Amikor a múlt összeforr a jelennel (Leeteuk & Heechul & Hangeng) 2.

Figyelmeztetés: 18+ és yaoi

        Ahogy beléptek az ajtón, Hangenget ismét megrohanták az emlékek. Eszébe jutott az eset, mikor a születésnapjára Heechul egy biciklivel akarta meglepni őt, viszont alig fért el vele a szűk folyosón, és egy nagy darabon leverte a vakolatot a kormánnyal, ahogy próbált végiglavírozni a rengeteg földön heverő papucs között.

Mikor a többiek számon kérték, nem volt hajlandó elárulni, mi történt a fallal, ezért neki kellett kijavítania a hibát, Hangeng pedig - látva a fiú esetlen mozdulatait – segített neki, így együtt egész szépen helyrehozták a dolgot. Igazából akkor tudatosult benne, hogy jóval többet érez Heechul iránt a barátságnál.

- Átfestettétek? – meredt a világoszöld falra kifejezéstelen arccal.

- Nem mi voltunk, Lee Sooman ragaszkodott hozzá, mert a zöld állítólag lenyugtat minket – felelte Heechul, miközben kikötözte a cipőjét, és belebújt mamuszába.

Felnézett Hangengre, és látva a fiú tanácstalan arcát, átadta neki a puha, rózsaszín lábbelit, majd felhúzta az első papucsot, ami a kezébe akadt. Leeteuk elmosolyodott a látottakon, de erőt vett magán, hogy ne nevessen, miközben felvette a saját papucsát.

Ahogy a fiúk keresztülhaladtak a nappalin, Donghaet és Hyukie-t pillantották meg a kanapén egymásba gabalyodva, akik éppen valami felnőtt tartalmat néztek a TV-ben lenémítva, bár úgy tűnt, inkább egymással vannak elfoglalva.

Hangeng halkan kuncogni kezdett, és a másik két fiú is elnevette magát. Leeteuk a lépcső teteje felé mutogatott, majd nesztelenül el is indult felfelé. Még mindig szédült egy kicsit, de ezúttal elfelejtette megjátszani a hattyú halálát.

Heechul mellé szökkent, és megfogta a kezét, ujjaival a tenyerét simogatva, ahogy viszont Hangeng is odaért, másik kezével az ő derekát karolta át.

- Hja, Kim Heechul! Veszed le azonnal a papucsomat! – kiáltott rá Hyukie odalentről.

A fene enné meg a jó szemét, Hangengre nem figyelt fel, de a papucsát azonnal kiszúrta – gondolta magában Heechul.

- Reggel megkapod! – vigyorgott maga elé, majd futni kezdett felfelé, magával rántva Leeteuköt és Hangenget. - Huh, szerencsére nem jött utánunk – fújta ki a levegőt megkönnyebbülten, ahogy beléptek a szobájába. - Na, mit szólsz az ágyamhoz? Látod? Hárman is elférünk rajta, sőt még Heebumnak is jut hely - szólt ismét ártatlan hangsúllyal Hangenghez. Tekintete viszont már úgy égette az említettet, hogy arra gondolt, bárcsak ne nézett volna volt szerelme szemeibe.

Leeteuk megfordult, és megfogta Heechul kezét:

-  Akkor megyünk?

- Mehetünk - nézett rá cinkos mosollyal a másik, majd átölelte őt, ujjait lágyan végigfuttatva a fiú hátán, megmarkolva annak formás hátsóját, de közben egyenesen Hangeng szemeibe fúrta a tekintetét.

Az üzenet egyértelmű volt, a fiú azonban mégis megtorpant egy pillanatra.  Leeteuk elindult a szobából kifelé, Heechult pedig a kezénél fogva magával húzta. - Mindjárt jövünk - szólt lágy hangon Hangenghez az utóbbi, aki elmosolyodott, de közben azon kattogott az agya, miért teszi ezt vele Heechul.

Ezalatt a párocska beért a fürdőbe. Leeteuk óvatosan becsukta az ajtót, mire szerelme azonnal az ajkaira tapadt, odalökve őt az ajtó lapjához. Leeteuk persze, azonnal viszonozta a közeledést, hiszen erre vágyott már órák óta.

Testén kellemes bizsergés futott végig Heechul csodálatosan puha ajkainak érintésétől. Ahogy pedig az nyelvével minden négyzetmillimétert felfedezett szájában, szíve őrült tempóban kezdett verni. Végigsimította szerelme testét, amelyet már végtelenül kívánt, majd gyorsan, de mégis gyengéden megszabadította őt az ingétől.

Közben Heechul sem tétlenkedett, vakon is profi mozdulatokkal csatolta ki Leeteuk farmerján az övet, belecsúsztatta hosszú ujjait, és ismét a fiú hátsóját vette kezelésbe. Nem sokkal később előrébb vándoroltak ujjai, és boxerébe bekúszva, szerelme férfiasságát kezdték el simogatni.

Leeteuk belenyögött a csókjukba, ő is csakhamar megszabadította Heechult a nadrágjától, de egyúttal a fiú alsóját is lehúzta, és erősen megmarkolta annak kemény férfiasságát. Heechul hangosan felnyögött, eltávolodott szerelme ajkaitól, majd elkezdte kigombolni annak ingén a gombokat.

Leeteuk egy pillanatig csak nézte ezeket a csodálatos szemeket, szavakkal le sem tudta volna írni, amit ez a fiú jelentett számára, ezért úgy érezte, még nagyobb gyönyörben akarja részesíteni őt, ahogy megígérte neki. Elé térdelt, és a szájába vette Heechul férfiasságát.

A fiú testén mintha áramütés haladt volna végig, nekidőlt a csempének, és szépen kidolgozott vállait megmarkolva közelebb húzta magához szerelmét. Hangosan élvezte, ahogy Leeteuk forró ajkai le-fel mozognak férfiasságán, miközben nyelvével a makkját kényezteti.

Leeteuk jól tudta, hogy Heechul mit szeret, gyengéden, de mégis gyors mozdulatokkal izgatta őt, mielőtt pedig felforrósodott volna a helyzet, megállt egy pillanatra, és a heréit vette kezelésbe. Ujjai hátrébb csúsztak, simogatni kezdte Heechul záróizmát is, majd folytatta a férfiasságának kényeztetését, de közben nem vette el a kezét, azon a ponton is tovább izgatta őt.

Mikor érezte, hogy a fiú már kellőképpen kitágult, lassan felegyenesedett, és szerelme szemeibe nézett, amelyek egyértelműen azt üzenték, hogy többet akar. Leeteuk megfogta a kezét, a tusoló felé vezette őt, és megnyitotta a csapokat.

Belépett a zuhanykabinba, majd Heechul is követte, aki szorosan magához húzta őt, miközben ujjaival széles hátizmát térképezte fel. Testük felforrósodott, a kellemesen meleg vízcseppeket szinte langyosként érzékelték, ahogy egymáshoz simultak.

Leeteuk áttért szerelme nyakára, mire Heechul hangosat sóhajtva a hátába mélyesztette ujjbegyeit. A körmeit sosem használta, ugyanazzal a gyengéd érzékiséggel bánt szerelmével, amilyet ő is szeretett.

Közben Hangeng még mindig magában vívódott a szobában. Le-föl járkált az ágy mellett, akár egy ketrecbe zárt tigris.

Tényleg azt szeretné? De neki már itt van Leeteuk, biztos csak én értettem félre. Nem, ez egyértelmű volt, akar engem. Ez a srác még mindig nem normális. Akár így, akár úgy, nem bírom ezt tovább. Ha utoljára is, de meg kell kapnom őt - jártak a gondolatai.

Kinyitotta az ajtót, és egyenesen a fürdő felé indult, majd hang nélkül sétált be a kis helyiségbe. A tusoló tejüvegén keresztül homályosan, mégis jól kivehetően kirajzolódott előtte a két fiú alakja, ahogy egymásba gabalyodva valószínűleg éppen egymás ajkait falták, nem vették észre őt.

Hangeng az első pillanatban megfordult, és a kilincsre csúsztatta a kezét. Úgy érezte, feleslegesen ment a fürdőbe, Heechulnak nincs rá szüksége, hiszen ott van vele Leeteuk. Ahogy azonban a fiú egy halk nyögést hallatott, képtelen volt lenyomni a kilincset. Olyan régen várt már arra, hogy ha csak egy pillanatra is, de újra magáénak érezhesse Heechult, hogy úgy érezte, lépnie kell.

Gyorsan ledobálta magáról a ruhákat, majd a zuhanykabin ajtajához lépett. Szíve egyre hevesebben vert. Hiába is tagadta volna, felelevenedett benne minden múltbeli emlék, és iszonyatosan kívánta régi szerelmét, aki épp ekkor fordult meg, és szemben találta magát ővele.

Heechul résnyire széthúzta az üvegajtó két felét, majd Hangengre meredt.

- Hát, te? - kérdezte tőle lágy hangon, de közben nyelvével végignyalta a száját, egyértelműen jelezve, hogy mit szeretne. Ezzel a mozdulattal mindig hihetetlenül felizgatta Hangenget, aki félredobta az észérveket, és belement a játékba.

-  Beszállhatok én is? - tett úgy, mintha nem lett volna elég világos számára az üzenet.

- Gyere - felelt Heechul, és csuklójánál fogva behúzta őt a zuhanykabinba, majd összetolta az ajtót.

-  Ugye, nem baj, édes? - fordította kissé hátra a fejét.

Leeteuk még mindig a háta mögött állt, így nem láthatta Heechul kis bemutatóját, de igazából már a vacsora közben sejtette, mire készül a fiú. Igen, Heechul mindig is telhetetlen volt, ő pedig kénytelen volt elhallgattatni az elméjében újra és újra előtörő féltékenységet, mert tudta, hogy csak így tarthatja meg őt.

- Nekem csak az számít, hogy az enyém legyél - súgta Heechul fülébe, miközben felemelte a fiú jobb lábát, és a fürdő kellékek számára kialakított kis emelvényre helyezte, hogy szabad utat engedjen kemény férfiasságának, amelyet a fiú hátsójához nyomott.

