Nem bújhatsz el a szerelem elől (KyuMin) 5.

Figyelmeztetés: 12+ és yaoi

- Köszönöm a munkátokat, mára ennyi! – visszhangzott Leeteuk hangja a tornateremben. - Ti még legalább egy órát maradjatok – nézett Kyura, aki lihegve bólogatott. Számára kimerítő volt a próba, pár percenként törölgetnie kellett magáról a verejtéket.

A többiek lassan kiszivárogtak, és csak azok maradtak a helyiségben, akiknek tovább kellett gyakorolniuk. Hyukie - aki ebben a pillanatban a padlón hanyatt fekve pihegett – szintén ott maradt velük. Úgy érezte, csiszolnia kell még a mozdulatain, hogy két nap múlva tökéletesen tudja előadni a táncot. 

- Ezt a részt még egyszer, egy-két-há'-négy - visszhangzott Shindong hangja a teremben, elvegyülve a cipők csikorgásával a parkettán.

Aish, elfelejtettem cipőt venni! - mérgelődött magában Kyu. A próba eleje óta nagyon figyelnie kellett minden mozdulatára, hiszen a szüleitől ajándékba kapott cipőjének talpa iszonyatosan csúszott a tornaterem padlóján. A múlt alkalommal is, mikor először felvette, kis híján hasra esett benne, néhány mulatságos percet szerezve ezzel a többieknek.

A faliórára pillantva látta, hogy még négy perc, és elméletileg vége a próbának. Yongae most végez az óráival. Aztán biztos beül a kollégium könyvtárába, hogy tanuljon. Vagy talán egy másik fiúval találkozik?

Különös módon semmilyen érzést nem váltott ki belőle ez a gondolat. Eszébe jutott az álmában felbukkanó emberalak, akit oly nagy igyekezettel próbál megközelíteni minden alkalommal, mégsem sikerül sosem. Belenézett egy pillanatra a villanykörtébe, amely ugyanúgy elvakította, akár az álombeli alak, majd egyszer csak megcsúszott a cipője.

 Elveszítette az egyensúlyát, a tornaterem felborult szemei előtt, és egy fél pillanatra látni vélte a mellette álló Wookie ijedt arcát. A kemény parketta helyett azonban két kart érzett meg az oldalán, amelyek elég erősen tartották ahhoz, hogy ne essen hanyatt.

Mielőtt felegyenesedett volna, hátrahajtotta a fejét, és ekkor Sungmin csillogó szemeit pillantotta meg, ahogy a fiú fölé hajolt. Maga sem tudta, mi ütött belé, de ebben a pillanatban, így, fejjel lefelé szemlélve, gyönyörűnek találta őket, és arra vágyott, bárcsak meghosszabbíthatná ezt a szemrebbenésnyi időt.

Sungmin elméjében is hasonló gondolatok jártak, szíve majd' kiesett a helyéről; előbb azért, mert hirtelen nagyon megijedt, hogy a fiúnak baja esik, aztán pedig attól, hogy a karjaiban tartja. Kénytelen volt azonban gyorsan elengedni őt, hogy ne hívja fel magára a többiek figyelmét.

A dermedt csend, amely a többiek aggódása nyomán a tornateremre telepedett, egy pillanatnál jóval tovább nyúlt. Mind a két fiút figyelték, és valamilyen oknál fogva elmerültek a látványukban.

- Kö… köszi – nyögte ki Kyu, és olyan gyorsan kapta el tekintetét a másik szemeiről, mintha azok megégették volna.

Sungmin szeretett volna megszólalni, de Shindong megelőzte:

- Nem úgy volt, hogy veszel egy új cipőt?

- De – méregette a parketta repedéseit a fiú.

- Majd én adok neki, úgyis egy a méretünk – lépett oda segítőkészen Hyukie. - Máris jövünk! – biccentett Shindong felé.

- Felesleges, idő van – pillantott a faliórára amaz. – Kyu, azt javaslom, holnap ugyanekkor folytasd a gyakorlást, de ne ebben – mutatott a maknae lábbelijére.

- Jól van – felelt a másik beletörődve. Arrébb lépett Sungmintól, így kerülve ki a fiút. Valójában nem mert a szemeibe nézni. Mégis, mi a fene volt ez?

- Várj, kérlek. Velem kellene jönnöd, mert… Lee Sooman keresett. A szobámban mindent elmondok – állította meg Sungmin hangja, de még ekkor sem fordult meg.

- Menjünk – szólalt meg látszólag úgy, mint akit egyáltalán nem érdekel se a menedzser mondanivalója, se Sungminé. Odasétált az egyik padhoz, nyakába terítette fehér törölközőjét, és itatgatni kezdte magáról a verejtéket. Hagyta, hogy a másik megelőzze őt, és szembeálljon vele. Mitől félek tulajdonképpen?

Sungmin nem értette a fiú viselkedését. Ahelyett, hogy hálás lenne, amiért megmentette az eséstől, vagy legalább jót nevetne vele saját magán, most még csak rá se néz.

Talán amíg a wc-ben voltam, Yongae felhívta telefonon, és felzaklatta? – töprengett a lehetséges okokon, de próbált úgy tenni, mintha észre sem venné Kyu viselkedését. Szó nélkül indult a szobája felé, a maknae pedig kissé lemaradva követte.

Persze, Sungmin nem tudhatta, hogy a fiú elméjében milyen sebességgel váltották egymást a gondolatok. Ez mind Henry hibája. Azelőtt sosem fordult meg ilyesmi a fejemben, most meg… Mégis, honnan máshonnan jönne ez az egész?

Megjelent előtte gyermekkora, az a sok óra, amit a templomban imádkozással töltött, a szüleivel való közös bibliaolvasások, az úrvacsorák. Noha felnövekedvén nem gyakorolta a vallást, sőt, a csapatban hozzá is szokott a látványhoz, hogy a fiúk egymás karjaiban múlatják az időt, önmagát mégis képtelen volt egy fiú oldalán elképzelni, egészen addig.

