Figyelmeztetés: 18+ és yaoi
Eljött a reggel, és a két fiú az ajtónyitásra
ébredt fel. A FT Islandes srácok léptek be az ajtón. Üdvözölték a bent levőket,
majd zavartan tekintgettek körbe-körbe. Jaejin szólalt meg először:
- Azt
hittük, itt van Jonghun. Nem jött haza az éjjel, és a telefonja is ki van
kapcsolva.
- Tényleg?
Itt nem volt, pedig délután azt mondta, hogy nemsokára visszajön. Remélem, nem
történt vele baj – aggódott Hongki.
A fiúk tanácstalan arcot vágtak, mert
korábban sosem történt olyan, hogy nem tudták elérni a leaderüket. Ekkor
kinyílt az ajtó, és belépett rajta az említett:
- Sziasztok!
Sajnálom, hogy eltűntem. Tudom, hogy hibáztam, de most kérlek, ne mondjatok semmit,
később megbeszéljük. Hongki, sajnálom, de ezt a beszélgetést nem halogathatjuk
tovább. Geunsuk, kérlek, maradj itt te is, rád is tartozik a téma.
Ahogy ezt szinte egy levegővétellel
kiadta magából, Jonghun kifújta a levegőt, és egy kicsit megnyugodott. Elindult
Hongki ágya felé, mikor gyorsan, de hangtalanul kinyílt az ajtó, és belibegett
rajta Heechul.
Hirtelen megtorpant az ajtóban, mikor
meglátta, hogy mindenki itt van, és elég feszült a hangulat.
- Ajajj,
látom, rosszkor jöttem. Akkor inkább kimegyek - mondta, majd odalépett Jonghunhoz,
mélyen a szemébe nézett, és végigsimította ujjait annak felső testén, egészen a
nadrágja övéig. - Odakint fogok várni - súgta halkan a fülébe, majd csábító
tekintetével egy pillanatra újra a szemébe nézett, miközben végignyalt egyet a
száján.
A kis műsor után végül fülig érő
szájjal lépett vissza az ajtóhoz, és kiment. Jonghun próbált úgy tenni, mintha
ez egyáltalán nem hatna rá, nyelt egyet, majd így válaszolt.
- Jól
van, menj. Szóval... hol is tartottunk?
A fiúk persze csak néztek ledöbbenve,
meg sem tudtak szólalni. Végül Hongki törte meg a feszült csendet:
- Ez
meg mi volt? Ti akkor... az éjjel?
A leader elpirult, és hátat fordított a
többieknek egy pillanatra, majd így szólalt meg:
- Nos,
ezt is megbeszéljük később, de most itt nem én vagyok a téma - mondta, majd
megfordult, és odaült Hongki ágyának szélére.
A fiúk csak néztek maguk elé, nem
találtak szavakat. Hongki elkezdett vigyorogni, majd egyre hangosabban
röhögött, hiába próbálta szája elé tenni a kezét. Geunsuk úgyszintén, először
elmosolyodott, aztán nevetni kezdett.
- Jól
van, fejezzétek be! Ettől függetlenül még beszélnünk kell. Ti pedig ne álljatok
ott, gyertek ide közelebb, nektek is tudnotok kell mindenről, mert ez a
csapatunk ügye is - fordult a többiekhez, akik erre lassan odacammogtak az ágy
mellé. - Szóval, Hongki, elmeséled te, vagy inkább én mondjam el?
- Majd
én elmondom, mert minden az én hibám - vállalta magára a feladatot Geunsuk. - Az
a helyzet, hogy Hongki és én szeretjük egymást - mondta, és ujjait
összekulcsolta szerelme ujjaival.
A fiúk köpni-nyelni nem tudtak ezt
hallva, végül Seunghyun szólalt meg először:
-
Hogy mi??? De hát ti nem is... ti nem szeretitek a fiúkat. Mindig ezzel hülyültetek.
Vagy akkor az nemcsak hülyülés volt?