-  Úgy látom, lemaradtam – szólt csalódottan Hangeng.

- Dehogyis, pont jókor jöttél – vonta magához Heechul ellentmondást nem tűrve. Azonnal a fiú ajkaira tapadt, és kérdés nélkül indult körútra nyelvével annak szájába, miközben Leeteuk hátulról óvatosan belé hatolt. Mindketten felnyögtek, és lassan együtt kezdtek mozogni, majd Hangeng eltávolodott tőle egy pillanatra:

- Annyira hiányzol – lihegte régi szerelme fogai közé. Érezte, hogy számára ez az egész nemcsak a gyönyörről szól, nemcsak érezni akarta Heechul testét, a szívét is magáénak akarta tudni erre az éjszakára. Tudta, hogy ebben a történetben csak ő lehet a vesztes, mégis képtelen volt leállni, a fiú csodaszép szemei és minden egyes mozdulata a szíve G-pontján táncoltak, ő pedig csatlakozott hozzájuk a vad táncban.

- Most… itt vagyok - vigyorgott kajánul Heechul, és Hangeng férfiasságára csúsztatta ujjait. – Ezzel még… tartozom neked – markolt rá, és kezdte rajta ugyanabban az ütemben mozgatni az kezét, ahogy ő mozgott Leeteukkel.

Hangeng ajkain hangos nyögés párolgott ki, ahogy a fiú a legérzékenyebb pontjához ért. Ő is kezelésbe vette Heechul férfiasságát, aki csukott szemekkel adta át magát a két fiúnak.

Mindhárman tökéletesen egyszerre mozogtak, nyögéseik, sóhajaik betöltötték a kis helyiséget, leheletük és a forró víz gőzfelhőbe vonta őket.

Hangeng érezte, hogy már nagyon közel jár a véghez, de szerette volna meghosszabbítani a pillanatot, ezen kívül azt is tudta, hogy Heechult mi izgatja fel a leginkább. Lehajolt, és most ő kezdte el kényeztetni a fiú férfiasságát. Gyengéden körülölelte nyelvével a makkját, jobb kezével pedig lassan, majd fokozatosan gyorsítva és szorosabban fogva mozgatta rajta a bőrt.

Heechul hangosan felnyögött, tudta, hogy neki sem sok van már hátra, a két fiú együtt fogja a gyönyör mezejére eljuttatni.

-  Téged ma… mindenki csak kényeztet - állt meg Leeteuk egy pillanatra.

- Legközelebb... én kényeztetlek, édes… lihegte Heechul, miközben Hangeng egyre inkább fokozta a tempót, vele pedig már forogni kezdett a kis fülke. Érezte, hogy kezd hűlni a víz, de nem foglalkozott vele.

Leeteuk is észrevette, hogy szerelme közel jár a beteljesüléshez, ezért  mélyebbeket lökött, Heechul pedig néhány pillanat múlva el is érte a gyönyör kapuját, és lihegve hanyatlott Hangeng vállaira.

Leeteuköt annyira felizgatta a látvány, hogy néhány lökés után ő is követte szerelmét a paradicsomba. Mélyeket sóhajtva átölelte Heechul derekát, magához húzta annak felsőtestét, és belecsókolt a fülébe.

-  Nagyon szeretlek! – súgta neki pihegve.

- Én is nagyon szeretlek – fordította felé a fejét Heechul -, de valakinek még mindig tartozom – fogta meg Hangeng vállait, és lágyan felhúzta a fiút álló helyzetbe.

Nem szólt hozzá semmit, de a szemeivel mindent elárult. Végigsimított Hangeng vízcseppektől csillogó kockáin, majd újra a fiú férfiasságán állt meg a keze. Odahajolt, és olyan gyengéden ért nyelve hegyével annak makkjához, hogy a fiú egész teste beleremegett.

Lassan végignyalta a teljes hosszát, miközben először mozdulatlanul tartotta a kezét, majd hirtelen gyorsított a tempón, de pár másodperc múlva ismét csak a nyelvét használta, az őrületbe kergetve ezzel a fiút.

- Meddig akarsz... még kínozni? – lihegte Hangeng szaggatottan, miközben egyre erősebben szorította Heechul vállait a fokozódó gyönyörtől.

A fiú semmit nem szólt, csak végignyalt a száján, majd keresztülfuttatva ujjait a fiú kemény heréin, azonnal rátalált arra a pontra, amelyet izgatva tovább tudta mélyíteni volt szerelme élvezetét.

Először csak lágyan simogatta, majd egyre erősebb nyomást gyakorolt rá, miközben jobb kezével újra gyorsított a tempón, ajkaival pedig szorosabban ölelte körbe Hangeng makkját. A fiú tüdejéből egyre hangosabb nyögések szakadtak ki, végül szinte földöntúli gyönyört átélve lépett át a beteljesülés küszöbén.

Igen, csak Heechul tudta ilyenben részesíteni. Felhúzta őt magához, majd szorosan átölelte.

-  Köszönöm. Sosem felejtelek el – súgta forró levegőt lehelve annak fülébe.

- Én sem téged, mindig is a tigrisem leszel – vigyorgott Heechul, miközben átkarolta. Nem vette észre, hogy Hangeng alig tudja visszatartani a könnyeit.

- Teljesen elhűlt a víz, édes. Meg fogunk fázni – szólalt meg a háta mögött Leeteuk. Heechul megfordult, és libabőrös testét meglátva rájött, hogy a fiúnak igaza van, bár ő eddig egyáltalán nem fázott.

Megnyalta Leeteuk mellbimbóját, majd megkérte Hangenget, hogy adja oda neki az egyik tusfürdőt a kis emelvényről. Tenyerébe nyomott egy kicsit a friss illatú zseléből, bekente vele szerelme testét, ezután Hangengével folytatta. Leeteuk ki akarta venni a kezéből a tusfürdőt, de ő elhúzta azt.

- Nekem elég lesz most a víz – adta át a flakont régi szerelmének, hogy tegye a helyére, majd végigmosta a saját testét.

Nemsokára mindhárman kiszálltak a tusolóból, és Leeteuk dideregve fonta össze karjait a mellkasa előtt. Heechul levett egy törölközőt a ruhaszárítóról, gyengéden a fiú hátára terítette, majd Hangeng kezéből kivéve a másikat, törölgetni kezdte volt szerelmét.

Utóbbinak már szinte fájt ez a gondoskodás, tudta, hogy Heechul soha többé nem lehet már az övé, mégis azt kívánta, bárcsak itt maradhatna vele, bárcsak visszaforgathatná az időt, és ő is újra a csapat tagja lehetne.

Ahogy ezeken gondolkozva magára vette Heechul egyik ruhaszárítón lógó pizsamáját, látta, ahogy a fiú Leeteukre néz. Most érezte csak igazán, mennyire nincs helye itt.

Felnyalábolta ruháit, kinyitotta az ajtót, és kilépett a folyosóra. Heechul megfogta a kezét, és követte, majd a saját ruháit a fürdőben hagyva, másik kezével Leeteuk derekát fogta át, aki szintén szanaszét hagyta a ruháit, nem törődve azzal, hogy így reggel valószínűleg Hyukie kiabálására fognak felébredni.

Hangeng erőtlenül tartotta volt szerelme kezét, mert tudta, hogy már csak a múltba kapaszkodik. A szobájának ajtaja előtt lassan lecsúsztatta ujjait Heechul ujjairól.

- Én inkább a te szobádban alszom - fordult Leeteuk felé.

- Ugyan már, nem láttad, hogy simán elférünk az ágyon hárman? – nézett rá Heechul.

- Lehet, hogy elférünk, de gondolom, te még mindig úgy alszol, mint egy béka, és ezután az este után nem szeretnék hajnalban arra ébredni, hogy arcon csapsz a kézfejeddel – húzta mosolyra a száját.

- Hát, te tudod… - vágott csalódott arcot Heechul. – Akkor jó éjt nélkülem! – vágott be egy cuki vigyort. Nem vette észre, hogy minden egyes mozdulatával mintha egy-egy üvegszilánkot döfne a másik szívébe.

- Jó éjt! – fordított hátat Hangeng, mert félt, hogy ha egy pillanattal is tovább néz azokba a szemekbe, könnyei megállíthatatlanul előtörnek.

Besomfordált Leeteuk szobájába, felkapcsolta a lámpát, és a faliórára nézett.

- Fél tizenegy… - fújta ki a levegőt erőtlenül, majd az ágyra hanyatlott, és eloltotta az apró fényforrást.

Tíz-tizenöt percenként nézegette az időt, miközben annyit forgott az ágyban, hogy még egy nyárson sülő grillcsirke is megirigyelte volna. Mikor a világoskék szerkezet két óra tíz percet mutatott, felkelt, és nesztelen léptekkel indult el az ajtóhoz.

Hangtalanul nyomta le a kilincset, kislisszant az apró résen, és Heechul szobájához osont. Ott volt a táskája, benne a pénztárcájával és az irataival, szóval, muszáj volt kockáztatnia.

Lassan, csendben nyitotta ki az ajtót, látta, hogy a két fiú egymást átölelve alszik az ágyban. Odalopakodott a széken heverő táskájához, megfogta azt, és már ismét az ajtóban állt. Egy utolsó pillantást vetett Heechulra, és egy könnycsepp végigfolyt az arcán.

Ugyanúgy, ahogy jött, nesztelenül becsukta az ajtót, és visszaosont Leeteuk szobájába. Hívott egy taxit, majd a leader íróasztalához lépett. Elvett egy kis papírt, és egy tollat az asztalról, majd írni kezdett:

Nagyon sajnálom, de ez nekem nem megy, Heechul.