Azon túl, hogy Heechul mindent látott, és azóta egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy - viccet gyártva belőle - felemlegesse, attól kezdve ő maga is úgy érezte, mintha lassan feje tetejére állt volna a világa.

Nemrég például, a nyaralásukkor épp egymás mellett napoztak Sungminnal a homokban fekve, mikor hirtelen az futott át az elméjén, vajon milyen érzés lehet egészen közelről a szemeibe nézni, és megízlelni a csókjait. Vajon ő is olyan kis vad, mint Henry, vagy ezekkel a telt ajkakkal sokkal érzékibb lenne a találkozás?

Most pedig ez… Megrázta a fejét, és próbálta elterelni a gondolatait, mikor Sungmin besétált szobájának ajtaján, ő pedig követte.

- Szóval, Lee Sooman felhívott délelőtt telefonon. Szeretett volna személyesen veled is beszélni, de te még aludtál, ezért egyedül mentem el hozzá. Elmondta, hogy Jesup - az egyik színésztársam, aki a főszereplőt játszotta - kórházba került, a japánok pedig téged szemeltek ki, hogy helyettesítsd őt. Itt van a szövegkönyv – nyúlt asztalára a világoszöld mappáért, és a fiú kezébe adta -, az első fellépésed pedig jövő pénteken lesz, addig meg kell tanulnod a szöveget. Ja, és holnapig menj el hozzá aláírni szerződést. Na, mit szólsz? – nézegetett a fiú szemeibe, de annak arcán mintha semmilyen érzelem nem tükröződött volna.

- Jól van. Köszi, hogy nem keltettél fel – nézett fel hirtelen a mappáról Kyu, és az ajtóra pillantva már fel is állt a székről. – Megyek, és átolvasom.

- Ööö… menj csak – dadogta Sungmin.

Amint egyedül maradt a szobában, csalódottan kezdte fixírozni a kilincset, ami az előbb még Kyu kezeiben pihent. Mi a fene történhetett vele? A próba előtt úgy tűnt, rendben van.

Nagyot sóhajtva fújta ki a levegőt.

Elmegyek Sungbokhoz – határozta el magában. Lesietett a leaderéhez szólni, majd hívott egy taxit, amely a külvárosi negyedbe szállította őt.

Este volt, az öccsének a lakásban kellett lennie, kivéve, ha megint... De nem, erre gondolni se mert. Felmászott az áporodott szagú lépcsőházban, becsengetett a kopott faajtón, majd feszülten várt. Néhány másodperccel később kinyílt az ajtó, és egy mosolygós Sungbokkal találta magát szemben:

- Te vagy, hyung? De örülök! Gyere be! - invitálta be a lakásba Sungmint, aki azonnal a fiú íriszeit kezdte fürkészni. Látta, hogy az nem áll drog befolyása alatt, így kissé megnyugodva lépett be. - Iszol valamit? Bár csak kávéval és teával szolgálhatok.

- Köszi, akkor kérek egy kávét, két cukorral - felelte Sungmin, ahogy helyet foglalt az apró szobában elhelyezett régi fotelben.

- Máris hozom! - sietett öccse a konyhába, ő pedig azonnal kutakodni kezdett testvére holmijai között, hogy ellenőrizze, nem talál-e eldugva valami drogot. Tudta, hol szerette tartani testvére az ilyeneket, és meglepődve tapasztalta, hogy minden rejtekhely üres. A fiú asztalán is csak két tankönyv pihent, üres tasakoknak nyoma sem volt, ahogy egyébként.

- Te tényleg tiszta vagy… már másfél hónapja? – kérdezte öccsétől, amint az lassan befelé tipegett, kezében egyensúlyozva egy tálcával, és két apró kávés csészével.

- Igen, hyung – pakolt le az asztalra a fiatalabb. – Tudod, most már nincs szükségem a szerre, hogy betöltsem az életem, mert… boldog vagyok. Igen, ez a legjobb szó rá – vette tenyerébe az egyik csészét, miközben ábrándos mosolyra húzódott a szája.

Sungmin kikerekedett szemekkel pislogott rá:

- Csak nem…?

- De igen. Elmondtam Dakhonak, hogy szeretem, és azóta együtt vagyunk. Azt hiszem, benne megtaláltam azt, amire mindig is vágytam. El sem tudom mondani, milyen csodálatos vele… – piszkálgatta ujjaival a csésze peremét. – Jaj, ne haragudj, elfelejtettem, hogy te nem…

- Semmi baj. Nagyon örülök a boldogságodnak. Annak pedig még jobban, hogy tiszta vagy - szorította meg a vállát bátorítás gyanánt Sungmin.

- Igen... – sóhajtott. – Már csak az kéne, hogy abból a két tárgyból is átmenjek a vizsgán, és akkor minden rendben lenne. Nem is vágyom semmi másra.

Sungmin egy pillanatra elgondolkodott. Wookie hosszú idő után bevallotta az érzéseit Yesungnak, és most boldog. Sungbok ugyanígy tett, és ő is szinte sugárzik. Talán neki is ezt kéne tennie? Ha nem lenne Eunmi, ha nem ő lenne az elsőszülött… De Kyu akkor is a lányokat szereti…

Az említett eközben a dormban épp az asztalánál ült, és a szövegkönyvbe mélyedt. Azaz, hogy a külső szemlélő valószínűleg ezt mondta volna őt látva, de valójában egy fél mondatot is képtelen volt megjegyezni abból, amit olvasott.

Sungmin nagy, sötét szemei jelentek meg újra és újra előtte, egy fájdalmas érzéssel együtt a gyomrában, amely mintha egész a szívéig kúszott volna, szinte lebénítva őt.

Mérgében az ágyra dobta a mappát, amikor egy gyors kopogást követően beszökdelt a szobába Henry.

- Szia! Van valami programod estére? Mert ha nincs, akkor azt ajánlom, gyere velünk. Yesung és Wookie is jönnek.

