Amikor Leeteuk távol van (Heechul & Jonghun)

Figyelmeztetés: 18+ és yaoi

Megjegyzés: Érdemes az "Amikor az angyalok elvarázsolják egymást" című irománnyal kezdeni, mielőtt ezt  elolvasnátok, mert a két történet kiegészíti egymást. Igaz, mindkettő érthető külön-külön is.

Nyári este volt, és Heechul az ágyában félig felülve nézte a TV-t. Aznap a fiúkkal két interjút is adtak, és egy műsorban is szerepeltek, így elég álmosnak érezte magát már ekkor, mégsem volt kedve még aludni. Másnapra szerencsére a szabadnapot kaptak, így nyugodtam alhatott sokáig, ha a kedve úgy tartotta.

Rózsaszín, kék macskás pizsamát viselt. Nem fázott, ezért a takarót csak lazán maga mellé lökte. Még zoknit sem húzott, és unalmában lábujjait mozgatta jobbra-balra, miközben kapcsolgatott a csatornák között.

Eszébe jutott Leeteuk, aki már megint távol volt tőle, immár három napja. És már a múlt héten is annyi dolga volt, hogy vele nem igazán foglalkozott. Elkezdte a plafon repedését bámulni, és közben arra gondolt, hogy szívtelen dolog lenne megint Siwont kérni, hogy kielégítse a vágyait, viszont nem tudta, meddig bírja ki még Leeteuk nélkül. A leadernek elméletileg két nap múlva kellett volna megérkeznie Londonból, ahol egy kisfilmet forgatott Kibummal együtt.

Heechul belefáradt a gondolkodásba, mély levegőt vett, és kikapcsolta a TV-t. Az éjjeliszekrényre nyújt a laptopjáért, és bekapcsolta azt, miközben az Only U-t kezdte dúdolgatni.

Szokás szerint először a twitterre nézett fel, és látta, hogy barátja, Hongki pár perce töltött fel egy képet, melyen be van kötve a feje és a csuklója, mégis mosolyog. Ekkor jutott eszébe, hogy mennyire nemtörődöm volt az utóbbi pár napban, hiszen hallotta, hogy a fiúnak balesete volt, mégsem látogatta őt meg, sőt még fel sem hívta eddig. Újra rápillantott a képre, és látta, hogy Keunsuk egy smileyt írt hozzá.

Akkor Onew igazat mondott, ezek tényleg elszórakoztatták egymást. De mindjárt megkérdezzük az érintettet, feltéve, hogy szegény nincs már nagyon rosszul – vigyorgott magában Heechul, és gyorsan elindította a chat programot, hogy beszélgethessen egy kicsit Hongkival:

- Szia! Hallottam, hogy elütött egy autó, jól vagy???

- Szia! De régen beszéltünk! Mostmár igen, pár nap múlva haza is engednek.

- Jól van, akkor megnyugodtam. Annyira aggódtam érted! Igaz, amit beszélnek, hogy te rohantál ki az autó elé, mert nem néztél körül? És azt is hallottam, hogy Geunsuk veled volt a kórházban.

- Igaz, de ez egy hosszú történet, pár nap múlva mindent elmondok.

- Arra gondolsz, hogy Japánban összemelegedtél vele?

Hongkiban meghűlt a vér, mikor ezt elolvasta. Megmozdulni is alig bírt:

- Te honnan tudod ezt? Más is tudja???

- Onew mondta el. Látta, ahogy reggel kisettenkedtél a szobájából. Keke, akkor tényleg igaz! Szép fogás! Csak azt nem értem, hogyhogy te? Téged sosem érdekeltek a fiúk.

- Mi??? Onew? Én nem láttam senkit, mikor kijöttem. Én megölöm! Hogy merte elmondani? Kinek mondta még el? Ha ez kiszivárog, mielőtt mi nyilatkoznánk róla, hatalmas botrány lesz belőle.

- Csak nyugi, fiúka! Lehet, hogy szeretünk pletyizni, de erre nagyon odafigyelünk, nem tudod? Nem ez az első ilyen eset, és az elején a mi menedzserünk is kiakadt, de aztán rájött, hogy a lányok így is imádnak minket, sőt... Nem lesz semmi baj, csak élvezd az életet! De mesélj már, hogy történt? Minden részletről tudni akarok!

- Először is, ne hívj így, nem vagyok a kurvád. Másodszor meg, azért mondjam el, hogy elpletykáld Leeteuknek meg Donghaenak? Ez nemcsak egy olyan kaland, mint a tieid. Én azt hiszem, beleszerettem. Nem akarom, hogy kitálald másnak azt, ami a szívemben van. Egyébként sem itt kéne ezt megbeszélni.

- Te beleszerettél?? Csak nem elcsábított a szexi tekintetével? Nagyon tud nézni! De most esik le, ő sem szereti a fiúkat, legalábbis eddig nem szerette, mert mindig lepattintott. Tudod, hogy a szívügyeket sosem adom tovább, csak a szaftos kalandokat. Jól van, holnap úgyis csak a lábamat lógatnám. Helyette meglátogatlak, rendben?

- Oké, várlak! Geunsuk is holnap fog jönni.

- Á, szinte hallom, milyen hangosan ver a szíved! Csak fogd vissza magad, vagy jól torlaszold el az ajtót, kekeke!

- Ne magadból indulj ki! Én jó kisfiú vagyok, csak nyugodtan fekszem a takaró alatt.

- Hmm, kinézem belőle, hogy odasétál hozzád, és rád ugrik, akkor pedig rögtön elszáll a nyugalom, keke!

- Ne emlegess ilyeneket, így is annyira hiányzik…

- Jajj, úgy látom, tényleg nagy a baj! Akkor jó éjt vele! Kekeke!

- Neked meg Leeteukkel! Keke!

Na persze, jó éjszakám lenne vele, ha itt lenne, ja és persze, ha nem dolgozna ennyit – tűnt el lassan az eddig fülig érő mosoly Heechul arcáról, és becsukta a laptopot, majd hátravetette magát az ágyon. – Nem baj, az a lényeg, hogy ez a dilis Hongki jól van. Remélem, holnap jót fogunk beszélgetni, és kibírom még ezt a két napot – sóhajtott egyet magában, és visszatette laptopot az éjjeliszekrényre, majd félig magára húzta a takarót, és eloltotta a lámpát.

Másnap arra riadt fel, hogy valaki szinte kitépte az ajtót a falból, odalépett hozzá, és egyenesen a fülébe kiabált:

- Hé, hercegnő! Mikor óhajtasz már végre felkelni? Nem elég, hogy nem jöttél kilenckor gyakorolni, még azt is megvárod, hogy mindent megfőzzünk, megterítsünk, te meg csak itt fetrengsz, mintha felhőkön lebegnél?

Heechul hunyorogva tapasztotta tenyerét a fülére, majd mikor végre elhallgatott a fülsüketítő hang, lassan felemelte fejét a párnáról, és oldalra pillantott.

- Na, ide figyelj, Cho Kyuhyun, téged egyszer megöllek! – Felpattant az ágyból, és a hirtelen megijedt Kyu után vetette magát, miközben ördögi vigyor ült arcára. Utolérte őt a folyosón, megfogta mindkét karját, hátrahúzta őket, és visszaráncigálta a fiút a szobájába.

- Hja, hyung, ez fáááj… kérlek, engedj… el! – rimánkodott Kyu.

- Már késő, drága barátom. Amit tettél, azért büntetés jár – vigyorgott tovább Heechul, akinek eszében sem volt még befejezni a játékot, amit nagyon élvezett.

Odalökte a maknaet az ágyára, és mielőtt az el tudott volna menekülni, a karjaira térdelt, és beletekerte őt a takarójába. Dolga végeztével ráült Kyu térdeire, és így mosolygott rá.

- Sajnálom, hyung, te nyertél, engedj el, kérlek! - könyörgött Kyu.

- Na, jól van, de csak mert bocsánatot kértél, én pedig kedves vagyok. De ha már itt vagy az ágyamban, nem kérsz előbb egy csókot? – hajolt oda a fiú arcához, és nem várva a válaszra, alig érezhetően az ajkaihoz érintette a sajátjait.

Kyu meglepődött, de valamiért egy pillanatra ösztönösen lehunyta a szemeit, és egy kicsit közelebb húzódott Heechulhoz. A következő pillanatban viszont magához tért, és gyorsan elfordította a fejét.

- Te egy kanos állat vagy! - játszotta a sértődöttet, de a másik látta rajta, hogy annyira nem volt ellenére a dolog.

Viszont számára ez csak egy kis szórakozást jelentett, ezért úgy tett, mintha semmit nem vett volna észre, és lemászott Kyuról, aki úgy menekült ki a szobából, mint riadt nyúl a medve barlangjából.
Legalább egy ideig nem fog ilyesmit csinálni. Kivéve persze, ha csókolózni szeretne - nevetgélt magában Heechul, miközben a szekrényhez lépett, és a ruhák között turkált benne.

Nagy sokára kivett egy fehér kapucnis pulcsit, és egy szürke melegítőalsót, nyugodtan átöltözött, és lesétált a földszintre. A nappaliban már mindenki ott ült az asztalnál, kivéve persze Wookie-t, Sungmint, és Kyut, hiszen ők készítették el az ebédet, na, és persze Leeteuköt és Kibumot, akik nem voltak ekkor a házban.