Tudnod kell, hogy a mai napig te vagy a legfontosabb ember a számomra, és egész életemben hálás leszek mindazért, amit értem tettél. Viszont épp azért, mert ennyire szeretlek, tudom, hogy nem mehetek újra a közeledbe. Hosszú távon megmérgezném a kapcsolatodat Leeteukkel, és az én szívem se tudná elviselni a tudatot, hogy sosem lehetsz már teljesen az enyém. Nagyon kérlek, ne keress, és ne várd, hogy újra meglátogassalak.

Örökké a szívemben fogom őrizni azt a csodát, amelyet így hívnak: Kim Heechul.

Hangeng

Ahogy aláírta a levelet, újabb könnycsepp gördült ki a szeméből. Letörölte a kézfejével, összehajtotta a kis papírt, majd ráírta Heechul nevét.

Gyorsan felöltözött, és tapogatva sétált le a földszintre. Szerencsére még mindenki aludt, a házban csend honolt, beborítva az éj sötét leplével. Hangeng a bejáratnál még utoljára visszanézett, majd hangtalanul csukta be maga mögött a dorm sötétbarna fa ajtaját.  

...Ézemi...

Amikor a múlt összeforr a jelennel (Leeteuk & Heechul & Hangeng) 1.

Azt mondják, ha igazán szeretünk valakit, el tudjuk engedni. Az a személy viszont, aki élete szerelmét engedi el, szíve rejtett zugában mindig is magában fogja hordozni a másikat.

Vajon mi történik, ha ez a két ember újra találkozik, egyikük viszont még mindig túl laza erkölcsű ahhoz, hogy megelégedjen egyetlen partnerrel?

Megjegyzés: Ez a fici befejezett, két részes. A második részre a lap alján tudtok ugrani.

Műfaj: minifiction, romantikus

Figyelmeztetés: 12+ és yaoi

      Friss, tavaszi este volt, odakint éppen felgyúltak az utcai lámpák, amikor a fiúk a dormban befejezték a vacsorájukat. Az első emeleten Leeteuk éppen a szekrényben kotorászott megfelelő öltözék után kutatva, mikor szerelme hangtalanul kinyitotta az ajtót, és mögé lopózva átölelte őt.

A leader hirtelen összerezzent, de a következő pillanatban szorosabbra fonta oldalán Heechul karjait.

- Kértelek már, hogy ne csinálj ilyet többet, megrémít, ha hirtelen hozzám ér valaki - búgta szerelme fülébe, majd behunyta a szemeit. Heechul, mint aki meg sem hallotta az iménti mondatot, úgy szólt kedveséhez:

- Ő csak egy barát, nem kell kiöltözni, édes. Nézd csak, szerintem vedd fel ezt a fekete inget - emelt le egy vállfát a tartó rúdról, miután kiszabadította jobb kezét Leeteuk ölelő karjai közül -, és ezt a világoskék farmert - húzta ki az összehajtogatott ruhakupacból precízen az említett ruhadarabot, amint bal kezét is szabaddá tette.

Párja megfordult, előbb az ingre pillantott, majd a nadrágra, végül pedig Heechul ajkain pihent meg a tekintete. A fiú persze azonnal észrevette ezt, a szokásos vigyor rajzolódott ki arcán, magához húzta Leeteuköt, és szenvedélyesen megcsókolta. Ezzel egy pillanat alatt felkorbácsolta szerelme vágyait, aki azt kívánta, bárcsak az a repülőgép késne egy órát, vagy legalább egy felet.

Abban a pillanatban viszont, ahogy Heechul eltávolodott tőle, tekintete a faliórára tévedt, és akaratlanul is kicsúsztak száján a szavak:

- Sietnünk kell, fél óra múlva leszáll a gép. - Ajkaiba harapott, miután kimondta ezt, de nem tehetett róla. Ilyen őszinte ember volt, képtelen megvezetni másokat.

- Ah, akkor azt hiszem, nekem is öltöznöm kell. Máris jövök, ezt pedig folytatjuk, amint hazaértünk, rendben? - vetett rá cinkos pillantást Heechul.

- Jól van - felelte amaz kissé csalódottan, és egy utolsó lágy csókot lehelt szerelme ajkaira, majd elengedte őt.

Heechul besétált a szobába, szándékosan résnyire nyitva felejtve az ajtót. Kinyitotta szekrényének ajtaját, végigzongorázott ujjaival a vállfák között, majd hirtelen elhatározással kiemelt egy piros inget, amelynek két vállán virágminta díszelgett. Fogta, és a válla felett hátradobta az ágyára, amely sikeresen betakarta a rózsaszín takarón összegömbölyödött Heebumot, aki morcosan nyújtotta ki egyik elülső lábát, de nem mászott ki a ruhadarab alól.

Közben gazdája eldöntötte, hogy egy fekete, farmerhatású nadrágot fog felvenni, és odasétált vele az ágyhoz.

- Ne haragudj, haver – kezdte el gyengéden lökdösni Heebumot, ezzel újra felébresztve a macskát, ahogy az inget felemelve észrevette őt.

Lekapta magáról a pólót, amelyet egy széles mosoly kíséretében ráterített cicájára, majd a nadrágtól is gyorsan megszabadult. Felpattant az ágyról, jobb lábára nehézkedve kifelé kémlelt, de a szegényes látványtól lebiggyedtek az ajkai. Sóhajtott egyet, felvette a nadrágot, majd csakhamar az inget is magára kapta.

Épp az utolsó gombbal volt elfoglalva, mikor meghallotta a leader ajtajának csapódását, és sietős lépteit, amelyek egyre hangosabbá váltak. Leeteuk hangtalanul tárta ki az ajtót, ahogy belépett rajta, és Heechul csalódott arcával találta szemben magát, aki látszólag erőtlenül engedte le karjait, miután az utolsó gombbal is elbánt.

- Későn jöttél – fonta össze karjait a mellkasa előtt az utóbbi, sértődést színlelve.

- Tudod, hogy most nem érünk rá ilyenekre – felelt Leeteuk, de a fiú nem mozdult, sőt, rá sem nézett. - Este minden kívánságodat teljesítem – súgta a fülébe, mire Heechul arcán egy fél másodpercre megjelent a szokásos vigyor. Éppen ezt akarta hallani. Lassan emelte fel a fejét, mint aki még mindig hezitál, hogy kielégítőnek minősítse-e az ajánlatot.

- Már alig várom – felelte újra elvigyorodva, majd átnyúlva az ágy másik oldalára, felemelte piros hátizsákját és telefonját a takaróról. – Jó éjszakát, Heebum! – szólt hangosan a macskához, aki erre hegyezni kezdte a füleit, amelyek kilátszottak a fiú rózsaszín pólója alól. - Tényleg mennünk kéne – változott meg újra Heechul arca, ahogy a telefonja kijelzőjén meglátta, mennyi az idő.

-  Jól van, máris hívom a taxit – szólt Leeteuk, és előkapta a mobilját a farzsebéből.

Néhány perc múlva már az autóban ültek, útban a reptér felé, baseballsapkával és napszemüveggel álcázva magukat.

- Szerinted hova kellene vinnünk őt? Hiszen olyan régen találkoztunk már vele – érdeklődött Leeteuk.

-  Meg akarom lepni.

-  Mit tervezel? Talán a kedvéért mégis elmész egy klubba? – kíváncsiskodott tovább.

-  Mit nem értesz a ’meglepni’ szón, édes? – nézett rá mézesmázosan Heechul.

-  De hát, őt akarod meglepni, nem? - ráncolta a homlokát értetlenül Leeteuk.

- Igen, és éppen ezért minden erőmmel meg kell akadályoznom, hogy még a kezdet kezdetén kikotyogj mindent, érted már?

-  Az a szerencséd, hogy ilyen türelmes vagyok – motyogta az orra alatt a másik.

- Hallottam ám – hajolt egy pillanat alatt az arcába Heechul, ő pedig újfent azon kapta magát, hogy a fiú ajkait bámulja. – Nem-nem – vigyorgott rá flegmán szerelme, aki hihetetlenül élvezte, hogy bár az ágyban általában átadta Leeteuknek az irányítást, minden más helyzetben egy pillanat alatt elérte, amit akart.

-  Megérkeztünk – szakította félbe a taxis a kis közjátékot a két fiú között.

-  Ah, máris? – pirult el Leeteuk, és kotorászni kezdett a zsebeiben. Előhúzta a pénztárcáját, majd kifizette a férfit, és megkérte, hogy várja meg őket.

Kiszálltak az autóból, majd fejükbe húzva a baseballsapkát, egy várakozásra alkalmas hely után kutattak. – Ott alig van egy-két ember, jó lesz – mutatott bal irányba Leeteuk, egy apró kis foltra, ahol nem tombolt tömeg, így arrafelé indultak.

Ahogy megálltak a kiszemelt helyen, megszólaltak a hangosbemondók, a szürkülő égbolton megjelentek a kis sárga és piros fénypontok, majd a repülőgép is előbukkant a homályból. Alakja egyre hatalmasabbá vált, hangja betöltötte a teret. Végül begördült a leszállópályára, kerekei csikorogva lassultak le, majd végül megálltak.

A lépcsők úgy gördültek le, akár két hatalmas, szétnyitott harmonika, majd az emberek özönleni kezdtek az ajtókon kifelé. Az eddig várakozó tömeg egyként indult a gép felé, mindenki boldogan ugrott rég nem látott családtagjai, barátai nyakába, ahogy azok leérkeztek a betonra.

Ahogy Heechul megpillantotta Hangenget, nagyot dobbant a szíve. Mintha a fiú a dormba tért volna vissza hozzá, mint annak idején, egy-egy hosszabb távollét után.

Leeteuk látta, ahogy szerelme arca felragyog, és egy pillanatra féltékeny is lett. Jól tudta viszont, hogy minden rossz tulajdonsága és csapodársága mellett Heechul nagyon szereti őt, és elhessegette a nemkívánatos gondolatot.

Hangeng arca is boldogságtól sugárzott, ahogy meglátta Heechult. Arra gondolt, bárcsak ez a gép az időben repítette volna őt vissza, mert akkor mindent máshogy tenne, és mindketten egy egész más jelenben élhetnének.