- Nem megyek sehova, se veled, se mással! - válaszolt Kyu szinte kiabálva, meglepve Henryt is, aki kissé összehúzva magát, ijedt hangon szólalt meg újra:

- Megkérdezhetem, mi a baj?

- Semmi, csak nincs kedvem most az emberekhez - morogta Kyu a sarokba, nem nézve a másikra.

- Tényleg csak ennyi? Nekem nyugodtan elmondhatod.

- Nem akarok neked semmit se mondani! Tönkretetted az életemet! Azóta, mióta te... Te tettél ilyenné, amilyen most vagyok, és már ott tartok, hogy megőrülök. Menj innen, látni se akarlak! - Henry kikerekedett szemekkel, és tátott szájjal nézett a másikra, semmit sem értett az egészből.

- Mármint, arra gondolsz, amikor mi ketten…?

- Igen, arra! Te… te rám másztál, és attól félek, meleggé tettél. - Henry megrázta fejét, és összehúzódtak szemöldökei.

- Ezt meg hogy érted? Beleszerettél egy fiúba, vagy mi? – Kyunak hirtelen égni kezdtek az orcái:

- Nem, de… Nem tudom… Az ajkai és a szemei… Észrevettem, hogy mostanában egyre többet bámulom őket. Egy fiút bámulok, fel tudod ezt fogni? – Henry erre akaratlanul is elnevette magát:

- És azt hiszed, hogy ez miattam van?

- Ki más miatt lenne? Azelőtt sosem történt velem ilyen, szóval, csak te lehetsz az oka! – mutatott rá ujjával a másikra, aki viszont képtelen volt abbahagyni a nevetést. – Mi olyan vicces? – kérdezte tőle Kyu, már szinte fújtatva a dühtől.

- Te tényleg úgy gondolod, hogy ez így működik? Az ilyesmit nem tudja egy másik ember felébreszteni benned, ha nincs már egyébként is ott a fejedben. Nézz utána, ha nem hiszel nekem – unta meg a meddő vitát Henry, és fejcsóválva lépett ki az ajtón.

Mi ütött belé hirtelen? És ki lehet a szerencsés? – ezeken töprengett, ahogy saját szobája felé sétált.

- Várj csak! - szólt a fiú után Kyu a folyosón. – Veletek megyek.

- Hát… jól van – fordult hátra Henry, és elmosolyodott, bár eléggé meglepte ez a hirtelen változás.

- Gyere te is! - szólította meg ekkor a másik az épp ekkor megérkező Sungmint, aki gondolataiba mélyedve haladt felfelé a lépcsőn. Hirtelen megremegett, ahogy a fiú hangjára feleszmélt.

- Hová? - kérdezett vissza zavart mosollyal.

- Yesungék is jönnek – mondta ki Kyu az első dolgot, ami eszébe jutott.

- Csak a Wonderlandbe megyünk lazítani egy kicsit – szólt közbe Henry.

- Jól van, veletek megyek. Igazatok van, ránk fér egy kis kikapcsolódás. - Öccsét olyan kiegyensúlyozottnak és vidámnak látta, hogy úgy érezte, ennyit megengedhet magának.

- Akkor fél óra múlva találkozunk a nappaliban, és irány a buli! – vigyorgott Henry, mire mindkét fiú helyeslően bólintott. Kyu egy pillanatra összeszűkült szemekkel mérte végig Sungmint, majd szó nélkül hátat fordított neki.

A másik értetlenül bámult a maknae távolodó alakja után. Az előbb rám se néz, most meg elhív iszogatni? Semmit sem értek. De legalább ott lehetek mellette…

...Ézemi...

Légy a cicafiúm! (Key & Taemin)

Egy párkapcsolat sosem csak két emberről szól; mindig ott vannak a körülmények, amelyek belefészkelik magukat az életükbe. Ha felismerik, hogy ezek tolják egyre távolabb őket egymástól, mégsem tudnak megszabadulni tőlük, vajon mit tesznek?

A történet komolytalannak tűnhet a hangnem és a szexualitás miatt, de remélem, a mögöttes tartalom is érződni fog olvasás közben.  

Műfaj: fluff
Figyelmeztetés: 18+ és yaoi

Ahogy a reggeli napfény narancssárgára színezte szobájának falát, Taemin ásítva nyújtózott ágyában. Lelógó jobb lábát maga mellé húzta, majd a másikat addig tologatta a takaró alatt, amíg lábfeje bele nem ütközött a mellette békésen szuszogó Key bokájába.

A fiú dünnyögve dörzsölgette szemeit, legszívesebben visszatért volna az álmok világába, de szerelmének más tervei voltak. Odacsusszant hozzá a paplan alatt, és puha ajkaival apró csókokkal hintette be nyakát.

- Hjaa, aludni szeretnék, hagyjál! - nyöszörögte rekedt hangon amaz, még mindig csukott szemekkel, majd elfordította fejét, és csakhamar hátat is fordított párjának.

Taemint azonban nem volt ilyen egyszerű feladat eltántorítani szándékától. Arcára ártatlanul ördögi mosolyt vont a fejében megszülető kép, amely szemei előtt lebegett. Átölelte szerelmét, ujjait becsúsztatta annak pólója alá, és simogatni kezdte a fiú mellkasát, miközben ajkait végighúzta a fülkagylóján, gyengéden érintve azt nyelvével.

- Ah, kérlek... - nyögte a szenvedő alany, és próbálta lefogni a másik kézfejét, kevés sikerrel. Taemin ajkai szélesebb mosolyra húzódtak, úgy tett, mint aki felhagy a próbálkozással: kihúzta a kezét Key pizsamája alól. Ujjai viszont csakhamar végigszaladtak a fiú hátsó felén, majd csípőjén keresztülfutva a legérzékenyebb pontján állapodtak meg.

