozom, hogy ő eddig
nem vette észre, hogy minden alkalommal, mikor csak meglátom, úgy állok, mint
valami jelzőlámpa az út szélén. Azt hittem, ezt már kinőttem, vagy talán
segítettek a gyógyszerek, erre megint képtelen vagyok magamat lenyugtatni a
közelében.
Hirtelen jött
szégyenében fogai közé kapta vaskos, rózsaszín ajkait, s úgy tekintett körbe tágra
nyílt ufószemeivel[1]
az apró kerek asztalkák és székek között, mintha attól tartana, valaki meghallhatja
a gondolatait. Megkönnyebbülten fedezte azonban fel, hogy rajta kívül csak egy
idős házaspár ül a helyiségben ilyenkor reggel, ők pedig kellőképp belemerültek
saját beszélgetésükbe ahhoz, hogy ügyet se vessenek a jó pár méterre ülő
fiatalemberre.
A képkocka, melyen
először tűnt fel párja, néhány elnagyoltabb mozdulat után már el is készült.
Daehyun elégedett, füléig kúszó mosolya azonban ásításba görbült, s még széles,
mélybarna szemei is megteltek könnyel.
Na igen, ha az a hülye veréb nem
ébresztette volna fel hajnalban háromszor is azzal a fülsértő ricsajjal, ahogy
a csőrét az ablaküvegen húzkodja, talán ki is tudta volna aludni magát. De
egyáltalán mi jött rá arra a madárra? Nem baj, cserébe ő lesz… a pocsék
hegedűs! – És már kezdte is felvázolni a következő apró kis kockába a csőrével
apró hegedűn játszó madáralakot…
A korábban említett Youngjae éjszakája sem alakult sokkal
fényesebben, mint újdonsült párjáé; makulátlanul fehér lepedője sem védhette
meg ugyanis rémálmától.
Mezítláb állt a
szoba fenyőpadlóján, az ablak előtt, s mintha minden tagját lekötözték volna,
képtelen volt mozdulni. Valami átlátszó, sűrűnek és ragacsosnak tűnő anyag
folyt le ekkor az ablaküvegen, Youngjae kerekded orrát fintorba rántva, hisz’ ő
tudta, hogy az bizony nyál.
Ami viszont még
ennél is szörnyűbb volt, a következő pillanatban gyöngyházfehér cseppek
fröccsentek az üvegre, mintha csak egy madár ürített volna épp oda – a fiatal
férfi azonban ezt az anyagot is ismerte már. Ez utóbbi viszont nem folyt végig
ártalmatlan lassúsággal a sima felületen, akár a nyál, hanem amikor elért a
bukóablak széleihez, beszivárgott az apró réseken. Úgy fröccsent ekkor egyenesen
az ifjú arcára, akár a szöcskék ugranak az ízletesnek ígérkező növény szárára…
A rövidre nyírt barna hajú férfi
prüszkölve riadt fel rémálmából, s hunyorogva tapogatott az ágya melletti
éjjeliszekrényen zsebkendő után, hogy megszabaduljon a végterméktől, mely
ébredése után valóban ott fehérlett arcán.
Az undor ráncot vont keskeny
homlokára, ijedelemnek azonban nem látszott nyoma vonásain, mivel ez már nem az
első hasonló eset volt, és egyébként sem olyan fából faragták, hogy holmi
álomkép megrémisztette volna. Tudta, hogy tennie kell valamit, ami ezúttal
hatásos lesz, hiszen nem elfogadható dolog, hogy az egyik reggel úgy érzi,
menten megfullad, míg a másikon langyos spermával az arcán ébred.
Attól tartott viszont, hogy nincs még itt az ideje, hogy ezt a
titkot megossza Daehyunnal, hiszen még csak most kezdtek el járni egymással.
Félt, hogy elijesztené szerelmét, ha ezt elmondaná neki a másik, kisebbik
problémájával együtt…
A szalmahajú férfi úgy pattant fel az
asztal mellől, sietve összecsomagolva munkafelszereléseit, mintha csak
kergették volna, amint tudatosult benne, mennyi is az idő. A kávézó csupán tíz
percnyi sétára volt az irodától, ahol dolgozott, mégis elkésett már kétszer,
mióta együtt járt a pincérfiúval… vagyis mióta először megpillantotta a
tevemosolyú férfit.