- Igazából
akkor még az volt. Ez a dolog köztünk csak most kezdődött. Mi sem akartuk
bevallani magunknak, de rájöttünk, hogy nem tudunk egymás nélkül élni – felelte
Hongki.
- Akkor
ott Fukuokában ezért tűntél el úgy? És utána a repülőn is ezért voltál olyan
szomorú? - kérdezte Minhwan.
- Igen,
így történt. Minden akkor kezdődött, egy véletlen balesettel, amit el akartunk
felejteni. De csak egymásra tudtunk gondolni, igaz? – pillantott Hongki
Geunsukra, aki édesen visszatekintett rá, bólintott egyet, majd megszólalt:
- Megbeszéltük,
hogy komolyan gondoljuk a dolgot, ezért nyilvánosságra kell hoznunk a
kapcsolatunkat. Persze ő nagyon aggódik, hogy ezzel gondot fogunk okozni a
csapatotoknak.
- Éppen
erről akartam veletek beszélni – szólt Jonghun - Úgy gondoltam, felhívom a
menedzsert, és mindent elmondok neki. Azután megkeresem az egyik tévét, és
kérek tőlük egy kis szereplést valamelyik talk showban, persze ha ez neked is
megfelel, Geunsuk. Mit szóltok?
A fiúk még mindig emésztgették a
hallottakat, végül Seunghyun szólalt meg:
- De
mi lesz, ha a menedzser kiakad, és fel akarja majd bontani velünk a szerződést?
- Emiatt
én is nagyon aggódtam, de ne féljetek, megvan a módszerem, hogy leállítsam. És
arra is, hogy meggyőzzem arról, hogy ez még előnyös is lehet a csapatunknak.
Hongki erre röhögésben tört ki:
- Heechul
adott egy-két tippet, igaz? Nem hittem volna, hogy te is bekerülsz a
gyűjteményébe.
- Hát...
erre nincs mentségem - pirult el Jonghun. - Akkor belevághatunk? Mit szóltok? -
nézett végig a fiúkon.
Hongki és szerelme rögtön bólogatni
kezdtek, ezt látva a többiek is helyeseltek.
- Rendben,
akkor már hívom is a menedzsert, ne halogassuk tovább a dolgot. Megpróbálom úgy
intézni a dolgokat, hogy még ma szerepelhessünk a TV-ben. Ahogy elintéztem
valamit, hívlak titeket!
Erre már mindenki helyeselt, és a
leader fel is hívta a menedzsert, hogy közölje vele, hogy sürgősén beszélniük
kell. Azonnal oda is indult, a fiúk pedig elkísérték. Ahogy kiléptek a
folyosóra, Heechul még búcsúzóul rákacsintott Jonghunra, majd ő lépett be a
szobába:
- Hogy
vagytok, fiúkák? Jó volt az éjszaka?
- Hja!
Mondtam már, hogy engem ne nevezz így! Amúgy ezt mi is kérdezhetnénk tőled -
válaszolt Hongki.
- Jól
van, elfelejtettem, hogy csak az ő fiúkája vagy. Ami azt illeti, tudnék mit
mesélni – nyalta meg az ajkait Heechul, miközben egy pillanatra becsukta a
szemeit.
- Nehogy
elkezdd! - vágott közbe Geunsuk. - Ezt csak meséld el Donghaenek, ő majd biztos
értékeli.
-
Jól van, értettem - emelte maga elé a kezeit Heechul, miközben felhúzta a
szemöldökét, és olyan ártatlan képet vágott, mint aki kettőig sem tud számolni.
- Akkor miről is beszéljünk? Ja, igen! Tudtátok, hogy nálunk meg Yesung és
Wookie talált egymásra? A kis sunyik, olyan csendben voltak egész este, csak
azt láttuk, hogy reggel kézen fogva járkálnak. Meg olyan is volt, hogy Hyukie-ról
leszakadt a felső a koncert kellős közepén – kezdte mesélni a sztorikat, amivel
órákon át elszórakoztatott mindenkit.
