Amikor az angyalok elvarázsolják egymást (JGS & Hongki) 4.Szeretlek

Figyelmeztetés: 12+ és yaoi

Közben a kórházban Jonghun még mindig Hongki ágya mellett ült, mikor a fiú elkezdte mozgatni az ujjait. A leader szájára örömteli mosoly húzódott, és két kezével megfogta barátja kezét:

- Hallasz engem?

Hongki résnyire nyitotta szemeit, majd maga fölé nézett. Óvatosan elfordította a fejét, hogy többet lásson a szobából. Ekkor pillantotta meg a mellette ülő Jonghunt.

- Mi történt? - kérdezte halkan.

Bekötött csuklóját be akarta hajlítani, de felszisszent a fájdalomtól. Másik kezét kivette Jonghun kezei közül, és azzal tapogatta végig a csuklóján lévő kötést. Ekkor tűnt fel neki, hogy szörnyen fáj a feje. Odanyúlt, és ezt a kötést is végigtapogatta kezével. Barátja megfogta a kezét, és visszahelyezte a takaróra:

- Ne piszkáld. Megsérültél. Baleseted volt, és most itt vagy Shanghaiban a kórházban. Hogy érzed magad?

- Fáj a fejem, nagyon. Baleset? Csak azt tudom, hogy rohantam a reptér felé, mert ott volt... Oda kellett mennem... Mi történt?

Ezeket hallva Jonghun megint elgondolkodott:

Mi a fene lehet emögött?

Így válaszolt barátjának:

- Kirohantál az útra, nem néztél körül, és elütött egy autó.

Hongkinak ekkor már előjöttek az emlékei. Pár másodpercig nézett maga elé, majd megszólalt:

 -  Csak ti voltatok itt velem? Mintha valaki más hangját is hallottam volna álmomban.

- Igen, Geunsuk is itt volt. Lemondta a programjait, hogy veled maradjon, mert aggódott érted, és beszélni akart veled, mikor felébredsz. De muszáj volt visszarepülnie Japánba. Kért, hogy mondjam el, hogy fontos vagy neki.

Hongki szíve nagyot dobbant, ahogy meghallotta ezeket a szavakat.

Itt volt vele? És azt mondta, hogy fontos neki? Talán nem is bánta meg azt a dolgot? Vagy ezt csak barátságból tette? Meg kell tudnia!

Felkapta a fejét a párnáról, és megemelte a mellkasát, hogy felkeljen, ekkor azonban éles fájdalom hasított a fejébe. Jonghun gyorsan rátette a kezét a vállaira, és így szólt:

- Feküdj vissza, nem kelhetsz fel!

Hongki nagyon nem akart visszafeküdni, de a fájdalom visszakényszerítette fejét a párnára.

- De nekem látnom kell... mindenképpen. Látni akarom őt.

- Már egy órája elrepült. Maradj nyugton. Még most sem vagy hajlandó elmondani, mi ez az egész dolog veled? Tudom, hogy ő is érintett benne, mert miatta rohantál ki az útra. Ő sem mondott semmit nekem, csak veled akart beszélni.

- Sajnálom hyung, de ez nem olyan dolog... előbb vele kell beszélnem. Tőle függ minden, én már felkészültem. Később elmondom, megígérem.

Ezt hallva Jonghun fejében még zavarosabbá vált minden.

Mi függ Geunsuktól, amire fel kell készülni? Ennek egyre inkább semmi értelme.

- Szólok a többieknek, hogy felébredtél. Nagyon fognak örülni - mondta Jonghun, miközben elővette telefonját, és már hívta is Jaejint. Közben viszont már annyira idegesítette a két fiú titka, hogy nem bírt tovább a fenekén maradni.

Miután letette a telefont, Hongkinak azt mondta, hogy WC-re megy, de ahogy kilépett a folyosóra, az ott álló testőrökhöz fordult:

- Figyeljenek ide! Emlékeznek a múlt héten arra a napra, mikor Fukuokában koncerteztünk?

A testőrök bólintottak.

- Jól van. Este a koncert után vacsoráztunk, aztán pedig Hongki elment a barátjával találkozni. Önök közül volt valaki, aki vele ment?

Erre az egyik testőr a három közül lehajtotta a fejét.

- Rendben. Akkor elmondaná nekem, hogy mi történt velük azon az éjszakán?

 A testőr kínos arckifejezéssel forgatta a szemeit.

- Válaszoljon kérem, nagyon fontos! Hongki valami olyan miatt szenvedett balesetet, ami azon az éjszakán történt. Tudnom kell!

- Nem mondhatok semmit, sajnálom. Mindketten megkértek, hogy senkinek ne mondjak el semmit.

- De én vagyok a leader, jogom van tudni, hogy mi történik a csapattagokkal. Mondja el, kérem!

- Kifejezetten azt kérték, hogy a csapattagoknak se mondjak semmit. Nagyon sajnálom.

- De értse meg, hogy... - kezdte el a mondatot, mikor a csapat többi tagja mosollyal az arcán befordult a folyosó sarkán.

- De jó, akkor tényleg magához tért? - lépett oda boldogan Minhwan, és ekkor már a többiek is odagyűltek, másik három testőr társaságában.

- Igen, menjetek be hozzá - válaszolt Jonghun zavartan.

- Miért, te be sem akarsz már jönni? - kérdezte Seunghyun

- De... persze, menjünk - indult el csalódottan a leader a fiúkkal, mert nagyon zavarta, hogy nem tudott meg semmit.

A szobába belépve Seunghyun azonnal odaszaladt Hongkihoz, és vigyorogva átölelte őt. A többiek is követték.

- Hja, ne ilyen erősen, nem kapok levegőt! - szólalt meg mosolyogva Hongki.

- Mi is alig kaptunk levegőt, mikor a szemünk előtt ütött el az autó. Hogy lehettél ilyen hülye, há? - szólt hozzá Minhwan.

- Tényleg halálra rémítettél minket. Ezért büntetés jár - mondta Seunghyun, erre alányúlt a takarónak, és elkezdte csikizni Hongki oldalát. A többiek is azonnal csatlakoztak hozzá, így hárman egyszerre csikizték szegényt.

Hongki fetrengett, sikítozott, majd a fejét fogta, ami megfájdult a nevetéstől.

- Jajj neeee… hagyjátok abba! Ez nem ér, nem tudok elmenekülni! Jól van, feladom, ti nyerteteeek… Jajj, a fejem - mondta végül levegő után kapkodva. Ekkor hagyták abba a csikizést, de együtt nevettek tovább.

Jonghun ott állt a hátuk mögött, és még mindig Hongki és Keunsuk közös titkán rágódott. Ekkor jutott eszébe, hogy neki nem is szólt még, hogy Hongki felébredt. Elővette a telefonját és kilépett a folyosóra, hogy felhívja.

Ahogy Geunsuk meghallotta a jó hírt, nagyon örült, és nem győzött neki köszönetet mondani, amiért vigyázott rá és szólt. Jonghun visszament a szobába, és mosolyt pillantott meg mindenki arcán. Látva őket, ő is mosolyogni kezdett.

A fiúk még egy-két órát ott voltak, közben Jonghunnal mindent megbeszéltek a készülő klippel kapcsolatban. A leader további tippekkel és tennivalókkal látta el őket. Természetesen Hongki többször is közbeszólt, így Jonghun kezdett megnyugodni a felől, hogy barátja tényleg jól van. A fiúknak el kellett menniük, hogy mindent elintézzenek. Búcsúzóul mind megölelték az ágyban fekvő Hongkit, és elmentek, így ő ismét kettesben maradt a leaderével.

Körülbelül fél óra múlva egyszercsak megszólalt Hongki telefonja. Fájós kezével kapkodott az éjjeliszekrényen, mert a másikkal nem ért el odáig, de ezzel nem bírta felemelni a telefont. Jonghun odalépett, hogy a kezébe adja, és látta, hogy a kijelzőn Geunsuk neve szerepel. Ahogy Hongki meglátta ezt, gyorsan megszólalt:

- Kérlek, menj ki egy kicsit! Négyszemközt akarok beszélni vele.

Jonghunnak nagyon rosszul esett ez, de nem akart vitatkozni. Kilépett hát az ajtón, majd maga mögött becsukta azt. Így a másik végre fel tudta venni a telefont. Ez a beszélgetés zajlott le köztük:

- Igen, én vagyok.

- Szia! Hallottam, hogy magadhoz tértél. Jól vagy? - kérdezte aggódó hangon Geunsuk.

- Jól vagyok, csak fáj a fejem, és a csuklóm. Azt hallottam, hogy itt voltál mellettem, és emiatt még a menedzsereddel is összevesztél.

- Igen, mert... hogy mondjam... mindenképpen beszélni akartam veled. Amikor megláttalak a földön fekve, vérző fejjel, azt hittem, vége a világnak. Attól féltem, meghalsz, és sose látlak többet.

- Vége a világnak nélkülem? Miért? - kérdezte vigyorogva Hongki, és közben érezte, ahogy egyre gyorsabban ver a szíve.

- Mert akkor... sose tudtam volna már... beszélni veled - mondta Geunsuk, és itt elcsuklott a hangja.

- És... mit akartál annyira elmondani? - kérdezte Hongki, miközben remegett a keze az izgalomtól.