Laptoptáskáját nagy lendülettel vetette át vállain, megigazította
magán bézs színű farmerdzsekijét, és jól lehúzta hosszú aljú pólóját, hogy
eltakarja még mindig ágaskodó problémáját. Öles léptekkel vágtatott ki az
utcára, közben viszont alig látta maga körül a szürke város mozgását – inkább
elmerült a cukorszirupos filmben, amint felidézte magában kettejük megismerkedésének
történetét.
Ő szokás szerint
munkájába mélyedve érkezett a kávézóba reggel, hét óra három perckor egy keddi,
borús koraőszi napon, s már csodálkozott, hogy néhány percnyi várakozás után
sem szólítja meg egyetlen pincér sem, mint ahogy eddig minden alkalommal. Ekkor
azonban hatalmas csörrenés rázta fel mélázásából.
Szinte felugrott
a székről ijedtében, s kicsit sem nyugtatta meg a látvány, mely a hang irányába
tekintve szemei elé tárult. Egy férfialakot látott pincérruhában a nyitott
konyhaajtón belül, aki le-fel hajolgatva emelget egy tányért, majd újra és újra
a konyhakőhöz koccantja azt.
Még fel sem
ocsúdott a hirtelen jött döbbenetből, mikor az említett kinyújtotta jobb
karját, derékmagasságig emelve a tányért, s úgy húzogatta arányosan karcsú
teste előtt jobbra-balra, akárha valami robot lenne, mely megakadt egy bizonyos
mozdulat végzésében.
Daehyun dús ajkai
résnyire nyíltak a meglepődéstől, ám mielőtt még feldolgozhatta volna a
látottakat, a különös, ám második ránézésre igen vonzó pincérruhás figura
hirtelen leengedte a karját, sietve elmosta a kezében tartott tányért, majd
elindult a külön kis helyiségből kifelé.
És ő ekkor
pillanthatta meg először telt étcsokoládészín szemeit…
- Mit parancsol?
– Csak ennyit kérdezett érzékien lágy tónusú hangján, s olyan kifinomult
eleganciával fogta jobb kezébe a tollat, s a balba egy apró füzetkét, hogy a
másik férfi fejéből messzire röppentek a kérdések és a megbotránkozás előbbi
viselkedése kapcsán. Hiszen ez a pincér olyan csodálatos, elragadó jelenség
volt…
Daehyun kis híján beesett munkahelye ajtaján, miután elmerülve a
képzelgésben nem nézett a lába elé, s cipőjének orra beakadt a küszöb lécébe,
amint befelé igyekezett. Szerelmének előbbi gondolata azonban letörölhetetlen
mosolyt festett a sietségtől kipirult arcára, így a mogorva recepciós
kárörvendő fintora sem tudta ezen a szép napon lelombozni…
Eddig szemlélve úgy tűnhet, a két
fiatal szerelmének tejszínízű történetét semmi sem savanyíthatta meg, ám idővel
az élet egyre több pocsolyavizet fröcskölt ebbe a cukros süteménybe.
Ahogy teltek a napok, Daehyun egyre
fáradtabban ébredt reggelenként. Képtelen volt végigaludni az éjszakákat; egyszer
valami, a furcsa verébhez hasonló állat neszezése riasztotta álmából, máskor
rémálom kínozta.
Kedvetlenül tapogatta arcát ujjaival,
míg kialvatlan képmásával nézett farkasszemet. Egyre jobban aggasztotta, hogy
korábban egészséges sárgásbarna arcszíne sápadttá vált, s szemei alatt is
gyülekezni kezdtek a táskák – akár a piacon szombat reggelenként. Már a főnöke
is figyelmeztette, hogy dolgozzon pontosabban, nagyobb odafigyeléssel, mert a
figurái elnagyoltak és formátlanok lettek az utóbbi időben.
Elnagyolt és formátlan a maga feje –
gondolta magában első felindulásában, s keserűen ráharapva színehagyott ajkaira
nézegette a vázlatait, de rá kellett jönnie, hogy a főnökének ezúttal igaza
van.
A legrosszabbnak az ismétlődő rémálmot
érezte. Ezidáig nem akarta Youngjae-t terhelni a problémájával, hiszen úgy
gondolta, a másiknak épp elég lehet a saját nehézségével megbirkózni.