Ahogy Heechul leért a lépcsőn, Wookie épp akkor lépett ki egy gőzölgő lábassal a konyhából, és az asztal közepére helyezte, majd odaült Yesung mellé.

- Jó reggelt, hétalvó! Máskor húzd fel a slicced – szólította meg az épp melléülni készülő Heechult Yesung.

- Te is megteheted - viccelődött vele Heechul.

Yesung most nagyon jókedvű volt, ezért Wookiera pillantva így felelt:

- Ahhoz neki is lesz egy-két szava.

Miközben Heechul felhúzta a sliccét, mind nevetni kezdtek. Ekkor Sungmin és Kyu lépett ki az ajtón, kezükben az elkészült ételekkel.

Yesung levette a fedőt a lábasról, melyben samgyetang gőzölgött, és mosollyal az arcán szívta be a ginzeng és a csirke illatát. Sungmin épp odaért az asztalhoz, és egy nagy tálnyi pajeont, és egy kis szójaszószt helyezett rá. Majd Kyu is odatett egy nagy edényt, amelyben kimchi volt, és mind helyet foglaltak az asztal körül.

- De jó! A kedvencemet készítettétek? Nagyon köszönöm! – lelkendezett Siwon, mikor megpillantotta pajeont.

- Sokat segítettél tegnap, ezért sütöttük ezt. Persze, mi is nagyon szeretjük ezt a fajta palacsintát – válaszolt Wookie, majd Yesung arcán futtatta végig a tekintetét, aki csillogó szemekkel nézett vissza rá.

Mind szedtek maguknak az ételekből, és csendben enni kezdtek. Wookie végig szerelme arcát figyelte, hogy lássa, hogy ízlik neki a leves, közben Donghae megfogott a pálcikával egy kis darab pajaeont, belemártotta a szójaszószba, és Hyukie szájába tolta azt.

Heechul csak nézte őket, majd tovább futtatta tekintetét a fiúkon. Azt látta, hogy a leves kanalazása közben Kyu többször felnéz, és Sungmin szemeit keresi, amikor pedig összetalálkozik a tekintetük, mindketten elmosolyodnak.

Lebuktatok ti is – állapította meg magában.

Ezután meglátta Shindongot, aki nagy örömmel tömte magába a pajeont, és nemcsak kimchit, de még levest is kanalazott mellé. Siwon vidám arckifejezése is arról árulkodott, hogy élvezi az ételek ízeit, mégsem evett túl gyorsan. Henry és Zhoumi halkan beszélgettek, de annyit, hogy közben alig ettek valamit.

Heechul sóhajtott egyet, és megint Leeteukre gondolt. Ekkor jutott eszébe, hogy a többieknek még nem is mondta el, hogy délután Shanghaiba repül.

- Figyeljetek, kérlek! Biztos tudjátok, hogy szegény Hongkinak balesete volt Shanghaiban. Ma elmegyek őt meglátogatni, holnap jövök.  

 - Jól van, menj csak, hyung! – szólt Wookie halkan.

 - Persze, és takarítani ki fog? - méltatlankodott Kyu.

Heechul erre szúrós szemekkel pillantott a maknaera, miközben megtörölte a száját. Kitolta a széket, felállt az asztal mellől, és egyenesen hozzá lépett, aki kikerekedett szemekkel húzta magát össze a székben. Odahajolt, közel hozzá, de mindenki számára jól hallhatóan közölte vele a következőket:

- Most én vagyok itt a legidősebb, szóval én döntöm el, ki takarít. Mellesleg félhomályban akartam kimenni a reptérre, mert így romantikusabb. Te pedig úgy látom, kevesled a reggelit - fejezte be a mondandóját, miközben megnyalta a száját, és távolabb lépett az asztaltól.

A kis jeleneten mindenki jót derült, kivéve Kyut, aki csak most lélegzett fel, és Sungmint, aki zavartan pislogott egyik fiúról a másikra. Heechul folytatta a mondókáját, miközben visszaült a székre. – Akkor Shindong és én fogunk mosogatni, az első emeletet takarítja Donghae, Hyukie, és Siwon, a másodikat Zhoumi, Sungmin, és Kyu, a földszintet pedig Yesung, Wookie, és Henry. De aztán nem leragadni valamelyik szobában! – sandított a fiúkra Heechul.

- Rendben, hyung! – válaszolták kórusban a többiek.

Nemsokára mind be is fejezték az evést, és mindenki munkához látott. Körülbelül másfél óra múlva Yesungék végeztek a földszinttel, ezért lehuppantak a nappali kanapéjára Heechul és Shindong mellé TV-t nézni.

Kicsivel később a második emelettel is elkészültek a fiúk, és Zhoumi el is indult lefelé, hogy egy kicsit pihenjenek a nappaliban. Azt hitte, Sungmin és Kyu már lent vannak, mert ők egy másik szobát takarítottak, és már szóltak, hogy elkészültek. Leérve a lépcsőn viszont meglepődve látta, hogy nincsenek ott. Mindenesetre nem törődött ezzel. Fáradt volt, ezért csak hátravetette magát az egyik egyszemélyes fotelben.

A második emeleten Siwon éppen megigazította Shindong szobájában az ágyat, és hátrafordult a portörlőért. Viszont sehol sem találta, pedig határozottan emlékezett, hogy maga mögé tette azt, az egyik székre. Csak nézegetett körbe, majd kilépett a nyitott ajtón a folyosóra. Látta, hogy egy kéz behúzza a porszívót Hyukie szobájának ajtaján, és becsukja az ajtót, majd hallotta, ahogy csörög a kulcs a zárban, és kuncognak odabent.

- Csak nyugodtan töröljétek le egymásról is a port, de nem fogok helyettetek takarítani! - kiáltotta Siwon a folyosón, majd jót nevetve az utolsó szobába indult, amit még neki kellett kitakarítania.

Körülbelül fél óra múlva elkészült a saját részével, és ő is lefelé indult, mikor megint megcsörrent a kulcs Hyukie szobájában, és a két jómadár kézen fogva sétált ki az ajtón. – Ez itt mind a ti dolgotok még – mutatott Siwon a megmaradt két szobára, mikor meglátta őket.

- Máris megcsináljuk – vigyorgott rá Hyukie, és a portörlőt végighúzta Donghae arcán, aki édesen rámosolygott, és visszament a szobába a porszívóért.

Ahogy Siwon leért a nappaliba, pont vége lett a talk shownak, amit a többiek néztek a TV-ben. Heechul úgy gondolta, ideje mennie, felállt a kanapéról, és ráérősen indult el a szobája felé.

Belépve a szobába, a faliórára pillantott, és ekkor jött rá, hogy jobban kell sietnie, mint azt gondolta. Elővette a rózsaszín fürdőköpenyét, majd gyors léptekkel indult a fürdőbe.

Lekapkodta magáról azt a néhány ruhadarabot, majd megállt egy pillanatra, és a tükörben nézegette magát. Nem azért tette ezt, hogy magának tetszelegjen, inkább csak bámult bele a tükörbe, miközben Leeteuk tökéletes testét látta a szemei előtt. Annyira felizgatta a gondolat, hogy ahhoz a gyönyörű testhez ér, hogy alig tudott uralkodni magán.

- Nem, erre most nincs idő. Le fogom késni a gépet, és akkor várhatok egy órát a reptéren. Ki fogom bírni, majd Hongki lefoglal - mondogatta magában, miközben belépett a tusolóba, és elkezdte magára engedni a forró vizet.

Legszívesebben órákig élvezte volna a tusolást, de sietnie kellett, ezért gyorsan bekente a testét egy csábító illatú tusfürdővel, majd lemosta azt, és már ki is szállt a zuhanykabinból. Megtörölközött, felkapta magára a köpenyt, és visszasietett a szobájába

Csak egy baráthoz készült látogatóba, nem pedig egy lármás buliba, de valamiért mégis úgy érezte, hogy most ellenállhatatlanul akar kinézni. Fekete, testhez simuló szövetnadrágot vett fel, ehhez szürkéskék inget, amelynek legfelső gombját nyitva hagyta. Nyakába vékony aranyláncot tett, hosszú barna fürtjeit csak megfésülte, és lazán leengedte. Édes, de egyben friss, figyelemkeltő illatot fújt magára.

Nagyon szerette a rajongóit, de most nem igazán volt kedve mindenkinek autogrammot osztogatni, ezért feltett egy nagy fekete napszemüveget, hogy ne ismerjék fel őt. Elővett egy oldaltáskát, de csak egy másik inget, egy alsót, és egy pár zoknit csomagolt, mivel másnap úgyis visszatér.

Gyorsan hívott egy taxit, majd visszaindult a nappaliba, és elköszönt a többiektől, akik ekkor már mind ott ültek a TV előtt. Ezután a kijárat felé vette útját. Ahogy beült a taxiba, két testőr szokás szerint mellé csapódott.

A kocsiban ülve hátradőlt az ülésen és megint Leeteuk járt a fejében. A szívében érezte a hiányát, és tehetetlennek érezte magát, amiért nem tud ott lenni mellette. A repülőre felszállva is ugyanez a gondolat foglalkoztatta. Közben egyre inkább úgy érezte, nem tud uralkodni a vágyain, megpróbált nem nézni más férfiakra, de ez egyre nehezebben ment neki.