- Nos… figyelj, nem tudom, mit reagálsz erre, de ha kiröhögsz, akkor is el kell mondanom. Az az igazság, hogy... nem tudok nélküled élni. Én hülye, akkor jöttem rá, mikor azt hittem, örökre elveszítelek. Azóta a részeg éjszaka óta állandóan rád gondolok. Tiszta vicc: én el akartalak csábítani akkor, te pedig elvarázsoltál. Először szörnyen éreztem magam emiatt. El akartalak felejteni, de akárhogy igyekeztem, nem ment.

Ezeket hallva Hong Kival forogni kezdett a szoba, és a szíve majd kiesett a helyéről.

Nem álmodik? Ez tényleg a valóság?

Csak vigyorgott hangtalanul, és szája elé tette az ujjait:

- Figyelj, Geunsuk, csak azt akarom mondani... hogy... szeretlek!

Ahogy ezt kimondta, szétterjedt testében a forróság. Sokszor mondott már ilyet neki az évek alatt, de mindig barátságból vagy poénból. Most viszont úgy érezte, mintha pillangók repkednének a hasában. Letette a telefont, és csak vigyorgott tovább, mint egy óvodás a karácsonyfa alatt, majd nyomott egy puszit a kijelzőre.

Pár perc múlva belépett a szobába Jonghun, és ezzel a fülig érő vigyorral az arcán látta meg Hongkit, aki erre gyorsan a fejére húzta a takarót.

- Na, megbeszéltétek, amit annyira akartatok? Bár az arcodat látva ez nem kérdés.

- Igen - válaszolt Hongki a takaró alól.

- Nekem is elmondanád a jó hírt?

Hongki lehúzta a fejéről a takarót. Arcán még mindig fülig érő mosoly ült, és a szemeiből is ugyanez sugárzott.

- Ááá… nem tudom, hogy mondjam el neked... én nem vagyok olyan, de ő... - kezdte el, majd érezte, hogy égni kezd az arca, és visszahúzta a takarót a fejére. - Jajj, de idiótán hangzik kimondva, de... úgy tűnik, egymásba szerettünk.

Jonghun ledöbbent azon, amit hallott, nem akart hinni a fülének.

- Micsoda? Te és Geunsuk? De ő nem szereti a fiúkat, és úgy tudom, te sem.

- Így van. De valahogy Fukuokában… elvarázsoltuk egymást. Azon az éjszakán sokat ittunk, ő poénból el akart csábítani, de aztán valahogy az ágyban kötöttünk ki. Azóta nem tudtam kiverni a fejemből azt az éjszakát, pedig sok részletre nem emlékszem. Az érzésre viszont tisztán emlékszem, és azóta is érzem a szívemben. Azt hittem, ő nem akarna tőlem semmit, ezért szomorú voltam, de mindenképpen látni akartam. Ezért mikor megpillantottam őt a reptéren, csak rohantam felé anélkül, hogy körülnéztem volna.

Jonghun nyelt egyet, ahogy ezt meghallotta. Csak pörögtek a gondolatai.

Hogy lehetséges ez? Ő a kezdetektől érzéseket táplált iránta, miközben mellette élt, de meg kellett elégednie a barátságával. Éppen emiatt nagyon nehéz volt neki elnyomni az érzéseit, de nagy nehezen megtette. Az a tény segített neki ebben, hogy a fiú csak a lányokat szereti. Most meg ez? Nem lehet igaz!

Hongki közben folytatta. - Kérlek, a többieknek ne mondj még semmit, a menedzserünknek meg főleg ne. Még nem tudom, mi lesz velünk. Később mindenkinek elmondom.

- Rendben van. De addig legyetek észnél, mert egy botrány mindent tönkretehet.

- Persze, ezt mondanod sem kell!

Közben Japánban Geunsuk éppen a sminkes székben ült, mikor felhívta Hongkit. Persze addig mindenkit kiküldött az öltözőből. Miután a fiú azt mondta neki, hogy szereti, és letette a telefont, örömében sikított egyet, és megpördült a görgős székkel. Elszédült, de tovább vigyorgott, nem akarta elhinni, hogy ez tényleg vele történik, és tényleg ennyire boldoggá teszi ez az őrület. De már nem aggódott ezen. Kiáltott egy nagyot a kint állóknak, hogy bejöhetnek.

Arcára természetes hatású alapozót és púdert tett a kozmetikus, szemeit alul sötétszürke szemceruzával emelte ki. Haját pedig szabadon hagyta, és néhány nagyobb hullámot sütött bele. Sötétszürke pólót kapott fehér nadrággal és bézs zakóval. Indulhatott a TV showba, ahol a műsorvezető már várta.

Először jöttek a szokásos kérdések a terveiről, és arról, hogy mi történt vele mostanában. Mosolyogva válaszolt mindenre, megjelenésével és kedvességével a helyszínen és a képernyőn keresztül is elkápráztatta a nézőket. Azután jött a kérdés, amire nem számított:

- Van valaki most a mi hercegünk szívében? - kérdezte mosollyal a női műsorvezető, mire a stúdióban ülők is hallhatóan jelezték, mennyire kíváncsiak erre.

Geunsukot viszont nagyon váratlanul érte ez a kérdés, pedig szinte mindig kérdeznek tőle hasonlót. Elpirult, lehajtotta a fejét, és elmosolyodott. Nem szólalt meg. A stúdióban mindenki sikítani kezdett, mire megszólalt a műsorvezető:

- Azt hiszem, megkaptuk a választ. Megosztod velünk, ki az a szerencsés, aki elnyerte a szívedet?

Geunsuk ettől még inkább zavarba jött, pedig nagyon igyekezett magához térni. Kifújta a levegőt, felemelte a fejét, és komoly arcot próbált vágni:

- Igazából már régóta ismerem, de csak most kerültünk közel egymáshoz. Kérlek, ne kérdezzetek most többet róla, nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni őt.

- Rendben van. Akkor a hercegünk életében elkezdődött valami. Az angolnák egyik szeme sír, a másik pedig nevet. De az biztos, hogy minden angolna azt szeretné, hogy boldog legyél, igaz? - fordult a nő a közönség felé, akik hangosan sikítani kezdtek. - Sok sikert és sok boldogságot kívánunk! - fejezte be a mondandóját, a közönség pedig újra sikított.

Közben Kínában a három fiú visszament a kórházba. Hongki már felült az ágyban, de arcáról akkor sem lehetett letörölni a mosolyt, amikor beléptek hozzá. Ahogy Jaejin meglátta, rögtön meg is kérdezte:

- Hát te meg minek örülsz ennyire? Annak, hogy csak mi dolgozunk és futkosunk, te meg itt heverészel, há? - És ezt kimondva összeborzolta Hongki haját.

Ő viszont csak vigyorgott szótlanul, mire Seunghyun szólalt meg:

- Nem-nem, én tudom, mitől olyan boldog. Nem láttad azt a nővérkét? Gyönyörű szemei vannak és szép hosszú lábai. Én is vigyorognék, ha ő adná a kezembe a gyógyszert, és takargatna.

Erre mindenkiből kitört a nevetés. Minhwan unottan lóbálta a lábát az ágy szélén ülve, és ekkor jutott eszébe, hogy ott van egy TV velük szemben. Odanyúlt az éjjeliszekrényre a távirányítóért, és bekapcsolta. A hang le volt némítva, így a többiek nem foglalkoztak ezzel, nyugodtan beszélgettek tovább.

Minhwan elkezdett kapcsolgatni a csatornák között, végül egy rajzfilmet kezdett el nézni. Pár perc után viszont megunta, és tovább kapcsolt. Meglátta a japán TV showt, és a többiekhez fordult:

- Nézzétek! Geunsuk éppen itt szerepel!

Hongki kikapta a kezéből a távirányítót, és azonnal adott egy kis hangerőt. Erre már a többiek is odafigyeltek, és együtt nézték csendben a műsort. Hongkii szíve már a látványtól felgyorsult, a zavarba ejtő kérdésnél pedig úgy érezte, fülig vörösödik.

Geunsuk válasza után azonnal továbbkapcsolt, és odatette a távirányítót Minwan mellé, aki erre megszólalt:

- Hja, te nem vagy rá kíváncsi? Miért kapcsoltál el? Az egohercegünk szerelmes, hehe! Bár te biztos tudtál már róla – fordult szembe Hongkival. - Mi van az arcoddal? Az előbb még nem voltál ilyen piros. Belázasodtál? – kérdezte, és ijedten tette kezét a fiú homlokára, ahol az kilátszott a kötés alól. - Meleg vagy egy kicsit, szólok a nővérkének.

- Nem kell, nemrég kaptam már lázcsillapítót - szólalt meg Hongki, és fellélegzett, hogy nem bukott le.

- Ááá, ilyen lehetőséget kihagyni… Ha én feküdnék itt, minden pillanatot kihasználnék, hogy közel hajoljon hozzám! - szólalt meg Seunghyun.

Hongki elmosolyodott, de persze csak Geunsuk arckifejezése és mondatai jártak a fejében. Megint vigyorogni kezdett.

- Tudtam én, hogy tetszik neked, miért tagadod? Majd én összehozlak vele! - mondta Seunghyun.

- Ne! Nem, én tényleg nem szeretném...