El sem tudta képzelni, hogyan tudna
helytállni az életben, ha neki is Tourette-szindrómája[2] lenne. Valószínűleg minden pillanatban attól
rettegne, hogy mikor tör rá egy újabb akaratlan mozgásos roham. Mégis hogy érezné magát Youngjae, ha ő most elmesélné,
hogy álmában folyton lehúzzák a nadrágját, a hasára fordítják, és korbáccsal
verik; hogy a saját bőrén érzi az ütéseket, mintha minden valóság lenne, s
halványan bár, de jól kivehetően látja, hogy mindezt maga Youngjae teszi vele?
A kétségek, a balsejtelmek lassanként gyökeret vertek, és
gyomokként kezdtek sokasodni elméjében. Miért
pont azóta történnek ilyenek, mióta ők ketten együtt vannak? Mi van, ha… nem is
rémálmok ezek, hanem látomások? Az az ember, aki előtte egy magabiztos,
határozott férfinak, ám gyengéd és törődő szeretőnek mutatkozott, valójában egy
szadista lenne? Hisz’ néhány hét alatt lehetetlenség kiismerni valakit…
- Mit szerettél volna mondani, édes?
Bár igazából… nekem is lenne mondandóm számodra. Tudod mit? Inkább kezdd te –
biztatta Daehyunt ezúttal szexi fekete bőrdzsekibe és szűk világoskék farmerba
burkolt párja a park egy kopottas padján üldögélve. Ő sem tűnt már olyan
gondtalannak, mint a megismerkedésükkor; sokkal komolyabbnak, szűkszavúbbnak
látszott az utóbbi időben. Talán egy cseppet sápadtabb is volt, de még mindig olyan
egészséges színben tündökölt az arca, amilyen egy jóllakott gólyafiókáé.
Az őszi narancssárga nap ezer színben ragyogtatta
a fák lassan hulló lombját, a szalmahajú mégis úgy érezte, mintha menten
agyonnyomnák őt a szélben hajlongó évszázados óriások - szerelme szavai pedig
egy cseppet sem nyugtatták meg.
Neki is van
mondandója? Talán… talán minden valóság volt, és most épp rá akar venni, hogy…
? Lehet, hogy a veréssel vezeti le a tikjei[3]
visszatartásával járó feszültséget?
Daehyun vonakodott belekezdeni
mondandójába. Úgy feszengett a padon a másik mellett, akár egy konzervdobozba
préselt makréla; nem is mert annak szemeibe nézni, inkább sötétkék
farmerdzsekijének patentját nyomogatta vaskos, hosszú ujjaival.
- Inkább kezdd te. Figyelek – nyelt
egyet, s mosolyt kényszerítve vonásaira pillantott a mély sötétbarna
teveszemekbe.
- Hát jó…- sóhajtott amaz gondterhelten
lebiggyesztve íves rajzolatú ajkait. - Arra kérlek, bízz bennem, és figyelj
jól. Tudom, elsőre hihetetlennek és félelmetesnek fog tűnni, de ez az igazság –
szorította meg párja kezeit, mire a másikban szinte megfagyott a vér.
Félelmetesnek?
Most már biztos, hogy szex közben verni akar. De miért… ? Miért áll fel még
erre is? Én ezt nem akarom, nagyon nem!
- Édes vagy, hogy már megint
felizgultál – rajzolódott egy pillanatra mosoly a kissé színehagyott arcra. - Lehet,
hogy ráérne ezt kicsit később megbeszélnünk?
Hogyisne, és majd
arra eszmélek, hogy odakötözöl az ágyhoz, és vered a meztelen hátsómat, én meg
üvöltök, mint Ana a Szürke ötven árnyalatában? Neeem, ez kizárt!
- Kérlek, ezt ne… én nem akarom -
tolta el magától párja kezét Daehyun, s tekintete olyan tétován vándorolt
ide-oda, mintha menekülőút után kutatott volna.
- Mi történt veled, édes? – hőkölt
hátra lágy hangját lehalkítva Youngjae.
- Én… sejtem, hogy mit akarsz nekem
mondani, de én… nem egyezem bele ilyesmibe. – Az idősebb szavai egyre
határozottabbak voltak, hiába is fájt tudomásul vennie a tényeket.
