2016. július 17., vasárnap

Másnap reggeli édesség (Bloo, Nafla)


Megjegyzés: Ez a történet Bloo szemszögéből íródott, és kereken hétszáz szóból áll.
Műfaj: drabble (ez esetben 700 szó), slice of life, melankolikus, crack
Figyelmeztetés: nincs


A vasárnap reggel első sugarai apró tűkként szurkálják a gyűrött bőrt arcomon. Ujjaimat szaggatott mozdulatokkal tolom előre a porral recézett, valamikor fehér műanyag asztalon, ami újra megrázkódik, ahogy valaki leül mellé, s a szék lába úgy csikordul a terasz halványszürke aszfaltján, mintha csak egy dörzspapír karistolná végig hallójáratomat.
Némán húzom szűkebbre szemeimet; a húspogácsa gőzei fájó forrósággal lehelik be arcom és homlokom, akárha egyenesen az agyamig kúsznának. Keserűt nyelve fordítom el tekintetem a precízen egyformára nyesett hasábburgonyáról, s az elém táruló tátott szájú, szezámdíszeivel fölényeskedő zsemle mintha épp engem készülne elnyelni, hogy azután valaki a fogaival nyűjön apró darabokra.
Talán az is kíméletesebb lenne ennél a fejfájásnál…
- Csősztök! – slattyog ki kunkori mosolyával a fáradtzöld teraszajtón piros papucsában Nick, kis híján átesve a küszöbön. És ma is a bézs pólóját vette fel… Frissen tömény parfümillata eltalál, szinte kiszárítja szemeimet. Muszáj pislognom, míg tőlem balra levágja magát az egyik szabadon fehérlő székre, persze, a lehető legzajosabban. – Kösz. A jövő hétvégét én fizetem, rendben? – pillant az asztal szemközti oldalán a telefonját nyomkodó Loopyra óvatosan apró gesztenyeszemeivel, mintha csak az engedélyére várna, ám mohó ujjai már a fűszeresen illatozó kartondobozkát tapogatják, s nyelve hegye árulkodó zabolátlansággal fényesíti vaskos alsó ajkát. Már alig várja, hogy gyomrába tömje a hamburgerét.
Az idősebb lehunyt pillákkal mosolyog, közben biccentve egyet némán, nyugodtan, beleegyezőn. Még a tar fejéről visszatükröződő sugarak is álnok erővel hatolnak szemeimbe.
Nick pedig mostanában folyton ebben a seszínű pólóban császkál, mintha csak ráolvasztották volna. Nem is bézs, ez világosabb. Sokkal inkább vaníliaszínű.
- Hyunwoong, te tényleg nagyon készen vagy. Nem is eszel? – lök vállon szokásához híven, én pedig egyszerűen hagyom. Nincs erőm tettét viszonozni; egy ösztönös vigyor csalja elő eddig bújtatott fogsoromat, ahogy apró, huncutul kerekded szemeibe tekintek.
- Majd később eszem… valamikor. A tiéd lehet, ha kell – préseli ki számon a szavakat valami eldugott erő, míg egy hang egészen más színekről kántál:
Akár a vaníliaturmix, melybe egy csipetnyi édesen meleg illatú fahéjat hintenek...
- Nagyon punnyadtak vagytok ma reggel, srácok – lökődik felém újabb mondanivalója, míg egy apró darabka salátát lefelé húz a gravitáció, mely keskeny szájából szökött meg. Tele szájjal beszél, persze, mint mindig, mialatt húsos fülcimpái le-fel járnak, orrlyukai pedig egészen kitágulva szippantják be az ízes műanyagillatot.
- Nekem mindjárt mennem kell, kilenckor nyit a Gucci – torlaszolja el tenyerével egy ásítás útját Loopy, miután csillogó aranyórájára pillantott, mely különös kontrasztot alkot hűvösen kék pólójával. Óvatosan feltolja fehér baseballsapkáját tojásdad kobakjára, melyen fekete tarlóként virít kétnapos haja, de a telefonja még mindig hűségesen ragaszkodni látszik jobb tenyeréhez.
- Ó, ezt még meg kell néznetek! Ez az arc nagyon királyul nyomja – vet ráncokat a fahéjas vaníliaréteg, míg Nick igyekszik előhalászni mobilját fekete halásznadrágja szűk zsebéből. – Na, itt van - nyom párat tompa hüvelykujjával a kijelzőn, majd az asztal közepére tolja a sápadt metálszín tokba rejtett készüléket. Fűszeres lehelete arcomba csapódik, ahogy székével közelebb húzódik az asztalhoz.
Valami különös indiai vagy talán arab zene elemei kígyóznak fülembe, az alap mégis friss és lendületes. A klip háttere kezdetben sejtelmesen sötét, majd lassan egyre világosabbá válik, a férfi előadása pedig természetesnek hat, miközben egyfajta tiszteletet ébreszt karakteresen mély hangja és magabiztos kiállása, mégis mindvégig könnyed és laza az összhatás.
Nem csak lazának mutatkozik, mint Hyunwoo, és nem is radírozza le a komolyságot folyton előbukkanó mosolyával, ahogy én szoktam. Nick tehát ilyen szeretne lenni…
- Ez az elem érdekes, olyan… régiesnek tűnik, de a csávó flow-jával együtt nagyon egyedi – emeli fel a mutatóujját Loopy egy szokatlan visszatérő hangsornál, engem viszont valamiért egyáltalán nem köt le a zene. Zsibbadt elmém képtelen részeire bontva elemezni, sokkal egyszerűbb a hamburgerét faló Nicket bámulni, akinek feketére festett tincsei rozsdavörösen izzanak a korai fényben, és még mindig ugyanúgy állnak vigyázzban, a választék mentén kétfelé, mint tegnap este.
Pont olyanok, mint az ananász üstökén kinőtt kemény kis levelek. Hisz’ Nick feje egészében is szakasztott olyan, mint egy ananász. Fahéjas vanília és érett ananász, hmm… - Érzem, ahogy pillanatok alatt összegyűlik a nyál a számban a gondolatra, így lenyelem az édes képzelgést, majd lassú mozdulatokkal felemelkedem az asztal mellől.
- Szerinted milyen? – Ihletőm szinte számon kér, amiért még nem nyilvánítottam véleményt.
- Friss és jó. Tetszik. – Mosolyom kristálycukrával igyekszem azt a hamis bizonyságot hinteni szemeibe, hogy mindvégig figyelemmel követtem a zenét.
- Hova mész? – néz fel rám hirtelen érdeklődéssel.
- Csak a sarokig. Veszek egy ananászos shake-et…