Viszont még az ebéd előtt vissza kellett
utaznia Szöulba, így búcsút vett, és egyenesen a reptérre ment. Ekkor Geunsuk
is felhívta a menedzserét, és elmondott neki mindent. Persze kiabálás lett
belőle, de neki volt igaza: a menedzsere kénytelen volt elfogadni a döntését,
és azt, hogy valószínűleg még aznap megtudják ezt az angolnák. Ezután segített
Hongkinak összepakolni a holmijait.
Már túl voltak az ebéden, mikor Jonghun
belépett az ajtón.
- Jó
híreim vannak! Minden oké, a menedzsert lerendeztem, a tévések pedig egy óra
múlva várnak minket. Már szóltam a többieknek, szerintem mindjárt ide is érnek.
- Tényleg?
Mi mondtál a menedzsernek? - kérdezte Hongki megkönnyebbülten.
- Mondjuk
azt, hogy felvázoltam előtte egy másik lehetőséget, amelynek a megvalósításában
Heechul is örömmel részt venne. Aztán egy pár példával meggyőztem arról, hogy
hasznunkra is válhat, ha ebbe az irányba változik az imázsunk. És... sikerült!
Nem tetszett neki a dolog, de elfogadta. Látod, nemcsak te vagy jó az emberek
meggyőzésében! - nézett boldogan Hongkira.
Nemsokára a többiek is megérkeztek.
Persze ők is örömmel fogadták a hírt, és együtt indultak a stúdióba. A show
nagyon jól sikerült. A műsorvezető kicsit meglepődött a fiúk vallomásán, de
végig jó hangulatban folyt a beszélgetés. Heechulnak igaza volt: a stúdióban ülő
rajongók sikítva és tapsolva fogadták a hírt.
Miután távoztak a stúdióból, mind
megkönnyebbültek. Úgy döntöttek, elmennek együtt vacsorázni, hogy megünnepeljék
a sikert.
Alig, hogy leültek az asztalhoz, három
lány odaszaladt hozzájuk, hogy autogrammot kérjen. Az egyik Geunsuk kezébe adta
a füzetet, aki gyorsan oda is firkantotta a nevét, majd továbbadta azt a
mellette ülő Hongkinak. Ekkor közelebb lépett az asztalhoz a másik lány, és
szerényen megszólalt:
- Bocsánat,
de... megkérdezhetem, hogy igaz-e az, amit az előbb...
Hongki meg se várta, hogy a lány
befejezze a mondatot, már közbeszólt:
-
Igen, igaz, mi egy pár vagyunk - mondta, és megfogta párja kezét, majd édesen
ránézett.
A lány erre összenézett barátnőivel,
mind elpirultak, és arcukat eltakarva nevetni kezdtek. Ekkor került a füzet
Jaejin kezébe, aki fintorogva szólalt meg:
- Tss...
Még a végén Hongki népszerűbb lesz, mint mi.
Erre
oldalba lökte őt a mellette ülő Minhwan:
- Ő
már eddig is népszerűbb volt, törődj bele! A lányok szeretik a nikkelbolhákat.
- Nemcsak
ők, az én eszemet is elvette - szólalt meg Geunsuk, és rátette a másik kezét is
Hongkiéra, és simogatni kezdte.
A lányok csak nézték őket, és meg sem
tudtak szólalni, csak pirultak, és egymást próbálták eltakarni. Ekkor került a
füzet Seunghyun kezébe:
- Ugye,
azért engem is szerettek? - kérdezte és ujjaival lassan eltakarta az arcát,
miközben édesen mosolygott.
A lányok olvadtak a látványtól, amikor
végül Jonghun kezébe került a füzet. Ő csak csendesen elvette azt, beleírta a
nevét, majd a szokásos visszafogottan ellenállhatatlan mosolyával adta vissza a
füzetet a legközelebb álló lány kezébe:
- Legyen
szép napotok! Szeretünk titeket! - mondta.