- Sejted? Mégis mi… – kezdett bele a
mondatba, a másik azonban az indulattól fűtve közbevágott.
- Folyton azt álmodom, hogy egy
korbáccsal versz! Éreztem az ütéseidet is! – Daehyun kifakadása olyan hangosra
sikeredett, hogy a felettük levő ágon ezidáig békésen pihenő veréb ijedten
rebbent a levegőbe, lepottyantva félig szilárd, félig folyékony névjegyét a pad
egyik lécére, a két fiú közé. - Nem tudom, honnan jön ez az álom, de ha ez igaz,
ha te ilyen vagy, én nem leszek… nem tudok a partnered lenni ilyen beteges
dolgokban. Szakítanunk kell – szöktek könnyek a macskáéhoz hasonló ívű szemekbe,
s Youngjae ekkor kezdte igazán érezni a helyzet súlyosságát.
- Figyelj rám, és higgy nekem, kérlek.
Ez… ez egy hosszú történet. Nem akarlak elveszíteni. Szeretlek, és csak te
tudsz nekem ebben segíteni, csak benned bízom.
- De én nem akarok… Nem tudtam, hogy
te ilyen vagy – szipogott a másik, majd olyat trombitált a zsebéből előkotort,
összegyűrt papírzsebkendőbe, hogy még egy elefánt is megirigyelte volna.
- Épp erről akartam én is veled
beszélni… Jongupot, az előző páromat valóban megvertem párszor szex közben, de
megvolt az oka, hogy így tettem. Ő zaklat téged ezzel az álommal – suttogta
Youngjae is könnybe lábadt szemekkel.
- Jongup? – A másik úgy kapta fel a
fejét, mintha az ő nevét mondták volna ki.
- Igen, így hívják. Három hónapja
öngyilkos lett. Neki voltak beteges dolgai, nem nekem… Tudod, hogy halt meg? –
pillantott fel a döbbenettől tágra nyílt mandulaszemekbe. - A mellkasán
vagdosta végig egyesével a verőereket, amiért otthagytam őt.
- Hogy? – Daehyun csak ennyit volt
képes kinyögni, olyannyira lefoglalta a hallottak feldolgozása.
- Ő nagyon szeretett szenvedni, de én
nem szerettem bántani… mert nekem fájt, ha ütöttem, én egy kicsit sem élveztem
ezt. Szerinted lehet így szeretni valakit? A legrosszabb viszont, hogy a halála
után sem mondott le rólam. A szelleme folyton öngyilkosságba akart kergetni,
míg nem jöttél te. Most még jobban feldühítettem, ezért téged is bánt…
- Atyaég, én… annyira sajnálom. Én
egészen mást gondoltam – tátogott Daehyun, akár egy partra tévedt hal, akiben
csak most tudatosult, hogy neki bizony kopoltyúja van.
- Semmi baj – ölelte át szerelme
gyengéden. – Az a lényeg most, hogy minél hamarabb keressünk egy megfelelően
képzett spiritisztát, aki átsegíti a lelkét a mennyei kapun. A múltkor meglógott,
mert valami varázslónőfélét kértem meg... habár… igazán tudhattam volna, hogy
nem hihetek olyannak, aki húsz éve a teste árulásából él. Ne nézz így rám, én csak
pénzt adtam neki… - szabadkozott a másik megrökönyödését látva. - Jongup lelkét
gazellává változtatta, és folyton hallottam a dobogását. Olyan volt, mintha a
fejemen kopogott volna a patáival, míg fel nem kerestem újra azt a repedt sarkú
banyát, hogy legalább változtassa vissza, ha másra nem képes.
- De… te akkor igazából nem is akartad
őt bántani, csak ő kért rá?
- Pontosan. Egyre jobban vágyott a keménységre,
a fájdalomra, a kínra; neki ez sokkal nagyobb élvezetet adott, mint a
gyengédség. Nem tudta feldolgozni, hogy én nem egy ilyen emberbe szerettem bele.
Meg egyébként is… sosem stimmeltünk mi ketten, mert én is inkább alul szerettem
volna lenni, ahogy ő. De erre már te is biztosan rájöttél, édes – simított
végig pimaszul egyetlen ujjával a másik pólóján, megállva a farmerja sliccénél.