Shanghaiba érve, a testőrök már előre hívtak neki egy taxit, ami azonnal a kórházhoz szállította őt. A bejáratnál megtudta, hogy Hongki második emeleten van, így beszállt a liftbe a két gorilla testőrrel együtt, és már ott is volt.

A nővérpultnál tájékoztatták, hogy a 3-as szobába kell mennie. Izgatottan lépett be az ajtón, majd mindenkit üdvözölt.

- Sziasztok srácok! - köszönt mosolyogva, miközben körbefuttatta szemeit a szobában. Jonghunt azonnal észrevette, és egy pár másodpercig nem is tudta levenni róla a szemét. Oda-vissza végigfuttatta tekintetét a fiún, majd odalépett hozzá, és kezet fogott vele, miközben egy fél pillanatra mélyen a szemébe nézett.

Hmm, ez a srác korábban is ilyen jóképű volt? És ez a mosoly… ellenállhatatlan – gondolta magában.

Ezután Geunsukhoz fordult, aki szintén a kezét nyújtotta, ő viszont ahogy megfogta azt, ezzel a mozdulattal magához húzta a fiút, és sunyi mosollyal az arcán átölelte. Őt is szép portékának vélte, akihez mindig is jó érzés volt hozzáérni.

Végül Hongkihoz lépett, aki ekkor ült fel az ágyban. Őt is átölelte, és megveregette a hátát.

- Na, mi a helyzet? – nézett végig egyenként a fiúkon.

Senki nem szólalt meg ebben a pillanatban. Jonghun komoly arcot vágott, és közben mintha egy kis szomorúság ült volna szemeiben, a másik kettő pedig próbált megbánó arcot vágni, de közben lopva pillantgattak egymásra. - Ááá, tudom már, mi történt. Jonghun, nem tudnál egy kicsikét lazítani? Semmi baj nem lesz. Gyere, hagyjuk itt a madárkáinkat egy kicsit, és üljünk ki a folyosóra.

- De ez így nem... - kezdte el a mondatot Jonghun.

- Nyugi, ők is tudják - mondta neki Heechul, miközben odalépett hozzá, és átkarolta a vállát. - Gyere már! Vagy inkább nézni akarod őket?- kérdezte, közben pedig elkezdte a fiút az ajtó felé húzni.

- Jól van, de nehogy mégegyszer... Később visszajövök, mert beszédem van veled – szólt Jonghun még utoljára Hongkihoz.

- Rendben! - válaszolt a másik vigyorogva.

Ahogy kiléptek, megszólalt Heechul:

- Gyere, üljünk le a büfében egy kicsit dumálni. – mondta Jonghunnak, miközben újra a szemeibe nézett.

Még a szemei is gyönyörűek, és a vállából ítélve szép teste lehet. Hogy nem vettem észre korábban?  - gondolkodott el, mikor a másik fiú levette a válláról a karját, és így felelt:

- Igazán köszönöm, de nem nagy kedvem van most beszélgetni erről. Gondolom, te már tudsz mindenről. 

Heechul erre szemrehányó pillantást vetett rá, majd ezt mondta:

- Először is, ha egy barátom rosszul érzi magát, segítek neki. Akkor is, ha nem akarja. Egyébként pedig, látom a szemeidben, hogy más probléma is van. Kérlek, fogadd el a segítségem! Őket meg hagyd, hadd szeressék egymást. Szóltam a testőreimnek, hogy senkit se engedjenek a szobába, amíg valamelyikünk nincs bent. Rendben van?

- Hát… nem is tudom. Igazából vissza akartam menni a hotelba, miután Hongkival beszéltem. Amúgy sem szeretnék a terhedre lenni, biztos neked is vannak gondjaid – felelte Jonghun halkan, lesütött szemekkel.

- Igen, nekem is vannak gondjaim. Ha mindenáron hallani akarod azokat is, akkor viszont nem a büfébe kell mennünk, hanem egy pubba. Elmondjuk egymásnak, mi bánt, aztán visszajöhetsz Hongkihoz, nem szalad el. Mit szólsz?

- Legyen. De akkor én nem iszok alkoholt – mosolyodott el Jonghun.

- Ne hülyéskedj már! Eszel hozzá egy kis disznóhúst, és a kutya se fogja megérezni a szagát. Egyébként is, jól bírod az italt, ha jól tudom – veregette meg a fiú hátát.

Igen, most már biztos, hogy szép teste van ennek a srácnak. És amilyen szelíden beszél… biztos nagyon gyengéd is – járt az esze megint máson Heechulnak. 

- Nem is tudom. Majd még eldöntöm – felelt Jonghun zavartan, mert nem nagyon szokott dicsekedni az alkoholfogyasztási szokásaival.

- Jól van, te tudod. Akkor induljunk! – lelkendezett Heechul, és a másik fiú testőreivel a hátuk mögött indultak a kijárat felé. Beszálltak a taxiba, és megkérték a taxist, hogy egy kis pubba vigye őket, ahol nincs nagy tömeg, és nyugodtan lehet beszélgetni.

Belépve az épületbe, mindketten körülnéztek. Valóban csendes kis hely volt, kék fények világítottak, és halk zene szólt.

- Menjünk fel az emeletre – szólalt meg Heechul

Jonghun csak bólintott egyet, és felmentek a kis lépcsőn. Csak néhány kétszemélyes asztalt pillantottak meg odafent. Heechul szökkent kettőt, és a legeldugottabbnál termett, amelyik a sarokban állt. Megfogta a szék támláját, és fülig érő szájjal intett Jonghunnak, hogy menjen ő is oda.

Utóbbi nem igazán értette, mire ez a nagy öröm, de odasétált az asztalhoz és szégyenlős mosollyal az arcán lassan helyet foglalt, miközben a másik fiú is leült vele szemben.

- Akkor kérjünk egy kis sojut, és egy kis jokbalt, jó? – kérdezte Heechul.

- Rendben, legyen, ahogy akarod – válaszolt Jonghun, és leadta a rendelést az épp akkor odalépő pincérnek.

- Szóval, attól tartasz, hogy a csapatotoknak gondot fog okozni Hongki és Geunsuk kapcsolata, így van? – kezdte a beszélgetést Heechul.

- Így van. Tudod, nálunk nincs olyan lazaság, mint az SM-nél. Mellesleg, mi egy rock zenekar vagyunk, nem úgy, mint ti. Nem akarok Hongki boldogsága útjába állni, de nagyon félek, hogy baj lesz, ha kiderül a kapcsolatuk.

 - Na, figyelj. Először is nyugodj meg, kérlek! Látom, hogy mennyire feszült vagy. Semmi baj nincs az égvilágon – nézett rá Heechul bátorítóan, mikor a pincér letette az asztalukra a hússzeleteket és a két üveg sojut. – Bízz bennem, kérlek! Most pedig igyunk, hátha megnyugszol egy kicsit – folytatta Heechul, és mindkettőjük poharába töltött egy kis italt. – Igyunk a nyugalomra! Egészségünkre! - emelte magasba a poharat. Jonghun is felemelte azt, és tekintetük találkozott, miközben koccintottak.

- Jól van, nagyon köszönöm – szólalt meg halkan Jonghun, miután legurította a torkán az italt, és kissé könnyebbnek érezte magát.

- Akkor most elmesélek neked egy történetet. Tudod, volt egyszer tizenöt suhanc fiú, akiket csak úgy összepakolt a média. De nem is egy lépésben történt ez, hanem össze-vissza rakosgatták őket, mintha valami bábuk lennének. Igazából csak kísérleteztek velük, mert kíváncsiak voltak, mi fog kisülni az egészből. Mikor már végre összeállt a nagyokos elmékben a koncepció, beköltöztették őket egy nagy házba. Néhányan közülük már régóta jó barátok voltak, mások még sosem látták egymást azelőtt. Mint egy valóság show, de ez maga az élet volt. És nem adtak időt arra, hogy ismerkedjenek, azonnal teljesítményt kellett felmutatniuk. Külön-külön mind tehetségesek voltak, így a szakértők azt hitték, hogy olyan ez, mint a sütemény: csak keverd össze a jó hozzávalókat, és kész. De ők emberek voltak, érzésekkel, hirtelen elszakítva eddigi életüktől, és csak egymásra számíthattak. Hajtották őket, ezért gőzerővel kezdtek együtt dolgozni, és éjjel-nappal együtt voltak. Így hát mi történt? Természetesen kötődni kezdtek egymáshoz. Barátságok születtek, de egyesek jóval túlmentek ezen. Igen, ez történt. Mikor kiderült, a nagyokosok csak egymásra mutogattak, mert erre senki nem számított, nem volt benne a tervben. A csapat már készen volt, a rajongók őrjöngtek értük, így nem szedhették szét őket. Ezért aztán, mit volt mit tenni, húzták a szájukat, és elfogadták a dolgot. Azután pedig úgy alakították az imázsukat, hogy igazodjon ehhez. A rajongók tomboltak, ők pedig verték a mellüket, hogy milyen ügyesek voltak. Igen, ez a mi történetünk, és az SM-é. Ne haragudj, ha untattalak, de úgy éreztem, ezt el kell mesélnem, hogy lásd a lényeget. Tudnod kell, nem az ügynökség a mindenható. Ennyi sikeres év után kénytelenek lesznek kompromisszumot kötni. Erre igyunk, jó? – Nézett ismét Jonghun szép szemeibe Heechul, és mindkettőjük poharába töltött.

