Megjegyzés: Ez a kis szösszenet
Taemin szemszögéből íródott.
Érdekessége, hogy az első kis párbeszéd előtti rész pontosan száz szóból, míg a végén a dőlt betűs sorok ötven szóból állnak.
Érdekessége, hogy az első kis párbeszéd előtti rész pontosan száz szóból, míg a végén a dőlt betűs sorok ötven szóból állnak.
Műfaj: trabble (háromszáz szavas történet), melankolikus
Figyelmeztetés: yaoi említés szintjén
Szótlanul figyelem az
odengemből[1]
felszálló meleg párát, mely tekergőzve halványul el, amint beleolvad a nedves
téli levegőbe. A vásár zajos ilyenkor, szinte tapintható a karácsony szelleme,
aki szelíden suttogva ösztökéli ünnepi készülődésre az embereket.
Én mégsem hallom őt.
Csend van bennem, mióta te nem
beszélsz hozzám.
Hangod már
emlékezetemből is eltűnt; némán tátogsz csak, amikor az egyik villódzó vörös
fényfüzérre meredve felidéződik előttem arcod.
Milyen csodálatos is
volt az utolsó közös karácsonyunk… Nem volt pénzed ajándékra, így magadat
vontad ünnepi díszbe – tudtad, hogy úgysem vágyom semmi másra. Ezt is tudtad,
ahogy minden titkos gondolatom kitaláltad, ha csak a szemembe néztél.
- Add ide, az az enyém!
- Nem adom, én láttam
meg előbb! – ránt ki ekkor emlékeim világából a kiabálás, s két óvodáskorú,
csintalan tekintetű kisfiú terem a bal oldalamon. Külsőre semmi különbséget nem
tudok felfedezni köztük, két egyforma pufók, barna arc és fekete üstök tulajdonosa
néz egymással farkasszemet.
Mielőtt azonban
megfejthetném, mi az a citromsárga apróság, amit egyikük a markában szorongat,
hirtelen nekiiramodnak, s egymás után tűnnek el a sorok közt, beleolvadva az
emberek sokaságába.
- Boldog karácsonyt, Kibum… - suttogom
valami hirtelen érkezett, különös könnyedséggel szívemben, miután a sokféle
orromba férkőző aroma között megismertem a fahéjat.
*
- Taemin, te…? – torpan
meg a bejárati ajtóban Jinki, ahogy megpillant a létrán állva, amint épp egy
rózsaszín girlandot igyekszem a csillár burkolata köré tekerni. Olyannyira
meglepődik, hogy szinte magától hullik tenyerébe félrebiccentett fejéről
sapkája, felfedve lelapult, mégis szanaszét meredező, diószín tincseit.
Nem szólok semmit, csak
elmosolyodom, kisimult arcvonásai azonban jól mutatják, hogy már mindent ért.
Emlékszel
arra a karácsonyra, mikor felborult a kisszékkel, és a fenyőfát is magára
rántotta? Azóta hagyta ránk a díszítést. S látod, mit tesz most? A színes
holmik közt matat, rögtön azután, hogy kabátját és cipőjét levetette. Egymás
után fűzi fel az üveggömböket egy ezüstszín girlandra, pont úgy, ahogy te
csináltad mindig…
[1]
Halsüti. Pálcikára szúrva,
erőlevesben áztatva árulják, szószt is szoktak tenni rá fogyasztás előtt.
...Ézemi...