- Ne tagadd, látszik rajtad, hogy elvarázsoltak. Majd mi elintézzük, ne aggódj.

Hongkinak nem tetszett, hogy ezt hiszik a társai, a lányt pedig főleg nem akarta belekeverni ebbe. Annak viszont örült, hogy emiatt nem bukott le.

Ekkor csilingelni kezdett a telefonja, sms-e jött. Az eddig szótlan Jonghun gyorsan odakapott az éjjeli szekrényre a telefonért, és Hongki kezébe nyomta. Az üzenet Geunsuktól érkezett, aki ezt írta neki:

Szia! Most lett vége a TV műsoromnak. Majd nézd meg az ismétlést, tetszeni fog. A következő fellépésem két nap múlva lesz. Mit szólnál hozzá, ha meglátogatnálak holnap? SZERETLEK!

Hongki szíve majd’ kiesett a helyéről ezt olvasva. Ahogy a végén felemelte a fejét, Seunghyun kikapta a kezéből a telefont, és olvasni kezdte, miközben Jaejin és Minhwan is odahajolt kíváncsian.

- Szeretlek... Ti még mindig nem szoktatok le erről? - kérdezte Jaejin.

- Adjátok neki vissza a telefont, meg amúgy is százszor megbeszéltük, hogy nem olvassátok el egymás SMS-eit - szólalt meg Jonghun, és kezét nyújtotta a telefonért.

- Igazad van – mondta szégyenkezve Seunghyun, majd Hong Kihoz fordult:

- Sajnálom, nem fordul elő többet - mondta, és az ágy másik oldalára tette a telefont, hogy a fiú könnyedén elérhesse.

- Ehh, te teljesen máshol jársz. Jól elszédített az a nővérke - szólt közbe Minhwan, mikor meglátta, hogy Hongki semmit nem reagál, csak mosolyog.

- Nem is igaz, ő nem érdekel – szólalt meg végre magához térve.

- Persze-persze - mondta Jaejin.

- Jól van, fiúk, akkor beszéljük meg a fontos dolgokat - szólt közbe Jonghun. - Az orvos szerint ha minden rendben megy, még egy-két napig tartják benn Hongkit. Tehát a jövő heti programjainkat egyelőre nem kell lemondanunk. Addig is, a holnapra tervezett interjún Jaejin és én fogunk megjelenni, és képviselni a csapatot. Rendben van ez így?

- Persze, hyung - válaszoltak egyszerre a fiúk.

- A videoklippel mi a helyzet? Elkészült?

- Igen, nagyon jó lett. Mindent beletettünk, amit kértél. - mondta Jaejin.

- Ennek örülök, köszönöm a munkátokat. Még ma este itt maradok Hongkival, aztán reggel megnézem a klipet.

- Én már jól vagyok, nem kell itt lenned egész éjjel ebben a kényelmetlen székben - mondta Hongki.

- Biztos vagy benne? Nem lesz semmi baj, ha egyedül fogsz itt feküdni?

- Megleszek, ne félj. Az is elég baj, hogy én nem tudok részt venni a munkában, neked ott kell lenned, te vagy a leader. Amúgy is jól vagyok, látod? - kérdezte, miközben fülig ért a vigyor az arcán. - Írnom kell a primadonnáknak, biztos nagyon aggódnak már értem. Utána meg majd játszok egy kicsit. Menj nyugodtan, biztos nagyon fáradt vagy.

- Jól van, de azonnal szólj, ha szükséged van valamire!

- De átlátszó vagy! Tudom én, hogy csak vele akarsz kettesben maradni. Menjünk fiúk, hagyjuk kibontakozni! - mondta mosolyogva Seunghyun.

- Neki mindegy, hogy hagyjuk-e, úgyis kibontakozik - szólalt meg Jaejin, és ezen mindenki jót nevetett.

- Jól van, akkor mi megyünk. Holnap lehet, hogy későn jövünk, a klippel kapcsolatban mindennek kész kell lennie.

- Persze, menjetek csak! – válaszolt Hongki.

Mindenki kiment az ajtón, és ő egyedül maradt a szobában. Hátradőlt, fejét az ágykeretre hajtotta, és vigyorogni kezdett, majd úgy nevetett, hogy alig bírta tenyerével eltompítani a hangot, és a feje is megfájdult. Ekkor jutott eszébe, hogy Geunsuknak nem is írt még vissza semmit. Megfogta a telefonját, és ezt írta:

Láttam a műsort. Csak nem rám gondoltál? Várom, hogy itt legyél. Nagyon szeretlek!

Mosollyal az arcán küldte el az üzenetet, majd szavához híven a twitterrel kezdett foglalkozni. Csinált magáról egy képet, ahol fájós kezével a fejére mutat, de közben fülig ér a szája. Feltöltötte a képet, és melléírta, hogy már jól van.

Alig, hogy ezt megtette, máris jött egy válasz: Geunsuk vigyorgó smileyt írt a képhez, ami nagyon tetszett Hongkinak. Még egy pár oldalon szintén a primadonnáknak írt üzeneteket, mikor a szokásos hang kíséretében felugrott a chat ablak. Heechul írt neki. Így beszélgettek:

- Szia! Hallottam, hogy elütött egy autó, jól vagy???

- Szia! De régen beszéltünk! Mostmár igen, pár nap múlva haza is engednek.

- Jól van, akkor megnyugodtam. Annyira aggódtam érted! Igaz, amit beszélnek, hogy te rohantál ki az autó elé, mert nem néztél körül? És azt is hallottam, hogy Geunsuk veled volt a kórházban.

- Igaz, de ez egy hosszú történet, pár nap múlva mindent elmondok.

- Arra gondolsz, hogy Japánban összemelegedtél vele?

Hongkiban meghűlt a vér, mikor ezt elolvasta. Megmozdulni is alig bírt:

- Te honnan tudod ezt? Más is tudja???

- Onew mondta el. Látta, ahogy reggel kisettenkedtél a szobájából. Keke, akkor tényleg igaz! Szép fogás! Csak azt nem értem, hogyhogy te? Téged sosem érdekeltek a fiúk.

- Mi??? Onew? Én nem láttam senkit, mikor kijöttem. Én megölöm! Hogy merte elmondani? Kinek mondta még el? Ha ez kiszivárog, mielőtt mi nyilatkoznánk róla, hatalmas botrány lesz belőle.

- Csak nyugi, fiúka! Lehet, hogy szeretünk pletyizni, de erre nagyon odafigyelünk, nem tudod? Nem ez az első ilyen eset, és az elején a mi menedzserünk is kiakadt, de aztán rájött, hogy a lányok így is imádnak minket, sőt... Nem lesz semmi baj, csak élvezd az életet! De mesélj már, hogy történt? Minden részletről tudni akarok!

- Először is, ne hívj így, nem vagyok a kurvád. Másodszor meg, azért mondjam el, hogy elpletykáld Leeteuknek meg Donghaenak? Ez nemcsak egy olyan kaland, mint a tieid. Én azt hiszem, beleszerettem. Nem akarom, hogy kitálald másnak azt, ami a szívemben van. Egyébként sem itt kéne ezt megbeszélni.

- Te beleszerettél?? Csak nem elcsábított a szexi tekintetével? Nagyon tud nézni! De most esik le, ő sem szereti a fiúkat, legalábbis eddig nem szerette, mert mindig lepattintott. Tudod, hogy a szívügyeket sosem adom tovább, csak a szaftos kalandokat. Jól van, holnap úgyis csak a lábamat lógatnám. Helyette meglátogatlak, rendben?

- Oké, várlak! Geunsuk is holnap fog jönni.

- Á, szinte hallom, milyen hangosan ver a szíved! Csak fogd vissza magad, vagy jól torlaszold el az ajtót, kekeke!

- Ne magadból indulj ki! Én jó kisfiú vagyok, csak nyugodtan fekszem a takaró alatt.

- Hmm, kinézem belőle, hogy odasétál hozzád, és rád ugrik, akkor pedig rögtön elszáll a nyugalom, keke!

- Ne emlegess ilyeneket, így is annyira hiányzik…

- Jajj, úgy látom, tényleg nagy a baj! Akkor jó éjt vele! Kekeke!

- Neked meg Leeteukkel! Keke!

Hongki vigyorogva lépett ki a programból, majd letette telefonját az ágyra, maga mellé. Megfogta a párnát és vízszintesbe helyezte, majd rátette a fejét, és szép szemeit becsukva aludni próbált.

Reggel arra ébredt, hogy a nap már besüt a szobába. Nemsokára bement hozzá az orvos és a nővérke. Az orvos megnézte a leleteit és megvizsgálta őt, majd megkérte a nővérkét, hogy vegye le a kötést a fejéről, hogy azt a sebet is megnézhesse.

A lány ekkor óvatosan letekerte a kötést, közben mosolyogva pillantgatott Hongki szemeibe. Neki is feltűnt ez, és zavarában azt sem tudta, hová nézzen.

Ez nem lehet igaz, ezek a hülyék biztos mondtak neki valamit. Most mi a fenét fogok csinálni? - gondolkodott magában.

Közben az orvos a sebet méregette, majd megszólalt:

- Ez is rendben, nagyon szépen gyógyul. Nővérke, tegyen rá egy tapaszt, már az is elég lesz. Holnap hazamehet - fejezte be mondandóját az orvos, és már ment is.

