Amikor a múlt összeforr a jelennel (Leeteuk & Heechul & Hangeng) 1.

Azt mondják, ha igazán szeretünk valakit, el tudjuk engedni. Az a személy viszont, aki élete szerelmét engedi el, szíve rejtett zugában mindig is magában fogja hordozni a másikat.

Vajon mi történik, ha ez a két ember újra találkozik, egyikük viszont még mindig túl laza erkölcsű ahhoz, hogy megelégedjen egyetlen partnerrel?

Megjegyzés: Ez a fici befejezett, két részes. A második részre a lap alján tudtok ugrani.

Műfaj: minifiction, romantikus

Figyelmeztetés: 12+ és yaoi

      Friss, tavaszi este volt, odakint éppen felgyúltak az utcai lámpák, amikor a fiúk a dormban befejezték a vacsorájukat. Az első emeleten Leeteuk éppen a szekrényben kotorászott megfelelő öltözék után kutatva, mikor szerelme hangtalanul kinyitotta az ajtót, és mögé lopózva átölelte őt.

A leader hirtelen összerezzent, de a következő pillanatban szorosabbra fonta oldalán Heechul karjait.

- Kértelek már, hogy ne csinálj ilyet többet, megrémít, ha hirtelen hozzám ér valaki - búgta szerelme fülébe, majd behunyta a szemeit. Heechul, mint aki meg sem hallotta az iménti mondatot, úgy szólt kedveséhez:

- Ő csak egy barát, nem kell kiöltözni, édes. Nézd csak, szerintem vedd fel ezt a fekete inget - emelt le egy vállfát a tartó rúdról, miután kiszabadította jobb kezét Leeteuk ölelő karjai közül -, és ezt a világoskék farmert - húzta ki az összehajtogatott ruhakupacból precízen az említett ruhadarabot, amint bal kezét is szabaddá tette.

Párja megfordult, előbb az ingre pillantott, majd a nadrágra, végül pedig Heechul ajkain pihent meg a tekintete. A fiú persze azonnal észrevette ezt, a szokásos vigyor rajzolódott ki arcán, magához húzta Leeteuköt, és szenvedélyesen megcsókolta. Ezzel egy pillanat alatt felkorbácsolta szerelme vágyait, aki azt kívánta, bárcsak az a repülőgép késne egy órát, vagy legalább egy felet.

Abban a pillanatban viszont, ahogy Heechul eltávolodott tőle, tekintete a faliórára tévedt, és akaratlanul is kicsúsztak száján a szavak:

- Sietnünk kell, fél óra múlva leszáll a gép. - Ajkaiba harapott, miután kimondta ezt, de nem tehetett róla. Ilyen őszinte ember volt, képtelen megvezetni másokat.

- Ah, akkor azt hiszem, nekem is öltöznöm kell. Máris jövök, ezt pedig folytatjuk, amint hazaértünk, rendben? - vetett rá cinkos pillantást Heechul.

- Jól van - felelte amaz kissé csalódottan, és egy utolsó lágy csókot lehelt szerelme ajkaira, majd elengedte őt.

Heechul besétált a szobába, szándékosan résnyire nyitva felejtve az ajtót. Kinyitotta szekrényének ajtaját, végigzongorázott ujjaival a vállfák között, majd hirtelen elhatározással kiemelt egy piros inget, amelynek két vállán virágminta díszelgett. Fogta, és a válla felett hátradobta az ágyára, amely sikeresen betakarta a rózsaszín takarón összegömbölyödött Heebumot, aki morcosan nyújtotta ki egyik elülső lábát, de nem mászott ki a ruhadarab alól.

Közben gazdája eldöntötte, hogy egy fekete, farmerhatású nadrágot fog felvenni, és odasétált vele az ágyhoz.

- Ne haragudj, haver – kezdte el gyengéden lökdösni Heebumot, ezzel újra felébresztve a macskát, ahogy az inget felemelve észrevette őt.