Nem kellett semmit tennie, ennyi is
bőven elég volt a hatáshoz. Szegény lányok már azt sem tudták, hová tegyék
magukat, hajlongva mondták köszönetet, és piros arccal távoztak.
Közben kihozta a pincér az étlapot,
amit mind nézegetni kezdtek.
- Hmm...
haltorta! Ilyet akarok! - szólalt meg Hongki először, és közben meg is nyalta a
száját.
- Valami
zöldségeset akartam kérni, de inkább kipróbálom én is ezt, ha te ennyire
szereted - nézett rá Geunsuk szerelmére.
- Na,
lássuk, ezeknek milyen a csirkéjük... Kérek egy csirkét édes-savanyú mártással
- mondta Minhwan.
Jonghun csendben böngészte az étlapot,
végül fel se nézett belőle, úgy szólalt meg:
- Kérek
egy kimchi bokkeumbapot.
- Ezt
te mióta szereted? Eddig rá sem néztél arra, amiben erjesztett hal van! Még
akkor is kiköpted, mikor a szádba tömtük! - törtek ki a meglepődés szavai
Seunghyunból.
Jonghun nem válaszolt, csak mosolygott,
és még mindig nem nézett fel az étlapról.
- Hehe,
lebuktál! Ez Heechul kedvence! - röhögött fel Hongki, miközben átkarolta Jonghun
hátát.
- Hja,
itt már senki se normális? Csak én láttam meg azt a három aranyos lányt az
ablak melletti asztalnál? - kérdezte Jaejin. – Ja. igen... legyen egy bibimbap.
- Tényleg
cukinak tűnnek a lányok, igazad van! És úgy látom, felénk nézegetnek. Lehet,
hogy oda kéne mennünk? Hmm... nem is tudom… Kérek egy bulgogit - mondta Seunghyun.
Míg a fiúk az ételekre vártak, addig
sem unatkoztak. Seunghyun elővette a telefonját, és az asztal közepére tette.
Megint hárman nyúlkáltak a játékba, amit az arcukból ítélve élveztek.
Közben kihozták az ételeket. A fiúk még
ekkor sem hagyták abba a játékot. Hongki csak nézte őket, és folyamatosan
kommentálta az eseményeket, be nem állt a szája. Geunsuk erre átölelte,
megfogott az evőpálcával egy kevés halat, bemártotta a szószba, és két szó
között gyorsan szerelme szájába tolta.
- Nem
mondták még, hogy túl sokat beszélsz? – hajolt egész közel az arcához.
Hongki erre befejezte a dumálást, de
rágni is elfelejtett. Elpirult, majd elröhögte magát, úgy, hogy ha nem teszi
oda a tenyerét, kiesik az étel a szájából. Elfordította a fejét, de még ekkor
sem rágta meg, ami a szájában volt, csak nyelt egy nagyot, és ivott egy korty
vizet. - Hja, meg se rágtad! Fájni fog a hasad, ha így eszel – húzódott hozzá
ismét közel Geunsuk, és megsimogatta a hasát.
- Fejezzétek
már be! Nem elég, hogy ez a csirke ilyen vacak, tőletek még az étvágyam is
elmegy! - méltatlankodott Minhwan teli szájjal.
- Nézd
már, megint minket néznek a lányok! Úgy látom, a sötét hajú rám mosolyog -
szólalt meg Seunghyun.
- Én
is úgy látom - mondta Jaejin a játékról felpillantva, teli szájjal.
Jonghun közben csak csendben evett, de
ő is a telefonját nyomkodta.
- Hyung,
hadd csináljak egy képet! - mondta Seunghyun, de meg sem várta a választ, csak
kikapta a leader kezéből a telefont.
Előbbi kikerekedett szemekkel kapkodott
a telefon után, amit Seunghyun fülig érő szájjal továbbadott a mellette ülő
Minhwannak.