- Most miéért? - nevette el magát elcsigázottan Key, de abban a pillanatban, ahogy szerelme szakavatott módon beférkőzött alsójába, halk sóhaj párolgott ki rózsaszín ajkai közül. Taemin lassan szorosabbra vonta csípőjén az ölelését, gyengéd, de annál érzékibb érintéseivel apró nyögéseket kiváltva belőle.

- Ha már így felpiszkáltál, nem menekülsz – lehelte Key, és szembefordult vele, majd oldalán végigcsúsztatva ujjait, a fiú csípőjébe markolt, és átfordította őt, hogy fölé kerülhessen. Tekintetét végigfuttatta Taemin gyermekien bájos arcvonásain, dús ajkain, hívogató, porcelánfehér nyakán, és egy pillanatra eltöprengett azon, vajon melyik a legkívánatosabb közülük. 

Ekkor azonban úgy vágódott ki az ajtó, mintha keretestől tépték volna ki, és mielőtt még a két fiú felfoghatta volna, mi is történt, Minho már ott állt az ágy előtt. Összevont szemöldöke nem éppen a megbánásról tanúskodott, amiért mindenféle jelzést vagy engedélykérést nélkülözve berontott hozzájuk.

- Hjaa, már tíz óra elmúlt, ti meg még mindig itt fetrengtek? A bácsikám negyed órán belül itt lesz, elfelejtettétek? Jól tudjátok, mi a feltétele annak, hogy nálunk tölthessétek a hétvégét! – tette csípőre a kezét, mintha csak arra várt volna, hogy szavára a fiúk azonnal kipattanjanak az ágyból, és rohamléptekkel kövessék őt.

- Mondd, te nem ismered a kopogás fogalmát? – fordította hátra a fejét Key, majd óvatosan lemászott Teaminről. Választ viszont már nem kapott kérdésére, mert Minho ugyanolyan gyorsan tűnt el a szobából, ahogy megjelent.

*

- Remek… - motyogott maga elé Key, ahogy ruhái közt turkált a szekrényben. Általában nem ijedt meg a munkától, sőt, emennyire tudta, kivette a részét minden feladatból, de ebben a pillanatban inkább csinált volna akármi mást, mint hogy Minhoék házát csinosítgassa.

- Ne haragudj, elfelejtettem, hogy ma van az a nap – piszkálgatta a takaró huzatát elszontyolodva Taemin.

- Semmi baj, nekem se jutott eszembe – sóhajtotta Key, majd az ágyra dobta a kiválasztott ruhákat. Lehúzta pizsama felsőjét, és szerelme ajkait érezte a hátán. A fiú apró csókot nyomott mindkét lapockájára, majd a fülébe suttogott:

- Megígérem, bepótoljuk.

Key halványan elmosolyodott. Hitte is, és nem is, hogy valóban lesz idejük egymásra, mert már kezdett beletörődni, hogy vagy a tennivalók sokasága, és az őket követő bénító fáradtság, vagy a többiek hirtelen ötletei folyton keresztülhúzzák a számításaikat.

Mindketten átöltöztek, egy kis táskába bepakolták a legfontosabb holmikat, és ahogy a nappaliba értek, szinte abban a pillanatban gurult be egy világoskék furgon a ház elé. A fiúk azonnal elindultak kifelé, így a két jómadár megúszta a fejmosást, amiért isten utolsóiként értek oda a többiekhez.

Az utazás a szokásos vidám hangulatban telt.

-  Minho, van nektek otthon létrátok? – kérdezte Onew.

- Hát… gondolom – morfondírozott a fiú. Igazából nem emlékezett rá. A többiekhez hasonlóan neki is ritkán volt alkalma meglátogatni a szüleit, és persze, akkor sem azt vette górcső alá, milyen háztartási eszközök vannak a házban.

- De mi lesz, ha nem lesz elég? – kérdezte Taemin.

- Majd Jonghyun a nyakába ültet, és úgy fogod festeni a falat - viccelődött Onew.

- Én inkább arra gondoltam, Minho kérhetne a szomszédoktól, de ez is egy megoldás – szállt be a beszélgetésbe Jonghyun.

*

Mindenki jól érezte magát, Keyt kivéve, aki ezúttal képtelen volt nevetni barátai poénjain. Néha azért elmosolyodott, hogy fenntartsa a jókedv látszatát, közben oda-odapillantgatott Taeminre, aki látszólag gondtalanul nevetgélt a többiekkel. Talán csak én érzem úgy, hogy minden és mindenki azt az időt rabolja, ami alatt kettesben lehetnénk?

Mivel már ebédidő felé járt, megálltak egy gyorsétteremnél, majd tovább folytatták útjukat. Kicsit több,  mint egy órányi kocsikázás után meg is érkeztek.

*

- Kérlek, segítsetek kivinni a bútorokat a nappaliból – fordult Onew és Jonghyun felé Minho, miután megérkeztek, és kipakolták a holmijukat. – Taemin, te… porszívózd fel a lakás többi részét, Kibum, te pedig nyírd le a füvet – utasított mindenkit munkára Minho. – A fűnyírót megtalálod odakint, a műhelyben.

Key Teamin szemeibe pillantott, aki édesen rámosolygott, majd megfordult, és a többiekhez hasonlóan a nappali felé vette az irányt. Egy pillanat volt csupán, ismét csak ennyi lehetett az övék. A fiú lemondóan sétált ki az udvarra, majd kedvetlenül látott neki, hogy elvégezze a rá bízott munkát.      

*

Bár csak nagyjából egy órába került, mire végzett vele, Key mégis egy fél napnak érezte azt az időt, amit fűnyírással töltött. A hangos, fejét zsibbasztó, monoton zúgás valahogy megváltoztatta a hangulatát: Nem szomorúság, sokkal inkább düh keringett lelkében. Dühös volt az SM-re, a menedzserükre, de leginkább Minhora.