- Olyan régen láttalak! Jól vagy? – ölelte át Heechul, majd tetőtől talpig végignézte őt.

- Amint látod – vágott be egy címlapra illő pózt Hangeng, hogy viccesre vegye a figurát, de valójában legszívesebben sírva vetette volna a fiú karjaiba magát, hogy elmondja neki, mennyire hiányzik, és hogy nincs olyan nap, mikor ne jutna eszébe az együtt töltött idő. – Helló! Igazán jól nézel ki! – ölelte át Leeteuköt is.

- Egy leadernek muszáj – igazította meg magán az inget a másik egy diszkrét mosoly kíséretében, mire egy pillanatra kínos csend támadt.

- Akkor induljuk! - szökkent kettőjük közé Heechul, átkarolva mindkét fiú vállát, és a taxi irányába húzta őket.

- Hova megyünk? – kérdezte Hangeng.

- Meglátod! – vigyorgott Heechul, mire a másik fejében felrémlett az utolsó eset, amikor ez a srác így nézett rá. Zavarában nyelt egyet, és inkább Leeteukre nézett.

- Én se tudom, mit akar – tette fel a kezeit ártatlan arccal Leeteuk.

Ahogy beszálltak az autóba, Heechul megsúgta a taxisnak a címet, majd leereszkedett az ülésre:

- Mesélj valamit! Nem is emlékszem már, mióta nem hallottam a hangodat – fordult Hangeng felé. – Mondjuk, valami vicceset, vagy egy szaftos kis pletykát – húzódott hozzá közelebb.

- Hmm, nem is tudom, mit mondhatnék, otthon minden nyugalmas – felelte a másik egyszerűen, majd elmosolyodott. – Na, jó, talán mégis van valami, bár nem nagy szám. Emlékeztek még Csengkire?

- Arra a nagy bögyösre gondolsz, X-lábakkal? – kérdezte Heechul, és kezeivel hadonászva a levegőben, nyomatékosította is mondandóját.

-  Te sosem változol – csóválta a fejét Hangeng.

-  Miééért? Tényleg az!

- Jól van, szóval, ő a múlt héten elhagyta a cipőjét a koncert kellős közepén. Tudod, ilyenkor mi a teendő: tovább táncolni, mintha mi sem történt volna. Szegény viszont olyan idétlenül mozgott egy lábán magas sarkúval, hogy megsajnáltam. Gondoltam, ha már így alakult, előnyünkre kovácsolom a helyzetet. Lehajoltam a cipőért, visszacsúsztattam a lábára, majd azzal a mozdulattal végighúztam rajta a kezem, és az ajkaihoz hajoltam egy pillanatra.

Persze, a hatás megvolt, a közönség tombolt, a menedzserem meg is dicsért. Mikor viszont a koncert végén átöltöztem, visítást hallottam a szomszéd öltözőből. Fogalmam sem volt, mi történhetett, erre átverekedtem magam a többi lányon, hogy lássak is valamit.

Egy másik lány éppen a hajánál fogva rángatta Csengkit, és folyamatosan azt mondogatta neki, hogy én az övé vagyok. Nem tudtam, hogy kinevessem, vagy leordítsam őket, ezért inkább elsétáltam, és úgy tettem, mint aki semmit se látott.

- Te aztán népszerű vagy! – csapta össze a tenyerét Leeteuk, a szokásos vékony hangján nevetve.

- Te pedig még mindig úgy nevetsz, hogy azt nem lehet röhögés nélkül kibírni – ragadt át a jókedv Hangengre is.

- És valójában kié vagy? – kérdezte Heechul, az egyetlen, aki rezzenéstelen arccal hallgatta végig a történetet.

-  Senkié – felelt egy kis habozás után Hangeng, és arcáról lefagyott a mosoly.

A tiéd szeretnék lenni újra – futott végig fejében a gondolat, persze ezt nem mondhatta ki hangosan.

- Ah, de hát, ez a Fényes Nap! Hát, persze, hiszen itt kezdődött minden! – csapott a fejére Leeteuk, ahogy elhaladtak az apró étterem mellett, majd pár méter után meg is álltak.

Ha tudnád, mi minden más is kezdődött itt… – gondolta magában Hangeng, és bátortalanul, de Heechulra pillantott, aki úgy nézett vissza rá, mint aki pontosan tudja, mire gondol.

- Most én fizetek! – pattant fel az utóbbi, megszakítva a pillanatot, majd mindhárman kiszálltak az autóból, és a bejárathoz sétáltak.

- Csak a hölgy után – nyitotta ki Heechulnak az ajtót Hangeng, ahogy annak idején, a fiú pedig vigyorogva ment bele a játékba.

- Mit szeretnétek enni? – nézett rájuk Leeteuk, miután helyet foglaltak az egyik takaros fa asztalnál.

Levette a napszemüvegét és a baseballsapkáját, majd megigazgatta a haját. Heechul is követte a példát, hiszen ebben a kis külvárosi étteremben sosem kellett attól tartaniuk, hogy a rajongók megrohanják őket.

- Nem is kérdés, marhahúst kérünk egy kis makgeollival, a régi idők emlékére – szólt Heechul, Hangeng pedig lelkesen bólogatott.

-  Az első közös étkezésünk – mosolyodott el Leeteuk is, ahogy felidézte a pillanatot.

-  És az első közös lerészegedésünk - tette hozzá Hangeng nevetve.

-  Csak a magad nevében beszélj, én nem voltam részeg – húzta ki magát Heechul.

-  De csak azért, mert nem tartottad finomnak az alkoholt – kontrázott rá Hangeng, mikor egy kedves mosolyú asszony odatipegett az asztalukhoz.

- Üdvözlöm, ahjumma! – hajtott fejet Heechul, a többiekkel együtt. - Kérünk három adagnyi marhahúst, és három üveg makgeollit.

Az asszony szintén meghajolt, majd csendben el is indult a konyha felé.

-  Te tényleg meg tudsz inni egy egész üveggel? – nézett rá kételkedve Hangeng.

-  Fejlesztettem a képességeimet – malmozott az ujjaival Heechul, és egy pillanatra megint úgy nézett a másikra, hogy a fiú számára egyértelmű legyen, nemcsak az italozási szokásaira gondol.

Leeteuk összezavarodott a látottaktól. Nem igazán tudta eldönteni, hogy Heechul csak a szokásos formáját hozza, vagy közben más tervei is vannak. Ahogy az apró asszonyka kihozta nekik az italokat, ő azonnal belekortyolt kettőt a makgeolliba, hátha ettől megnyugszik egy kicsit, de csak azt érte el, hogy egy fél perc múlva szédülni kezdett.

Pár pillanat múlva az étel is megérkezett az asztalukhoz. – Jó étvágyat mindenkinek! – fogott egyből a bendője megtöltéséhez Heechul, egy nagy darab húst a pálcikái közé fogva.

- Azt hiszem, nincs szükséged rá, hogy ilyesmit kívánjak neked – vigyorgott rá hamiskásan Leeteuk, miután töltött a poharába, és fenékig kiitta azt.

Még mindig abban reménykedett, hogy az alkohol eltompítja a féltékenységét. Ahogy az ital végiggurult nyelőcsövén, felmelegítve a belsőjét, valóban kezdett elhalkulni a kis hegyes fülű,  kócos hajú, tetőtől talpig zöld manó az elméjében, aki fájdalmas és emellett felettébb dühítő dolgokkal tömte a fejét, mióta csak megtudta, hogy Hangeng látogatást tesz náluk.   

- Rád viszont szükségem van az éjjel, szóval csak óvatosan az itallal – vigyorgott rá Heechul, arrébb húzva a fiú keze mellől az üveget.

-  Így jó lesz? – tolt egyszerre vagy három darab húst a szájába Leeteuk, leginkább egy pofazacskóját tömő hörcsögre emlékeztetve a másik két fiút.

-  Hiába próbálkozol, én úgyis cukibb vagyok, ppuing ppuing! – fújta fel az arcát Heechul is, bevágta a szokásos arckifejezést, amely miatt a többiek rendszerint kinevették, Leeteuk viszont minden alakalommal belepirult.

Most sem történt ez másképp, a leader abbahagyta a rágást, és érezte, ahogy elönti a forróság. Heechul arcán elégedettség rajzolódott ki, lenézett a tányérjára, és úgy tett, mint aki képtelen a szájáig eljuttatni egy húsdarabot, mert az folyamatosan kiesik a pálcikái közül, ahogy az ajkai felé közelít vele.

Ahogy várta, ezzel sikeresen magára vonta Hangeng figyelmét. Gyorsan bekapta a falatot, majd a fiúra pillantott:

-  Nincs kedved velünk aludni a dormban? Tudod, a régi szép idők emlékére - mondta ki ezt olyan hangsúllyal, ahogy a barátját hívja meg magához az ember, de a szemei egész más üzenetet közöltek Hangenggel.

A fiú jól ismerte ezt a tekintetet, ezzel bolondította őt magába Heechul annak idején. Egy pillanat alatt lepörgött szemei előtt az az idő, amit együtt töltöttek, ahogy Heechul a kezdetektől óvta és támogatta őt, és ahogy olyan magasságokba emelte, mint senki más.

Jól tudta, hogy már soha sem lesz semmi olyan, mint azelőtt, kivéve azt, hogy most is képtelen ellenállni azoknak a csodálatosan szép, majdnem fekete szemeknek, amelyek a legártatlanabbul néznek rá, miközben a legmocskosabb dolgokra csábítják.

- Menjünk! - vágta rá, és lehúzott egy pohár makgeollit. Leeteukkel ellentétben, rá nem igazán hatott az ital ilyen kis mennyiségben, de mindig bátrabbnak érezte magát tőle.

Leeteuk mintha nem vette volna észre, ami a két fiú között folyik, vagy csak nem akarta észrevenni. Talán az a kevés alkohol el is altatta azt a bizonyos zöld manót a fejében, aki immár csak monoton horkolásra volt képes, zavaró gondolatok sugdosására nem.