A nővérke kivett egy sebtapaszt a zsebéből. Leszedte az öntapadós részt, majd Hongki homlokára simította, és ezzel a mozdulattal végigsimította arcát, miközben a szemeibe nézett. Ezután mosolyogva megfordult, és elindult az ajtó felé. Hongki nagyon kínosan érezte magát ekkor, de mire meg tudott volna szólalni, a lány kiment az ajtón.

Ekkor megszólalt a telefonja. Geunsuk írt neki sms-t:

Szia! Most találták ki, hogy a filmhez új fodrászokra lesz szükség, mert a régiek nem elég jók. Velük kell találkoznom, és jópofiznom is kell nekik. Csak délután vagy este érek oda hozzád. Nagyon hiányzol!

Hongki szája lebiggyedt, ahogy elolvasta az sms-t, de aztán arra gondolt, hogy hamarabb eljön az este, ha lefoglalja magát. Meglátogatta a közösségi oldalakat, és ott írogatott a primadonnáknak. Utánanézett pár régi barátnak is, akikkel már sok ideje nem találkozott. Úgy lefoglalta magát, hogy csak arra eszmélt fel, hogy az ebédet hozzák neki.

Kimchit kapott szárított marhahússal. Jóízűen megebédelt, bár a kimchinek szinte semmi íze nem volt. Ezután újra elővette a telefonját és játszani kezdett. Lazán nyerte egyik csatát a másik után, így jól elütötte az időt.

Odakint már elkezdett sötétedni, mikor kinyílt az ajtó, és Geunsuk lépett be rajta. Azonnal találkozott a tekintetük, és nevetni kezdtek. A fiú odaszaladt az ágyhoz, és megfogta Hongki kezeit. Csak nézték egymást, és tudták, hogy mindketten ugyanarra gondolnak. Egyre közelebb hajoltak egymáshoz végül összeértek az ajkaik, és szenvedélyes csókba kezdtek.

Ekkor egyszercsak kinyílt az ajtó. Geunsuk akkorát ugrott, hogy alig tudta megtartani az egyensúlyát, Hongki pedig villámgyorsan hátradőlt a párnára. Persze már késő volt, meglátták őket.

- Ti teljesen megőrültetek? Mi lett volna, ha nem én jövök be? Hongki, már elfelejtetted, miről beszéltünk? - szólalt meg dühösen Jonghun.

- Sajnálom, nem fordul elő többet.

Jonghun éppen válaszolni akart, mikor megint kinyílt az ajtó, és Heechul lépett be rajta.

-  Sziasztok, srácok! - köszönt mosolyogva, miközben körbefuttatta szemeit a szobában. Először Jonghunt szúrta ki. Két másodperc alatt oda-vissza végigfuttatta tekintetét a fiún, majd odalépett hozzá, és kezet fogott vele, miközben egy fél pillanatra mélyen a szemébe nézett.

Ezután Geunsukhoz fordult, aki szintén a kezét nyújtotta, ő viszont ahogy megfogta azt, ezzel a mozdulattal magához húzta a fiút, és sunyi mosollyal az arcán átölelte. Geunsuk kicsit meglepődött, de tőle már megszokta az efféle húzásokat, így csak hagyta, hogy Heechul kiélje magát.

Végül Hongkihoz lépett, aki ekkor ült fel az ágyban. Őt is átölelte, és megveregette a hátát.

- Na, mi a helyzet? – nézett végig egyenként a fiúkon.

Senki nem szólalt meg ebben a pillanatban. Jonghun komoly arcot vágott, és közben mintha egy kis szomorúság ült volna szemeiben, a másik kettő pedig próbált megbánó arcot vágni, de közben lopva pillantgattak egymásra. - Ááá, tudom már, mi történt. Jonghun, nem tudnál egy kicsikét lazítani? Semmi baj nem lesz. Gyere, hagyjuk itt a madárkáinkat egy kicsit, és üljünk ki a folyosóra.

- De ez így nem... - kezdte el a mondatot Jonghun.

- Nyugi, ők is tudják - mondta neki Heechul, miközben odalépett hozzá, és átkarolta a vállát. - Gyere már! Vagy inkább nézni akarod őket?- kérdezte, közben pedig elkezdte a fiút az ajtó felé húzni.

- Jól van, de nehogy mégegyszer... Később visszajövök, mert beszédem van veled – szólt Jonghun még utoljára Hongkihoz.

- Rendben! - válaszolt a másik vigyorogva.

Ahogy Heechulék kiléptek az ajtón, Geunsuk és szerelme rögtön egymásra néztek, és nevetni kezdtek.

- Annyira hiányoztál, hogy alig tudtam aludni - szólalt meg Geunsuk először.

- Te is nekem - válaszolt Hongki, és lágy mosollyal az arcán nézett a másik fiú kezeire, és ujjaival simogatni kezdte annak kézfejét. Geunsuk is rápillantott szerelme kezeire, és észrevette a bal kezén levő kötést:

- Nagyon fáj? - kérdezte.

- Már jobb, de még nem tudom behajlítani.

Geunsuk egyik kezével lassan felemelte Hongki bekötött kezét, majd óvatosan a sajátjára fektette azt. Nagyon gyengéden kezdte simogatni, majd odahajolt, és apró csókokat nyomott rá, olyan lágyan, hogy éppen csak hozzáért az ajkaival.

- Ezt ne csináld, mert... - kezdte el szerelme a mondatot, mikor ő ellenállhatatlan tekintetével felnézett, egyenesen a szemeibe. - Jajj nekem...

- Látod, én mondtam, hogy nem lehet nekem ellenállni – mosolygott Geunsuk, de látva a reakciót a fiú arcán, ő is úgy érezte, hogy mindjárt kiesik a szíve a helyéről. – Mondtam már, hogy a te gyönyörű szemeidnek sem lehet ellenállni? Csak rájuk pillant az ember, és rögtön szívrohamot kap.

- Szívrohamot? – nevetett Hongki. - Hmmm... találó hasonlat. Elvarázsoltál, te szívrohamkeltő egoherceg!

Geunsukból erre kitört a röhögés:

- Sokféleképpen vallottak már nekem szerelmet, de ilyet még senki nem mondott. Te is elvarázsoltál, szép szemű fiú!

- Emlékszel? Azon az estén is így neveztél.

- Igen, erre kezdettől emlékszem. Csak az esett ki, hogy hogy jutottunk el az ágyig, de egy pár részlet eszembe jutott. Te mindenre emlékszel?

- Sajnos nem mindenre - hajtotta le a fejét Hongki. - De majd segítünk egymásnak visszaemlékezni - nézett fel sunyi mosollyal szerelme szemeibe.

- Holnap beszélni akarok a menedzseremmel, mindent elmondok neki. Ha nem tetszik neki, akkor mehet máshoz, értem kapkodnak elegen, mert én vagyok a legszebb férfi!

Hongki úgy röhögött, majd kipukkadt, majd a megfájduló fejéhez kapva szólalt meg:

- Igen, az vagy... Én is ezt tervezem holnap, de egy kicsit félek, hogy bajt fog okozni a csapatnak. Heechul tegnap azt mondta, hogy nem lesz baj, mert náluk sem szerepelt a korábbi tervek között az ilyesmi, mégis megoldódott minden. Remélem, igaza van, mert nem akarom még jobban megnehezíteni Jonghun életét.

- Heechulnak van ebben tapasztalata bőven. Ha ő mondja, biztos hihetsz neki.

- Nem is tudom, az ő helyzete akkor is más. De így is-úgy is el kell mondanunk az igazat. Most jut eszembe, láttad, hogy Heechul hogy nézett Jonghunra? Vajon mit csinálhatnak most? Még mindig a folyosón ülnek?

- Biztos megtetszettek egymásnak, és most elmélyültén beszélgetnek, így észre sem veszik az idő múlását.

- Nem hiszem. Nem láttam, hogy ő valaha is úgy nézett volna Heechulra.

- Mi sem néztünk korábban úgy egymásra, most mégis itt vagyunk. De nem bánom, mert nagyon jó veled - mondta Geunsuk mosolyogva, miközben fejét odahajtotta az ágy szélére, és becsukta a szemeit. Még mindig ugyanúgy a tenyerében tartotta szerelme bekötött kezét.

- Ez igaz - mosolyodott el Hongki is. - Én sem bánom, hogy elvarázsoltuk egymást - mondta, majd ő is becsukta a szemeit. Így aludtak el csendben.

...Ézemi... 

Amikor az angyalok elvarázsolják egymást (JGS & Hongki) 3. Ha az érzések veszik át az irányítást

Figyelmeztetés: 16+ és yaoi

Miután Geunsuk zavart hangulatban vetette magát az ágyba, elég hamar elaludt. Álma viszont visszarepítette Japánba, abba a bizonyos hotelszobába.

Álmában meztelenül feküdt az ágyban a takaró alatt, és jóleső melegség járta át testét. Egyszer csak megemelkedett a takaró, és két meleg kéz érintését érezte a térdein. A kezek lágyan simogatták bőrét, és egyre feljebb csúsztak, végigcirógatták az egész combját, és a férfiasságát is.