Lekapta magáról a pólót, amelyet egy széles mosoly kíséretében ráterített cicájára, majd a nadrágtól is gyorsan megszabadult. Felpattant az ágyról, jobb lábára nehézkedve kifelé kémlelt, de a szegényes látványtól lebiggyedtek az ajkai. Sóhajtott egyet, felvette a nadrágot, majd csakhamar az inget is magára kapta.

Épp az utolsó gombbal volt elfoglalva, mikor meghallotta a leader ajtajának csapódását, és sietős lépteit, amelyek egyre hangosabbá váltak. Leeteuk hangtalanul tárta ki az ajtót, ahogy belépett rajta, és Heechul csalódott arcával találta szemben magát, aki látszólag erőtlenül engedte le karjait, miután az utolsó gombbal is elbánt.

- Későn jöttél – fonta össze karjait a mellkasa előtt az utóbbi, sértődést színlelve.

- Tudod, hogy most nem érünk rá ilyenekre – felelt Leeteuk, de a fiú nem mozdult, sőt, rá sem nézett. - Este minden kívánságodat teljesítem – súgta a fülébe, mire Heechul arcán egy fél másodpercre megjelent a szokásos vigyor. Éppen ezt akarta hallani. Lassan emelte fel a fejét, mint aki még mindig hezitál, hogy kielégítőnek minősítse-e az ajánlatot.

- Már alig várom – felelte újra elvigyorodva, majd átnyúlva az ágy másik oldalára, felemelte piros hátizsákját és telefonját a takaróról. – Jó éjszakát, Heebum! – szólt hangosan a macskához, aki erre hegyezni kezdte a füleit, amelyek kilátszottak a fiú rózsaszín pólója alól. - Tényleg mennünk kéne – változott meg újra Heechul arca, ahogy a telefonja kijelzőjén meglátta, mennyi az idő.

-  Jól van, máris hívom a taxit – szólt Leeteuk, és előkapta a mobilját a farzsebéből.

Néhány perc múlva már az autóban ültek, útban a reptér felé, baseballsapkával és napszemüveggel álcázva magukat.

- Szerinted hova kellene vinnünk őt? Hiszen olyan régen találkoztunk már vele – érdeklődött Leeteuk.

-  Meg akarom lepni.

-  Mit tervezel? Talán a kedvéért mégis elmész egy klubba? – kíváncsiskodott tovább.

-  Mit nem értesz a ’meglepni’ szón, édes? – nézett rá mézesmázosan Heechul.

-  De hát, őt akarod meglepni, nem? - ráncolta a homlokát értetlenül Leeteuk.

- Igen, és éppen ezért minden erőmmel meg kell akadályoznom, hogy még a kezdet kezdetén kikotyogj mindent, érted már?

-  Az a szerencséd, hogy ilyen türelmes vagyok – motyogta az orra alatt a másik.

- Hallottam ám – hajolt egy pillanat alatt az arcába Heechul, ő pedig újfent azon kapta magát, hogy a fiú ajkait bámulja. – Nem-nem – vigyorgott rá flegmán szerelme, aki hihetetlenül élvezte, hogy bár az ágyban általában átadta Leeteuknek az irányítást, minden más helyzetben egy pillanat alatt elérte, amit akart.

-  Megérkeztünk – szakította félbe a taxis a kis közjátékot a két fiú között.

-  Ah, máris? – pirult el Leeteuk, és kotorászni kezdett a zsebeiben. Előhúzta a pénztárcáját, majd kifizette a férfit, és megkérte, hogy várja meg őket.

Kiszálltak az autóból, majd fejükbe húzva a baseballsapkát, egy várakozásra alkalmas hely után kutattak. – Ott alig van egy-két ember, jó lesz – mutatott bal irányba Leeteuk, egy apró kis foltra, ahol nem tombolt tömeg, így arrafelé indultak.

Ahogy megálltak a kiszemelt helyen, megszólaltak a hangosbemondók, a szürkülő égbolton megjelentek a kis sárga és piros fénypontok, majd a repülőgép is előbukkant a homályból. Alakja egyre hatalmasabbá vált, hangja betöltötte a teret. Végül begördült a leszállópályára, kerekei csikorogva lassultak le, majd végül megálltak.

