Azt mondják, ha igazán szeretünk valakit, el tudjuk engedni. Az a személy viszont, aki élete szerelmét engedi el, szíve rejtett zugában mindig is magában fogja hordozni a másikat.
Vajon mi történik, ha ez a két ember újra találkozik, egyikük viszont még mindig túl laza erkölcsű ahhoz, hogy megelégedjen egyetlen partnerrel?
Megjegyzés: Ez a fici befejezett, két részes. A második részre a lap alján tudtok ugrani.
Megjegyzés: Ez a fici befejezett, két részes. A második részre a lap alján tudtok ugrani.
Műfaj: minifiction, romantikus
Figyelmeztetés: 12+ és yaoi
A leader hirtelen összerezzent, de a
következő pillanatban szorosabbra fonta oldalán Heechul karjait.
- Kértelek
már, hogy ne csinálj ilyet többet, megrémít, ha hirtelen hozzám ér valaki -
búgta szerelme fülébe, majd behunyta a szemeit. Heechul, mint aki meg sem
hallotta az iménti mondatot, úgy szólt kedveséhez:
- Ő
csak egy barát, nem kell kiöltözni, édes. Nézd csak, szerintem vedd fel ezt a
fekete inget - emelt le egy vállfát a tartó rúdról, miután kiszabadította jobb
kezét Leeteuk ölelő karjai közül -, és ezt a világoskék farmert - húzta ki az
összehajtogatott ruhakupacból precízen az említett ruhadarabot, amint bal kezét
is szabaddá tette.
Párja megfordult, előbb az ingre
pillantott, majd a nadrágra, végül pedig Heechul ajkain pihent meg a tekintete.
A fiú persze azonnal észrevette ezt, a szokásos vigyor rajzolódott ki arcán,
magához húzta Leeteuköt, és szenvedélyesen megcsókolta. Ezzel egy pillanat
alatt felkorbácsolta szerelme vágyait, aki azt kívánta, bárcsak az a repülőgép
késne egy órát, vagy legalább egy felet.
Abban a pillanatban viszont, ahogy
Heechul eltávolodott tőle, tekintete a faliórára tévedt, és akaratlanul is
kicsúsztak száján a szavak:
- Sietnünk
kell, fél óra múlva leszáll a gép. - Ajkaiba harapott, miután kimondta ezt, de
nem tehetett róla. Ilyen őszinte ember volt, képtelen megvezetni másokat.
- Ah,
akkor azt hiszem, nekem is öltöznöm kell. Máris jövök, ezt pedig folytatjuk,
amint hazaértünk, rendben? - vetett rá cinkos pillantást Heechul.
- Jól
van - felelte amaz kissé csalódottan, és egy utolsó lágy csókot lehelt szerelme
ajkaira, majd elengedte őt.
Heechul besétált a szobába, szándékosan
résnyire nyitva felejtve az ajtót. Kinyitotta szekrényének ajtaját,
végigzongorázott ujjaival a vállfák között, majd hirtelen elhatározással
kiemelt egy piros inget, amelynek két vállán virágminta díszelgett. Fogta, és a
válla felett hátradobta az ágyára, amely sikeresen betakarta a rózsaszín
takarón összegömbölyödött Heebumot, aki morcosan nyújtotta ki egyik elülső
lábát, de nem mászott ki a ruhadarab alól.
Közben gazdája eldöntötte, hogy egy
fekete, farmerhatású nadrágot fog felvenni, és odasétált vele az ágyhoz.
- Ne
haragudj, haver – kezdte el gyengéden lökdösni Heebumot, ezzel újra
felébresztve a macskát, ahogy az inget felemelve észrevette őt.
Lekapta magáról a pólót, amelyet egy
széles mosoly kíséretében ráterített cicájára, majd a nadrágtól is gyorsan
megszabadult. Felpattant az ágyról, jobb lábára nehézkedve kifelé kémlelt, de a
szegényes látványtól lebiggyedtek az ajkai. Sóhajtott egyet, felvette a
nadrágot, majd csakhamar az inget is magára kapta.