Ezután a kezek tulajdonosa lassan elkezdett felkúszni a testén, miközben meztelen bőrével végigsimította az övét. Geunsuk egyre erősebb vágyat érzett, mikor a takaró végén, az arcától néhány centire előbukkant Hongki arca. Csak nézett rá összekócolt hajával és szép szemeivel, ő pedig nem tudott neki ellenállni.

Két kezével magához húzta Hongki arcát, és vadul falni kezdte az ajkait, majd nyelvével is behatolt a szájába. Annyira kívánta minden egyes érintését, hogy át akarta venni az irányítást. Megfogta a fiú derekát, és átfordult vele, hogy ő kerülhessen felülre, miközben tovább csókolta. Kezét végigvezette annak felső testén. Épp a hasánál járt, mikor felriadt a telefon csörgésére.

Úgy megijedt, hogy majd' leesett az ágyról, majd zavartan vette fel a telefont. A menedzsere kereste, és mondta neki, hogy egy neves divatcég fotózása miatt a következő koncerthelyszín előtt még Shanghaiba kell utaznia. Geunsuk mindent elfogadott és helyeselt, valójában viszont meg sem hallotta a menedzser szavait.

Üveges tekintettel tette le a kagylót, és kezdte el bámulni a falat. Közben feszülő érzés járta át az alhasát és a férfiasságát. Felemelte a takarót, és azt látta, hogy merev pénisze kilóg az alsónadrágból. Ezt látva, hirtelen nem tudta, hogy megijedjen, dühös legyen, vagy inkább szégyellje magát.

Felpattant az ágyból, jól felhúzta magán az alsót, majd lefeküdt a padlón levő szőnyegre, és elkezdett felüléseket csinálni. Magától sosem csinált ilyet, csak ha az edzője utasította erre, de mivel futni nem szeretett, a másik verzióba pedig inkább nem mert belegondolni, jelen helyzetben ezt látta a legjobbnak annak érdekében, hogy lenyugtassa magát.

Mikor már ömlött róla az izzadság, és megmozdulni is alig bírt, feltápászkodott, megfordult, és elkezdett fekvőtámaszokat nyomni. Addig csinálta, amíg a földre nem hanyatlott, és csak feküdt hason, kiterülve a szőnyegen. A célját elérte, mert lenyugodott, miközben a légzése és szívverése lassan visszaállt a normális tempóra.

Ekkor tisztult ki a feje, és esett le neki, hogy az előbb beszélt a menedzserével Arra emlékezett, hogy gyorsan Shanghaiba kell utaznia egy elegáns ruhakollekciót bemutatni. A cég mindenképpen őt akarta a Beautiful Man profilja miatt, mert úgy gondolják, ő tökéletesen illik az új kollekcióhoz.

Eddig rendben, de mikor kell indulnia? Elfelejtette? Ez nem lehet igaz, ő sosem felejt el semmi ilyesmit. Idegességében felült a szőnyegen, törökülésbe helyezte a lábait, és ujjaival ajkait ütögetve gondolkodott az időponton.

Egyszercsak tágra nyíltak a szemei, és úgy ugrott fel, mint akit üldöznek. Őrült tempóban kapkodta össze a holmijait, és dobálta bele a táskájába. Aztán kirohant a fürdőbe, persze pár másodperc múlva vissza, mert ruhát nem vitt magával. Csak magára locsolta a tusfürdőt, egyszer végigsimította a testén, majd mosta is le.

Félig, ha megtörölközött, és már a ruháit kapkodta felfelé. A cipőt pedig be se fűzte, mielőtt kirohant az ajtón, végig a folyosón, ki a hotel elé. Ingerülten nézett jobbra, majd balra, mikor végre észrevette testőreit, akik már türelmetlenül várták a bérelt furgon mellett. Geunsuk odarohant, bepattant középre, majd szólt a kormánynál ülőnek, hogy olyan gyorsan hajtson, amennyire csak lehet.

Viszont akármennyire is siettek, mire a helyszínre értek, a fotózásnak már fél órája el kellett volna kezdődnie. Az öltözőben a sminkesek mellett egy mérges menedzser várta őt, aki azt ecsetelte, milyen kínos helyzetben van most, pedig a divatház nekik tesz szívességet. Geunsuknak nem volt ehhez most hangulata, rá se nézett a menedzserre, hanem azonnal beült a sminkes székbe, és hátrahajtotta a fejét.

A kozmetikus először egy radírozó hatású zselét masszírozott az arcába, majd miután ezt eltávolította, egy színezett hidratálót kent fel neki. Ezután kevés korrektort vitt fel ecsetével a szemei alá, majd fekete szemceruzával keskeny vonalat rajzolt alsó szempillái tövébe. Végül leheletnyi púdert dolgozott el arcán az ecsettel.

A fodrász kivasalta hosszú haját, és hátul lófarokba kötötte az elegáns hatás érdekében. Az öltöztetők először egy barackszínű inget adtak rá egy szürke öltönnyel, és már át is vonult a fotós szobába. Ebben az öltözetben a gyengédséget akarta megmutatni a fotós, így Geunsuk lágy mosollyal az arcán szerepelt a képeken, némelyiken egy szál rózsát is tartva kezében.

A következő öltözet a csábításról szólt. Geunsuk fekete inget kapott, melynek felállították a gallérját, és csak félig gombolták be testén. Fekete, szűk szabású nadrággal emelték ki formás lábait, kezében pedig szintén fekete zakót tartott, amit félig vállára terített.

A kozmetikus a felső szemhéját is fekete kontúrral emelte ki, majd még egy kevés púdert tett arcára. A fodrász hullámokat sütött hajába, majd összekócolta, és hajhabbal dúsította azt. Nyakában nagy, aranyszínű lánc lógott. A fotókon egyik kezével a láncot fogta, másikkal a zakót tartotta vállán, miközben bevetette szexi tekintetét. Pár képen a nyaklánc helyett az ajkain, vagy a szívén tartotta egyik kezét.

Az utolsó összeállítás a hétköznapi eleganciát mutatta be egy kevés csábítással ötvözve. Geunsuk bézs szövetnadrágot kapott, ehhez szürke, V kivágású, hosszú ujjú pólót, és egy barna, combig leérő, nyitott pulóvert.

A kozmetikus a természetes hatásért barna szemceruzát használt a szeme körül. A fodrász egy kissé kifésülte haját, és lazán kötötte hátul lófarokba, hogy elől néhány tincs kilógjon. A fotókon kedvesen mosolygott, kezeit pedig zsebre tette, vagy a falnak támaszkodott velük.

Ezzel befejeződött a fotózás, ami majdnem két órán át tartott. Geunsuknak meg se kottyan általában az ilyesmi, de most nagyon várta már a végét. Minden mozdulat idegesítette, amit elvégeztek rajta, a végén már rá is szólt a fodrászra, hogy ne piszkálja tovább a haját.

Persze nem véletlenül volt ingerült, miközben a környezete semmi rosszat nem tett ellene. Semmi máson nem tudott járni az esze, csak a reggeli álmán, és azon, ahogy felébredt, miközben pedig ezeken gondolkodott, minden tiltakozása és kétségbe esése mellett is érezte, hogy milyen erősen ver a szíve.

A sikeres fotózást egy TV interjú követte, amelyben Geunsuk személye, és a divatcég mellett kiemelték a közös, gyümölcsöző együttműködésük kezdetét is. Minden ragyogóan sikerült, a cégvezető szót sem ejtett a fél órás késésről, annyira elvarázsolták a fotók, pedig ekkor még retusálás nélkül láthatta csak őket. Geunsuk hozta a szokásos ellenállhatatlan formáját, szerencsére színészi képességeire sosem volt hatással zavart lelkiállapota.

Mielőtt a cég képviselői és az ő csapata búcsút vettek volna egymástól, elmentek egy fényűző étterembe, hogy ezzel is megünnepeljék a közös munka kezdetét. Geunsuk csak mosolygott, de a jókedv mellett majdhogynem az étkezést is meg kellett játszania, annyira nem volt kedve az egészhez.

Közben meglátta, hogy a pincér tálcáján két üveg sojuval megy el az asztaluk mellett. Csak nézett meredten az üvegek után, és már megint máshol járt, de ebből szerencsére a vendégek semmit nem vettek észre. A vacsora végeztével mindenki kezet fogott és meghajolt, ő pedig úgy érezte, végre levegőt kaphat egy kicsit.

Testőrei kíséretében visszatért a hotelbe, felment a szobájába, és úgy, ahogy állt, ruhástól beugrott az ágyba. Persze a gondolatai egyfolytában pörögtek, miközben szemeit végigfuttatta a szoba minden apró részletén. Nem tudta, nem akarta elfogadni a tényt, hogy beleszeretett a barátjába.

Nem, ez csak baleset volt. Nincs jelentősége. Már biztos ő is megbánta, vagy nem is emlékszik rá – így gondolkodott, de egy cseppet sem tudott megnyugodni. –  Nem, Jang Geunsuk nem ilyen. Majd megmutatom, milyen! – fejezte be a gondolatot, majd felpattant, megfürdött, átöltözött, és testőrei kíséretében beült az autóba.

Nem akarta, hogy túl sokan felismerjék, ezért laza ruhát vett fel, fejére pedig egy egyszerű sapkát tett, ami alól kilátszottak barna hajtincsei, melyeket a sapka egy kicsit arcához simított.