- Hja,
adjátok vissza azonnal! - akadt ki Jonghun, és felállt a székből, hogy kivegye
azt a fiú kezéből, aki viszont a kellő pillanatban odadobta azt Hongkinak.
Ő rápillantott, sunyi mosoly terült el
arcán, erre - ahogy Jonghun odaért - visszadobta azt Seunghyun kezébe, aki ránézett, és
hangosan olvasni kezdte a szöveget:
- Sosem
fogom elfelejteni azt az estét, de kérlek, ne mondd... - szakadt félbe a
mondat, mert ekkor a leader odaért, és mérgesen kikapta a telefont a fiú kezéből.
Mindenki nevetésben tört ki, mire Jonghun megszólalt:
- Nem
lehet igaz, hogy nem értitek, mi az a magánügy! Mindenemet lenyúljátok, ami
rendben is van, de legalább a telefonomhoz ne nyúlnátok!
- Szeretünk,
hyung! És nem kell előlünk eltitkolnod az érzéseidet. Csak a részletekre nem
vagyunk kíváncsiak! - ölelte át a vállát Seunghyun.
- Eh,
ez nem olyan. Ő nem a szerelmem… Tudjátok, milyen. De nem akarok erről beszélni
többet - mondta lehajtott fejjel.
- Szerintem
semmit nem kell szégyellned - nézett rá Geunsuk bátorítóan.
Seunghyun ekkor befejezte az evést.
Letette a pálcikákat, és Jaejin felé fordult:
- Hja,
én odamegyek azokhoz a lányokhoz. Velem jössz?
-Nem
is tudom… Jól van, az a kis vörös aranyosnak látszik. Minarie, te nem jössz? Úgyis
hárman vannak.
Minhwan ekkor pillantott fel újra a
játékról, miközben a szájába tette az utolsó falatot - Mehetünk! - vigyorgott
teli szájjal, majd ahogy lenyelte az ételt, mindhárman felálltak, és odamentek
a másik asztalhoz.
A lányok láthatóan nagyon örültek a
nekik, néhány perc múlva már együtt nevetgéltek. Látva őket, Jonghun is elmosolyodott.
Majd ránézett Hongkiékra, akik egymás kezét szorongatták, és úgy gondolta, nem
akar tovább zavarni.
- Én
visszamegyek a hotelbe, még van egy kis dolgom, aztán pedig aludni szeretnék.
Hongki, ne felejtsd el, holnap délben találkozunk a szobámban, mert indulnunk
kell.
- Miért
mész, hyung? Még nincs is késő. Miattunk ne aggódj! És a holnap miatt se!
Megígérem, pontos leszek! - mondta Hongki.
- Az
az igazság, hogy szeretnék írni egy dalt, legalábbis elkezdem. Ahhoz pedig
csend kell.
- Várj,
akkor mi is megyünk veled. Ezek hárman úgyis jól elvannak ott. Egyetértünk? -
szólalt meg Geunsuk, és sunyi pillantást vetett szerelmére.
- Felőlem
mehetünk - nézett rá vissza Hongki huncut mosollyal.
Kifizették a számlát, majd mindhárman
felálltak az asztaltól, és lassan kifelé indultak. Geunsukék egymás kezét fogva
sétáltak a kijárathoz, mellettük Jonghun lépdelt egyenesen, de csak látszólag
nézett maga elé, valójában máshol járt gondolatban. Az étterem előtt Geunsuk
bérelt autójába ültek be mindhárman, és két testőr is velük tartott, a
többieket hazaküldték.
A hotelbe érve először Jonghun
szobájához indultak, majd az ajtóban elbúcsúztak tőle. Ezután a két fiú kacéran
egymásra nézett, és beszálltak a liftbe. Ahogy becsukódott a lift ajtaja,
Geunsuk szerelme mögé lépett, és magához ölelte őt. Hongki becsukta szemeit, és
hozzábújt.