Daehyun hirtelen meglepettségében
nyelt egyet, s kitágultak mereven figyelő ebszemei. Ennyire félreismerte volna a másikat? Hiszen mindig olyan céltudatos,
olyan férfias… Épp ez az, amivel őt is lefegyverezte, erre kijelenti, hogy nem
szeret domináns lenni?
- Én… ezt nem gondoltam volna rólad.
- Látom, nincs sok tapasztalatod
ilyesmiben – nyitotta szét ujjait óvatosan szerelme merevsége felett Youngjae,
s kezdte körkörösen cirógatni a farmeren keresztül, akár az elektromos fogkefével
szokás a fogat tisztítani. – Sokan épp az ellenkező szerepre vágynak az ágyban,
mint amilyenek az életben. És… eszméletlenül nehéz már visszatartanom magam,
látva, hogy te mindig készen állsz. Olyan izgató vagy… - pillantott le a másik
nadrágján munkálkodó kezére, majd szemeibe, melyek olyan jólesőn szűkültek
össze mozdulatai nyomán, akár egy macskáé, ha a bundáját simogatják.
Vágytól fűtve kapott Daehyun zsibbadt
ajkai után, hogy érezhesse párnapuhaságukat, s nyelvével kutatón szántott végig
szájpadlásán annak nyelve után. Hamarabb jutott azonban tudomására, hogy a fiú
valószínűleg pizzát evett, legalábbis ez a sejtése támadt a fogai közt talált
tészta-, sajt- és szalámidarabokból. – Vágyom rá, hogy… magamban érezhesselek
végre – suttogta fülébe érzékien lihegve Youngjae, s a másik úgy érezte, menten
felrobban a nadrágjában ketyegő időzített bomba szerelme ujjainak érintései és
hangjának erotikus búgása nyomán.
- Jó lesz nálam? – lehelte erőtlenül.
- Tökéletes.
Youngjae kocsijával alig negyedórányi
autókázással elértek a belváros szélén, a lakótelepen fekvő szürke tömbházig.
Daehyunt azonban aggasztotta kissé, hogy látni vélte párján a jeleket, hogy
visszatartja a tikrohamot. Többször vált ugyanis néhány pillanatra teljesen
mozdulatlanná az arca, s ajkai is egészen elfehéredtek, annyira erősen harapott
rájuk fogaival pár másodpercig. Szerelme persze úgy tett, mintha mi sem történt
volna, őt azonban nem téveszthette meg.
Gondolatait mégis csakhamar elterelték
ugyanezek a lágyan hullámos ajkak, melyek a liftben már érzékeny nyakát
ostromolták, s a fürgén tekergőző, tapogató kezek, melyek ott simogatták vézna
testét, ahol csak érték. Lángoló szívvel markolt ő is szerelme alsó fertályába,
s szenvedélyesen kapott annak ajkai után.
Alig csukódott be mögöttük a kis lakás
ajtaja, a levegő máris fülledtté vált kettejük számára az alkonyi szürkeségben
úszó helyiségben. Daehyun közben igyekezett szokni a gondolatot, hogy neki kell
majd irányítania a másikat, s ennek megfelelően próbálta cuppogó csókcsatájuk
közben az ágya felé tolni őt, mialatt lassanként megszabadította a ruháitól.
Youngjae azonban nem könnyítette meg a
dolgát; egyre intenzívebb érintésekkel ostromolta büszkeségét, pedig igazán
sejthette volna, amit az idősebb nem mondott el neki: az állandó készenlét hátránya,
hogy túl könnyen és gyorsan el tud jutni a fehéresen és ragacsosan csillogó
mezőkre…
Mégis hiába igyekezett a másikat
visszatartani, miután már minden ruhadarabtól megszabadította. Youngjae egy
határozott mozdulattal róla is lerántotta a farmert az alsóval együtt. Ez
azonban felettébb fájdalmas élmény volt Daehyun számára, hisz’ kis híján
letörte seprűnyél keménységű merevségét a művelet közben. Óvatlanságáért
ellenben úgy akarta őt kiengesztelni, hogy leguggolt elé, és hirtelen a szájába
kapta egész hosszát.