A füvet beleszórta egy szemeteszsákba, és kelletlenül dobta le a nagy, műanyag kuka mellé, ami az udvar félreeső sarkában állt. Kezet mosott a kerti csapnál, majd miután meggyőződött róla, hogy nem koszolta össze a ruháját, besétált a nappaliba.

A többiek már egész jól haladtak a hatalmas, egybenyíló konyha és nappali kifestésével.

- Ah, Kibum, jó, hogy itt vagy. Mindjárt elfogy a festékünk. Behoznál nekünk egy ugyanilyen, sárga festékes vödröt? – szólította meg Minho.

-  Igen, máris – felelt Key gépiesen. Legszívesebben visszaszólt volna valami nem túl szépet, de tudta, hogy ezzel most nem segítene a helyzeten, és a többiek rögtön kérdezősködni kezdenének, hogy mi a baja, ezt pedig a legkevésbé sem szerette volna.

- Hova indulsz? – szólította meg Taemin, aki épp ekkor fejezte be a porszívózást, és lépett be a nappaliba.

-  Kimegyek festékért.

-  Megyek veled én is! – kulcsolta össze ujjaikat a kis maknae, mosolygásra késztetve ezzel Keyt.

*

- Biztos összedőlt volna a világ, ha mi egy órával később jövünk utánuk ide… - motyogott Key, ahogy a műhely felé sétáltak az udvaron. - Mi lenne, ha most lelépnénk? – fürkészte szerelme szemeit reménytől telve.

- De… segítenünk kell, hogy mehetnénk most csak így el? És ha… itt…? – sandított a műhely ajtajára, amelyen épp akkor léptek be.

- Mi? Tiszta por minden – váltott magasra Key hangszíne, ahogy elszörnyedt arccal körbenézett. Kirázta a hideg a gondolattól, hogy a fémes szag és a por lassan beleivódik ruhája anyagába, és bepiszkítja bőrét. Taemin elvigyorodott a látványtól.

- Majd segítek fürödni – vonta közelebb magához egy selymes csókra, amelynek a másik sem tudott ellenállni. Kezei automatikusan a maknae derekára siklottak, majd a hátsójába markoltak.

- Gondolhattam volna… – nyikordult egyet az ajtó, amint a fülig érő szájú Onew lépett be rajta. – Ha ennyire kívánjátok egymást, menjetek el egy hotelbe. Ígérem, nem szólok Minhonak. Szerencsétek van, hogy nem ő látott meg titeket, kitért volna a hitéből.

- Nem, sehova nem megyünk. Máris visszük a festéket. Ööö, melyik is az? – kezdett el maga körül nézelődni Taemin, végigfuttatva szemeit a hatalmas fém polcon, amely a helyiség több mint felét elfoglalta.

- Talán ha felkapcsolnád a villanyt, egyszerűbb lenne – kuncogott még mindig Onew, és lenyomta a kapcsoló gombját. - Ott is van – mutatott egy festékes vödörre, amely a polc mellett, a sarokban állt.

Taemin megfogta a vödör fülét, és bár megváltozott testtartásán azonnal látszott, hogy nem volt éppen könnyű, úgy trappolt vele kifelé az ajtón, mintha a menedzserük utasítását követné.

Key csak a fejét csóválta, motyogott valamit az orra elé, majd ő is kisomfordált a műhelyből. A kinti napfényben azonnal tenyereit kezdte el nézegetni. Nem lettek piszkosak, és ez egy kis megnyugvással töltötte el.

-  Mi tartott eddig? – nézett rajtuk végig számonkérően Minho.

-  Semmi – dörmögte orra alá Key, miközben kelletlenül maga elé húzott egy fém létrát, és úgy mászott fel rá, mint aki éppen az akasztófához vezető lépcsőkön vánszorog felfelé.

- Ecsetet nem vittél magaddal – adott a kezébe egyet Jonghyun, mire nagyot sóhajtva fogta meg, és félig nyitott szájjal meredt a falra, mintha arra várna, hogy az leomlik, és maga alá temeti.

- Azért ennél több lelkesedést kérek! – nézett rá Minho, mire egy gyilkos tekintet volt a jutalma. Key összeszorította a szemeit, kiegyenesedett, az ecset hegyét pedig szinte odavágta a falhoz, mire arcát festékcseppek terítették be.

- Ááá! – kiáltott, és eszeveszetten törölgetni kezdte az arcát, amit a többiek harsány nevetése kísért.

Ismét szembefordult a fallal, mintha valami legyőzni kívánt ellenséggel próbálna farkasszemet nézni, megmarkolta az ecset nyelét, és vízszintes csíkokat húzva elkezdte a munkát. – Aish, ezzel estig se végzek. Adj nekem egy olyan hengert – mutogatott Minhonak.

- Sajnálom, nincs több, az ecsettel kell beérned. Ja, és azt ajánlom, önts ki a festékből egy kis üvegbe, amit felviszel magaddal.

Key újra rávillantotta dühös tekintetét, ahogy a létrába kapaszkodva lemászott. Legszívesebben ott hagyott volna csapot-papot, és már esze ágában sem volt, hogy elrejtse ezt az érzését mások elöl.

*

Mikor végeztek a munkával, már valóban kora este volt, odakint felgyúltak a köztéri lámpák. Key elcsigázva mászott le a létráról, szemeivel Taemint keresve, de sehol sem látta őt. Vajon mikor ment ki? Észre sem vettem. Ah, biztos csak a műhelybe szaladt ki pakolni…

Bár felettébb zavarta a rendetlenség látványa, nem volt kedve a rendrakásban segíteni, ehelyett azonnal a szobájába somfordált. Az ablak melletti komódból kivette gondosan összehajtogatott, törpés pizsamáját, kézbe fogta tusfürdőjét, majd fürdő felé csoszogott. A többiek beszélgetése behallatszott a nappaliból, de Taemin hangja nem volt köztük. Hmm, még mindig kint lenne? Különös…

Úgy érezte, ez a nap minden erejét kivette. Még csak kora este volt, gondolatait mégis a puha ágy töltötte ki. Magára zárta az ajtót, letette a pizsamáját a mosógépre, és megnyitotta a csapokat. Kelletlenül hámozta le magáról ruháit, amelyeket egyesével a szennyesbe hajigált, majd belépett a zuhanykabinba.