A lépcsők úgy gördültek le, akár két hatalmas, szétnyitott harmonika, majd az emberek özönleni kezdtek az ajtókon kifelé. Az eddig várakozó tömeg egyként indult a gép felé, mindenki boldogan ugrott rég nem látott családtagjai, barátai nyakába, ahogy azok leérkeztek a betonra.

Ahogy Heechul megpillantotta Hangenget, nagyot dobbant a szíve. Mintha a fiú a dormba tért volna vissza hozzá, mint annak idején, egy-egy hosszabb távollét után.

Leeteuk látta, ahogy szerelme arca felragyog, és egy pillanatra féltékeny is lett. Jól tudta viszont, hogy minden rossz tulajdonsága és csapodársága mellett Heechul nagyon szereti őt, és elhessegette a nemkívánatos gondolatot.

Hangeng arca is boldogságtól sugárzott, ahogy meglátta Heechult. Arra gondolt, bárcsak ez a gép az időben repítette volna őt vissza, mert akkor mindent máshogy tenne, és mindketten egy egész más jelenben élhetnének.

- Olyan régen láttalak! Jól vagy? – ölelte át Heechul, majd tetőtől talpig végignézte őt.

- Amint látod – vágott be egy címlapra illő pózt Hangeng, hogy viccesre vegye a figurát, de valójában legszívesebben sírva vetette volna a fiú karjaiba magát, hogy elmondja neki, mennyire hiányzik, és hogy nincs olyan nap, mikor ne jutna eszébe az együtt töltött idő. – Helló! Igazán jól nézel ki! – ölelte át Leeteuköt is.

- Egy leadernek muszáj – igazította meg magán az inget a másik egy diszkrét mosoly kíséretében, mire egy pillanatra kínos csend támadt.

- Akkor induljuk! - szökkent kettőjük közé Heechul, átkarolva mindkét fiú vállát, és a taxi irányába húzta őket.

- Hova megyünk? – kérdezte Hangeng.

- Meglátod! – vigyorgott Heechul, mire a másik fejében felrémlett az utolsó eset, amikor ez a srác így nézett rá. Zavarában nyelt egyet, és inkább Leeteukre nézett.

- Én se tudom, mit akar – tette fel a kezeit ártatlan arccal Leeteuk.

Ahogy beszálltak az autóba, Heechul megsúgta a taxisnak a címet, majd leereszkedett az ülésre:

- Mesélj valamit! Nem is emlékszem már, mióta nem hallottam a hangodat – fordult Hangeng felé. – Mondjuk, valami vicceset, vagy egy szaftos kis pletykát – húzódott hozzá közelebb.

- Hmm, nem is tudom, mit mondhatnék, otthon minden nyugalmas – felelte a másik egyszerűen, majd elmosolyodott. – Na, jó, talán mégis van valami, bár nem nagy szám. Emlékeztek még Csengkire?

- Arra a nagy bögyösre gondolsz, X-lábakkal? – kérdezte Heechul, és kezeivel hadonászva a levegőben, nyomatékosította is mondandóját.

-  Te sosem változol – csóválta a fejét Hangeng.

-  Miééért? Tényleg az!

- Jól van, szóval, ő a múlt héten elhagyta a cipőjét a koncert kellős közepén. Tudod, ilyenkor mi a teendő: tovább táncolni, mintha mi sem történt volna. Szegény viszont olyan idétlenül mozgott egy lábán magas sarkúval, hogy megsajnáltam. Gondoltam, ha már így alakult, előnyünkre kovácsolom a helyzetet. Lehajoltam a cipőért, visszacsúsztattam a lábára, majd azzal a mozdulattal végighúztam rajta a kezem, és az ajkaihoz hajoltam egy pillanatra.

Persze, a hatás megvolt, a közönség tombolt, a menedzserem meg is dicsért. Mikor viszont a koncert végén átöltöztem, visítást hallottam a szomszéd öltözőből. Fogalmam sem volt, mi történhetett, erre átverekedtem magam a többi lányon, hogy lássak is valamit.

Egy másik lány éppen a hajánál fogva rángatta Csengkit, és folyamatosan azt mondogatta neki, hogy én az övé vagyok. Nem tudtam, hogy kinevessem, vagy leordítsam őket, ezért inkább elsétáltam, és úgy tettem, mint aki semmit se látott.