Daehyun felsikoltott a hirtelen jött
élvezettől, miközben olyan gyengeséget érzett, hogy alig tudott állni a lábain,
s feje is kóvályogni kezdett. Úgy tűnik,
valóban minden vér oda vándorol ilyenkor…
- Ah, ne… csináld, elmegyek, Youngjae
– reszkettek formásan vékonyka lábai, ám hiába igyekezett szerelmét kissé
hátrább tolni, hogy az ágy szélére ültesse. Úgy szopta őt, akár egy újszülött
kismalac, a cicaszemű pedig lassanként belenyugodva, hogy képtelen a másikat
eltántorítani, vele egy ütemben mozogva, lehunyt szemmel pihegve várta az elkerülhetetlent.
Gondolta, később kiengeszteli majd, ami azonban a következő pillanatban történt,
arra a legkevésbé sem számított.
Youngjae ugyanis hirtelen szorosan
rámarkolt hímtagjára jobb kezével, s olyan erővel kezdte lefelé, a laminált
padló irányába húzni, hogy Daehyun kénytelen volt vele együtt leguggolni… újra
és újra egymás után. Hát persze, a
tikroham… És már tudta, mi következik: párja mintha maga előtt táncoltatta volna
őt a micsodájánál fogva, ahogy vízszintesen tologatta karját jobbra-balra, míg
a szorításán egy cseppnyit sem engedett.
Jobbra-balra,
épp, mint ahogy az az elmebajos veréb húzkodta a csőrét az ablakon… Jongup
talán nem is elrettenteni akart, hanem megóvni ettől?
Annyira fájtak neki ezek a kemény,
érzelemmentes mozdulatok az előbbi kényeztetés után, hogy halkan nyöszörögni
kezdett, s kipirult arcát egymás után szántották végig a forró cseppek. Mégis,
ahogy véget ért a roham, s a másik kárpótlásul újra gyengéden a szájába vette,
úgy lövellt ki férfiasságából a sperma néhány másodperc után, ahogy a majonéz a
tubusából, ha ügyesen taposunk rá.
Kénytelen volt ezután pár percet
pihenni, s addig gyakorolni a dominanciát: Yonungjae-t az ágyra ültetve, az
élvezettől még elgémberedetten és szaggatott mozdulatokkal, akár egy kaméleon
mászott fölé, s igyekezett keményebb érintésekkel, csókokkal birtokba venni annak
testét.
Miután ledöntötte felsőtestét az
ágyra, kókadt, néha-néha még csepegő micsodájával absztrakt festményt pingált a
másik csupasz, ám csokoládékockás hasfalára, mialatt kezeivel és szájával
kényeztette. Erősen markolt rá annak közepes méretű férfiasságára is, s úgy
szívta, majd harapdálta, ahogy a nyalókát szokás, aminek rágó van a közepén.
- Kérlek… dugj meg! – lehelte aléltan,
félig behunyt szemekkel a szexi pincér.
Daehyun válaszul felhúzta őt magához
egy érzéki csókcsatára, majd leszállt róla, hogy a hasára fordíthassa, és
hozzáférhessen alfeléhez. Úgy belelendült az irányító szerepbe, hogy tenyerével
nagyot csapott párja kemény, formás fokhagymagerezdjeire, melyek alig mozdultak
az ütés nyomán, Youngjae viszont felsikoltott.
- Ez most… fájt vagy tetszett? -
hajolt nevetgélve annak füléhez a cicaszemű, majd belenyalt hallójáratába.
- Ah, csináld még. A seggem érzékeny
terület – suttogta a másik bazsalyogva.
- Hát jó…
Sikerén felbuzdulva Daehyun előbb csókolni, majd harapdálni kezdte
a másik farpofáit, s rá kellett jönnie, hogy azok sokkal keményebbek, mint
annak párnaajkai.
A szellem persze nem nézte tétlenül a
pár szerelmeskedését. (Nem, nem feledkeztem el róla, gyerekek. :D)
Mi tagadás, ő is az a típusú férfi
lehetett életében, aki mellett nem mentek el egyik nem képviselői sem anélkül,
hogy lopva végig ne pillantottak volna rajta; no nem a magassága miatt, mert ez
utóbbi tulajdonsága nem túlzottan emelte ki őt a tömegből. Sportosan friss
megjelenése, szálkás, nyúlánk, mégis figyelemfelkeltően kidolgozott izomzata
azonban még a ruhákon keresztül is jól észrevehető volt, nem is beszélve
tökéletes almaformájú fenekéről. És igen, természetesen feltűnően jóképű is
volt – akárcsak minden valamire való szereplő ebben a történetben. Keskeny,
csontos arcát azonnal az ember elméjébe vésték csintalanul szűkre vágott mandulaszemei
és határozott, fatörzsszerű orra.