Épp az utolsó gombbal volt elfoglalva,
mikor meghallotta a leader ajtajának csapódását, és sietős lépteit, amelyek
egyre hangosabbá váltak. Leeteuk hangtalanul tárta ki az ajtót, ahogy belépett
rajta, és Heechul csalódott arcával találta szemben magát, aki látszólag
erőtlenül engedte le karjait, miután az utolsó gombbal is elbánt.
- Későn
jöttél – fonta össze karjait a mellkasa előtt az utóbbi, sértődést színlelve.
- Tudod,
hogy most nem érünk rá ilyenekre – felelt Leeteuk, de a fiú nem mozdult, sőt,
rá sem nézett. - Este
minden kívánságodat teljesítem – súgta a fülébe, mire Heechul arcán egy fél
másodpercre megjelent a szokásos vigyor. Éppen ezt akarta hallani. Lassan emelte
fel a fejét, mint aki még mindig hezitál, hogy kielégítőnek minősítse-e az
ajánlatot.
- Már
alig várom – felelte újra elvigyorodva, majd átnyúlva az ágy másik oldalára,
felemelte piros hátizsákját és telefonját a takaróról. – Jó éjszakát, Heebum! –
szólt hangosan a macskához, aki erre hegyezni kezdte a füleit, amelyek
kilátszottak a fiú rózsaszín pólója alól. - Tényleg mennünk kéne – változott
meg újra Heechul arca, ahogy a telefonja kijelzőjén meglátta, mennyi az idő.
- Jól
van, máris hívom a taxit – szólt Leeteuk, és előkapta a mobilját a farzsebéből.
Néhány perc múlva már az autóban ültek,
útban a reptér felé, baseballsapkával és napszemüveggel álcázva magukat.
- Szerinted
hova kellene vinnünk őt? Hiszen olyan régen találkoztunk már vele – érdeklődött
Leeteuk.
- Meg
akarom lepni.
- Mit
tervezel? Talán a kedvéért mégis elmész egy klubba? – kíváncsiskodott tovább.
- Mit
nem értesz a ’meglepni’ szón, édes? – nézett rá mézesmázosan Heechul.
- De
hát, őt akarod meglepni, nem? - ráncolta a homlokát értetlenül Leeteuk.
- Igen,
és éppen ezért minden erőmmel meg kell akadályoznom, hogy még a kezdet kezdetén
kikotyogj mindent, érted már?
- Az
a szerencséd, hogy ilyen türelmes vagyok – motyogta az orra alatt a másik.
- Hallottam
ám – hajolt egy pillanat alatt az arcába Heechul, ő pedig újfent azon kapta
magát, hogy a fiú ajkait bámulja. – Nem-nem – vigyorgott rá flegmán szerelme,
aki hihetetlenül élvezte, hogy bár az ágyban általában átadta Leeteuknek az
irányítást, minden más helyzetben egy pillanat alatt elérte, amit akart.
- Megérkeztünk
– szakította félbe a taxis a kis közjátékot a két fiú között.
- Ah,
máris? – pirult el Leeteuk, és kotorászni kezdett a zsebeiben. Előhúzta a
pénztárcáját, majd kifizette a férfit, és megkérte, hogy várja meg őket.
Kiszálltak az autóból, majd fejükbe
húzva a baseballsapkát, egy várakozásra alkalmas hely után kutattak. – Ott alig
van egy-két ember, jó lesz – mutatott bal irányba Leeteuk, egy apró kis foltra,
ahol nem tombolt tömeg, így arrafelé indultak.
Ahogy megálltak a kiszemelt helyen,
megszólaltak a hangosbemondók, a szürkülő égbolton megjelentek a kis sárga és
piros fénypontok, majd a repülőgép is előbukkant a homályból. Alakja egyre
hatalmasabbá vált, hangja betöltötte a teret. Végül begördült a leszállópályára,
kerekei csikorogva lassultak le, majd végül megálltak.