- Te aztán népszerű vagy! – csapta össze a tenyerét Leeteuk, a szokásos vékony hangján nevetve.

- Te pedig még mindig úgy nevetsz, hogy azt nem lehet röhögés nélkül kibírni – ragadt át a jókedv Hangengre is.

- És valójában kié vagy? – kérdezte Heechul, az egyetlen, aki rezzenéstelen arccal hallgatta végig a történetet.

-  Senkié – felelt egy kis habozás után Hangeng, és arcáról lefagyott a mosoly.

A tiéd szeretnék lenni újra – futott végig fejében a gondolat, persze ezt nem mondhatta ki hangosan.

- Ah, de hát, ez a Fényes Nap! Hát, persze, hiszen itt kezdődött minden! – csapott a fejére Leeteuk, ahogy elhaladtak az apró étterem mellett, majd pár méter után meg is álltak.

Ha tudnád, mi minden más is kezdődött itt… – gondolta magában Hangeng, és bátortalanul, de Heechulra pillantott, aki úgy nézett vissza rá, mint aki pontosan tudja, mire gondol.

- Most én fizetek! – pattant fel az utóbbi, megszakítva a pillanatot, majd mindhárman kiszálltak az autóból, és a bejárathoz sétáltak.

- Csak a hölgy után – nyitotta ki Heechulnak az ajtót Hangeng, ahogy annak idején, a fiú pedig vigyorogva ment bele a játékba.

- Mit szeretnétek enni? – nézett rájuk Leeteuk, miután helyet foglaltak az egyik takaros fa asztalnál.

Levette a napszemüvegét és a baseballsapkáját, majd megigazgatta a haját. Heechul is követte a példát, hiszen ebben a kis külvárosi étteremben sosem kellett attól tartaniuk, hogy a rajongók megrohanják őket.

- Nem is kérdés, marhahúst kérünk egy kis makgeollival, a régi idők emlékére – szólt Heechul, Hangeng pedig lelkesen bólogatott.

-  Az első közös étkezésünk – mosolyodott el Leeteuk is, ahogy felidézte a pillanatot.

-  És az első közös lerészegedésünk - tette hozzá Hangeng nevetve.

-  Csak a magad nevében beszélj, én nem voltam részeg – húzta ki magát Heechul.

-  De csak azért, mert nem tartottad finomnak az alkoholt – kontrázott rá Hangeng, mikor egy kedves mosolyú asszony odatipegett az asztalukhoz.

- Üdvözlöm, ahjumma! – hajtott fejet Heechul, a többiekkel együtt. - Kérünk három adagnyi marhahúst, és három üveg makgeollit.

Az asszony szintén meghajolt, majd csendben el is indult a konyha felé.

-  Te tényleg meg tudsz inni egy egész üveggel? – nézett rá kételkedve Hangeng.

-  Fejlesztettem a képességeimet – malmozott az ujjaival Heechul, és egy pillanatra megint úgy nézett a másikra, hogy a fiú számára egyértelmű legyen, nemcsak az italozási szokásaira gondol.

Leeteuk összezavarodott a látottaktól. Nem igazán tudta eldönteni, hogy Heechul csak a szokásos formáját hozza, vagy közben más tervei is vannak. Ahogy az apró asszonyka kihozta nekik az italokat, ő azonnal belekortyolt kettőt a makgeolliba, hátha ettől megnyugszik egy kicsit, de csak azt érte el, hogy egy fél perc múlva szédülni kezdett.

Pár pillanat múlva az étel is megérkezett az asztalukhoz. – Jó étvágyat mindenkinek! – fogott egyből a bendője megtöltéséhez Heechul, egy nagy darab húst a pálcikái közé fogva.

- Azt hiszem, nincs szükséged rá, hogy ilyesmit kívánjak neked – vigyorgott rá hamiskásan Leeteuk, miután töltött a poharába, és fenékig kiitta azt.