- A
fenébe, nem emlékszem. Segítened kell. Melyikünk kezdte akkor? – szólalt meg,
és ekkor kinyílt a lift ajtaja, mert meg is érkeztek.
El is akart azonnal indulni, de Geunsuk
nem engedte, csak tovább ölelte őt a liftben. Odahajolt Hongki füléhez,
miközben ujjait lágyan rátette az ajkaira.
- Már
megint szövegelsz, és nem tudsz nyugton maradni. A múltkor csendben voltál,
arra emlékszem. Lehet, hogy most is innod kellett volna egy kicsit, szép szemű
fiú, há? – súgta a fülébe, majd orrát lassan végighúzta annak fülcimpáján.
Hongki testén végigfutott a hideg, már
nem akart sehova rohanni, és a szava is elakadt. Csak hagyta, hogy szerelme
vezesse, akihez egyre szorosabban hozzábújt.
Geunsuk észrevette ezt, és
elmosolyodott. Megfogta a kezeit, és apró csókokat nyomott a nyakára. Ezután
alányúlt szerelme pólójának, és mindkét kezével lassan végigsimította a felsőtestét.
A nadrágjához érve a férfiasságánál állt meg.
- Gyere,
menjünk – súgta újra a fülébe, és lassan kitolta őt a liftből a folyosóra.
Hongki átadta magát kedvesének, hagyta,
hogy ő irányítson. Lassan haladtak végig a folyosón, miközben Geunsuk
visszacsúsztatta kezeit a pólója alá, és minden négyzetcentimétert
végigsimogatott ujjaival.
Párja egyre jobban kapkodta a levegőt,
már alig tudott uralkodni magán, mikor az ajtóhoz értek. Geunsuk egyik kezével
hátranyúlt a farmerja hátsó zsebében levő kulcsért, közben idegesen nézett a
mennyezetre, mert először alig fért bele a keze, azután pedig nem bírta kihúzni
azt.
Hongki kihasználta a két-három
másodpercnyi szünetet. Kiszabadította magát szerelme öleléséből, szembefordult
vele, és azonnal rátapasztotta ajkait az övéire, és nyelvével is lágyan simogatni
kezdte az övét.
Geunsuk meglepődött, de persze azonnal
viszonozta a vad csókot. Az érzés szétterjedt a szívéből, és az egész testében
érezte. El is felejtette már a kulcsot, csak szerelmét akarta érezni, újra szorosan
átölelte őt mindkét karjával.
Hongki viszont nem felejtkezett el a
kulcsról, megmarkolta párja hátsó felét, majd benyúlt érte a nadrágzsebébe.
Először neki sem sikerült kivenni azt, így mindketten belemosolyogtak a csókba.
Pár másodperc egymásra vigyorgás után végül mégis sikerült. Csillogó szemekkel
tette a kulcsot a zárba, és mikor kinyílt az ajtó, szerelme ismét átölelte őt,
és úgy tolta be az ajtón.
Belépve a szobába, úgy estek egymásnak, mint akik már
évek óta várnak a másikra. Nyelvük vadul táncolt egymás szájában, miközben
Hongki elkezdte kigombolni szerelme ingét, de nem igazán boldogult vele:
- Nem
lehet igaz! Jó, hogy nem tekerted körbe magad cipőfűzővel! – szólalt meg méltatlankodva.
- Tsss.
Miért nem szólsz, hogy segítsek? – vetett rá szenvedélyes pillantást Geunsuk, és
lassan levette magáról párjai kezeit. Mindegyik ujját egyenként végigcsókolta,
majd ismét a szemébe tekintett. – Inkább foglalkozz mással! – vetett rá huncut
pillantást, és a nadrágja övére helyezte a fiú kezeit, miközben elkezdte
kigombolni az inget magán.
Hongkit nagyon felizgatta ez, ismét
szerelme ajkaira tapadt, miközben elkezdte kicsatolni annak nadrágján az övet.