Lazán belibegett egy bárba, leült egy asztalhoz, és rendelt egy italt, miközben a testőrei a háttérből figyeltek. Páran táncoltak már ott a zene ütemére, de vele senki nem foglakozott.

Körülbelül negyed óra múlva betipegett az ajtón egy magas, de törékeny leányzó. Csillogó mini ruha volt rajta, barna, hullámokkal teli haja a háta közepéig ért. Megállt két lépésre a bejárattól, és lassan körbefuttatta tekintetét a helyiségen.

Amikor megpillantotta Geunsukot, elpirult, és kezét az arca elé kapta. A fiú is azonnal kiszúrta a őt, de úgy tett, mintha észre sem venné. Amikor a lány felfedezte őt, Geunsuk fejében a következők kezdtek el kavarogni:

Ő pont megfelel. Nem is úgy néz ki, mintha kínai lenne. Elég vékony, de szép. Mindjárt idejön.

Pár másodperc múlva a lány fülig érő mosollyal az arcán valóban elindult az asztala felé, majd kínaiul szólította meg őt:

- Szia! Tényleg te vagy Jang Geunsuk?

A fiú úgy tett, mintha csak ekkor vette volna észre a lányt, lassan fordította felé tekintetét, és a legcsábítóbb pillantással szemeiben így felelt:

- Szia! Igen, én vagyok.

A lány majd’ elolvadt ettől a nézéstől, lábai remegni kezdtek, ő pedig egyikről a másikra állt, hátha így nem olyan feltűnő. Persze, Geunsuk azonnal kiszúrta ezt, és ettől újabb adag önbizalma lett. - Ne állj itt, inkább ülj ide mellém - mutatott a maga melletti székre, miközben ellenállhatatlanul mosolygott.

Szegény lány azt sem tudta, hova tegye magát, elmosolyodott, és gyorsan leült a székre. Egy ideig csak néztek egymás szemébe, végül ő szólalt meg először:

- Te hogyhogy itt vagy? És teljesen egyedül vagy itt? – kérdezte, miközben nézelődni kezdett.

- Ott állnak a bejáratnál a testőreim. De én most nem velük szeretnék foglalkozni – válaszolt Geunsuk, majd egyre közelebb hajolt a lány arcához, és kezével simogatni kezdte annak állát.

Amikor már szinte összeért az orruk, lenézett a lány ajkaira, majd vissza a szemeibe, és lágyan megcsókolta őt. Tudta, hogy a legtöbb nőt a gyengédségével veszi le a lábáról, ezért nagyon lassan és gyengéden csókolt.

Ez a csók viszont egyáltalán nem úgy hatott rá, ahogy elképzelte. Először egyáltalán semmit nem érzett, mintha csak egy filmforgatáson lenne. Aztán kellemetlen fájdalmat érzett a gyomra tájékán, a szíve pedig idegesen kezdett verni, mintha olyasmit tenne, ami miatt rosszul kellene éreznie magát.

Próbálta elhessegetni ezt az érzést, de az csak egyre inkább felerősödött benne. Végül nem bírta tovább, elkapta a fejét a lányétól, felpattant, bocsánatot kért, és elrohant. Otthagyta szegény lányt, aki még mindig a helyzet hatása alatt volt, és csak nézett maga elé elaléltan, de közben fogalma sem volt, mit rontott el.

Geunsuk visszahajtott a hotelhez, felment a szobájába, és úgy futkosott a szoba egyik végétől a másikig, mint egy ketrecbe zárt vadállat. Dühe és kétségbeesése sem tudta kitörölni szívéből azt az érzést. Végül feladta a küzdelmet önmaga ellen, lehajította magáról a pulóvert, befeküdt ruhástól az ágyba, és eloltotta a lámpát. 

Ezalatt Indonéziában Hongki is az ágyban hánykolódott. Ő nem rémült meg az érzéseitől, inkább csalódást és fájdalmat érzett, mert biztos volt benne, hogy Geunsuknak semmit nem jelentett az a részeg éjszaka. Nem tudta lehunyni a szemeit, bárhogy igyekezett.

Már kezdett felkelni a nap, mikor kiment WC-re, majd belenézett a tükörbe, és látta, milyen karikásak a szemei. Pedig ma nem lett volna szabad fáradtnak lennie, hiszen a reggeli után vissza kellett repülniük Kínába klipet forgatni.

Nyolc óra előtt egy kicsivel már mindenki felkelt, és mind ott sorakoztak Jonghun szobájában, és várták a reggelit.

Jaejin nagyon álmos volt, ásított egyet, majd eldőlt keresztben az ágyon, és fejét alá tette Jonghun takarójának. Minhwan erre ráugrott, és rászorította a takarót a fejére. Seunghyun fogta a hasát a röhöhéstől, majd’ leesett az ágyról. Hongki persze szintén álmos volt, és a szíve is fájt, de mosolyra húzta a száját, és ő is ráugrott Jaejinre, lefogva ezzel a lábait. Az ágy végén Jonghun csak csóválta a fejét, és úgy vigyorgott a sok hülyén.

Ebben a pillanatban csengettek. Seunghyun felállt ajtót nyitni, és a reggelit szállító zsúrkocsival tért vissza. Erre már Hongki is leszállt Jaejinről, aki vörös fejjel és összekócolt hajjal dugta ki fejét a takaró alól.

Mindenki elvett egy tányért és egy pár evőpálcikát. A reggeli ramen volt. Hongki elmosolyodott, mikor meglátta. Azokra az időkre emlékeztette, amikor a csapat összeállt. Nagyon sokat kellett gyakorolniuk, és feszített tempóban éltek, ezért szinte csak ramenen éltek, nem volt idejük rendesen főzni, és nem is foglalkoztak ezzel, mert mindenekelőtt össze kellett csiszolódniuk, hogy jól tudjanak együtt dolgozni.

Rengeteget ébredt tehát fáradtan, és szívta be a meleg tészta illatát. Ahogy kezébe vette a tányért, ezt is azonnal az orrához emelte, becsukta szemeit, és mosolyogva szippantotta be az illatot.

Seunghyun nagyon vicces akart lenni, odalopakodott elé, és belenyomta Hongki fejét a tányérba, akinek így orráról és álláról csöpögött a leves. Na de őt sem kellett félteni, ördögi tekintettel állt fel kezében a tányérral, és odalépett Seunghyunhoz. Odahajolt az arca mellé, és elkezdett csámcsogni a fülébe. A fiú erre mindent kiköpött a röhögéstől, ami a szájában volt, persze egyenesen Jonghun nadrágjára.

- Hja, most már fejezzétek be, és egyetek rendesen! – szólt rájuk a leader. – Hyunnie, a nadrágomat pedig te mosod ki.

- Miért én, hyung? Nem láttad, hogy Hongki miatt köptem ki az ételt? - kérdezte kétségbe esve.

- Persze, te semmit sem csináltál. Ne hisztizz, inkább egyél.

- Rendben van - hajtotta le a fejét Seunghyun megadóan. - De ennek a ramennek olyan hülye íze van. Inkább kimbapot ennék.

- Igaza van, hyung, olyan szárított krumpli íze van – szólalt meg Minhwan.

- Rossznak nem mondom, de elég íztelen – mondott véleményt Jaejin is.

- Hongki, szerinted is baj van a ramennel? – kérdezte őt Jonghun. Hong Ki felnézett a tányérból, és így felelt:

- Ezzel? Mi baj lenne? Mindig ilyen. Meleg, és jó illatú. Nem a legfinomabb étel, de mindig eszembe juttatja a régi szép időket.

- Nekem sincs vele bajom. Akkor fejezzétek be gyorsan az evést, aztán pedig pakoljunk. Itt találkozunk fél óra múlva, rendben?

- Értettük! – szólalt meg mindenki kórusban.

Nemsokára mind végeztek a reggelivel. Minhwan összeszedte az üres tányérokat, visszatette a zsúrkocsira, majd szólt a szobaszerviznek, hogy elvihetik. Mindenki elment pakolni, és fél óra múlva már újra ott sorakoztak a szobában bőröndjeikkel.

A repülőn helyet foglalva Hongki egyre álmosabb lett. Megpróbált hát a székben aludni, mint az előző alkalommal, de most sem járt sikerrel. Csak Geunsuk járt a fejében, és az, hogy semminek semmi értelme, a szíve viszont a saját útját járta.

Jonghun észrevette az arcán a kialvatlanságot, és persze az is feltűnt neki, hogy most sem ugrál ott köztük, mint egyébként. Így gondolkodott magában:

Mi lehet vele? A szakítás után nagyon rosszul érezte magát, többször sírt is, de egy-két óra múlva mindig letörölte a könnyeit, és vigyorgott. Így telt el két-három nap, aztán repültünk Japánba. A repülőn nem viselkedett így, mint most. Szomorú volt, de nem vonult el. A koncerten is teljesen rendben volt minden. Aztán viszont reggel a frászt hozta ránk azzal, hogy kikapcsolta a telefonját, és senki nem tudta, hol van. Előtte sosem csinált ilyesmit, mindig felelősségteljesen viszonyult a csapat teendőihez. Szóval akkor a koncert után történhetett valami… Lássuk csak: elmentünk vacsorázni. De ott sem volt semmi különös. Aztán mi hazajöttünk, ő pedig elment Geunsukkal találkozni a szokásos helyre. A reggel mégsem volt szokásos. Mi történhetett ott? Hova mehettek? Ki kell derítenem, mert félek, hogy egyedül nem tud megbirkózni ezzel – fejezte be a gondolatmenetet Jonghun.