-  Azt hiszem, mennünk kéne - borult Heechul nyakába, aki védőn karolta át a hátát.

-  Miért iszol, édes, ha nem bírod? - simította végig az arcát.

-  Semmi bajom, csak egy kicsit szédültem meg – mosolygott rá Leeteuk.

-  Akkor menjünk - intett az asszonykának Heechul, hogy fizetni szeretne.

Ezután hívott egy taxit, felálltak az asztaltól, és elindultak kifelé. Bár Leeteuknek kissé kavargott a feje, nem okozott volna neki gondot, hogy egyenesen járjon. Szívesen hagyta viszont, hogy szerelme átkarolja őt, amíg kiérnek az utcára, ahol már az éjszaka sötétkékje honolt, amelyet csak a köztéri lámpák világítottak meg.  Így aztán, a fiúk nem is aggódtak már azon, hogy valaki megismeri őket, álcához való kellékeiket Heechul elsüllyesztette piros hátizsákjába.

A taxi nemsokára begurult a kis étterem mellé, és dormhoz szállította a fiúkat. A bejárathoz érve Heechul kinyitotta a zárat.

...Ézemi...



2. rész

A hópelyhek tánca (Heechul) 6. Emlékek

Megjegyzés: A hangulat érzékeltetésére beszúrtam egy kis videót a sorok közé a Tiltott Városról.
Másik megjegyzés: Heechul nem szorul pszichiátriai kezelésre, és nem is jellemtelen - legalábbis nagyon remélem -, a valóságban is nagyon változékony a hangulata, ezért próbálom ilyennek bemutatni. 

- Taco, taco, taco – motyogta mosollyal az arcán Donghae, amint kézbe fogta az étlapot, és lapozgatni kezdte. Ahogy viszont a vége közeledett, úgy váltott az arca egyre szomorkásabbra. Összecsukta a bőrkötéses füzetet, és csalódottan csúsztatta az asztalra. – Miért nincs? – nézett Hyukie-ra együttérzést remélve, de e helyett valami mást kapott.

- Miért nem eszel inkább egy kis csirkepörköltet? – kérdezte barátja.

- Itt túl édesen fűszerezik – vágott még mindig olyan szomorú képet, mint egy kisfiú, aki nem talál olyan matricát a doktor bácsi asztalán, amilyet szeretett volna. – Csirkepörköltet kérek, csípősen fűszerezve – szólt a pincérhez, így oldva meg ezt a hatalmas problémát, majd elégedett mosolyra húzta a száját. – És te mit kérsz? – fordult újra Hyukie felé.

- Jó lesz egy kis vegyes zöldség, sült tésztával.

- Te mit szeretnél? – hajolt oda Gunhee Heechul étlapja fölé, mintha legalábbis az más lenne, mint a sajátja. A fiú nem nézett fel, úgy meredt a betűkre, mintha valami izgalmas olvasmányba mélyedt volna bele.

- Az itteni sült rizst kérem – döntött végül, majd elmosolyodott, összecsukta az étlapot, és letette az asztallapra.

Eszébe jutott, hogy azóta nem evett ilyet, mióta legutóbb ebben a városban járt a csapattal. Itt ismerkedett össze egy lánnyal, aki teljesen elvarázsolta, és biztos volt benne, hogy vele fogja később összekötni az életét. Abban az időben kellett ráébrednie, hogy nem elég, ha egy férfi és egy nő szereti egymást, két ember kapcsolata sokkal többről szól az egymás iránti érzelmeiknél. Arra is ez a kapcsolat tanította meg, hogy ne csak a szemével lássa a dolgokat, mert a szép látvány önmagában semmit nem ér.

És most újra Beijingben volt, túl a katonai szolgálaton, túl több éven, de egyedül. Nem hitt istenben, de behunyta szemeit egy pillanatra, és azt kívánta, bárcsak itt, ebben a városban megváltozna minden.

Amíg ezen gondolkodott, a többiek is eldöntötték, hogy mit kérnek, a pincér fiú pedig mindent szorgalmasan feljegyzett. Biccentett egyet a fejével, hátat fordított, majd sietve indult a konyha felé.

- Nemrég hívtak a TV-sek, várhatóan húsz perces lesz az interjú. Persze, számukra főleg az M új albuma érdekes, erről fognak a legtöbbet kérdezni. Gondolom, mindenki tudja a dolgát – nézett végig a fiúkon Shindong, akik bólogatva helyeseltek.

Kyu ekkor kinyújtóztatta karjait az asztalon, majd Heechulra sandított, aki még mindig szótlanul piszkálgatta az étlap sarkát:

- Azt hiszem, én az este lazítok, a csarnok úgyis a te nevedtől fog visszhangozni.
A fiú erre elmosolyodott, és megállt a keze az étlapon.

- Olyan régen voltam már itt. Mikor is? - nézett fel egy pillanatra, majd ujjait szeme elé tartva halkan mormolta az évszámokat. - Annak már négy éve. Hmm, egész másképp nézett ki akkor a hajam. Remélem, meg fognak ismerni - gondolkodott el hangosan.

- Csináld csak azt, mint mindig, és akkor rögtön tudni fogják, ki vagy - próbált komoly maradni Kyu, de kipukkant belőle a nevetés.

- Mire gondolsz? - kérdezte tágra nyílt szemekkel Heechul. A maknae szókimondó, néha kissé szemtelen viselkedése mindig arra késztette, hogy teljes figyelmét rá összpontosítsa.

- Elég lesz csak kinyújtanod a nyelved - kuncogott még mindig a másik.

- Azt hiszem, inkább megmutatom a csinos arcomat – fordította jobb orcáját a fiú felé Heechul, mire mindenki elmosolyodott.

Senkinek nem mondta el, de belül megint kezdte hatalmába keríteni a magánytól való félelem. Nem szerette volna, hogy észrevegyék rajta, hogy nincs rendben valami, ezért terelni kezdte a témát. - De ha már itt tartunk, te nem akarsz gwiyomizni egyet, mint a múltkor? Ahogy láttam, nagy sikered volt – mosolyodott el sikeresen, ahogy maga elé idézte az elfek sikítását, miközben a maknae arca előbb rózsaszínre, majd rákvörösre váltott a kis egyszemélyes előadása közben, végül pedig a tenyerébe temette arcát zavarában.

Kyu éppen mély levegőt vett, hogy válaszoljon, mikor megcsapta egy szellő, amelyet a visszaérkező pincér kavart fel. Nem állt szándékában előtte boncolgatni a témát, ezért inkább nem szólalt meg.

A pincér ötük elé letette a tányért, majd visszarobogott a konyhába, újabb négy tányérért. Az ebéd jó hangulatban telt, miután végeztek, beszálltak a csapat furgonába, és elindultak a TV stúdió felé.

***

- Unnie, ez leírhatatlan! – nézett körül ámuldozva Jihyun, miután kifizették a belépődíjat, és keresztülsétálva a látszólag égig érő, több méter vastag kőfalon, beléptek a Tiltott Városba. Látva a hatalmas teret, és a hóval fedett épületeket, a lány csak tátott szájjal forgolódott körbe-körbe. Közben sikeresen neki is ment egy nőnek, akitől hajbókolva kért bocsánatot, mire a nő egy elég furcsa arckifejezés kíséretében szó nélkül továbbsétált. 

Ja, persze, náluk nem szokás ennyire meghajolni. Jaj, már megint elfelejtettem – harapott az ajkaiba Jihyun, majd félve kereste barátnője tekintetét, mert biztos volt benne, hogy megint egy letolás lesz a jutalma. A másik lány viszont buzgón kattintgatott lapos, sárga fényképezőgépével, így észre sem vette őt.

- Mehetünk tovább – motyogott Nara, miközben az elkészült képeket nézegette a kis készülék kijelzőjén.

- Ah, nem tudom elolvasni ezeket a feliratokat – meredt csalódottan az egyik csodás épület bejárata felett lógó táblára Jihyun.

- Majd én segítek – lépett mellé barátnője mosolyogva. - Ez a tanácsterem.

A két lány itt sétálgatva töltötte el az egész délutánt. A nap már lebukni készült, fénye egyre sötétebb aranyszínnel vonta be a magas, vörös kerítésre fagyott szikrázó hótakarót, mikor a legnagyobb, legdíszesebb épülethez érkeztek.

- Ez micsoda? - kérdezte Jihyun, és emelgetni kezdte a lábait, mert már igencsak fájtak a fél napos sétától.

- A trónterem. Minden bizonnyal ez lesz a legszebb belülről is – felelt Nara, és közelebb lépett a bejárathoz. Alaposan megtörölte a lábtörlőn havas csizmáját, majd elhúzva az élénkvörös függönyt, besétált az épületbe. Jihyun szorosan mögötte toporogva követte.

A trónterembe belépve megcsodálta annak hatalmas méreteit, és arannyal díszített oszlopait. Megigézve fordult körbe, majd tekintete a hátul, középen álló, aranyszínű székre tévedt, és el is indult felé.

Felsétált az emelvényre, de mivel nem nézett a lába elé, fellökte az egyik fém lábat, amely a trónt körülvevő, fehér zsinórt tartotta. Szerencsére még azelőtt sikerült elkapnia, hogy az földet ért volna. Gyorsan visszaállította a helyére, majd megfordult, és ártatlan arccal tekintett körbe. Pillantása barátnőjéével találkozott. Jihyun buzgón integetni kezdett a lánynak, hogy menjen oda hozzá.

- Az utolsó kínai császár, Pu Ji… - kezdte el Nara olvasni a trón mellé biggyesztett kis táblát, amint odaért, de Jihyun közbeszólt:

- Igen, ő mindig is lenyűgözött és elgondolkodtatott. Gyerekként több ezer szolga leste a kívánságait, egy egész városnyi ember, közben még csak a kapun sem mehetett ki. Itt kellett elzárva élnie. Nagyon magányos lehetett.