- Köszönöm, hogy ezt megosztottad velem. De valóban ennyire biztos vagy benne, hogy ez a mi esetünkben is sikerülni fog? – kérdezte Jonghun bátortalanul, majd legurította a torkán az italt.

- Száz százalékig biztos. De ha nagyon pattogna a menedzseretek, teszek róla, hogy ésszerűbbnek lássa elfogadni a dolgot.

- És azt mégis hogy gondoltad elérni? - érdeklődött a másik.

- Hááát… tudod, rólam terjeng egy-két szaftos sztori a médiában. Mit szólna vajon ahhoz a kedves úr, ha másnap meglebegtetném az egyik napilapban, hogy láttam a bájaidat, ezután pedig eltöltöttem veled egy pár kellemes órát mondjuk az egyik jejui hotelben? – kérdezte Heechul kaján vigyorral az arcán.

Jonghun erre nyelt egyet, és gyorsan töltött magának még egy kis italt, miközben egyszerre két hússzeletet tömött be a szájába.

- Hogy mit… mondanál? Miért pont… velem? – kérdezte zavartan.

Heechul is öntött még egy pohár italt, gyorsan lehajtotta azt, majd a másik szemeibe pillantott, de olyan csábítóan, hogy a fiú arcát elöntötte a forróság a látványtól.

- Csak azért… - kezdte Heechul, és közben mutatóujját végighúzta telt ajkain -, …mert ellenállhatatlanul szexi vagy – fejezte be, és ugyanezzel az ujjával végigsimított Jonghun kézfején és ujjain.

A fiú erre gyorsan elfordította a fejét, de hiába tagadta, nagyon is hatott rá Heechul kis műsora.

- Figyelj, nálam nem érsz el semmit az ilyesmivel, így kérlek, fejezd be – próbált komoly arcot vágni, és mielőtt még a másik megszólalhatott volna, folytatta. - És ha most megbocsájtasz, ki kell mennem a mosdóba.

- Rendben, menj csak – felelt Heechul látszólagos beleegyezéssel.

Ahogy viszont a fiú lefelé indult a lépcsőn, gondolkodni kezdett:

Nem hiszem, hogy nem hatottam rá, az nem lehet. Láttam a szemeiben, hogy nem volt ellenére a dolog. Csak Hongki miatt lehet ilyen. Mianhae, angyali leaderem, de az a gyanúm, hogy ma sem tudok hűséges maradni hozzád – fejezte be a gondolkodást, és sietve indult le a lépcsőn, a mosdó felé.

Ahogy odaért, hangtalanul nyitotta ki az ajtót. Jonghun épp a dolgát végezte az egyik piszoárnál, nem vette őt észre. Heechul nesztelenül mögé lépett, átkarolt őt az egyik karjával, és lepillantva így szólalt meg:

- Hmm, tíz pontos.

Jonghun majd összeesett ijedtében. Sietve kezdte felhúzni a sliccét.

- Te teljesen megőrültél? Miért csináltad ezt? Majdnem összevizeltem magam miattad! – fejtette le magáról mérgesen Heechul karját, miközben szembefordult vele.

- Csak nyugodj meg, kérlek – lépett hozzá még közelebb a másik. - Tudom, mi bántja a szívedet. A kezdetektől többet szerettél volna Hongkitól, mint barátságot, igaz? Biztos szenvedsz most, hogy kiderült, nemcsak a lányokat szereti, hiszen téged mindig is ez tartott vissza, ugye? – nézett rá Heechul együttérzően, de nem tudta megállni, hogy ne kezdje el a fiú ajkait bámulni.

Jonghun nem akart ilyesmibe keveredni, főleg nem egy ilyen sráccal, de érezte, hogy nem sokáig tud ellenállni a csábításnak:

- Te nem tudsz semmit. Mindenesetre köszönöm, hogy segítettél. De most inkább hazamennék – fordított hátat a másiknak.

Heechul viszont jól látta, milyen hatással van a fiúra, ezért mögé lépett, átölelte őt, és egész közel húzta magához. Így tartotta őt egy-két másodpercig, majd lágyan a fülébe súgta:

- Én is ismerem a magányt. Ha megengeded, segítek neked ellazulni – mondta csábító hangon, miközben ujjaival végigsimította Jonghun felső testét.

Jonghun érezte, hogy felgyorsul a szívverése Heechul érintésétől, nem is értette, mi történik vele, hiszen ő sosem volt rá hatással.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet – tette kezeit a másik csuklóira, de már nem volt ereje, hogy levegye magáról azokat.   

- Miért ellenkezel még mindig? Érzem a szívedet, lebuktál, szépfiú – súgta Heechul a fülébe, majd bele is nyalt, amitől Jonghun egész testén végigfutott a hideg.

- Jól van, de… még nem is fizettünk.

- Akkor menjünk fizetni. Én követlek – engedte el lassan Heechul, de ezzel a mozdulattal még végigsimította a fiú hátsóját.

Gyorsan visszasiettek, rendezték a számlát, majd hívtak egy taxit. Kiléptek az utcára, és Heechul félrehívta Jonghun testőreit, és mindkettejük kezébe egy jó adag pénzt nyomott, majd hazaküldte őket.

Utóbbi meglepődve nézte a jelenetet, mire így szólt Heechul: - Csak nem képzeled, hogy viszünk magunkkal közönséget? Ne félj, majd én vigyázok rád. Amúgy, hova szeretnél menni, szépfiú? -  húzta magához újra közel.

- Hát én… nem is tudom – mosolygott szerényen Jonghun. – Valami külvárosi kis hotelbe?

- Nekem ennél jobb ötletem van. Langyos és tiszta a levegő, mit szólnál egy kis sátras campinghez?  Csak te és én, hálózsákban, alattunk a fű, és ha kicsit lehúzzuk a cipzárt, láthatjuk a csillagokat is – sandított rá Heechul.

- Szeretek sátorozni. Igaz, kicsit kényelmetlen, de jót hülyültünk a fiúkkal, mikor kipróbáltuk – egyezett bele Jonghun.

- Most sem fogsz unatkozni, azt garantálom – vigyorgott rá a másik, mikor a taxi megállt az étterem előtt.

Beszálltak, és a legközelebbi campinget jelölték meg úti célnak. Alig pár métert tettek meg, mikor Heechul rátette a tenyerét a másik fiú térdére, és simogatni kezdte.

Jonghun csak nézett tovább előre, nem szerette volna, hogy a taxis észrevegye, mit csinálnak. Heechul simogatásával áttért a combjára, és lassan egyre feljebb haladt rajta, miközben folyamatosana másik arcát fürkészte, aki rendíthetetlenül nézett előre, de egyre jobban elvörösödött.

Heechulnak tetszett a látvány, ezért tovább haladt felfelé, végül már Jonghun férfiasságát simogatta a nadrágon keresztül. A fiú továbbra sem nézett rá, de egyre inkább kidomborodó nadrágja elárulta, mit érez.

Heechul két leghosszabb ujja közé vette a cipzár húzóját, és lazán lehúzta a másik sliccét, aki képtelen volt ellenkezni. Már csak egy ruhadarab választotta el a kezét annak bőrétől, amikor egyszercsak lefékezett a taxis, és hátraszólt a fiúknak, hogy megérkeztek.

Jonghun gyorsan felrántotta a sliccét, ami ekkor már nem volt könnyű feladat, és jól lehúzta magán a pólót. Ő akart először kiszállni, de Heechul megelőzte, és ő fizette ki a taxist.

A taxi az erdőbe vitte őket, ameddig járható volt az út. Innentől a fákra felfüggesztett égők mutatták az utat a fák között. Jonghun az égőket nézte néhány másodpercig, majd a sötétkék égre tekintett, ami tele volt csillagokkal.

Elmerült a bámulásukban, és csak arra eszmélt fel, hogy Heechul elé lépett, és szenvedélyesen megcsókolta. Nem kérdezte meg, mint szól ehhez, csak csókolta vadul, nyelvével is követelve az övét. Jonghun úgy érezte, mintha egyenesen a csillagok felé repülne. Nem állt ellen Heechulnak, ő is bevetette a nyelvét, és a másik hátába nyomta a körmeit, miközben szorosan átölelte.

- Hja, ez fáj egy kicsit. Ezt szeretnéd, szépfiú? – vigyorgott rá Heechul, miután néhány centire eltávolodott tőle.

- Nem, én… sajnálom. Nem akartam, hogy fájjon – válaszolt Jonghun levegőért kapkodva. – De szerintem… be kellene már mennünk.

- Igazad lehet. A sátorban mégis csak kellemesebb – fogta meg a kezét Heechul, és elindultak a kivilágított ösvényen.

Körülbelül tíz méter után megpillantották a tisztást, ami tele volt sátrakkal, és a bódét, ahol fizetni kell. - Csak várj itt, majd én elintézem – súgta a fiú fülébe, és elindult a bódé felé. –  Tsss… kész rablás egy éjszakáért – puffogott, ahogy visszaért. – Bár, ha belegondolok, ilyen társaságért tízszer ennyit is kifizetnék – vigyorgott Jonghunra, és elkezdte őt húzni a sátrak felé.