Mégis… dús, egyenes vonalú
szemöldökével és homlokába lógó rendezetlen, fekete szöghajával együtt tekintve
sokkal inkább egy őszinte, ám zabolátlan magatartású és forrófejű ifjúnak tűnt,
akiről egyáltalán nem gondolnánk, hogy arra vágyik, hogy mindenben alávesse
magát a párjának. Nem csoda hát, ha Youngjae is félreismerte őt kezdetben.
Első felindulásában ezúttal is azon
törte a fejét, mégis mivel vehetné el a két fiatal kedvét a hancúrozástól. Ám
ahogy érzelemmel gazdagon átitatott szeretkezésüket figyelte, eddigi fájdalmas,
bosszúszomjas haragja, kétségbeesett követelőzése, féltékenysége lassan valami
egészen másba fordult át: Már nem Youngjae-t magát akarta birtokolni, sokkal
inkább arra vágyott, hogy a részese lehessen kettejük szerelmeskedésének; hogy
ketten egyszerre tegyék őt magukévá, hogy olyanok legyenek ők hárman, akár egy
tricikli.
Egyre közelebbről vizslatta a párt, nem fedve fel semmivel
ottlétét, nehogy megzavarja őket. Nem bírta ki, hogy ne simítsa jobb kezét
egyre keményedő hímtagjára, s ne élvezze velük ő maga is ezt az együttlétet, s
amint a sötét energiák lassanként eltávoztak lélek-elméjéből, olyan kirobbanó
élvezetben volt része, mint még soha korábban.
Ahogy telt az idő, Jongup kéjenccé
lett szelleme minden alkalommal végigélvezkedte a pár szerelmeskedését, s e
gyönyörért cserébe egyáltalán nem zaklatta már őket álmukban. A két fiatal
boldogsága beteljesedett, hisz’ azt hitték, valami csoda folytán megszabadultak
az ártó szellemtől. Daehyun egyre magabiztosabbá vált domináns szerepében,
egymás után találta ki az új pózokat, bátran játszott a másikkal keményebben, s
élvezte, hogy gyönyört adhat neki.
Jongup is jól látta ezt, s kezdetben sokkal inkább volt szerelmére
irányuló vágyai lassan áttevődtek Daehyunra. Késztetései elérték viszont egy
idő után azt a szintet, hogy képtelen volt ezeknek parancsolni. Egyik éjjel
újra beférkőzött a fiatal férfi álmába, a korábbi rémségek helyett azonban egy
vágytól fűtött képet vetített elé.
Daehyun a park
üdezöld füvére térdelve vetkőztette Youngjae-t, ám miután lefektetve őt a
gyepágyra fölé mászott, egy pillanatra elködösült tekintete. Csupán szürkeséget
érzékelt maga körül, egy dolgot viszont egészen valóságosan érzett: valaki
lehúzta róla alsóját, s a szájával kezdte kényeztetni. Youngjae pedig nem
lehetett, hisz’ ő épp alatta feküdt. Egy ismeretlen valaki vagy valami adott
neki akkora gyönyört, hogy egész teste reszketni kezdett, mégsem kérdezett többet,
csak elégedetten mozgatta csípőjét, míg párja oldalába kapaszkodott.
Ekkor azonban az
idegen a kezére cserélte a száját, hogy megszólalhasson:
- Tegyél a
magadévá engem is. Ne kímélj.
Most végre
kitisztult a kép, s Daehyun szemei hirtelen akkorára tágultak, mint egy
bagolyé. Menekülni szeretett volna fogva tartott helyzetéből, ám legnagyobb
meglepetésére az alatta fekvő Youngjae bazsalyogva markolászta a meztelenül még
tökéletesebb testű szellem mereven álló hímtagját és lelógó golyóit; előbbibe
néha a körmeit is belemélyesztve. Egyáltalán nem úgy tűnt, hogy zavarná a
helyzet.
Daehyun ión
oszlopszerű orrának lyukai kitágultak a kétségtől, ám az idegen nem eresztette az
ijedelemtől hirtelen összeaszó falloszát. – Ne félj tőlem. Már nem akarlak
bántani, látod?- vette újra keskeny, ám vajpuha ajkai közé Jongup, hogy meggyőzze
őt.