Aztán egyik napról a másikra megváltozott minden, ő szabad lett, de ugyanolyan egyszerű életet kellett élnie, mint a hétköznapi embereknek. Valójában semmit se tudott a világról, és mindent elhitt, amit később a japánok mondtak neki.

Ezután megint egy más világ jött, és őt sokáig fogva tartották. Mire kiszabadult, már öregember volt, és addigra ismét megváltozott minden. Hmm, vajon mi mindent mesélhetne ez a trón róla és az elődeiről? – sóhajtott Jihyun a költői kérdés után, majd Narára pillantott.

- Hű, te aztán felkészültél – mosolyodott el barátnője.

- Dehogyis. Nem emlékszel, mennyire szerettem az iskolában a kínai történelmet? Az ő élete már akkor megfogott.

- Fúj, még mindig utálom a történelmet – húzta el a száját Nara, ahogy elméjében felidézte, mennyit szenvedett annak idején a nevek és évszámok megtanulásával, amely mindig kínkeserves feladat volt számára.

- De a gimiben nagyon jó dolgod volt, mert egy kedves és aranyos dongsaeng mindig segített neked a dolgozatokban, rémlik valami? – húzódott közelebb hozzá Jihyun nevetve.

- Ts, még, hogy kedves és aranyos… Te nevettél ki a leghangosabban, mikor egyszer feleltem.

- Igen, mert azt mondtad, hogy Kim Yushin tervezte a teknőshajókat. Szegény Lee Sunsin tengernagy biztos forgott a sírjában, hogy egy majdnem ezer éves férfi megelőzte őt. – Ahogy visszaemlékezett a pillanatra, most is kitört belőle a nevetés. Tenyerét szája elé téve próbálta elfojtani azt, ám de kevés sikerrel.

- Egyáltalán nem volt vicces. Tőled több együttérzést vártam volna - fordított neki hátat Nara.

- Ne haragudj, unnie, tudod, hogy szeretlek - lépett elé bűnbánóan Jihyun. –Eszünk valami finomat a piacon? Mindig szerettem volna kipróbálni az itteni ízeket. Én fizetek! – pislogott rá.

- Jól van, szerintem van még annyi időnk – szólalt meg Nara, miután az órájára pillantott.

Előkapta a telefonját, és hívott egy taxit, amely néhány sarokkal odébb letette őket egy pár utcai árus fa bódéja előtt. Jihyun odaszaladt az elsőhöz, ahol különböző olajokba áztatott tengeri herkentyűket sütöttek, és csomagoltak papírzacskókba; az orrát megcsapó erős halszag azonban rögtön elvette a kedvét a kóstolótól, és orrlyukait befogva a következő árushoz sietett.

Nara jót mosolygott a lány reakcióján, és követte őt a második bódéhoz, ahol kézzel készített tésztaételeket árultak. Jihyun tátott szájjal figyelte, ahogy a két férfi először hosszú kígyóformát sodor a tésztából, amelyet összehajtogatnak, majd a kezeikkel leheletvékonyságúra nyújtják, végül pedig egy fémlapáttal kis darabkákat nyesnek le belőle, és lobogó vízben megfőzik azokat. – Na, melyiket szeretnéd megkóstolni? – érdeklődött Nara.

- Hmm, mind olyan jól néz ki… - gondolkodott el Jihyun, ahogy végignézett a sokféle formájú tésztán, a színes önteteken, és a sok sült húson és zöldségen. – Legyen az a vékony tészta – mutatott az egyik tálra -, ééés kérek rá… Az marhahús? – kért segítséget barátnőjétől.

- Igen, az, csak édesebb, mint Koreában.

- Akkor abból szeretnék, egy kis sült zöldséggel, és a piros öntetből kérek hozzá.

- Jó választás, ez nekem is megfelel – szólt Nara. Nemsokára ők kerültek sorra, és mindent elmagyarázott az őt kiszolgáló mosolygós arcú hölgynek.

Pár perc múlva már kezükben a porcelán tányérral álltak az egyik apró, kerek asztal mellett. Jihyun éppen bele akart kóstolni a meleg, illatozó ételbe, mikor barátnője megszólalt.

- Ugye, tudod, hogy az az öntet eszeveszetten erős?

- Hamarabb is szólhattál volna, unnie. De most már nem futamodok meg, megeszem az utolsó falatig! – jelentette ki határozottam, és igyekezett az egyik pálcikával összekeverni az ételt. Fölé hajolt a tányérnak, de már a gőze is olyan erősen csípte a szemét, hogy kis híján könnyezni kezdett.

Ha viszont egyszer valamit megígért, semmi nem tántoríthatta el. Megfogott egy adag tésztát, és gyorsan betolta a szájába. Összeszorította ajkait, és rágni kezdte, arcszíne azonban csakhamar vetekedni kezdett a szósz pirosságával. Nem törődött vele, alaposan megrágta a falatot, és le is nyelte, majd arcán végigfolyó könnycseppekkel, ámde győzelemittasan fordult barátnője felé, aki jót kuncogott rajta:

- Elismerésem, én első alkalommal kiköptem. Majdnem két hónapba telt, mire megszoktam, hogy ilyen erős – tapsolta meg, majd ő is hozzálátott az evéshez. Jihyun csak mosolygott, megszólalni nem igazán volt kedve, de ígéretéhez híven az összes ételt elpusztította.

Miután végzett, elővett egy zsebkendőt, letörölte a könnyeit, és kifújta az orrát.

- Most már mehetünk – ért fülig újra a szája.

- Uhh, jó, hogy szólsz, tényleg sietnünk kell! Még a végén nem jutunk be… - pillantott az órájára Nara.

- Bejutni? Mégis, hová? – kérdezte, de süket fülekre talált. Nara ugyanis közben előkapta a telefonját, és éppen a taxitársasággal beszélt.

Ekkor hirtelen megszólalt Jihyun telefonja is.

***

- És mondjátok, mit szeretnétek a mai napon üzenni az itteni rajongóitoknak? – kérdezte a férfi műsorvezető Siwont.

- Ők mindig a szívünkben élnek, és ezt az érzést szeretnénk nekik átadni. Az ő szeretetük ad nekünk erőt, ettől vagyunk boldogok. Reméljük, ezt a boldogságot most egy kicsit visszasugározhatjuk feléjük.

Miközben a fiú beszélt, a női műsorvezető nem rá figyelt, tekintete egészen másfelé kezdett kalandozni. Egyenesen Heechul szemeibe vándorolt, aki hirtelen zavarában azt se tudta, hová nézzen. Ahogy azonban Siwon befejezte a mondókáját, a nő a hozzá legközelebbi kamera lencséjébe pillantott, és megszólalt:

- Ah, milyen szép gondolat. És Donghae, te mit gondolsz erről? – fordult a fiú felé mosolyogva.

- Szerintem nem láthatjuk, mi lakik az elfek szívében, de a lakásukat megnézhetnénk. Nagyon szeretném látni, hol élnek – vigyorodott el Donghae, majd mindenki nevetésben tört ki a stúdióban.

- Nagyon köszönjük, hogy eljöttetek, és válaszoltatok a kérdéseinkre! A Super Junior egy fergeteges koncerttel vár tehát minden rajongót este nyolc órakor a Fő Csarnokban – fejezte be mondandóját a nő.

- Bár az összes jegy elkelt, az épület előtt óriás kivetítőn is megtekinthető lesz a koncert, szóval hajrá, elfek! – lendítette a karját magasba a férfi, és mindenki hangos ujjongásba kezdett a stúdióban.

- Vége, leállunk – szólt az operatőr, és a TV stáb tagjai lassan hátrébb léptek az elektronikai berendezésektől.

A fiúk felálltak a fotelekből, és halkan beszélgetni kezdtek egymással, mikor a nő odalépett Heechulhoz, és mélyen a szemébe nézett.

- Akkor mi megyünk – sandított Kangin a többiekre, és lefelé indult az emelvényről. Csapattársai csendben követték.

- Régen láttuk egymást, nem gondolod? – húzódott Heechulhoz még közelebb a fiatal, hosszú, fekete hajú teremtés. Arca apró volt és kerek, szemei hamiskásan ragyogtak, akár egy macskáé, dús ajkain élénk színű szájfény csillogott.

Heechul tekintete akaratlanul is rájuk tévedt egy pillanatra, elmosolyodott, de egy fél másodperc múlva elhúzta a száját:

- Úgy látom, te semmit nem változtál – nézegetett egyik szeméből a másikba, arckifejezése azonban inkább hasonlított fintorra, mint mosolyra.

- És a te arcod is ugyanolyan ártatlan, mint annak idején. Bár meg kell mondjam, rajtad is kezd fogni az idő – simított végig a fiú állán, majd a saját ajkain.

- Tudod, a katonaságon eltöltött idő valami mással is megajándékozott.

- Mégis, mivel? – kezdte el bámulni a lány szemérmetlenül a fiú ajkait.

-  Józan észnek és előrelátásnak hívják – emelte magasra az állát Heechul, és hátat fordítva a lánynak, kisétált a stúdióból.

...Ézemi...

Nem bújhatsz el a szerelem elől (KyuMin) 2.

Figyelmeztetés: 18+ és yaoi

A nap éppen csak felbukkant a magas toronyházak között, fénnyel borítva be Szöul álmos utcáit, amikor kulcs csikordult a dorm bejárati ajtajának zárjában. Kyu megpróbált a lehető leghalkabban elbánni a szerkezettel, és bejutni.

Nem szeretett volna senkit felébreszteni, sőt, még ahhoz sem volt kedve, hogy szóljon valakihez. Olyan magabiztosan viselkedett az este, hogy attól félt, ezúttal ő kapna egy pár viccnek szánt epés megjegyzést, és ezek jelen helyzetben elég fájdalmasan érintették volna.

Lábujjhegyen osont be a nappaliba, és megkönnyebbülve nyugtázta magában, hogy még Wookie sincs fent. Odasétált a legnagyobb kanapéhoz, és erőtlenül nyúlt végig rajta. Behunyta a szemeit, melyekből a szempillái között kiszivárogtak könnyei.