Szerencsére a camping egyik végében éppen volt egy szabad sátor. Heechul lehúzta a cipzárt, és fejét lehajtva belépett. Nem volt benn semmi, csak egy pléd, rajta egy nagy hálózsák, ja és persze a világítás.

- Csak egy hálózsák van? Mindjárt kérek még egyet - fordult meg közben Jonghun, aki ekkor lépett be a sátorba, de Heechul rátette a kezét a vállára.

- Mégis hová indulsz, szépségem? Tán külön akarsz tőlem aludni?

- De… mégis, hogy férnénk el egy hálózsákban? Nem inkább kettő kellene, és mindkettőn lehúzni a cipzárt?

- Eh, látom, te eddig tényleg csak alvásra használtad ezt. Nézz csak ide! – mutatott az ujjával Heechul, és beugrott a hálózsákba. – Látod, mennyi hely van itt? Még kétszer is beleférnél! – mutogatott, majd kimászott a hálózsákból.

- Elég furcsa ez így, de rendben van – egyezett bele Jonghun.

- Jól van, akkor készülj fel, mert most sötét lesz – nevetett Heechul, és eloltotta a lámpát, majd felhúzta a cipzárt a sátor bejáratánál. – Szóval, hol is fejeztük be az előbb? – lépett oda a fiúhoz, és az ajkaira tapasztotta az övéit.

Jonghun azonnal viszonozta a csókjait, és ujjaival Heechul derekát kezdte simogatni, aki alányúlt az ő pólójának, és végighúzta a tenyerét Jonghun szépen kidolgozott mellkasán és hasán. - Gyönyörű tested van – súgta a fülébe Heechul, miközben lehúzta róla a pólót, majd párja mellkasát kezdte csókolgatni.

A fiú beleremegett a csókjaiba, egyre jobban kívánta őt, és Heechul nadrágja övénél kezdett matatni a kezeivel. - Ennyire kívánsz, hogy rögtön itt próbálkozol? – húzta az agyát Heechul, miközben lecsúsztatta a kezét Jonghun kemény férfiasságára. – Ááá, úgy érzem, eltaláltam – vigyorgott, és kigombolta annak nadrágját.

Jonghun már úgy érezte, nem bír magával, közelebb húzta magához a másik fiút, és elkezdte kigombolni rajta az inget, de ez nem igazán ment neki. Heechul ezen jót kuncogott, véletlenül sem segített volna.

Végül Jonghun megunta a dolgot, egyszerűen csak szétszakította az inget, lehúzta a fiúról, és annak nyakát vette célba a csókjaival. Heechult is nagyon felizgatta az ő érintése, halk nyögéseket hallatott, miközben lecsúsztatta párja farmerét, és alsójába benyúlva a férfiasságát vette kezelésbe.

Jonghun egyre gyorsabban vette a levegőt, de csendben volt, visszatette a kezét a másik derekára, és kigombolta rajta a nadrágot, ami lágyan csúszott le egyenesen a földig. Nem várt tovább, az alsót is lehúzta róla, majd hirtelen a hálózsákhoz lépett.

 Kitapogatta rajta a cipzárt, és lejjebb húzta, hogy biztosan beleférjenek mindketten. Arra viszont már nem volt ideje, hogy visszaforduljon, mert Heechul forró és selymes bőrét érezte hátulról a testéhez simulni.

Becsukta a szemeit, és hagyta, hogy Heechul irányítsa, aki a hálózsák felé tolta őt. Bebújt hát, párja pedig szorosan mögé feküdt. Újra elkezdte simogatni a fiú férfiasságát, csak erősebben, mint az előbb.

Mikor úgy érezte, Jonghun már közel jár a tetőponthoz, hátulról lassan belé hatolt. Nagyon lassan kezdett vele együtt mozogni, de még ekkor is csak ő adott ki hangokat, Jonghun pedig csendben kapkodott levegő után.

- Te, szépfiú… mindig ilyen… csendes vagy? – állt meg egy pillanatra Heechul, hogy ezt a fülébe súgja.

- Tudod… nem szeretem, ha mások…tudják, hogy éppen…ezt csinálom – válaszolt lihegve Jonghun.

- Jól van, akkor készülj fel, mert… nagyon nehéz lesz csendben maradnod – vigyorgott a másik, és ott folytatta, ahol abbahagyta.

Egyre inkább gyorsított a tempón, miközben érezte, hogy ő is egyre közelebb jár a kielégüléshez. Jonghun ért el hamarabb a csúcsra, szintén hangtalanul, majd néhány másodperccel később ő is, aki viszont elég hangosan adta ezt a fiú tudomására.

Néhány percig így feküdtek mozdulatlanul, mire Jonghun törte meg a csendet:

- Köszönöm.

- Mégis mit? – nevetett a háta mögött Heechul.

- Mindent. Azt, hogy meghallgattál, hogy megnyugtattál, hogy a segítségedet ajánlottad, és ezt az éjszakát. Nagyon köszönöm – felelte Jonghun, és közelebb bújt hozzá.

- Nagyon szívesen, egy barátnak bármikor. Kivéve persze ezt, ilyen nem jár minden barátnak - vigyorgott a másik.

- Csak azoknak, akik megtetszenek neked, és benne vannak a dologban, igaz? – vette viccesre a figurát Jonghun.

- Na, jó, lehet, hogy ebben van valami – mosolyodott el Heechul - Én is köszönöm neked ezt az éjszakát, hogy egy kicsit csak az enyém voltál – ölelte át a fiút.

Jonghun lassan levette magáról a fiú kezét, és megfordult, hogy szemben legyen vele.

- Szívesen – válaszolta, mire Heechul egy utolsó szenvedélyes csókkal kívánt neki jó éjszakát.

Reggel lett, és a két fiú fémcsörgésre és mások hangos beszédére ébredt fel. Jonghun résnyire nyitotta a szemét, és rögtön a telefonja után kezdett matatni maga mellett. Nagy nehezen megtalálta azt, Heechul nadrágja alatt. Ránézett, és látta, hogy már kilenc óra elmúlt.

- Nekem most mennem kell! Még nem is beszéltem Hongkival, és a fiúkkal se, pedig gyorsan cselekednünk kell – kapta fel a fejét, és kezével egy kupacba pakolta a ruháit. – Még egyszer köszönök mindent - nézett Heechul szemeibe, aki még utoljára magához húzta őt, és egy apró csókot lehelt az ajkaira.

- Menj csak, nemsokára én is odamegyek – fordult az oldalára a másik, és úgy gyönyörködött Jonghun testének látványában, amíg az felöltözött.

Mikor a fiú kilépett a sátorból, ő is lassan kimászott a hálózsákból. Összekapkodta a ruháit, de csak a nadrágot vette vissza, hiszen hozott magával másik alsót, zoknit, és inget. Ez utóbbira különösen nagy szüksége volt, amin jót derült, mikor kezébe akadt a szétszaggatott inge. Felöltözött, majd ő is a kórházba indult.

Ahogy belépett a szobába, hirtelen megtorpant az ajtóban, mert azt látta, hogy az összes FT Islandes fiú odabenn van, és elég feszült a hangulat. Sejtette, hogy Jonghun most készül megbeszélni velük Hongkiék ügyét, közben viszont őt is számon kérik a többiek a múlt éjjel miatt. Jobbnak látta nem beleavatkozni a dolgokba, de nem bírta ki, hogy ne érjen hozzá újra Jonghun testéhez.

- Ajajj, látom, rosszkor jöttem. Akkor inkább kimegyek - mondta, majd odalépett Jonghunhoz, mélyen a szemébe nézett, és végigsimította ujjait annak felső testén, egészen a nadrágja övéig. - Odakint fogok várni - súgta halkan a fülébe, majd csábító tekintetével egy pillanatra újra a szemébe nézett, miközben végignyalt egyet a száján.

A kis műsor után végül fülig érő szájjal lépett vissza az ajtóhoz, és kiment. Jonghun próbált úgy tenni, mintha ez egyáltalán nem hatna rá, nyelt egyet, majd így válaszolt:

- Jól van, menj. Szóval... hol is tartottunk?

Heechul lassan kisétált az ajtón, és egyenesen a szemben levő büfébe indult. Vett egy csokit, és leült az egyik asztalhoz, hogy szemmel tarthassa a szoba ajtaját.

Most biztos éppen telefonál a menedzsernek. Mindjárt ki fog jönni – gondolta körülbelül tizenöt percnyi várakozás után.

Pár másodperc múlva valóban kinyílt az ajtó, és kilépett rajta Jonghun. Heechul oda akart menni hozzá, de lemondott az ötletről, mert a többi fiú is megjelent mögötte, ezért csak kacsintott egyet a másikra búcsúzóul, és inkább a szobába lépett be.

- Hogy vagytok, fiúkák? Jó volt az éjszaka? – nézett jókedvűen az egymás kezét szorongató Geunsukra és Hongkira.

- Hja! Mondtam már, hogy engem ne nevezz így! Amúgy ezt mi is kérdezhetnénk tőled - válaszolt Hongki.

- Jól van, elfelejtettem, hogy csak az ő fiúkája vagy. Ami azt illeti, tudnék mit mesélni – nyalta meg az ajkait Heechul, miközben egy pillanatra becsukta a szemeit.

- Nehogy elkezdd! - vágott közbe Geunsuk. - Ezt csak meséld el Donghaenek, ő majd biztos értékeli.