- Én… - remegett
meg Daehyun hangja a nem vágyott élvezettől – nem is ismerlek. Miért… csinálod
ezt?
- Hát nem elég
nyilvánvaló? – közelítettek felé az elkeskenyedő szemek kihívóan. – Azt
szeretném, hogy dugj meg keményen ezzel a tökéletes farokkal. Lehet, hogy ő
sosem mondta neked, de gyönyörű, nekem elhiheted. Tégy azt velem, amire titkon
mindig is vágytál, de nem merted kipróbálni; én élvezni foglak…
Daehyun verejtékező homlokkal,
fújtatva riadt fel ekkor kéjálmából, s tudomásul kellett vennie, hogy a szellem
annyira felkorbácsolta vágyait, hogy férfiassága egész egyszerűen lyukat fúrt
alsóján, s úgy meredt felfelé, sátrat képezve a vékony plédből, mely takarójául
szolgált.
Mi tagadás, ő is
akarta… valóban kíváncsi volt, milyen érzés teljesen uralni egy másik embert,
miután Youngjae megízleltette vele, milyen is valaki fölé kerekedni. A szégyen és a
fájó kielégületlenség egyszerre munkálkodott benne, ugyanis amire ebben a
pillanatban legjobban vágyott, az az volt, hogy folytathassa álmát, s magáévá
tegye mindkét férfit.
- Figyelj, tudnod kell, hogy nagyon
szeretlek és kívánlak téged – fonta össze a fülledt takaró alatt ujjait
párjáéival az egyik szerelmeskedésük után Daehyun -, de el kell mondjak neked
valamit. A szégyen és az izgalom mandulaformájúra szűkítette szemeit, Youngjae
azonban meleg mosollyal seperte ki csapzott szőke tincseit szerelme homlokából.
- Ah… ne is mondj semmit – vetette
tekintetét hirtelen a sötét hajú a takaró tekergőző virágmintájára. - Megjelent
az álmodban Jongup, igaz?
- Igen…
- Sejtettem, hogy nem lehet véletlen,
hogy egyik pillanatról a másikra megszűnt a jelenléte, aztán meg egyre-másra
elkezdtem olyanokat álmodni, hogy veled szeretkezem, közben meg ő is
becsatlakozik. – Gömbölyded orcáira akaratlan, huncut mosoly kúszott, s ezt
látva a másik fagyos bizonytalansága és félelme is felengedni látszott.
- Akkor veled is… ? – kérdezett vissza
amaz hirtelen, mégis kissé tétován.
- Igen, ha erre gondolsz, belementem a
játékába. Persze, nem elsőre. Amikor először megláttam, elzavartam – mesélte Youngjae
a plafont nézve, mégis olyan felszabadultan és természetesen, mintha csak egy
elárvult kiskutyáról lenne szó, akit nem lehetett kinn hagyni a hidegben. – De
aztán… igazából eszméletlenül felizgatott, amit műveltetek ti ketten, és
először csak magammal játszottam közben, utána vele is. Nem érzek már iránta egyáltalán
semmit, ne aggódj. Ez csak szex. A szívem egyedül a tiéd, ő csak a farkammal
játszhat – emelte fel a takaró alatt óvatosan másik kezét, hogy Daehyun ragyogó,
mélybarna szemeibe tekintve végigsimítsa arcélét.
- Én is egyedül téged szeretlek. Ő
csak… felizgat, és játszom vele… és veletek együtt kipróbálhatok olyanokat,
amiket eddig nem. Mint egy triciklis túra a hegyekben. Egyszerűen élvezetes és
izgalmas – lelkesült fel megkönnyebbülése nyomán az előbb említett, mire
Youngjae kerekded arcvonásai egészen ellágyultak őt figyelve. Gyengéden hajolt
közel hozzá, s csókolta meg vidám mosolyra nyílt ajkait.
- Nem sokan mondhatják el magukról,
hogy egy csodálatos férfit és egy izgató szellemet is birtokolhatnak. Boldog
vagyok – támaszkodott meg bal könyökén, miután elhúzódott szerelmétől, sugárzó
tevetekintete pedig igazolta minden egyes szavát...