Egész éjjel nem aludt, mégis képtelen volt álomba merülni.

- Nekem olyan férfi kell, akinek van rám ideje. Mit képzelsz? Azzal töltsem a fél életemet, hogy rád várok, mert éppen koncertezel, vagy mást csinálsz? Elegem van ebből, eldöntöttem, legyen vége! - visszhangzottak fülében a lány szavai. Azé a lányé, akivel előző éjjel szakítottak. Oldalra fordult, könnyei keresztülfolytak az arcán, majd beleivódtak a kanapé kárpitjába.

Megpróbáltam. Én mindent megpróbáltam – hallotta fejében a saját hangját, bár abban sem volt teljesen biztos, hogy nem mondta ki mindezt hangosan.

Egyszer csak lépések hangja törte meg a csendet, amelyek mintha az első emeletről jöttek volna. Elérték a lépcsőt, majd tompa puffanásokkal közeledtek Kyu felé, aki sietve felült, és kézfejével ledörzsölte a könnyeit.

Egy nagy, sötétkék papucs jelent meg a lépcsőfordulóban, majd egy szürke pizsama nadrág, amely kiemelte viselője előnyös részeit. Előbukkant a felső is, végül pedig Siwon lehajtott feje. Ahogy észrevette Kyut, hirtelen megtántorodott a meglepődéstől, és tágra nyitotta szemeit.

- Te mit csinálsz itt ilyen korán? – kérdezte, majd tenyerével eltakarta arcát a felkelő nap sugarai elől. Hangja más volt, mint egyébként, erőtlenül és halkan csengett.

Kyu észrevette ezt, így tudta, hogy a fiú ezúttal nem fog semmilyen megjegyzést tenni. Ezért úgy döntött, megosztja vele fájdalmának okát.

- Yongae szakított velem. A vacsora közben végig csendben volt, amikor pedig rákérdeztem, hogy mi a probléma, azt vágta a fejemhez, hogy nem törődöm vele, mert folyton csak koncertezek, és mindenféle műsorokban szerepelek. Már előre eldöntötte, hogy kiadja az utamat.

Nem értem, hogy nem vettem észre korábban, hogy így érez. Semmilyen jelét nem mutatta, hogy ennyire zavarja, hogy idol vagyok. Most belegondolva, nagyon úgy érzem, hogy felszedett egy másik pasit, és ezt az egészet csak ürügyként hozta fel arra, hogy dobjon engem.

Biztos is, hogy így történt – kezdett bólogatni, miután sikeresen megbeszélte a dolgot saját magával, majd szipogva dörgölte meg az orrát. – Nem volt kedvem hazajönni, egyedül ültem be a moziba, és megnéztem két filmet egymás után, azután egy padon üldögéltem a parkban. Úgy éreztem, megfulladnék, ha itt kéne forgolódnom az ágyban.

De látom az arcodon, hogy neked sem lehetett túl jó estéd. Ha már így rád zúdítottam mindent, te is elmeséled, mi történt veled? – nézett Siwon szomorú szemeibe, miközben mosolyogni próbált. Igazából sejtette, hogy ki okozhatta a fiú fájdalmát, persze, a részleteket nem ismerte.

-  Tudod, erről csak Shindong tud. Igazából… én és Heechul… Szóval a szeretője vagyok – hajtotta le a fejét. - Tudod, milyen, egy fiú nem elég neki. Kezdetben nem is volt semmi probléma, néha együtt voltunk, ő lecsillapodott, és persze, nekem is jól esett a dolog; őszintén szólva, nagyon tud valamit a srác – mosolyodott el. - A baj az, hogy idővel egyre jobban vonzódni kezdtem hozzá, és már belehalok azt látni, hogy újra és újra ráveti magát Leeteukre, aki mindig megpróbálja elutasítani őt, de végül mégis az ágyban kötnek ki minden alkalommal.

Nem értem, miért az orrom előtt kell ezt csinálni? Heechul nem veszi észre, mit érzek? Vagy ennyire egoista lenne? – eredtek el a könnyei.

- Nem hiszem, hogy szándékosan átgázolna az érzéseiden – ásított egy hatalmasat Kyu, szája elé téve a kezét. – Sok rosszat el lehet mondani róla, ha a párkapcsolatokról van szó, de sosem bántana meg senkit. Ha tudná, hogy érzel, azonnal leülne veled megbeszélni a dolgot. Csak azt nem értem, Leetuknek miért nem okoz problémát, hogy ilyen csélcsap? Olyanok ezek ketten, mint a tűz és a víz.

De hagyjuk most már őket. Gyere, nézzünk inkább egy kis TV-t – invitálta Siwont a kanapé felé, és bekapcsolta a nagy készüléket, amely a fél falat beterítette. – Nyugodj meg, rendben leszel – veregette meg a vállát.

- Idefeküdhetek? – biccentett fejével a kanapé felé a másik, ahogy odaért.

- Persze – válaszolt Kyu, és felemelkedett az ülőalkalmatosságról, hogy Siwon végig tudjon nyúlni rajta, majd az egyik karfára ülve kezdett keresgélni a csatornák között. Látta, hogy a másik fiú sokkal rosszabb lelkiállapotban van, mint ő, és valószínűleg még másnapos is, mert kezét egyfolytában a homlokán tartotta. 

Éppen vége lett a japán talkshow-nak, amit néztek, amikor megint halk dobogás verte fel a folyosó csendjét, amely a lépcsőn igencsak felhangosodott. Shindong alakja bukkant fel, egy kinyúlt szürke pólóban, és egy makulátlanul tiszta, fekete melegítőalsóban. Ő is a fejét fogta, szemeit pedig rényire húzta össze, ahogy leért a fénybe.

- Hát, ti? – meredt hirtelen a két fiúra. Azt hittem, csak én vagyok olyan elvetemült, hogy reggel hétkor felkelek, mikor pihenőnapunk van - erőltetett mosolyt arcára.

- Látod, nem vagy egyedül – ásított egyet Kyu.

Azt viszont kialvatlansága ellenére is észrevette, hogy Shindonggal sem stimmel valami. Megtanulta azonban, hogy a fiú nem szívleli, ha az érzéseiről kérdezgetik, vagy afelől érdeklődnek, mi a baja, ezért csendben maradt.

Utóbbi sem szándékozott most beszélgetni, Siwonra pillantva nyugtatólag bólintott egyet, majd visszaindult az emeletre.

Szóval, Siwon tudja, mi történt vele. Ah, Shindong olyan érzelemmentes tud lenni, nehéz kiismerni őt – jártak a gondolatok Kyu fejében, ezzel is elterelve azokat saját magáról.

Nemsokára viszont az említett visszatért a nappaliba, és úgy viselkedett, mintha kicserélték volna. Feltett egy kis kávét főni, majd a kanapé másik karfájára telepedett, és elmosolyodott.

- Ha nem baj, csatlakoznék hozzátok – szólt a fiúkhoz.

Kyu nem igazán tudta hová tenni ezt a megnyilvánulást, de beleegyezően bólintott, miután elkapta egy hatalmas ásítás. Siwon a kezével intett Shindongnak egyetértés gyanánt, a fejét felemelni valószínűleg túl fárasztó lett volna számára.

Ekkor viháncolás hallatszott le az emeletről, Hyukie és Donghae kézen fogva ugráltak le a lépcsőn, majd látva a három fiút, megtorpantak. Előbbi jobbra-balra nézegetett, megköszörülte a torkát, és Kyura pillantott:

- Leeteuk hol van? – próbált komoly arcot vágni, nem úgy, mint Donghae, aki egyből a TV-t kezdte el nézni, mintha a fiúk ott sem lennének a helyiségben.

- Nem tudom, ma még nem láttam – felelte Kyu, majd újfent nagyot ásított.

Hmm, mi történhetett itt? Talán csak nem járt túl nagy sikerrel a mi kis hercegnőnk? Lottóznom kéne… - gondolkodott magában. Különös módon mintha eltűnt volna szívéből a fájdalom, mióta a többiek társaságában volt, csak az álmosság maradt. 

- Milyen érdekes, azt hiszem, én se találkoztam ma még vele – szólalt meg Shindong, aki épp ekkor öntött magának egy kis kávét, majd belekortyolt.

- Az nem lehet, hiszen mindig ő ébreszt minket, ha elaludnánk – szólt halkan Siwon, miközben tenyerét elvette a homlokáról, és a fiúkra nézett. Nemsokára azonban visszatért előző testhelyzetébe.

- Biztos gyorsan el kellett mennie valahová! – vágta be hirtelen Shindong az első dolgot, ami eszébe jutott, anélkül, hogy végiggondolta volna.

- Reggel hatkor jöttem vissza. Azóta nem ment ki senki a bejárati ajtón. Egyébként is, mindig hagy nekünk üzenetet, ha hirtelen történik valami – mondta Kyu maga elé meredve.

- Miért jöttél olyan korán? Talán valami rossz történt? – kérdezte Donghae, aki az iménti pár mondatra figyelt fel. Bolondos természete mellett nagyon érzékeny lelke volt, és igyekezett mindig mindenkit támogatni a csapatban, akinek csak szüksége volt rá.

Kyu elmesélte a történteket, mire a többiek mind együttérzően vették őt körül. Ha szívfájdalomról volt szó, elfelejtették a poénkodást, hiszen amióta megalakult a csapat, szinte csak egymásra számíthattak.

A csendet Wookie és Yesung törte meg, akik kézen fogva siettek le a lépcsőn. Úgy köszöntek a többieknek, mint minden rendes reggel, és szemeikkel ők is a leaderük után kutattak.

Na, végre… Már ott tartottam, egyszer rájuk zárom az egyik szobát, amikor csak ketten vannak bent, hátha akkor észreveszik magukat. Nem baj, úgy teszek, mint aki nagyon meglepődött – gondolta Kyu, mikor Wookie ránézett.

- Nem láttad Leeteuk hyungot? Szólnék neki, hogy elmegyünk a boltba. Vagy… bocsánat, mi… zavarunk? – nézett végig a fiúkon.

- Gyertek csak nyugodtan, már minden rendben van. Őt pedig mi sem láttuk. De…ti… mióta? – mutatott ujjával összekulcsolt kezeikre.

- Mi már egy pár vagyunk. Szeretjük egymást – felelte Yesung mosolyogva. – Mellesleg, ez nem vicces. Már mind fenn vagyunk, a leaderünk meg sehol? Csak nem…? – szorította össze az ajkait. – A szobájában kerestétek?

- Nem, még nem – válaszolt Kyu, és ismét hatalmasat ásított.

Jó, hogy végre valakinek leesik – gondolta magában.

- Menjünk, nézzük meg – sandított szerelmére Yesung. – Remélem, nincs igazam… - morgolódott, majd gyors léptekkel megindultak felfelé a lépcsőn.

Ez a Heechul tényleg tehetséges lehet… Leeteuk nem szeret korán kelni, de sosem fordult még elő, hogy fenn legyen a fél csapat, míg ő még mindig az ágyban hentereg. Mert tuti, hogy ott van… – elmélkedett újra magában Kyu. Siwonra való tekintettel jobbnak látta ismét csak fejben megvitatni magával a dolgokat.

Yesung és Wookie nem sok időt töltöttek odafent. Pár perc múlva lerobogtak a lépcsőn, bizalmasan sugdolózva egymással. Elköszöntek a fiúktól, felkaptak egy-egy napszemüveget és baseballsapkát, utolsó pillantást vetettek magukra a tükörben, majd kiléptek az ajtón.

- Jó reggelt, édes! Nincs kedved egy kis desszerthez még a reggeli előtt? – simult oda Sungminhoz barátnője, és simogatni kezdte annak mellkasát. A fiú lassan kinyitotta a szemeit. Ismét a szívébe hasított a fájdalom. Hegyet mászni is nagyobb kedve lett volna, mint ahhoz a dologhoz, ezért ismét bevetette színészi képességeit.

- Máris, Eunmi, csak megmosom az arcom – lehelt egy apró csókot a lány ajkaira, majd felemelte telefonját az éjjeliszekrényről, és a fürdő felé indult.

- Minek ahhoz telefon? – szólt utána barátnője vékony hangon.

- Tudod, milyen fontos ember vagyok, engem bármikor kereshetnek. Lee Sooman leszedné a fejem, ha nem venném fel a telefont, mikor keres – mosolygott hamiskásan.

- Szeretlek, te fontos oppa! – terült végig az ágyon a lány.

- Én is szeretlek – felelt Sungmin, majd hátat fordított, és besétált a fürdőbe.

Kinyitotta a csapokat, langyosra állította a vizet, majd megtörölte a kezét, és villámgyorsan pötyögni kezdett a telefonján. Így szólt az üzenet:

Szia! Segítened kell! Rám tapadt egy csaj, aki a színházban dolgozik. Kileste, hogy Eunmi elment, becsengetett hozzám, és most nem akar távozni. Nagyon kérlek, hívj fel két perc múlva, mintha te lennél Leeteuk, és mondd, hogy sürgősen beszélned kell velem! Ígérem, meghálálom!

Sungmin gyorsan elküldte az sms-t Wookie-nak, majd azon nyomban ki is törölte azt az elküldöttek közül. Megmosta az arcát, majd a tükör előtt itatgatta le róla a vízcseppeket. Szemei elég karikásak voltak, hiszen keveset aludt, de ahogy bevágta a szokásos cuki mosolyát, az embernek eszébe sem jutott azt feltételezni, hogy a fiú nem aludt volna eleget.

Eunmi nyakig betakarózva, a fal felé fordulva várta őt a szobában. Sungmin visszatette a telefonját az éjjeliszekrényre, majd fejjel lefelé rávetette magát a lányra, úgy, hogy a takaróval leszorította őt. Kitapogatta annak lábujjait, majd apró csókokat lehelt rájuk.

- Ne, kérlek! Oppaaaaa! Nagyon… csikiz!!! – vergődött sikítozva a másik, de nem sok sikerrel, hiszen a fiú teljesen ránehezedett.

Sungmin felnézett rá egy pillanatra, látszólag neki is kedvére volt a dolog. Közben viszont csak arra tudott gondolni, hogy vajon Wookie elolvasta-e már az sms-t. Lassan elindult felfelé a lány lábain, lágyan körbepuszilgatta a bokáit, mikor végre megszólalt a telefonja.

Persze, Eunmihez volt közelebb az éjjeliszekrény, ezért olyan magától értetődő módon vette fel azt, mintha a sajátja csörögne.

- Igen, tessék! Ah, a leader? Biztosan sürgős?

- Eunmi, add ide! – tápászkodott fel Sungmin, és a készülék felé nyúlt. – Szia, hyung! … Igen, tudom. … Máris? … Jó, rendben van, akkor nemsokára találkozunk. – Kinyomta a készüléket, majd csalódást öltve arcára, barátnője felé fordult – Sajnálom, azonnal vissza kell mennem Szöulba, a menedzser beszélni akar velem.

- És az nem ér rá egy órával később? – csücsörített ajkaival Eunmi, miközben egyik kezével a fiú oldalát cirógatta.   

- Tudod, hogy nem. De szerintem meg fog dicsérni, a darab nagy siker volt, valószínűleg a japánok újabb szerződéseket akarnak velünk aláírni. – Ez igaz is volt. Sungmin mindig ügyelt rá, hogy ha füllentenie kellett, sose térjen el túl sokban a valóságtól.

- Akkor legalább fürödjünk együtt – nézett rá kiskutya szemekkel barátnője.

- Jól van, de tényleg sietnünk kell – simogatta meg a fejét Sungmin, majd leguggolt a földön heverő bőrönd elé, és előtúrt belőle egy szürke-rószaszín mintás pólót, azután pedig egy világoskék farmert. Végezetül a tusfürdőjét is elővette.

Eunmi odatolakodott mellé, és előhalászott egy barackszínű ujjatlan inget és egy fehér miniszoknyát a tusfürdője mellett, majd kézen fogva sétáltak be a fürdőbe párjával. Sungmin megnyitotta a csapokat, majd levette a pizsamája felső részét. A lány nem vesztegette az idejét, megfogta a fiú nadrágját, és lefelé kezdte húzni, miközben tekintetével éppen arra csábította őt, amit az minden áron szeretett volna elkerülni.

Sungmin leemelte barátnője kezeit a nadrágjáról, miközben egy „még mindig nem” tekintettel hozta a lány tudomására szándékát. Eunmi viszont tipikus nő volt: Ha valamit egyszer a fejébe vett, semmi nem téríthette el, amíg el nem érte a célját. Most pedig az volt a célja, hogy így vagy úgy, de megkapja a fiút.

Levette a hálóingét, majd megvárta, hogy Sungmin is megszabaduljon a nadrágjától és az alsójától, és belépjen a zuhanykabinba. Követte őt, majd összetolta maga mögött az üvegajtó két felét.

Sungmin közben egy pillanatra becsukta a szemét. Bár ez alkalommal nem volt egyedül a zuhany alatt, mégis úgy érezte, ez a kellemesen meleg víz nemcsak a bőrét tisztítja meg, hanem az elméjét is.

Egyszer csak azt érezte, hogy kellemes forróság öleli körbe a férfiasságát. Akaratlanul is beleremegett a hirtelen jött érzéki érintésbe, és halk nyögés hagyta el a száját. Megtámaszkodott a csempéken és a tusoló falán, és gátlástalanul élvezte, ahogy a lány nyelvével és ajkaival kényezteti a makkját, majd fel-le halad a férfiasságán, és még a heréit is a szájába szippantja.

Legszívesebben eltolta volna őt magától, de képtelen volt erre. Az idő mintha megállt volna számára, és ahogy behunyta a szemeit, Kyu testét látta maga előtt. Elképzelte, ahogy a fiú kényezteti őt ilyen módon, és ez a gondolat annyira felizgatta, hogy pillanatokon belül elérte a gyönyör tetőfokát.

Az eufóriát azonban másodperceken belül a lelkiismeret-furdalás követte. Sungmin erőtlenül engedte le karjait, és potyogni kezdtek a könnyei. Egy utolsó gazembernek érezte magát, legszívesebben úgy, ahogy volt, elfutott volna, és meg sem állt volna az első hídig, ahonnan a mélybe vetheti magát.

Eunmi megtörölte a száját és felegyenesedett. Nem lepődött meg párja reakcióján, azt hitte, nála ez is a kielégülés része, hiszen Sungmin az első együttlétüktől fogva mindig sírva fakadt az együttléteik végén.

A lány hüvelyk ujjával letörölte a fiú könnyeit, és szótlanul nézett annak nagy, szomorú szemeibe. – Most már tényleg sietnünk kell – szipogott Sungmin.

- Csak ennyit mondasz? – kérdezte csalódottan Eunmi. A fiú átölelte, hogy ne kelljen a szemébe néznie, majd a fülébe súgta:

- Fantasztikus vagy.

- Szeretlek, oppa.

- Én is nagyon szeretlek – folyt végig az utolsó könnycsepp az arcán, majd a lány vállán állt meg. Ő persze nem érezte azt a bőrén, hiszen a zuhanyrózsa még mindig kellemesen meleg vizet permetezett rá fentről. Ez alatt a pár másodperc alatt Sungmin képzeletben ismét felsétált arra a bizonyos színpadra, és tovább játszotta a darabot.

Kinyitotta az eper illatú tusfürdőt, és bekente vele a lány egész testét, aki ugyanezt tette vele, majd leöblítették egymásról a habot. Ha valaki látta volna őket, biztos lett volna benne, hogy mindketten őszintén szerelmesek a másikba.

Miután megtörölték egymást, sietve magukra kapkodták a ruháikat, azután összepakoltak a szobájukban. Hívtak egy taxit, amely a repülőtérre vitte őket. 

...Ézemi...