- Jól van, értettem - emelte maga elé a kezeit Heechul, miközben felhúzta a szemöldökét, és olyan ártatlan képet vágott, mint aki kettőig sem tud számolni. - Akkor miről is beszéljünk? Ja, igen! Tudtátok, hogy nálunk meg Yesung és Wookie talált egymásra? A kis sunyik, olyan csendben voltak egész este, csak azt láttuk, hogy reggel kézen fogva járkálnak. Most pedig már állandóan együtt vannak, épp csak WC-re nem mennek együtt. Meg olyan is volt, hogy Hyukie-ról leszakadt a felső a koncert kellős közepén. Érdekel a sztori? - nézett a fiúkra.

- Engem érdekel, mondjad! Velem is történt hasonló, mikor éppen Big Brotherrel tartottunk egy fergeteges partit – felelt Geunsuk.

- Na, szóval pont Japánban voltunk, és már a koncert vége felé jártunk… - kezdte el mesélni a sztorikat, amivel órákon át elszórakoztatott mindenkit.

Viszont még az ebéd előtt viszont vissza kellett utaznia Szöulba, így búcsút vett, és testőreit újra összeszedve egyenesen a reptérre ment. Leült a váróban, és a telefonjára pillantott.

Fél tizenkettő van. Mire hazaérek, már valószínűleg Leeteuk is otthon lesz. – gondolta magában, és a reptér melletti füves területet kezdte el bámulni az üvegen keresztül, miközben egy épp földet érő repülőnek lenyílt az ajtaja, és a leszálló emberek lassan elözönlötték a repteret.

...Ézemi... 

Amikor az angyalok elvarázsolják egymást (JGS & Hongki) 5. Minden ott ér véget, ahol elkezdődött

Figyelmeztetés: 18+ és yaoi

Eljött a reggel, és a két fiú az ajtónyitásra ébredt fel. A FT Islandes srácok léptek be az ajtón. Üdvözölték a bent levőket, majd zavartan tekintgettek körbe-körbe. Jaejin szólalt meg először:

- Azt hittük, itt van Jonghun. Nem jött haza az éjjel, és a telefonja is ki van kapcsolva.

- Tényleg? Itt nem volt, pedig délután azt mondta, hogy nemsokára visszajön. Remélem, nem történt vele baj – aggódott Hongki.

A fiúk tanácstalan arcot vágtak, mert korábban sosem történt olyan, hogy nem tudták elérni a leaderüket. Ekkor kinyílt az ajtó, és belépett rajta az említett:

- Sziasztok! Sajnálom, hogy eltűntem. Tudom, hogy hibáztam, de most kérlek, ne mondjatok semmit, később megbeszéljük. Hongki, sajnálom, de ezt a beszélgetést nem halogathatjuk tovább. Geunsuk, kérlek, maradj itt te is, rád is tartozik a téma.

Ahogy ezt szinte egy levegővétellel kiadta magából, Jonghun kifújta a levegőt, és egy kicsit megnyugodott. Elindult Hongki ágya felé, mikor gyorsan, de hangtalanul kinyílt az ajtó, és belibegett rajta Heechul.

Hirtelen megtorpant az ajtóban, mikor meglátta, hogy mindenki itt van, és elég feszült a hangulat.

- Ajajj, látom, rosszkor jöttem. Akkor inkább kimegyek - mondta, majd odalépett Jonghunhoz, mélyen a szemébe nézett, és végigsimította ujjait annak felső testén, egészen a nadrágja övéig. - Odakint fogok várni - súgta halkan a fülébe, majd csábító tekintetével egy pillanatra újra a szemébe nézett, miközben végignyalt egyet a száján.

A kis műsor után végül fülig érő szájjal lépett vissza az ajtóhoz, és kiment. Jonghun próbált úgy tenni, mintha ez egyáltalán nem hatna rá, nyelt egyet, majd így válaszolt.

- Jól van, menj. Szóval... hol is tartottunk?

A fiúk persze csak néztek ledöbbenve, meg sem tudtak szólalni. Végül Hongki törte meg a feszült csendet:

- Ez meg mi volt? Ti akkor...  az éjjel?

A leader elpirult, és hátat fordított a többieknek egy pillanatra, majd így szólalt meg:

- Nos, ezt is megbeszéljük később, de most itt nem én vagyok a téma - mondta, majd megfordult, és odaült Hongki ágyának szélére.

A fiúk csak néztek maguk elé, nem találtak szavakat. Hongki elkezdett vigyorogni, majd egyre hangosabban röhögött, hiába próbálta szája elé tenni a kezét. Geunsuk úgyszintén, először elmosolyodott, aztán nevetni kezdett.

- Jól van, fejezzétek be! Ettől függetlenül még beszélnünk kell. Ti pedig ne álljatok ott, gyertek ide közelebb, nektek is tudnotok kell mindenről, mert ez a csapatunk ügye is - fordult a többiekhez, akik erre lassan odacammogtak az ágy mellé. - Szóval, Hongki, elmeséled te, vagy inkább én mondjam el?

- Majd én elmondom, mert minden az én hibám - vállalta magára a feladatot Geunsuk. - Az a helyzet, hogy Hongki és én szeretjük egymást - mondta, és ujjait összekulcsolta szerelme ujjaival.

A fiúk köpni-nyelni nem tudtak ezt hallva, végül Seunghyun szólalt meg először:

 - Hogy mi??? De hát ti nem is... ti nem szeretitek a fiúkat. Mindig ezzel hülyültetek. Vagy akkor az nemcsak hülyülés volt?

- Igazából akkor még az volt. Ez a dolog köztünk csak most kezdődött. Mi sem akartuk bevallani magunknak, de rájöttünk, hogy nem tudunk egymás nélkül élni – felelte Hongki.

- Akkor ott Fukuokában ezért tűntél el úgy? És utána a repülőn is ezért voltál olyan szomorú? - kérdezte Minhwan.

- Igen, így történt. Minden akkor kezdődött, egy véletlen balesettel, amit el akartunk felejteni. De csak egymásra tudtunk gondolni, igaz? – pillantott Hongki Geunsukra, aki édesen visszatekintett rá, bólintott egyet, majd megszólalt:

- Megbeszéltük, hogy komolyan gondoljuk a dolgot, ezért nyilvánosságra kell hoznunk a kapcsolatunkat. Persze ő nagyon aggódik, hogy ezzel gondot fogunk okozni a csapatotoknak.

- Éppen erről akartam veletek beszélni – szólt Jonghun - Úgy gondoltam, felhívom a menedzsert, és mindent elmondok neki. Azután megkeresem az egyik tévét, és kérek tőlük egy kis szereplést valamelyik talk showban, persze ha ez neked is megfelel, Geunsuk. Mit szóltok?

A fiúk még mindig emésztgették a hallottakat, végül Seunghyun szólalt meg:

- De mi lesz, ha a menedzser kiakad, és fel akarja majd bontani velünk a szerződést?

- Emiatt én is nagyon aggódtam, de ne féljetek, megvan a módszerem, hogy leállítsam. És arra is, hogy meggyőzzem arról, hogy ez még előnyös is lehet a csapatunknak.

Hongki erre röhögésben tört ki:

- Heechul adott egy-két tippet, igaz? Nem hittem volna, hogy te is bekerülsz a gyűjteményébe.

- Hát... erre nincs mentségem - pirult el Jonghun. - Akkor belevághatunk? Mit szóltok? - nézett végig a fiúkon.

Hongki és szerelme rögtön bólogatni kezdtek, ezt látva a többiek is helyeseltek.

- Rendben, akkor már hívom is a menedzsert, ne halogassuk tovább a dolgot. Megpróbálom úgy intézni a dolgokat, hogy még ma szerepelhessünk a TV-ben. Ahogy elintéztem valamit, hívlak titeket!

Erre már mindenki helyeselt, és a leader fel is hívta a menedzsert, hogy közölje vele, hogy sürgősén beszélniük kell. Azonnal oda is indult, a fiúk pedig elkísérték. Ahogy kiléptek a folyosóra, Heechul még búcsúzóul rákacsintott Jonghunra, majd ő lépett be a szobába:

- Hogy vagytok, fiúkák? Jó volt az éjszaka?

- Hja! Mondtam már, hogy engem ne nevezz így! Amúgy ezt mi is kérdezhetnénk tőled - válaszolt Hongki.

- Jól van, elfelejtettem, hogy csak az ő fiúkája vagy. Ami azt illeti, tudnék mit mesélni – nyalta meg az ajkait Heechul, miközben egy pillanatra becsukta a szemeit.

- Nehogy elkezdd! - vágott közbe Geunsuk. - Ezt csak meséld el Donghaenek, ő majd biztos értékeli.

 - Jól van, értettem - emelte maga elé a kezeit Heechul, miközben felhúzta a szemöldökét, és olyan ártatlan képet vágott, mint aki kettőig sem tud számolni. - Akkor miről is beszéljünk? Ja, igen! Tudtátok, hogy nálunk meg Yesung és Wookie talált egymásra? A kis sunyik, olyan csendben voltak egész este, csak azt láttuk, hogy reggel kézen fogva járkálnak. Meg olyan is volt, hogy Hyukie-ról leszakadt a felső a koncert kellős közepén – kezdte mesélni a sztorikat, amivel órákon át elszórakoztatott mindenkit.