A lépcsők úgy gördültek le, akár két
hatalmas, szétnyitott harmonika, majd az emberek özönleni kezdtek az ajtókon
kifelé. Az eddig várakozó tömeg egyként indult a gép felé, mindenki boldogan
ugrott rég nem látott családtagjai, barátai nyakába, ahogy azok leérkeztek a
betonra.
Ahogy Heechul megpillantotta Hangenget, nagyot dobbant a szíve. Mintha a fiú a dormba tért volna vissza
hozzá, mint annak idején, egy-egy hosszabb távollét után.
Leeteuk látta, ahogy szerelme arca
felragyog, és egy pillanatra féltékeny is lett. Jól tudta viszont, hogy minden
rossz tulajdonsága és csapodársága mellett Heechul nagyon szereti őt, és
elhessegette a nemkívánatos gondolatot.
Hangeng arca is boldogságtól sugárzott,
ahogy meglátta Heechult. Arra gondolt, bárcsak ez a gép az időben repítette
volna őt vissza, mert akkor mindent máshogy tenne, és mindketten egy egész más
jelenben élhetnének.
- Olyan
régen láttalak! Jól vagy? – ölelte át Heechul, majd tetőtől talpig végignézte
őt.
- Amint
látod – vágott be egy címlapra illő pózt Hangeng, hogy viccesre vegye a figurát,
de valójában legszívesebben sírva vetette volna a fiú karjaiba magát, hogy
elmondja neki, mennyire hiányzik, és hogy nincs olyan nap, mikor ne jutna
eszébe az együtt töltött idő. – Helló! Igazán jól nézel ki! – ölelte át
Leeteuköt is.
- Egy
leadernek muszáj – igazította meg magán az inget a másik egy diszkrét mosoly
kíséretében, mire egy pillanatra kínos csend támadt.
- Akkor
induljuk! - szökkent kettőjük közé Heechul, átkarolva mindkét fiú vállát, és a
taxi irányába húzta őket.
- Hova
megyünk? – kérdezte Hangeng.
- Meglátod!
– vigyorgott Heechul, mire a másik fejében felrémlett az utolsó eset, amikor ez
a srác így nézett rá. Zavarában nyelt egyet, és inkább Leeteukre nézett.
- Én
se tudom, mit akar – tette fel a kezeit ártatlan arccal Leeteuk.
Ahogy beszálltak az autóba, Heechul megsúgta
a taxisnak a címet, majd leereszkedett az ülésre:
- Mesélj
valamit! Nem is emlékszem már, mióta nem hallottam a hangodat – fordult Hangeng
felé. – Mondjuk, valami vicceset, vagy egy szaftos kis pletykát – húzódott hozzá
közelebb.
- Hmm,
nem is tudom, mit mondhatnék, otthon minden nyugalmas – felelte a másik egyszerűen,
majd elmosolyodott. – Na, jó, talán mégis van valami, bár nem nagy szám.
Emlékeztek még Csengkire?
- Arra
a nagy bögyösre gondolsz, X-lábakkal? – kérdezte Heechul, és kezeivel hadonászva
a levegőben, nyomatékosította is mondandóját.
- Te
sosem változol – csóválta a fejét Hangeng.
- Miééért?
Tényleg az!
- Jól
van, szóval, ő a múlt héten elhagyta a cipőjét a koncert kellős közepén. Tudod,
ilyenkor mi a teendő: tovább táncolni, mintha mi sem történt volna. Szegény
viszont olyan idétlenül mozgott egy lábán magas sarkúval, hogy megsajnáltam.
Gondoltam, ha már így alakult, előnyünkre kovácsolom a helyzetet. Lehajoltam a cipőért,
visszacsúsztattam a lábára, majd azzal a mozdulattal végighúztam rajta a kezem,
és az ajkaihoz hajoltam egy pillanatra.