Egy ideig lehunyt szemmel élvezte a kellemesen meleg víz simogatását, azután a tenyerébe nyomott egy jó adag tusfürdőt. Szinte érezte, ahogy a testén végigsikló hűs zselé bőrének minden egyes sejtjét megtisztítja, ezáltal a gondolatai is kitisztulnak; elméjéből szinte elpárolog a düh, és a csalódottság, hogy helyüket a megnyugvás vegye át.

Megtörölközött, majd széthajtotta pizsamáját, ekkor azonban egy cetli hullott a földre. Key kikerekedett szemmel hajolt le érte, és olvasni kezdte:

„Amikor ezt olvasod, már biztos álmos leszel, és téged ismerve, valószínűleg a fürdésen is túlestél már. Tudod, festegetés közben sokat gondolkodtam, és kitaláltam valamit. Ez az este csak a miénk lehet, és remélem, sose fogod elfelejteni. Gyere a Charis Hotelbe, a recepción majd eligazítanak. Türelmetlenül várok rád, cicafiú! Taemin”

- Mi? – adott hangot meglepődésének Key, ahogy a levél végére ért, majd elfojtva egy önfeledt kacajt, ajkaiba harapott. Repülni tudott volna a boldogságtól, ahogy belegondolt, hogy Taemin valami különleges meglepetéssel készült számára.

Újra átfutotta a levelet, és úgy érezte, képtelen egy helyben maradni. Gyorsan magára húzta pizsamáját, és kirohant a fürdőből, beleütközve az ajtó előtt türelmetlenül várakozó Jonghyunba. - Bocsi – intézte el ennyivel a dolgot, és tovább száguldott a szobája felé.  A fiú csak értetlenül nézett utána, mire ugyanis megszólalhatott volna, Key már be is csapta maga mögött az ajtót.

- Hmm... cicafiú? Sose hívott még így – motyogott, miközben a ruhái között kutakodott, amelyeket már érkezéskor gondosan elhelyezett a szekrényben. – Ahj, olyan kéne, ami stílusos, de könnyen le lehet venni. Végtére is, azt akarja, nem? A francba, alig pár ruhát hoztam magammal ide – folytatta a magánbeszélgetést, majd kihúzott egy világos pólót, egy színes, csíkos inggel, és egy szaggatott farmerrel. – Melegítőnadrágot mégse vehetek fel… - magyarázta magának a döntését, majd hívott egy taxit.

Sietve felöltözött, gondosan megigazgatta haját a tükör előtt, és már készen is állt. Ezúttal valamiért feleannyi időre volt ehhez szüksége, mint más esetben.

A nappaliba kilépve Minhoval találta magát szemben.

- Hát, te hová készülsz? Nem elég, hogy Taemin eltűnik, még te is? De várjuk csak… Ti randizni mentek, igaz? – húzódott perverz vigyorra a szája.

- Nem kötöm az orrodra – próbálta Key az időközben elszállt dühének látszatát kelteni, de a szája sarkában megjelenő mosoly játékának minden hitelességét lerombolta. Minho elnevette magát, de ő nem törődött vele, sokkal jobban érdekelte az, ami rá várt, vagyis, inkább aki.

*

A taxi negyed óra múlva kitette a hotel előtt, ő pedig azonnal a recepcióhoz sietett.

- Üdvözlöm! Kim Kibum vagyok, és ööö… a barátom…

- Áh, szóval ön az? – mosolygott rá a pult másik oldaláról egy jól szituált, negyvenes hölgy. – A barátja ezt küldi magának – ezzel kiemelt a pult alól egy citromsárga dobozt, majd átnyújtotta a meglepődött fiúnak -, és a kétszázhetes szobában várja.  Kérte, hogy bocsássuk rendelkezésére a szomszéd szobát is, és a dobozt csak ott nyissa ki. Az úr majd elkíséri önt – biccentett a mellette álló egyenruhás férfira, aki erre engedelmesen fejet hajtott. – Kellemes estét! – búcsúzott a nő, és mosolya egészen kiszélesedett.

-  Kö… köszönöm - dadogta Key.

- Kérem, kövessen – fordult felé a férfi, és egyenesen a lifthez sétált, a fiú pedig tétován lépkedett utána.

- Mi lehet benne? És minek a másik szoba? Nem értem. Semmit se értek – motyogott a liftben, kezében forgatva a lapos, széles dobozt. - Maga nem tud valamit? – nézett hirtelen a férfi arcába, aki viszont rezzenéstelenül válaszolt:

- Nem, uram. De bizonyára hamarosan megtudja – húzódott félmosolyra a szája. - Ez a kétszázhatos szoba kulcsa, ez pedig a kétszázhetesé. Kellemes estét! – búcsúzott el tőle, ahogy a szobák elé értek. Key is elköszönt, majd méregetni kezdte a két ajtót.

Megráncolta a homlokát; még mindig nem talált semmi logikát az egészben. Kifújta a levegőt, és várakozással teli mosollyal lépett be kétszázhatosba. A szoba egyszemélyes volt, a berendezés szerény, ám a színek összeállítása elnyerte Key tetszését.

Miután körbenézett, becsukta maga mögött az ajtót, és kinyitotta a dobozt. Benyúlt a keskeny résen, és valami nejlonba csomagolt, laposra összehajtogatott anyagba akadtak ujjai. Sietve kihúzta a kezét, és forgatni kezdte, amit kiemelt.

- Mi ez? Valami plüss? – nyomkodta egy kicsit a nejlont, majd feltépte, és széthajtotta a sárgásvörös, fehér csíkozású anyagot.