Viszont még az ebéd előtt vissza kellett utaznia Szöulba, így búcsút vett, és egyenesen a reptérre ment. Ekkor Geunsuk is felhívta a menedzserét, és elmondott neki mindent. Persze kiabálás lett belőle, de neki volt igaza: a menedzsere kénytelen volt elfogadni a döntését, és azt, hogy valószínűleg még aznap megtudják ezt az angolnák. Ezután segített Hongkinak összepakolni a holmijait.

Már túl voltak az ebéden, mikor Jonghun belépett az ajtón.

- Jó híreim vannak! Minden oké, a menedzsert lerendeztem, a tévések pedig egy óra múlva várnak minket. Már szóltam a többieknek, szerintem mindjárt ide is érnek.

- Tényleg? Mi mondtál a menedzsernek? - kérdezte Hongki megkönnyebbülten.

- Mondjuk azt, hogy felvázoltam előtte egy másik lehetőséget, amelynek a megvalósításában Heechul is örömmel részt venne. Aztán egy pár példával meggyőztem arról, hogy hasznunkra is válhat, ha ebbe az irányba változik az imázsunk. És... sikerült! Nem tetszett neki a dolog, de elfogadta. Látod, nemcsak te vagy jó az emberek meggyőzésében! - nézett boldogan Hongkira.

Nemsokára a többiek is megérkeztek. Persze ők is örömmel fogadták a hírt, és együtt indultak a stúdióba. A show nagyon jól sikerült. A műsorvezető kicsit meglepődött a fiúk vallomásán, de végig jó hangulatban folyt a beszélgetés. Heechulnak igaza volt: a stúdióban ülő rajongók sikítva és tapsolva fogadták a hírt.

Miután távoztak a stúdióból, mind megkönnyebbültek. Úgy döntöttek, elmennek együtt vacsorázni, hogy megünnepeljék a sikert.

Alig, hogy leültek az asztalhoz, három lány odaszaladt hozzájuk, hogy autogrammot kérjen. Az egyik Geunsuk kezébe adta a füzetet, aki gyorsan oda is firkantotta a nevét, majd továbbadta azt a mellette ülő Hongkinak. Ekkor közelebb lépett az asztalhoz a másik lány, és szerényen megszólalt:

- Bocsánat, de... megkérdezhetem, hogy igaz-e az, amit az előbb...

Hongki meg se várta, hogy a lány befejezze a mondatot, már közbeszólt:

 - Igen, igaz, mi egy pár vagyunk - mondta, és megfogta párja kezét, majd édesen ránézett.

A lány erre összenézett barátnőivel, mind elpirultak, és arcukat eltakarva nevetni kezdtek. Ekkor került a füzet Jaejin kezébe, aki fintorogva szólalt meg:

- Tss... Még a végén Hongki népszerűbb lesz, mint mi.

Erre oldalba lökte őt a mellette ülő Minhwan:

- Ő már eddig is népszerűbb volt, törődj bele! A lányok szeretik a nikkelbolhákat.

- Nemcsak ők, az én eszemet is elvette - szólalt meg Geunsuk, és rátette a másik kezét is Hongkiéra, és simogatni kezdte.

A lányok csak nézték őket, és meg sem tudtak szólalni, csak pirultak, és egymást próbálták eltakarni. Ekkor került a füzet Seunghyun kezébe:

- Ugye, azért engem is szerettek? - kérdezte és ujjaival lassan eltakarta az arcát, miközben édesen mosolygott.

A lányok olvadtak a látványtól, amikor végül Jonghun kezébe került a füzet. Ő csak csendesen elvette azt, beleírta a nevét, majd a szokásos visszafogottan ellenállhatatlan mosolyával adta vissza a füzetet a legközelebb álló lány kezébe:

- Legyen szép napotok! Szeretünk titeket! - mondta.

Nem kellett semmit tennie, ennyi is bőven elég volt a hatáshoz. Szegény lányok már azt sem tudták, hová tegyék magukat, hajlongva mondták köszönetet, és piros arccal távoztak.

Közben kihozta a pincér az étlapot, amit mind nézegetni kezdtek.

- Hmm... haltorta! Ilyet akarok! - szólalt meg Hongki először, és közben meg is nyalta a száját.

- Valami zöldségeset akartam kérni, de inkább kipróbálom én is ezt, ha te ennyire szereted - nézett rá Geunsuk szerelmére. 

- Na, lássuk, ezeknek milyen a csirkéjük... Kérek egy csirkét édes-savanyú mártással - mondta Minhwan.

Jonghun csendben böngészte az étlapot, végül fel se nézett belőle, úgy szólalt meg:

- Kérek egy kimchi bokkeumbapot.

- Ezt te mióta szereted? Eddig rá sem néztél arra, amiben erjesztett hal van! Még akkor is kiköpted, mikor a szádba tömtük! - törtek ki a meglepődés szavai Seunghyunból.

Jonghun nem válaszolt, csak mosolygott, és még mindig nem nézett fel az étlapról.

- Hehe, lebuktál! Ez Heechul kedvence! - röhögött fel Hongki, miközben átkarolta Jonghun hátát.

- Hja, itt már senki se normális? Csak én láttam meg azt a három aranyos lányt az ablak melletti asztalnál? - kérdezte Jaejin. – Ja. igen... legyen egy bibimbap.

- Tényleg cukinak tűnnek a lányok, igazad van! És úgy látom, felénk nézegetnek. Lehet, hogy oda kéne mennünk? Hmm... nem is tudom… Kérek egy bulgogit - mondta Seunghyun.

Míg a fiúk az ételekre vártak, addig sem unatkoztak. Seunghyun elővette a telefonját, és az asztal közepére tette. Megint hárman nyúlkáltak a játékba, amit az arcukból ítélve élveztek.

Közben kihozták az ételeket. A fiúk még ekkor sem hagyták abba a játékot. Hongki csak nézte őket, és folyamatosan kommentálta az eseményeket, be nem állt a szája. Geunsuk erre átölelte, megfogott az evőpálcával egy kevés halat, bemártotta a szószba, és két szó között gyorsan szerelme szájába tolta.

- Nem mondták még, hogy túl sokat beszélsz? – hajolt egész közel az arcához.

Hongki erre befejezte a dumálást, de rágni is elfelejtett. Elpirult, majd elröhögte magát, úgy, hogy ha nem teszi oda a tenyerét, kiesik az étel a szájából. Elfordította a fejét, de még ekkor sem rágta meg, ami a szájában volt, csak nyelt egy nagyot, és ivott egy korty vizet. - Hja, meg se rágtad! Fájni fog a hasad, ha így eszel – húzódott hozzá ismét közel Geunsuk, és megsimogatta a hasát.

- Fejezzétek már be! Nem elég, hogy ez a csirke ilyen vacak, tőletek még az étvágyam is elmegy! - méltatlankodott Minhwan teli szájjal.

- Nézd már, megint minket néznek a lányok! Úgy látom, a sötét hajú rám mosolyog - szólalt meg Seunghyun.

- Én is úgy látom - mondta Jaejin a játékról felpillantva, teli szájjal.

Jonghun közben csak csendben evett, de ő is a telefonját nyomkodta.

- Hyung, hadd csináljak egy képet! - mondta Seunghyun, de meg sem várta a választ, csak kikapta a leader kezéből a telefont.

Előbbi kikerekedett szemekkel kapkodott a telefon után, amit Seunghyun fülig érő szájjal továbbadott a mellette ülő Minhwannak.

- Hja, adjátok vissza azonnal! - akadt ki Jonghun, és felállt a székből, hogy kivegye azt a fiú kezéből, aki viszont a kellő pillanatban odadobta azt Hongkinak.

Ő rápillantott, sunyi mosoly terült el arcán, erre - ahogy Jonghun odaért -  visszadobta  azt Seunghyun kezébe, aki ránézett, és hangosan olvasni kezdte a szöveget:

- Sosem fogom elfelejteni azt az estét, de kérlek, ne mondd... - szakadt félbe a mondat, mert ekkor a leader odaért, és mérgesen kikapta a telefont a fiú kezéből. Mindenki nevetésben tört ki, mire Jonghun megszólalt:

- Nem lehet igaz, hogy nem értitek, mi az a magánügy! Mindenemet lenyúljátok, ami rendben is van, de legalább a telefonomhoz ne nyúlnátok!

- Szeretünk, hyung! És nem kell előlünk eltitkolnod az érzéseidet. Csak a részletekre nem vagyunk kíváncsiak! - ölelte át a vállát Seunghyun.

- Eh, ez nem olyan. Ő nem a szerelmem… Tudjátok, milyen. De nem akarok erről beszélni többet - mondta lehajtott fejjel.

- Szerintem semmit nem kell szégyellned - nézett rá Geunsuk bátorítóan.

Seunghyun ekkor befejezte az evést. Letette a pálcikákat, és Jaejin felé fordult:

- Hja, én odamegyek azokhoz a lányokhoz. Velem jössz?

            -Nem is tudom… Jól van, az a kis vörös aranyosnak látszik. Minarie, te nem jössz? Úgyis hárman vannak.

Minhwan ekkor pillantott fel újra a játékról, miközben a szájába tette az utolsó falatot - Mehetünk! - vigyorgott teli szájjal, majd ahogy lenyelte az ételt, mindhárman felálltak, és odamentek a másik asztalhoz.