Persze, a hatás megvolt, a közönség
tombolt, a menedzserem meg is dicsért. Mikor viszont a koncert végén átöltöztem,
visítást hallottam a szomszéd öltözőből. Fogalmam sem volt, mi történhetett,
erre átverekedtem magam a többi lányon, hogy lássak is valamit.
Egy másik lány éppen a hajánál fogva
rángatta Csengkit, és folyamatosan azt mondogatta neki, hogy én az övé vagyok.
Nem tudtam, hogy kinevessem, vagy leordítsam őket, ezért inkább elsétáltam, és
úgy tettem, mint aki semmit se látott.
- Te
aztán népszerű vagy! – csapta össze a tenyerét Leeteuk, a szokásos vékony
hangján nevetve.
- Te
pedig még mindig úgy nevetsz, hogy azt nem lehet röhögés nélkül kibírni –
ragadt át a jókedv Hangengre is.
- És
valójában kié vagy? – kérdezte Heechul, az egyetlen, aki rezzenéstelen arccal
hallgatta végig a történetet.
- Senkié
– felelt egy kis habozás után Hangeng, és arcáról lefagyott a mosoly.
A
tiéd szeretnék lenni újra – futott végig fejében a gondolat, persze ezt nem mondhatta
ki hangosan.
- Ah,
de hát, ez a Fényes Nap! Hát, persze, hiszen itt kezdődött minden! – csapott a
fejére Leeteuk, ahogy elhaladtak az apró étterem mellett, majd pár méter után
meg is álltak.
Ha
tudnád, mi minden más is kezdődött itt… – gondolta magában Hangeng, és
bátortalanul, de Heechulra pillantott, aki úgy nézett vissza rá, mint aki pontosan
tudja, mire gondol.
- Most
én fizetek! – pattant fel az utóbbi, megszakítva a pillanatot, majd mindhárman
kiszálltak az autóból, és a bejárathoz sétáltak.
- Csak
a hölgy után – nyitotta ki Heechulnak az ajtót Hangeng, ahogy annak idején, a
fiú pedig vigyorogva ment bele a játékba.
- Mit szeretnétek enni? – nézett rájuk Leeteuk, miután helyet foglaltak az egyik takaros
fa asztalnál.
Levette a napszemüvegét és a
baseballsapkáját, majd megigazgatta a haját. Heechul is követte a példát, hiszen
ebben a kis külvárosi étteremben sosem kellett attól tartaniuk, hogy a rajongók
megrohanják őket.
- Nem
is kérdés, marhahúst kérünk egy kis makgeollival, a régi idők emlékére – szólt
Heechul, Hangeng pedig lelkesen bólogatott.
- Az
első közös étkezésünk – mosolyodott el Leeteuk is, ahogy felidézte a
pillanatot.
- És
az első közös lerészegedésünk - tette hozzá Hangeng nevetve.
- Csak
a magad nevében beszélj, én nem voltam részeg – húzta ki magát Heechul.
- De
csak azért, mert nem tartottad finomnak az alkoholt – kontrázott rá Hangeng,
mikor egy kedves mosolyú asszony odatipegett az asztalukhoz.
- Üdvözlöm,
ahjumma! – hajtott fejet Heechul, a többiekkel együtt. - Kérünk három adagnyi marhahúst, és három üveg
makgeollit.
Az asszony szintén meghajolt, majd
csendben el is indult a konyha felé.
- Te
tényleg meg tudsz inni egy egész üveggel? – nézett rá kételkedve Hangeng.
- Fejlesztettem
a képességeimet – malmozott az ujjaival Heechul, és egy pillanatra megint úgy
nézett a másikra, hogy a fiú számára egyértelmű legyen, nemcsak az italozási
szokásaira gondol.
Leeteuk összezavarodott a látottaktól.
Nem igazán tudta eldönteni, hogy Heechul csak a szokásos formáját hozza, vagy
közben más tervei is vannak. Ahogy az apró asszonyka kihozta nekik az italokat,
ő azonnal belekortyolt kettőt a makgeolliba, hátha ettől megnyugszik egy
kicsit, de csak azt érte el, hogy egy fél perc múlva szédülni kezdett.
Pár pillanat múlva az étel is
megérkezett az asztalukhoz. – Jó étvágyat mindenkinek! – fogott egyből a
bendője megtöltéséhez Heechul, egy nagy darab húst a pálcikái közé fogva.
- Azt
hiszem, nincs szükséged rá, hogy ilyesmit kívánjak neked – vigyorgott rá
hamiskásan Leeteuk, miután töltött a poharába, és fenékig kiitta azt.
Még mindig abban reménykedett, hogy az
alkohol eltompítja a féltékenységét. Ahogy az ital végiggurult nyelőcsövén,
felmelegítve a belsőjét, valóban kezdett elhalkulni a kis hegyes fülű, kócos hajú, tetőtől
talpig zöld manó az elméjében, aki fájdalmas és emellett felettébb
dühítő dolgokkal tömte a fejét, mióta csak megtudta, hogy Hangeng látogatást
tesz náluk.
- Rád
viszont szükségem van az éjjel, szóval csak óvatosan az itallal – vigyorgott rá
Heechul, arrébb húzva a fiú keze mellől az üveget.
- Így
jó lesz? – tolt egyszerre vagy három darab húst a szájába Leeteuk, leginkább
egy pofazacskóját tömő hörcsögre emlékeztetve a másik két fiút.
- Hiába
próbálkozol, én úgyis cukibb vagyok, ppuing ppuing! – fújta fel az arcát
Heechul is, bevágta a szokásos arckifejezést, amely miatt a többiek rendszerint
kinevették, Leeteuk viszont minden alakalommal belepirult.
Most sem történt ez másképp, a leader
abbahagyta a rágást, és érezte, ahogy elönti a forróság. Heechul arcán
elégedettség rajzolódott ki, lenézett a tányérjára, és úgy tett, mint aki
képtelen a szájáig eljuttatni egy húsdarabot, mert az folyamatosan kiesik a
pálcikái közül, ahogy az ajkai felé közelít vele.
Ahogy várta, ezzel sikeresen magára
vonta Hangeng figyelmét. Gyorsan bekapta a falatot, majd a fiúra pillantott:
- Nincs
kedved velünk aludni a dormban? Tudod, a régi szép idők emlékére - mondta ki ezt
olyan hangsúllyal, ahogy a barátját hívja meg magához az ember, de a szemei
egész más üzenetet közöltek Hangenggel.
A fiú jól ismerte ezt a tekintetet,
ezzel bolondította őt magába Heechul annak idején. Egy pillanat alatt lepörgött
szemei előtt az az idő, amit együtt töltöttek, ahogy Heechul a kezdetektől óvta
és támogatta őt, és ahogy olyan magasságokba emelte, mint senki más.
Jól tudta, hogy már soha sem lesz semmi
olyan, mint azelőtt, kivéve azt, hogy most is képtelen ellenállni azoknak a
csodálatosan szép, majdnem fekete szemeknek, amelyek a legártatlanabbul néznek
rá, miközben a legmocskosabb dolgokra csábítják.
- Menjünk!
- vágta rá, és lehúzott egy pohár makgeollit. Leeteukkel ellentétben, rá nem
igazán hatott az ital ilyen kis mennyiségben, de mindig bátrabbnak érezte magát
tőle.
Leeteuk mintha nem vette volna észre,
ami a két fiú között folyik, vagy csak nem akarta észrevenni. Talán az a kevés
alkohol el is altatta azt a bizonyos zöld manót a fejében, aki immár csak
monoton horkolásra volt képes, zavaró gondolatok sugdosására nem.
- Azt hiszem, mennünk kéne - borult
Heechul nyakába, aki védőn karolta át a hátát.
- Miért
iszol, édes, ha nem bírod? - simította végig az arcát.
- Semmi
bajom, csak egy kicsit szédültem meg – mosolygott rá Leeteuk.
- Akkor
menjünk - intett az asszonykának Heechul, hogy fizetni szeretne.
Ezután hívott egy taxit, felálltak az
asztaltól, és elindultak kifelé. Bár Leeteuknek kissé kavargott a feje, nem okozott
volna neki gondot, hogy egyenesen járjon. Szívesen hagyta viszont, hogy
szerelme átkarolja őt, amíg kiérnek az utcára, ahol már az éjszaka sötétkékje
honolt, amelyet csak a köztéri lámpák világítottak meg. Így aztán, a fiúk nem is aggódtak már azon,
hogy valaki megismeri őket, álcához való kellékeiket Heechul elsüllyesztette
piros hátizsákjába.
A taxi nemsokára begurult a kis étterem
mellé, és dormhoz szállította a fiúkat. A bejárathoz érve Heechul kinyitotta a
zárat.
Hááát ez fantasztikusan jóóó....már előre imádom. Olyan aranyosak együtt a fiúk. És Leeteuk féltékenysége is aranyos. Ez a rész fantasztikusan jó lett.
VálaszTörlésNagyon köszönöm, most mosolyt csaltál az arcomra. ;-)
VálaszTörlésOh jajj... :D Hát itt tuti lesznek dolgok. De ahhhh... Annyira látszik az írásstílusodon, hogy idősebb vagy. Vagyis sokkal megfontoltabban meg bölcsebbel, felnőttesebben írsz, mint például én. :D Ez talán a tapasztalat és más egyebek miatt van, de nekem nagyon tetszik.
VálaszTörlésA mellékelt kis apró poénok nagyon tetszettek, a cicás jelenet is. Meg Heechuk tekintete: mindig mindent elárult, és ez rohadtul tetszett. A megfogalmazáson, meg talán az E/3 háromban való írás miatt volt ilyen az egész. Vagyis az a realista, felnőttes hangulat. Jó, most hülyén hangzik, de én nem tudom jobban megfogalmazni. xD Így jön ki, de remélem, érted, hogy mire gondolok. :D
Én pont nem így írok, sőt... sokkal kiforratlanabb az én stílusom, de én is javulgatok. :D Amúgy mondtad, hogy én bele szoktam élni magam a karakterekbe... Ez is azért van, mert én a ő szemszögükből írok. Úgy sokkal jobban "át tudom élni" az egész helyzetet, ezzel is megadva azt a kis "gyerekes" dolgot, amit általában sugallnak a karaktereim. Ha komolyabb dolgot akarok írni, akkor én is tényszerűbben fogalmazok és író szemszögéből írok. :D Na, mindegy is, térjünk vissza az írásra.
Heechul karaktere nagyon bejövős, és már most gondolkodom azon, hogyan fogod megoldani ezt az egészet. Most akkor Leeteuk benne lesz a hármasban? Mi a szart talált már ki ez az okos Hee? XD Tuti, hogy lesz itt még valami fordulat, de olvasom is tovább és megtudom.
Kiri
Jáj, hogy tudsz ennyire sokat írni? Istenem, el sem hiszem, hogy ezt megérdemlem. :-)
TörlésIgazából mindig szegényesnek érzem a szókincsemet, neked pedig mégis ennyire tetszik? Hát, boldoggá tettél! :-D Nem tudom, mennyire felnőttes, igyekszem a maximumot nyújtani.
E/1-ben is lehet szerintem realista stílusban írni, inkább a témától és a műfajtól, na, meg persze a főszereplő személyiségétől függ a dolog.
Ne becsüld le magad, az nem hátrány, ha nem véresen komolyak.az írásaid,.azt viszont állítom, hogy a beleélést/ beleérzést tekimtve van mit tanulnom tőled. :-)
Háát... Nem lesz hétköznapi. :-D
Mégegyszer nagyon köszi.ezt a hosszú véleményt! :-)