Amikor meglátta, mi az, kitört belőle a nevetés. Egy tapadós plüss nadrág lógott ugyanis kezei között, fenékrészén hosszú, kitömött plüss farokkal, lábfejei pedig mancsokban végződtek. - Nee, ez most komoly? Teaminnie, ezt most komolyan vegyem fel? – kiáltotta fal felé, hátha szerelme meghallja őt a szomszéd szobában.

Tátva maradt a szája, képtelen volt becsukni. Letette a fotelra az érdekes ruhadarabot, majd újra kézbe vette a dobozt, és belenézett. Látta, hogy két hasonló nejlontasak van még benne.

Gyorsan kivette az egyiket, és megszabadította a csomagolástól. A nadrághoz illő, tapadós, mély kivágású felsőrész volt benne, és két rácipzárazható mancs.

- Még ezek is? Szóval, cicafiú… Taeminnie, te… Neked annyi! – kiáltotta, majd ezt is letette az alsó rész mellé. – Mi lehet még benne? – vette újra kézbe a dobozt, és kihalászta belőle az utolsó tasakot, amikor egy fekete filc csúszott ki belőle, és a földre gurult. Valami papír is rá volt ragasztva.

Key sietve hajolt le érte, és olvasni kezdte a ráírt üzenetet:

„Remélem, tetszik, amit a dobozban találtál. Használd ezt a filcet, hogy tökéletes cica legyél. Még mindig várlak! Taemin”

Key képtelen volt abbahagyni a vigyorgást.

- Te nem vagy normális, hallod? – kiáltotta, végül kibontotta az utolsó tasakot is, bár anélkül is jól látta, mi van benne: egy hajráf volt, cicafülekkel.

Egy ideig vigyorogva nézett le a fotelon pihenő ruhadarabokra, majd végül rászánta magát a dologra. Átöltözött, fejére tette a hajráfot, majd szemeivel egy nagy tükör után kutatott. A ruhásszekrény ajtaján talált is egy teljes alakost.

Odasétált, és a látványtól kitört belőle a röhögés.

- Ezt szeretnéd, Taeminnie? – kuncogott még mindig, amikor orra hegyét feketére festette a filccel, majd hosszú bajusszálakat rajzolt az arcára. - Hmm, nem is olyan rossz – nézegette magát a tükörben, mikor végzett. – Szóval, cica legyek? Jól van, akkor az leszek – suttogta, miközben huncut mosolya kiemelte arcának apró gödröcskéit.

Rájött, hogy ha kezeire is felcipzárazza a mancsokat, képtelen lesz megfogni a kulcsot, így inkább kézbe fogta ezeket. Hang nélkül nyitotta résnyire az ajtót, és kidugta rajta a fejét. A folyosón sötétség és teljes nyugalom honolt, ő pedig gyorsan, szinte tökéletes csendben slisszant ki a szobából.

Gondolta, meglepi Taemint: Nesztelenül forgatta meg a másik kulcsot a szomszédos szoba ajtajában, és lábujjhegyen osont be. A zár kattanása mégis elég hangosra sikeredett, Taemin azonban nem szólt semmit. Talán elaludt?

Key tapogatva indult el a szoba sötétjében, de néhány másodperc alatt szemei hozzászoktak a fény hiányához, és homályosan bár, de jól láthatóan kirajzolódott előtte az ágy, és a rajta fekvő fiú.

Felcipzárazta a mancsokat, közelebb lopakodott, majd lassan felmászott az ágyra, óvatosan közelítve szerelme felé.

- Ah, te vagy? – tért magához Taemin, és felkapcsolta az éjjeli szekrényen álló lámpát, amely gyér, sárga fénybe vonta a szobát. – Ó, ez… eszméletlen – nézett végig szerelmén, és széles mosolyra húzódott a szája – Nagyon szexi vagy – harapott ajkaiba, ahogy végignézett párján.

- Mmm, elaludtál? Nem is tudod, miről maradtál volna le, ha nem ébredsz fel – játszott a hangsúllyal Key a fiú sötét szemeibe nézve, olyan érzékien, hogy Taemin legszívesebben azonnal magára rántotta volna.

Szerelme azonban nem várt választ, vékony hangon nyávogni kezdett, majd négykézláb mászott közelebb hozzá. - Grrr - húzta végig puha orrát Taemin fülkagylóján, és végig is nyalta azt.

- Hja, a macskák nem szoktak nyalni! – nevetett fel a fiatalabb.

- Akkor nem ismered őket elég jól, Taeminnie – lehelte a fülébe Key, és egy újabb érzéki nyávogás következett. – Szeretted volna, hogy a cicád legyek? Hát, jó… – simított végig a fiú arcán mancsával, mire az kuncogni kezdett. – Ahj, tudtam, hogy ez nem lesz jó ötlet – bánt el villámgyorsan a cipzárakkal, ledobva a zavaró tényezőket a földre. – Hol is tartottunk? Ja, ott, hogy a cica magáévá teszi a gazdáját – pillantott érzékien párja szemeibe.

- Ne várass tovább, cicus – viszonozta pillantást Taemin, szerelme pedig hátracsusszant az ágyon, megfogta a takaró alsó szélét, lerántva azt róla.

- Mmm, cuki a kis csíkos pizsamád – feszítette meg ujjait Key, mint egy macska, aki épp karmolni készül. Tenyereivel könnyedén széttolta a másik bokáit, majd lábai közé férkőzve óvatosan végighúzta körmeit szerelme lábszárától egészen a csípőjéig. - Nyaú, látom, tetszik – vigyorgott kissé összeszűkített szemekkel a fiúra, majd billegtetni kezdte szempilláit.

- Folytasd – kérlelte párja, megszorítva kézfejét.

- Már az enyém vagy – mászott fölé lassan Key, és érzéki csókba vonta ajkait. Egy pillanatig sem volt túl vad vagy követelőző, csak megadta Taeminnek, amire vágyott.