Közben a repülőn Minhwan, Seunghun, és Jaejin Seunghun telefonján játszottak hármasban, amit ő az ölében tartott. Egymás keze alá nyúlkáva érintették meg a kijelzőt. Szerettek így játszani, mert bár eleinte csak Seunghunt akarták idegesíteni azzal, hogy belenyúltak a játékába, később rájöttek, hogy az időre menő pályákat együtt könnyebben megcsinálják. Így elég sokszor játszottak többen együtt, ezzel szórakoztatva magukat.

Az út nem volt hosszú, hamar Kínába érkeztek, odaérve viszont nem volt sok idejük. Miután elszállították őket a hotelbe, csak lepakoltak, és már indulniuk is kellett a forgatás első helyszínére, a Shanghai melletti tengerpartra. A stáb kipakolt, közben a fiúkat öltöztették.

Hongki sötétkék, levélmintás fürdőnadrágot kapott, és felvettek pár pancsolós jelenetet a tengerben egy női modellel, aki sötétzöld bikinit és sárga strandkendőt viselt. Ő Hongki szerelmét játszotta a klipben.

Jaejin és Seunghyun halványkék inget és fehér szövetnadrágot kaptak. Kettőjük között Minhwan ült a doboknál. Ő piros, fekete mintás inget vett fel fehér rövidnadrággal, nyakában sárga sál lógott.

A homokos parton foglaltak helyet hangszereikkel, miközben a szél ruháikat mozgatta. Hajukba laza hullámokat sütöttek, ingük legfelső gombját pedig nyitva hagyták a laza hatásért.

Jonghun játszotta a fájó szívű szerelmest. Haját arcába fésülték, fekete trikót és hosszú, farmerhatású nadrágot adtak rá. A víz felé sétált, egyre közelebb, és úgy nézte szomorúan a pancsoló párt.

Majd következett egy új jelenet, amelyben mind az öten fürdőnadrágra vetkőztek, és a homokban fetrengve énekeltek. Hajukat kifésülték és összeborzolták. A rendező utasítására önmagukat adták ebben a helyzetben: beszélgettek, nevettek, szekálták egymást, végül egymást átölelve vigyorogtak a kamerába.

Az utolsó tengerparti jelenetben Hongki elegáns, és egyben laza öltözetet kapott: királykék inget adtak rá egy vékony, halványszürke nadrággal. Zakóját vállára terítve sétált a parton a lánnyal, akin szintén elegáns, szürke mintás ruha volt. A lány karjait dörzsölve játszotta el, hogy fázik, Hongki pedig édes mosollyal terítette rá a zakóját.

Miután itt végeztek, bekocsikáztak a belvárosba, egy hagyományos kínai étterembe. Hong Ki olívazöld, V kivágású pólót és egy szürke farmernadrágot kapott, a lány pedig fehér selyemblúzt és barackszínű, térdi érő szoknyát. Így ültek kettesben az asztalnál, és mosolyogva beszélgettek a kis tégelyekben gőzölgő ételek felett.

Jong Hunt az ablakon kinézve mutatta a kamera. Az utcán állt, az étteremmel szemben. Szomorú tekintettel figyelte a bent ebédelő párt. Haja összekócolva maradt, fehér póló, és zöld, testhez simuló nadrág volt rajta, nyakába piros sálat tekertek.

A többi fiú az étterem másik végében foglalt helyet. Seunghyun és Jaejin két oldalt, kis széken ülve gitároztak és énekeltek, köztük Minhwan dobolt. A gitárosok fehér ingben és világoskék szövetnadrágban voltak, nyakukban sötétkék nyakkendőt viseltek. Minhwan sárga inget kapott fekete nyakkendővel a világoskék nadrághoz. Mindhármuk haját az arcukba fésülték.

Ugyanebben az étteremben felvettek egy veszekedős jelenetet is. Hongkin csak a pólót cserélték le egy lila ingre, és vékony aranyláncot tettek a nyakába. A lány világosbarna mini ruhát és megkötős bolerót viselt. Eljátszották, hogy vitatkoznak, majd a lány mérgesen felállt, és elrohant. Hongki nem követte, csak dühös tekintettel nézett utána.

Az utolsó helyszín a Shanghai reptér közelében volt. A reptér mellett futott egy autóút, annak másik oldalán pedig egy nagyobb füves terület, itt álltak meg a fiúk.

Ebben a jelenetben egyedül Hong Ki szerepelt.

A tengerpartos jelenet elegáns ruháit öltötte magára újra, egy szürke nyakkendővel kiegészítve. Kiszállt az autóból, körbenézett, közben idegességében nyakkendőjét piszkálta. Végül meglazította, kivette a nyakából, és földhöz vágta. Azt kellett eljátszania, hogy a reptéren próbálja utolérni a kedvesét, aki elhagyta őt, de a gép már felszállt, ezért először dühös lesz, majd fájó szívvel nézi a repteret.

Odafordult a reptér felé, végigvezette tekintetét a gépeken, majd a legközelebbin állt meg a szeme, ahol épp most eresztették le a lépcsőket, hogy fel tudjanak rá szállni. Nem volt nehéz eljátszania fájdalmat, hiszen szívében is hasonlót érzett, így a jelenet tökéletesen sikerült. A rendező elkiáltotta magát:

- Ennyi! Tökéletes, nem is kell újravennünk! Kész is vagyunk!

Az operatőr levette a kamerát az állványról, és ekkor mindenki gyorsan odaugrott, hogy lássa a jelenetet. Hongki lehajtotta a fejét, majd visszanézett a legközelebb álló gépre, és nem akart hinni a szemének.

Geunsukot pillantotta ott meg, hosszú pulcsiban, sállal a nyakában, és testőreit, akik már elkezdtek felmenni a lépcsőn. Hongki egy pillanatig sem gondolkodott. Futni kezdett, egyenesen felé. Nem tudta, mit akar mondani, de találkoznia kellett vele. A szíve vezette, az eszét teljesen elhagyta ebben a percben, úgy rohant keresztül az autóúton.

Nem nézett körül, egy sötétkék autó pedig hiába fékezett, Hongki átpördült a motorháztetőn, és az aszfaltra zuhant. Csak feküdt ott mozdulatlanul és eszméletlenül, vérző fejjel. A többiek hiába rohantak, csak ekkor értek oda. Jonghun kétségbeesetten tartotta karjaiban Hongkit, a többiek pedig döbbenettel és szomorúsággal teli arccal néztek. Seunghyun sírni kezdett, majd Jonghun könnyei is megeredtek.

- Azonnal hívd a mentőket! - kiabált rá Minhwanra, aki a legközelebb állt tőle. A fiú tapogatni kezdte zsebeit, és ahogy megtalálta a telefonját, gyorsan tárcsázott.

Geunsuk pont félúton volt a lépcsőn felfelé, mikor meghallotta a csattanást. Azt látta, hogy az FT Islandos fiúk az úttest felé rohannak, és valaki az úton fekszik. Végignézett újra a fiúkon, és Hong Kit nem látta köztük.

Csak nem… ő?

Annyira megijedt a gondolattól, hogy kiejtette a kezéből a táskát, és futva indult lefelé a lépcsőn. A testőrök csak néztek egymásra, mert tudták, hogy már megint valami baj lesz, és ők is utána futottak. 

Geunsuk csak rohant, nem foglalkozott semmi mással. A fiúkhoz odaérve nem is köszönt nekik, azonnal a földön fekvő Hongkira pillantott. Szinte összeesett, amikor ilyen állapotban pillantotta meg őt. Szeméből folyni kezdtek a könnyek, és úgy ölelte át őt a földön, miközben Jonghun még mindig az ölében tartotta a fejét.

A leader Geunsukra emelte tekintetét, és így szólt könnyes szemmel:

- Mi pont a videót néztük, mikor elkezdett erre futni. Körül sem nézett, mi pedig hiába kiabáltunk utána. Lehet, hogy téged látott meg?

Geunsuk is felemelte a fejét, letörölte a könnyeit, majd ezt mondta:

- Most akartam felszállni a gépre. Lehet… hogy miattam? De miért? Te hülye, miért csináltad ezt? Mi lesz velem, ha te meghalsz? – ölelte át ismét Hongkit, miközben újra elkezdtek folyni a könnyei.

Jonghunnak gyanús volt ez az egész, de most nem volt ideje arra, hogy többet kibogozzon belőle, mert megérkezett a mentőautó. Kiszálltak egy hordággyal, majd ketten óvatosan felemelték Hongkit, és az ágyra tették. A testőrök közelebb léptek Geunsukhoz, mert azt várták, hogy visszainduljanak a repülőhöz. Ő viszont rájuk nézett, és csak annyit mondott nekik:

- Itt maradok.

Ezután a fiúkkal ő is beszállt a mentőbe, és megfogta Hongki kezét. A testőrök csak tehetetlenül nézték a jelentet. Saját autójukba szálltak, és a mentő után indultak. Közben az egyik felhívta Geunsuk menedzserét, hogy tájékoztassa a történtekről.