Még mindig abban reménykedett, hogy az alkohol eltompítja a féltékenységét. Ahogy az ital végiggurult nyelőcsövén, felmelegítve a belsőjét, valóban kezdett elhalkulni a kis hegyes fülű,  kócos hajú, tetőtől talpig zöld manó az elméjében, aki fájdalmas és emellett felettébb dühítő dolgokkal tömte a fejét, mióta csak megtudta, hogy Hangeng látogatást tesz náluk.   

- Rád viszont szükségem van az éjjel, szóval csak óvatosan az itallal – vigyorgott rá Heechul, arrébb húzva a fiú keze mellől az üveget.

-  Így jó lesz? – tolt egyszerre vagy három darab húst a szájába Leeteuk, leginkább egy pofazacskóját tömő hörcsögre emlékeztetve a másik két fiút.

-  Hiába próbálkozol, én úgyis cukibb vagyok, ppuing ppuing! – fújta fel az arcát Heechul is, bevágta a szokásos arckifejezést, amely miatt a többiek rendszerint kinevették, Leeteuk viszont minden alakalommal belepirult.

Most sem történt ez másképp, a leader abbahagyta a rágást, és érezte, ahogy elönti a forróság. Heechul arcán elégedettség rajzolódott ki, lenézett a tányérjára, és úgy tett, mint aki képtelen a szájáig eljuttatni egy húsdarabot, mert az folyamatosan kiesik a pálcikái közül, ahogy az ajkai felé közelít vele.

Ahogy várta, ezzel sikeresen magára vonta Hangeng figyelmét. Gyorsan bekapta a falatot, majd a fiúra pillantott:

-  Nincs kedved velünk aludni a dormban? Tudod, a régi szép idők emlékére - mondta ki ezt olyan hangsúllyal, ahogy a barátját hívja meg magához az ember, de a szemei egész más üzenetet közöltek Hangenggel.

A fiú jól ismerte ezt a tekintetet, ezzel bolondította őt magába Heechul annak idején. Egy pillanat alatt lepörgött szemei előtt az az idő, amit együtt töltöttek, ahogy Heechul a kezdetektől óvta és támogatta őt, és ahogy olyan magasságokba emelte, mint senki más.

Jól tudta, hogy már soha sem lesz semmi olyan, mint azelőtt, kivéve azt, hogy most is képtelen ellenállni azoknak a csodálatosan szép, majdnem fekete szemeknek, amelyek a legártatlanabbul néznek rá, miközben a legmocskosabb dolgokra csábítják.

- Menjünk! - vágta rá, és lehúzott egy pohár makgeollit. Leeteukkel ellentétben, rá nem igazán hatott az ital ilyen kis mennyiségben, de mindig bátrabbnak érezte magát tőle.

Leeteuk mintha nem vette volna észre, ami a két fiú között folyik, vagy csak nem akarta észrevenni. Talán az a kevés alkohol el is altatta azt a bizonyos zöld manót a fejében, aki immár csak monoton horkolásra volt képes, zavaró gondolatok sugdosására nem.

-  Azt hiszem, mennünk kéne - borult Heechul nyakába, aki védőn karolta át a hátát.

-  Miért iszol, édes, ha nem bírod? - simította végig az arcát.

-  Semmi bajom, csak egy kicsit szédültem meg – mosolygott rá Leeteuk.

-  Akkor menjünk - intett az asszonykának Heechul, hogy fizetni szeretne.

Ezután hívott egy taxit, felálltak az asztaltól, és elindultak kifelé. Bár Leeteuknek kissé kavargott a feje, nem okozott volna neki gondot, hogy egyenesen járjon. Szívesen hagyta viszont, hogy szerelme átkarolja őt, amíg kiérnek az utcára, ahol már az éjszaka sötétkékje honolt, amelyet csak a köztéri lámpák világítottak meg.  Így aztán, a fiúk nem is aggódtak már azon, hogy valaki megismeri őket, álcához való kellékeiket Heechul elsüllyesztette piros hátizsákjába.

A taxi nemsokára begurult a kis étterem mellé, és dormhoz szállította a fiúkat. A bejárathoz érve Heechul kinyitotta a zárat.

...Ézemi...



2. rész