Megszabadította őt pizsama felsőjétől, majd dorombolva dörgölőzött a mellkasához. A fiú halk sóhajok közepette túrt szőke tincsei közé, teste beleremegett apró, gyengéd csókjaiba.

Key az oldalára csúsztatta ujjait, kissé belemélyesztetve körmeit, és lassan vándorolt velük a fiú csípője felé, miközben ajkaival is fokozatosan lefelé haladva kényeztette őt. 

- Nyaú, lássuk a legszebb részed – villantotta csillogó szemeit egy pillanatra szerelmére, miközben már alsójában matatott.

- Héj, az arcom a legszebb ré… - kezdte el Taemin, de Key ajkainak érintése a férfiasságán, és az a földöntúli érzés, ahogy nyelvével körülölelte duzzadó makkját, beléfojtotta a szót. Ehelyett egy kéjes nyögés tört utat dús ajkai között, és újra szerelme hajába markolt.

Key jól tudta, hogyan kergesse az őrületbe: mikor már szaggatottan vette a levegőt, hirtelen eltávolodott tőle, és a combjához dörgölőzött. – Ne hagyd abba! – nyöszörgött Taemin, ő viszont csak kínzóan hosszú másodpercekkel később tett eleget a kérésének.

Megnyalta a középső ujját, és masszírozni kezdte a fiú záróizmát, majd óvatosan belé hatolt. Párja egy pillanatra összevonta szemöldökeit, de teste csakhamar újra elernyedt, egyre inkább vágyott arra, hogy magában érezhesse a másikat.

Key újra szájába vette a fiú férfiasságát, mire az egyre hangosabb nyögéseket hallatott.

- Ah, kérlek… cicafiú – lihegte Taemin, de szerelme szándékosan nem gyorsított a tempón; nem szerette volna, hogy a másik túl hamar elérje a beteljesülést.

- Grrr, tudod, a cicafiú is eszméletlenül kíván téged, Taeminnie - kúszott a pihegő fiú arcához Key. Nyakához dörgölőzve nyelve hegyével megnyalta selymes bőrét, majd a kulcscsontjára kúszott.

Taemin megragadta a karjait, telt ajkai szinte beszippantották Key száját, ahogy egyre szenvedélyesebben csókolta őt. Jobb kezével türelmetlenül siklott végig a puha plüss anyagon, majd csakhamar lerángatta szerelméről a felsőt. - De vad lettél hirtelen – nevetett a csókjukba a másik. Érezte, hogy egyenként minden sejtjét átjárja a forró bizsergés a fiú érintései nyomán.

Szerelme az oldalát lökdöste, arra késztetve, hogy fölé másszon, ő pedig eleget tett ennek kérésnek. Miután az utolsó zavaró ruhadarab is lekerült róla, lassan Taemin combjai közé helyezkedett, és óvatosan beléhatolt férfiasságával.

A fiú arcizmai néhány másodpercre megfeszültek, de nemsokára kisimultak gyengéd vonásai, és közelebb vonta magához párját, ezzel jelezve számára, hogy felkészült. Key lassan és gyengéden kezdett el mozogni benne, nem szeretett volna fájdalmat okozni.

Aprókat nyögött Taemin füléhez hajolva, amit a maknae annyira izgatónak talált, hogy körmeit a hátába mélyesztette.

- Hjaa, én vagyok… a cica – lehelte a másik, és az ágy helyett szerelme vállaiban kapaszkodott meg, bőrébe nyomva rövid körmeit, mire Taemin ajkait hagyta el egy érzéki nyögés.

Key alácsúsztatta kezeit a lapockáinak, és felültette őt, majd combjai alá nyúlt, és egy kissé megemelte csípőjét. Az ölébe húzta a fiút, majd újra mozogni kezdett benne, egyik kezével pedig ismét kényeztetni kezdte férfiasságát.

Taemin teste égett a forróságtól, kéjesen nyögdécselni kezdett, mikor szerelme megint a férfiasságához ért. Kinyitotta szemeit egy pillanatra, és Key vágytól csillogó tekintete megadta az utolsó lökést számára, hogy elérte a beteljesülést. Lihegve kapaszkodott szerelme nyakába, aki néhány lökés után követte őt a mennyországba.

*

- Nagyon köszönöm ezt az éjszakát. Annyira hiányoztál, de egész nap nem tettem semmit, csak magamat sajnáltam, aztán pedig dühöngtem. Te viszont kitaláltál egy csodálatos meglepetést, amit sosem felejtek el – simogatta Taemin haját Key, miközben a fiú sötét szemeibe nézett.

-  Semmi baj. Néha a rossz érzések hamarabb hatalmasodnak el rajtunk, mint hogy a jók cselekvésre ösztönöznének minket. De te most is bebizonyítottad, hogy szeretsz. Arra kértelek, hogy vegyél magadra egy ribancos macska jelmezt, és tégy a magadévá, mert pillanatnyi szeszélyből ehhez volt kedvem, te pedig megtetted. Hallottam a reakciódat, ahogy kibontottad a dobozt, mégis, szinte gondolkodás nélkül megtetted, amit kívántam, mert szeretsz.

-  Persze, hogy szeretlek, Taeminnie! Te vagy a mindenem. Nyávogva lobogtatnám a plüss farkamat, és a videót feltölteném a netre, ha ez téged igazán boldoggá tenne – nyomott egy apró puszit szerelme orcájára.

 - Én is szeretlek, cicafiú – simogatta meg a fiú hajráfjára varrt cicafüleket. - Ilyesmit nem fogok kérni tőled, a ruhát viszont ne felejtsd itt reggel, mert később még szükséged lehet rá – villantott egy huncut mosolyt szerelmére, majd a karjaiba bújva lehunyta szemeit.

Key csendben bólintott egyet, és a fiú buksijára helyezte tenyerét. Ő is becsukta szemeit, hagyva, hogy elméje könnyű szárnyakon repítse el az álmok világába, karjaiban azzal a fiúval, aki mindennél többet jelent számára.

...Ézemi...