Alig néhány perc múlva már csörgött is a fiú telefonja, természetesen a menedzsere hívta.

- Nem érdekel! A barátomat baleset érte, nem hagyhatom itt, míg magához nem tér. Találjon ki valamit! Mondja azt, hogy nekem volt balesetem. Vagy azt, hogy elrontottam a gyomrom! Mindegy, de nem megyek innen sehova – nyomta ki dühösen a telefont, majd újra megfogta barátja kezét, és csak nézett elfehéredett arcára.

A kórházba érve Hongkit betolták egy folyosón, ahová ők már nem mehettek utána. Mind feszülten várták a vizsgálat végét, hogy beszélhessenek az orvossal. Közben Geunsuk telefonja folyamatosan csörgött, de ő mindig kinyomta. Körülbelül fél óra múlva végre kilépett az ajtón az orvos, és a fiúk mind odagyűltek köré:

- Szerencsére nem szenvedett maradandó károsodást, végtagtörése sincs, csak az egyik csuklója ficamodott ki. A fejét viszont nagyon csúnyán beütötte, emiatt valószínű, hogy ma nem is fog magához térni. Benn kell tartanunk pár napig, hogy ellenőrizzük, nem keletkezik-e duzzanat a koponyájában. Ha gondolják, bemehetnek hozzá – mondta az orvos, és a mögötte levő ajtóra mutatott.

A csapat többi tagja és Geunsuk azonnal be is mentek. Szegény Hongki mozdulatlanul feküdt az ágyban, kötéssel a fején és a csuklóján.

Geunsuk megint sírni kezdett, ahogy meglátta őt, mert eszébe jutott, hogy ez lehet, hogy az ő hibája. Középső ujját a fogai közé szorítva próbálta visszafojtani a sírást, majd megfordult, és hátrébb lépett, hogy a többiek is odaférjenek az ágyhoz. A fiúk is szomorú arccal közeledtek az ágy köré. Jonghun egész közel ment hozzá, és úgy beszélt eszméletlen barátjához. 

- Bár tudnám, mi történt veled. Miért nem mondtad el nekem? - Ő is újra sírni kezdett.

Látva ezt, a többiek mögé álltak, és átölelték őt. Geunsuk hátrébb állt, úgy lépkedett le-fel a szobában idegességében és fájdalmában. Megint megszólalt a telefonja. Kilépett a folyosóra, és felvette:

- Mondtam már, hogy nem. Intézze későbbre, ma még nem biztos, hogy magához tér. Miért, van más választásuk? Csináljon, amit akar, nem mozdulok innen - tette le idegesen a telefont, és visszament a szobába. Mind ott maradtak pár percig, végül megszólalt Jonghun:

- Fiúk, ti menjetek vissza nyugodtan a hotelbe, majd én vigyázok rá. Jaejin, kérlek, beszélj meg helyettem mindent a rendezővel és a vágóval, és aztán hívj fel, rendben?

    - Rendben, hyung. De nem szeretnénk itt hagyni - válaszolt szomorúan Jaejin.

- Csak menjetek, valakinek intézkednie kell. Ott az anyag, de még el kell készíteni a klipet. Segítsetek a stábnak, aztán tájékoztassatok!

- Akkor mi megyünk – mondta szomorúan Minhwan. – Ti pedig vigyázzatok rá! – nézett ekkor Geunsukra, majd Jaejinnel és Seunghyunnal az ajtóhoz ment.

- Geunsuk, te is nyugodtan elmehetsz, úgyis menned kellene. Én majd maradok.

- Nem megyek sehova, amíg fel nem ébred – válaszolt a másik határozottan, és közel lépett Hongkihoz, hogy megfogja a kezét.

Jonghunt közben csak nem hagyta nyugodni egy gondolat, ezért újra megszólította Geunsukot:

- Neked nem mondta, mi történt vele, amitől mostanában olyan, mintha nem önmaga lenne? Sokszor meg sem szólal, csak szomorkodik, nem tud aludni, hibázik, most meg körül sem nézett, ahogy az úton átrohant. Először azt hittem, a szakítása miatt van, de aztán jobban belegondoltam, és rájöttem, hogy más lehet az ok. Úgy gondolom, lehet hozzá valami közöd, mert veled volt azon az estén, amióta ilyen, és most is valószínűleg hozzád rohant. Arra kért, ne faggassam, mert egyedül akarja megoldani. De úgy látom, ez így nem működik, nagyon aggódom érte.

Geunsuk szemei kikerekedtek ezt hallva, és a szája is majdnem tátva maradt. Ránézett az eszméletlen Hongkira, majd vissza Jonghun kíváncsi szemeibe, és nyelt egyet zavarában. Nem is tudta, mit mondjon.

Azóta az éjszaka óta maga alatt van? Lehet, hogy ő is…?

Mélázásából Jonghun hangja zökkentette ki:

- Hallottad, amit mondtam? Mi a baj? Mondd el, kérlek!

Geunsuk nagyon zavarban volt, szemeit körbe forgatta, szíve idegesen verni kezdett. Legszívesebben őszintén elmondott volna mindent, de nem ezt látta a jó döntésnek, ezért így felelt:

- Nagyon sajnálom, de nem mondhatom el ezt neked. Hongki dolga, hogy megosztja-e veled, vagy sem, nekem nincs jogom elmondani. Fogalmam sem volt, hogy így érzi magát mostanság, de ezt tudva mindenképpen mellette akarok maradni, amíg magához tér, hogy beszéljünk.

Jonghunak rosszul esett az, amit már eddig is tudott, hogy Hong Ki titkol valamit előle. Valami olyan dolgot, ami őt mélyen érintette.

Mégis miért nem bízik benne ennyi év barátság után?

Csak ez járt a fejében egész este, ahogy őt nézve ott ült az ágya mellett, miközben lassan besötétedett.

Eljött a reggel, és Geunsuk kinyitotta a szemeit. Ott ült Hongki ágya mellett, félig rádőlve az ágyra. A másik oldalon Jonghun aludt a széken, fejét az ágykeretnek támasztva.

Ekkor megint rezegni kezdett Geunsuk telefonja. Fintorral arcán lépett ki csendben a folyosóra, hogy felvegye. Mikor meghallotta a menedzsere szavait, hamar dühbe csapott át a kedvetlensége. Így beszélt a telefonba:

- Igen… Nem, még nem… Micsoda, hogy képzeli? Ezt nem teheti! Mondtam már! De mégis… ezt nem értheti, és nem most fogom elmagyarázni… Ezt beszélte meg? Miért nem szólt nekem? Igen, akkor kinyomtam… Ez nem lehet igaz! De hát tudják, hogy ki vagyok! Rendben… akkor indulok – fejezte be a beszélgetést, és dühvel vegyes szomorúság ült arcára.

Visszament a szobába, és Jonghunhoz lépett, aki ekkor már ébren volt:

-  Nem tudok mit tenni. Nagyon sajnálom, de mindenképpen el kell utaznom Japánba, most azonnal. Vigyázz rá, nagyon kérlek!

- Akkor nem fogsz beszélni vele?

- Nem maradhatok, szörnyen sajnálom, és dühös is vagyok. A menedzserem az őrületbe kerget. Ha nem utazom oda most azonnal, két cég is felmondja velem a szerződést, és lecserélnek valaki másra. Kérlek, azonnal hívj fel, ha magához tér, és mondd meg neki azt, hogy… nagyon fontos nekem, és rögtön felhívom, ha lesz pár perc szünetem. Megteszed?

- Természetesen. De tényleg hívd fel minél előbb!

- Úgy lesz, megígérem! Nem hagyom, hogy újra baja essen. De tényleg el kell mennem, bármennyire nem akarom itt hagyni őt.

- Rendben van, menj csak. Hwaiting!

- Köszönöm, és azt is nagyon köszönöm, amit érte teszel.

Ekkor Geunsuk odalépett az ágyhoz, és búcsúzóul megfogta Hongki kezét egy pillanatra, miközben csukott szemeire nézett, majd elindult az ajtó felé.

Lógó orral vonszolta ki magát a kórház elé, majd beszállt testőrei mellé az autóba. Egyenesen a reptérre hajtottak, és kb. negyed órával a megérkezésük után már a gépen ültek.

Geunsuk csak nézte a padlót csendben, miközben cikáztak a gondolatai:

Lehetséges, hogy tényleg…? Hogy ő is így érez? De hogy lehet ilyen dilis, hogy csak így kiszalad az útra? És miért nem mondta el nekem, mit érez? De várjunk… én sem mondtam el neki. És ha csak a szégyen miatt érzi magát rosszul? Talán az a pletykás Onew elmondta valakinek, és most bajban van? Máris hiányzik… nagyon. Ott fekszik mozdulatlanul, én meg itt rohadok, ahelyett, hogy rá vigyáznék. Le kell nyugodnom, mert a végén olyat mondok a menedzsernek, amit nem kéne – fejezte be a gondolatmenetet.

Érezte, hogy ezek a gondolatok felgyorsítják a szívét és felmelegítik az arcát. De már nem esett pánikba ettől. Elmosolyodott, bedugta a fülhallgatót a fülébe, és elindította telefonján a Nature Boyt.

...Ézemi...