Közben Geunsuk kigombolta az inget, és ledobta magáról. Végre ismét teljesen
szerelmére koncentrálhatott.
Megfogta párja pólóját, és gyorsan
levette róla, majd ledobta a földre. Átölelte a nyakát, és a kulcscsontját
kezdte el csókolgatni. Hongki halk nyögéssel tudatta, mennyire élvezi ezt,
hiszen erre vágyott attól a naptól fogva.
Geunsuk megfogta őt a derekánál, és az
ágy felé tolta, miközben csókjaival áttért a nyakára, amivel még inkább
felizgatta őt. Hongki válaszul két kezével megmarkolta szerelme formás fenekét,
majd letolta a nadrágot annak térdéig, ahonnan az magától is lecsúszott.
Geunsuk is kedvese nadrágja tájékán
járt kezeivel, és ki akarta gombolni azt, de ő sem igazán boldogult:
- Ez
gyerekzáras? – vigyorgott.
- Hülye.
Tudod, mi volt a múltkor is a tévében. Azóta csak ilyet merek felvenni, nehogy
megint lecsússzon a sliccem.
Geunsuk
elkezdett röhögni.
- Annyira
szeretlek, tudod? És most visszagondolva, olyan cuki voltál, ahogy végig ott
tartottad a kezed. Sajnáltalak is.
- Veled
is volt ilyen, emlékszem! Sőt, te észre sem vetted! Mindenki látta az alsódat!
– vigyorgott vissza kajánul Hongki.
- Igen,
akkor mindenki látta, de most csak te láthatod. Mit szólsz hozzá? Ide nézz,
sikerült! – pillantott szerelme kigombolt nadrágjára, ami végigcsúszott annak
lábán, egészen a földig.
- Na,
azért. Mostmár az enyém vagy! – nézett rá vissza Hongki csillogó szemekkel, és
egy mozdulattal lelökte őt az ágyra.
- Te
mindig meg tudsz lepni – szólalt meg a másik ellágyulva, miközben szerelme
óvatosan fölé mászott.
- Igen,
én veszélyes vagyok, tudod. Neked most annyi, szexi egoherceg! – vetett rá
pimasz mosolyt Hongki, és szerelme mellkasát kezdte csókolgatni.
Geunsuk nagyon kívánta a fiú csókjait,
egyre közelebb húzta őt magához. Megmarkolta annak kemény férfiasságát, majd
kezeivel lejjebb húzta rajta az alsót, és jobb kezével izgatni kezdte azt.
Hongki egyre hangosabban élvezte ezt,
miközben párja egyre gyorsított a tempón, és még közelebb húzta őt magához.
Óvatosan ráült Geunsuk férfiasságára, és lassan mozogni kezdett rajta.
Ekkor szerelme is nyögni kezdett,
először csak halkan, majd egyre hangosabban. Mindketten folyamatosan
gyorsítottak a tempón, végül szinte egyszerre jutottak a csúcsra, miközben
szorosan átölelték egymást.
Mindketten levegőért kapkodva
gyönyörködtek a másikban, majd egymás karjaiba bújva húzták magukra a takarót.
Amikor a lélegzetvételeik kezdtek visszaállni a normális tempóra, Hongki
kuncogni kezdett, de nem mondott semmit
- Mi
az? – emelte fel a fejét Geunsuk, aki szerelme alatt feküdt.
- Semmi,
csak az, hogy… hehe… te voltál nekem az első fiú… hehe – nevetett.
- Ebben
mi a vicces? Te is az első fiú vagy nálam. És nem is szeretnék másodikat. Csak
téged szeretlek - karolta át Geunsuk szerelmét.
- Én
is nagyon szeretlek – mondta Hongki, miközben kedvese karjait simogatta.
Becsukták a szemeiket, és csak
hallgatták egymás lélegzetvételeit. Így aludtak el együtt egy csendes nyári
estén, egy olyan hotelszobában, mint amilyenben a szerelmük elkezdődött
...Ézemi...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése