Megjegyzés: A történet
Kibum szemszögéből íródik, és a kép volt az egyik ihletője, habár kissé
elkanyarodtam tőle.
Erről az írásról tudni kell, hogy
pontosan 365 szóból áll, és tulajdonképpen egy írói próbaként született, melyet
Choi Xiumarutól kaptam: A történet kiindulópontja,
központi szókapcsolata a csend hangja kellett, hogy legyen.
Műfaj: drabble
(most tágabb értelemben: ez az írás 365 szavas), szürreális, melankolikus
Figyelmeztetés: kábítószer-használat; 12+; yaoi
Csendessé és
hangtalanná fakul lassan minden zaj körülöttem, amint a puha illatú lágyság tüdőmbe
ér.
Elborít és körülölel.
Megnyugtat.
Taemin mindjárt visszajön…
De miért is indult el? – Karórám sík számlapján megállíthatatlanul, kerge
vágtában pörögnek a mutatók.
Újra és újra magamba
szívom a vöröslő parázs édesen lazító, ízes füstjét, s a park zöldellő gyepe
lilává válik, ahogy az ég gyengéden lehajol, hogy rácsepegtesse kékségét. Csak
engem hagy érintetlenül, s a repedezett, pirosra mázolt padot, melynek keskeny
támlája felett lebegek.
De hiába, minden hiába… A te képed lüktet az elsárguló égbolton,
hallom az illatod, s látom a csendet; mindent, ami tegnap este történt.
Érzem
vállaid nedves hűvösségét, melyekre óvatosan, szinte észrevétlenül csúsztattam
a kezem. Jól tudtam, hogy nyomban hátra fogsz rám pillantani, így gyáván
menekítettem tekintetem a tied elől. Játszottam a vidámságot, hogy az előadás
harsány humorossága könnyed mosollyal ékesíti halovány arcom – s te játszottad,
hogy hiszel ennek a tökéletlenül hamis képnek, amit nekik mutattam.
A
színpadon nem szűnt a zsivajgás, sem köztünk a csend; a mélyben nyüzsgő, áradó,
a felszínen ajkaink sarkába olvadó kimondatlanság.
Némán
hallgatott a csend, arra várva, hogy talán visszaadod a hangját, melyet oly
mélyre vermeltél, csak hogy vörösen villódzó, hangos szavak nélkül, zavartalanul
ragyoghass. – Ám ugyanolyan szótlan maradtál azon az estén is, mint mindegyiken…
- Kibum… már megint… ?
Add azt ide! – tolul világomba Taemin pirospozsgás arca, s vaníliaillatú,
színjátszó inge, mely korábban még fehér volt. Nem is kérdez, csak szenvtelenül
kirántja ujjaim közül az összesodort kis mennyországot, s a lila gyep köpködve
nyeli azt el, miután az izgága fűszálak közé veti.
Mosoly kúszik számra,
miközben figyelem őket; annyira szép, szinte földöntúli, ahogy az ibolyaszín
szőnyeg suhogva, majd recsegve szakad apró darabokra alattam. Felkúszik a
padra, körbefog és kóstolgat; bőrömet ízlelgeti, ahogy lábszáramra tekergőzik.
- Gyere! – közeledik felém
újra a szivárványszín lepel, s lapockáim alatt átnyúlva igyekszik belém
kapaszkodni és felhúzni.
Nem bír el, pedig olyan
könnyű vagyok.
A lila fűkígyó a
derekamon is felszalad. Nem akar elengedni. Puhán fog, s lassan Taemin karját is
körülöleli. Könnyedén buggyan elő ajkaim közül a súlytalan nevetés, amikor
visszaesem a pad keskeny támlájára.
Még mindig nem látja,
hogy hasztalan próbálkozik. Hisz’ a tiéd
vagyok, s te nem engedsz. Te vagy cseppfolyóssá szelídült létezésem,
vakságom színe, csendem egyetlen hangja…
...Ézemi...
Érdekes hangulatot teremtettél, néha kicsit belezavarodtam, de azt hiszem, ez rendben is van, tetszett :)
VálaszTörlés"könnyed mosollyal ékesíti halovány arcom" - ezt nem múltban akartad írni?
Az első sor után vers is lehetett volna :)
Igen, ez a történet most ilyen kibogozós játék lett, de örülök, hogy élvezhetőnek találtad. ;)
TörlésNem-nem, a mondat eleje már múlt, ezért így passzol a dolog.
Érdekes... nem is jutott eszembe hasonló, de tényleg. :)
Köszönöm, hogy olvastad, és írtál. *-*
Reggel hullafáradtan is az az első dolgom, hogy benyomom a telefonomon a wifit, és egyből kiadta, hogy tettél ki valamit. Nem foglalkozva semmivel, nekiálltam olvasni.
VálaszTörlésNagyon tetszett, komolyan mondom mint az eddigiek. Szerencsére most nem halt meg senki, de így is átadta a szomorkás hangulatát, mégsem vette el a kezdeti jókedvem, hogy írtál. Egyetértek az előttem szólóval, tényleg lehetne vers is.
Örülök, hogy megint ilyen kis csodát olvashattam tőled, még sok ilyent. <3
Még mindig képes vagy meglepni és mosolyt csalni az arcomra a gyors és kedves kommenteddel. <3
VálaszTörlésIgazából nem is szomorúnak akartam ezt az irományt, sokkal inkább az érzés mélységét szerettem volna érzékeltetni benne, így emiatt is jó tudni, hogy nem kedvetlenítettelek el vele. :-)
Köszönöm, hogy most is itt voltál, és igyekezni fogok a továbbiakban is. :-)
Még soha életemben nem olvastam ilyen gyönyörűen és művészien megfogalmazott füvezést. Most töredelmesen (vagy ez rossz szó rá) bevallom, én magam még rendes cigin kívül nem próbáltam mást, így nem tudom, milyen érzés lehet, ha valaki beszív, de valahogy elhitetted velem, hogy ismerem az érzést. Gondolom, minden tudatmódosító szer - így az alkohol, fű, egy erősebb slukk a rendes cigiből - mellékhatása az érzelmek felerősödése, és itt olyan gyönyörű volt minden érzelem. A múltkori Taemines ficnél is írtam, hogy kissé mintha meglesném a szereplőket, olyanok az írásaid. Ezt jó értelemben írtam. Persze, a valóságban nem tartom szép dolognak a kíváncsiskodást, bár ez az ember sajátos jellemzője, inkább csak akkor kell beavatkozni mások életébe, ha azok kérik, vagy látod rajtuk, a szemükben a kimondatlan kérést megcsillanni. Ettől függetlenül mégis lenyűgöz, hogy te, az összes írásod ezt érezteti velem, mintha belesnék valaki életébe. Mintha meglesném egy füvező fiatal valódi érzéseit, és nem csak egy drogost, egy lezüllött, elkallódott, fura kölyköt látnék, akit én magam nem tudok megérteni, mert nem füvezek és nem is tartom helyesnek, hogy ő füvezik. Nem, valahogy nálad minden értelmet nyer, mindennek van oka, ha nem is materialista értelemben, hanem inkább az érzelmek viszonylatában. És tudod, miért érzem ezt? Mert a te írásaid nem csupán fikciók, nem kitalált kis irományok, amiket máshol olvasni, és amelyeket elolvasva esetleg jót mosolygok, vagy elhullajtok pár könnycseppet az érzékenységemnek és empátiámnak köszönhetően. A te történeteid - és nem csak a szereplőid - élnek... Valóságosak, nem kitaláltak, hanem tényleg léteznek, tényleg megtörténtek valahol valakivel (és nem csak a párhuzamra értem, ami egy valahol épp drogozó fiatalra utal). Olyan, mintha a te világod külön létezne, egy párhuzamos univerzum, ahová az írásaid által tudnánk betekinteni, és ott találkozni a szereplőkkel. És éppen emiatt volt enyhe bűntudatom múltkor, mert Taemin és az ő esete akkor és ott tényleg megtörtént. Te nem csak írsz, te világot teremtesz, vagy inkább fogalmazok úgy, hogy egy még nem létező, de már teljes, felépített és élni kívánkozó világnak segítesz megszületni. És ez valami elképesztően nagy csoda. Tudom, hogy már meg sem lepődsz a zagyválásomon... :P De ehhez nagyban hozzájárult, hogy az olvasás közben a Clannad anime főcímdalát hallgattam. Tudom, hogy nem vagy anime fan, de ennek a története valami elképesztő és csak ajánlani tudom, mert ebben is felmerül a párhuzamos világ gondolata. Ha nem viszolyogsz nagyon az animéktől és épp kedved van egybe belekezdeni, ezt ajánlom. Hiszem, hogy tetszene, már ha a gondolkodásmódodból és stílusodból indulok ki.
VálaszTörlésKöszönöm, hogy ennek a világnak a részese lehetek. Elképesztően szépen fejeztél ki mindent, különösen tetszett a szinesztézia (?) használata az elején: "hallom az illatod, s látom a csendet". Minden egyes mondatod csodálatos és valahogy fáj. Nem tudom, hogy saját gyengeségem miatt, vagy a te lelki nagyságod következtében, de általában így érzek, amikor kedvenc verseimet olvasom és a költő ilyen megmagyarázhatatlanul különöset, mégis varázslatosat ír. Hálás vagyok minden sorért... <3
Atyaég... *-* Pár napig nem jövök fel ide, erre egy ilyen csoda vár. Még hogy nem lepődök meg a zagyválásodon... Keresem a szavakat, de nem igazán találom ahhoz, hogy méltóképp reagáljak arra, hogy ennyi kincset szórtál a lábaim elé.
TörlésIgazából én sem próbáltam ki a füvet, csak igyekeztem elképzelni, vajon milyen is lehet, ha valami nagyon furcsát lát az ember, de túl nyugodt ahhoz, hogy ez kicsit is zavarja.
Nem tudom, említettem-e már, de mindig azzal okozod nekem a legnagyobb örömet, hogy mindig ennyire átérzed, amit szerettem volna átadni, és élőnek hatnak számodra a szereplőim és a "világom". Sőt, tulajdonképpen te kerekíted egész univerzummá az én kis töredékeimet; fantasztikus, ahogyan egész rendszerbe helyezed őket. :)
A párhuzamos világ érdekes és elgondolkodtató téma, és bár nem vagyok rajongó, az animével szemben sincsenek ellenérzéseim. Az egyetlen dolog, ami megakadályoz abban, hogy ilyesmit nézzek, az az időhiány.
Igen, az ott szinesztézia volt, és annak is hihetetlenül örülök, hogy érthetőnek és szépnek találtad az egészet, mert én féltem, hogy zagyvaságnak fog tűnni az olvasók szemében.
Tudom, melyik érzésre gondolsz, mert velem is ugyanígy van, mikor a te soraidat olvasom. *-*
Hú, nem is tudom, mit írhatnék így a végén. Nem hinném, hogy tudnák olyat, amivel ezt a csodaszépet meghálálhatom. Köszönöm szépen, hogy itt hagytál nekem a lelkedből egy darabot. <3