A lányok láthatóan nagyon örültek a nekik, néhány perc múlva már együtt nevetgéltek. Látva őket, Jonghun is elmosolyodott. Majd ránézett Hongkiékra, akik egymás kezét szorongatták, és úgy gondolta, nem akar tovább zavarni.

- Én visszamegyek a hotelbe, még van egy kis dolgom, aztán pedig aludni szeretnék. Hongki, ne felejtsd el, holnap délben találkozunk a szobámban, mert indulnunk kell.

- Miért mész, hyung? Még nincs is késő. Miattunk ne aggódj! És a holnap miatt se! Megígérem, pontos leszek! - mondta Hongki.

- Az az igazság, hogy szeretnék írni egy dalt, legalábbis elkezdem. Ahhoz pedig csend kell.

- Várj, akkor mi is megyünk veled. Ezek hárman úgyis jól elvannak ott. Egyetértünk? - szólalt meg Geunsuk, és sunyi pillantást vetett szerelmére.

- Felőlem mehetünk - nézett rá vissza Hongki huncut mosollyal.

Kifizették a számlát, majd mindhárman felálltak az asztaltól, és lassan kifelé indultak. Geunsukék egymás kezét fogva sétáltak a kijárathoz, mellettük Jonghun lépdelt egyenesen, de csak látszólag nézett maga elé, valójában máshol járt gondolatban. Az étterem előtt Geunsuk bérelt autójába ültek be mindhárman, és két testőr is velük tartott, a többieket hazaküldték.

A hotelbe érve először Jonghun szobájához indultak, majd az ajtóban elbúcsúztak tőle. Ezután a két fiú kacéran egymásra nézett, és beszálltak a liftbe. Ahogy becsukódott a lift ajtaja, Geunsuk szerelme mögé lépett, és magához ölelte őt. Hongki becsukta szemeit, és hozzábújt.

- A fenébe, nem emlékszem. Segítened kell. Melyikünk kezdte akkor? – szólalt meg, és ekkor kinyílt a lift ajtaja, mert meg is érkeztek.

El is akart azonnal indulni, de Geunsuk nem engedte, csak tovább ölelte őt a liftben. Odahajolt Hongki füléhez, miközben ujjait lágyan rátette az ajkaira.

- Már megint szövegelsz, és nem tudsz nyugton maradni. A múltkor csendben voltál, arra emlékszem. Lehet, hogy most is innod kellett volna egy kicsit, szép szemű fiú, há? – súgta a fülébe, majd orrát lassan végighúzta annak fülcimpáján.

Hongki testén végigfutott a hideg, már nem akart sehova rohanni, és a szava is elakadt. Csak hagyta, hogy szerelme vezesse, akihez egyre szorosabban hozzábújt.

Geunsuk észrevette ezt, és elmosolyodott. Megfogta a kezeit, és apró csókokat nyomott a nyakára. Ezután alányúlt szerelme pólójának, és mindkét kezével lassan végigsimította a felsőtestét. A nadrágjához érve a férfiasságánál állt meg.

- Gyere, menjünk – súgta újra a fülébe, és lassan kitolta őt a liftből a folyosóra.

Hongki átadta magát kedvesének, hagyta, hogy ő irányítson. Lassan haladtak végig a folyosón, miközben Geunsuk visszacsúsztatta kezeit a pólója alá, és minden négyzetcentimétert végigsimogatott ujjaival.

Párja egyre jobban kapkodta a levegőt, már alig tudott uralkodni magán, mikor az ajtóhoz értek. Geunsuk egyik kezével hátranyúlt a farmerja hátsó zsebében levő kulcsért, közben idegesen nézett a mennyezetre, mert először alig fért bele a keze, azután pedig nem bírta kihúzni azt.

Hongki kihasználta a két-három másodpercnyi szünetet. Kiszabadította magát szerelme öleléséből, szembefordult vele, és azonnal rátapasztotta ajkait az övéire, és nyelvével is lágyan simogatni kezdte az övét.

Geunsuk meglepődött, de persze azonnal viszonozta a vad csókot. Az érzés szétterjedt a szívéből, és az egész testében érezte. El is felejtette már a kulcsot, csak szerelmét akarta érezni, újra szorosan átölelte őt mindkét karjával.

Hongki viszont nem felejtkezett el a kulcsról, megmarkolta párja hátsó felét, majd benyúlt érte a nadrágzsebébe. Először neki sem sikerült kivenni azt, így mindketten belemosolyogtak a csókba. Pár másodperc egymásra vigyorgás után végül mégis sikerült. Csillogó szemekkel tette a kulcsot a zárba, és mikor kinyílt az ajtó, szerelme ismét átölelte őt, és úgy tolta be az ajtón.   

       Belépve a szobába, úgy estek egymásnak, mint akik már évek óta várnak a másikra. Nyelvük vadul táncolt egymás szájában, miközben Hongki elkezdte kigombolni szerelme ingét, de nem igazán boldogult vele:

- Nem lehet igaz! Jó, hogy nem tekerted körbe magad cipőfűzővel! – szólalt meg méltatlankodva.

- Tsss. Miért nem szólsz, hogy segítsek? – vetett rá szenvedélyes pillantást Geunsuk, és lassan levette magáról párjai kezeit. Mindegyik ujját egyenként végigcsókolta, majd ismét a szemébe tekintett. – Inkább foglalkozz mással! – vetett rá huncut pillantást, és a nadrágja övére helyezte a fiú kezeit, miközben elkezdte kigombolni az inget magán.

Hongkit nagyon felizgatta ez, ismét szerelme ajkaira tapadt, miközben elkezdte kicsatolni annak nadrágján az övet. Közben Geunsuk kigombolta az inget, és ledobta magáról. Végre ismét teljesen szerelmére koncentrálhatott.

Megfogta párja pólóját, és gyorsan levette róla, majd ledobta a földre. Átölelte a nyakát, és a kulcscsontját kezdte el csókolgatni. Hongki halk nyögéssel tudatta, mennyire élvezi ezt, hiszen erre vágyott attól a naptól fogva.

Geunsuk megfogta őt a derekánál, és az ágy felé tolta, miközben csókjaival áttért a nyakára, amivel még inkább felizgatta őt. Hongki válaszul két kezével megmarkolta szerelme formás fenekét, majd letolta a nadrágot annak térdéig, ahonnan az magától is lecsúszott.

Geunsuk is kedvese nadrágja tájékán járt kezeivel, és ki akarta gombolni azt, de ő sem igazán boldogult:

- Ez gyerekzáras? – vigyorgott.

- Hülye. Tudod, mi volt a múltkor is a tévében. Azóta csak ilyet merek felvenni, nehogy megint lecsússzon a sliccem. 

Geunsuk elkezdett röhögni.

- Annyira szeretlek, tudod? És most visszagondolva, olyan cuki voltál, ahogy végig ott tartottad a kezed. Sajnáltalak is.

- Veled is volt ilyen, emlékszem! Sőt, te észre sem vetted! Mindenki látta az alsódat! – vigyorgott vissza kajánul Hongki.

- Igen, akkor mindenki látta, de most csak te láthatod. Mit szólsz hozzá? Ide nézz, sikerült! – pillantott szerelme kigombolt nadrágjára, ami végigcsúszott annak lábán, egészen a földig.

- Na, azért. Mostmár az enyém vagy! – nézett rá vissza Hongki csillogó szemekkel, és egy mozdulattal lelökte őt az ágyra.

- Te mindig meg tudsz lepni – szólalt meg a másik ellágyulva, miközben szerelme óvatosan fölé mászott.

- Igen, én veszélyes vagyok, tudod. Neked most annyi, szexi egoherceg! – vetett rá pimasz mosolyt Hongki, és szerelme mellkasát kezdte csókolgatni.

Geunsuk nagyon kívánta a fiú csókjait, egyre közelebb húzta őt magához. Megmarkolta annak kemény férfiasságát, majd kezeivel lejjebb húzta rajta az alsót, és jobb kezével izgatni kezdte azt.

Hongki egyre hangosabban élvezte ezt, miközben párja egyre gyorsított a tempón, és még közelebb húzta őt magához. Óvatosan ráült Geunsuk férfiasságára, és lassan mozogni kezdett rajta.

Ekkor szerelme is nyögni kezdett, először csak halkan, majd egyre hangosabban. Mindketten folyamatosan gyorsítottak a tempón, végül szinte egyszerre jutottak a csúcsra, miközben szorosan átölelték egymást.

Mindketten levegőért kapkodva gyönyörködtek a másikban, majd egymás karjaiba bújva húzták magukra a takarót. Amikor a lélegzetvételeik kezdtek visszaállni a normális tempóra, Hongki kuncogni kezdett, de nem mondott semmit

- Mi az? – emelte fel a fejét Geunsuk, aki szerelme alatt feküdt.

- Semmi, csak az, hogy… hehe… te voltál nekem az első fiú… hehe – nevetett.

- Ebben mi a vicces? Te is az első fiú vagy nálam. És nem is szeretnék másodikat. Csak téged szeretlek - karolta át Geunsuk szerelmét.

- Én is nagyon szeretlek – mondta Hongki, miközben kedvese karjait simogatta.

Becsukták a szemeiket, és csak hallgatták egymás lélegzetvételeit. Így aludtak el együtt egy csendes nyári estén, egy olyan hotelszobában, mint amilyenben a szerelmük elkezdődött

    

...Ézemi...