...Ézemi...

4 megjegyzés:

  1. Nabazmeg Ézemi, te nem vagy normális XDDDDDDDDDDDDD Hogy a faszba jutott ez az állatság neked eszedbe :D :D :D Naaagyon tipikus volt! XD Mármint nagyon tipikus volt a karaktereket nézve, akiket jobbára totál meg lehetett ismerni a hülyeségeikről meg egyes külső jegyeikről :D Ugyebár pici szemű, piros papucsos Nick meg a Meki, kopasz Loopy meg a Gucci és a mobiltelefonja... :D Viszont valahogy Daniel üreske volt nekem, ő annyira nem jött át, pedig pont az ő szemszögéből volt a történet. ^^" Az viszont hogy "mosolyom kristálycukra", az tetszett, mert ugye már beszéltük sokszor hogy Daniel egy cukros sütemény, és a mosolya is nagyon cukros egyébként is XD
    A leírásokkal nagyon hangulatossá és elképzelhetővé tetted a történetet, aprólékosak, de mégsem sok belőlük, pl teljesen átjött hogy Nick mennyire torkos és mohó, Loopy lazasága is nyilvánvaló volt. A hambit nagyon étvágygerjesztőre írtad le amúgy, életemben nem láttam még igazi hamburgert ami ennyire guszta lett volna XDDDDDDDDDDDDD Magát a történet lényegét nagyon ügyesen építetted bele a leírásokba (mármint Nick olyan mint egy fahéjas vaníliás shake, meg mint egy ananász, bár tudod, hogy nekem Naflának már csak diófeje van XDDDDDDDD), és nagyon jópofa ötlet volt ez a kis laza, punnyadozós slice of life-ba beépített álmodozás-kívánás, tényleg való élet szaga volt, az embernek vannak olykor ehhez hasonló fura képzettársításai... :D Az utolsó mondat amúgy nagyot ütött! XD Nagyon jót vihogtam rajta, szellemes volt és erre tényleg nem számítana az ember. :D
    Mindent összevetve nagyon tetszett! :) Szellemes volt, jópofa, a karakterek megismerhetőek és aranyosak, a leírásaid pont illettek oda ahova kellettek és jól fűszerezték és alakították a sztorit, tényleg igazi jó kis humoros slice of life oneshot lett ez. Ami viszont nem tetszett, az amit már említettem. Tény, hogy nem igazán lehet nagyon jellemes karaktereket alkotni egy 700 szavas oneshotban, de Daniel valahogy nekem mégis feltűnően semmilyenke volt főleg Nick mellett, aki egyértelműen a legjobban kidolgozott karakter a történetben. Mindazonáltal ez nem érzem úgy, hogy nagyon sokat rontana a történet értékén, nekem nagyon tetszett. :)
    Ja és igen... a zenét, amit Nick mutogatott, ismerem, vagy te találtad ki, vagy...? XDD
    Na, befejezem a szófosást, köszönöm, hogy olvashattam. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, ő... most mondjam azt, hogy köszönd az ilyesmiket az instagramnak? :D De viccet félretéve, a képeiket, kis videóikat nézegetve annyira el tudtam képzelni egy ilyen kis reggelt.
      Igazad van, Daniel valóban nem lett felismerhető, mert semmi rá jellemző egyediséget nem kapott tőlem a cukros mosolyán kívül (<3), ami csak azért zavar, mert írás közben a fejemben volt, hogy belökök valamit róla, végül mégis elmaradt valahogy.
      A hamburger meg... meglepődtem azon, hogy megkívántad a leírásom alapján, pedig Daniel elég ellenszenvesnek találta , vagyis inkább a gyomra és a sajgó feje. És annyira örülök, hogy tetszettek neked a karakterek, és hogy ilyen jót szórakoztál rajta, mert tudod, hogy ezeket illetően még erősen gyakorlófázisban vagyok.;)
      A zenét pedig csak kitaláltam, igen. :)
      És imádom a szófosásaidat... azt pedig még jobban, hogy van türelmed elolvasni, amit írok. :) Köszönöm, hogy itt voltál. <3

      Törlés
  2. Szia!^^

    Tényleg pár perce olvastam, és engem teljesen magával ragadott.
    Ahogy egy kemény éjszaka utáni mellékhatások övezik a történetet, az nagyon jól lett leírva; hogy mennyire arra koncentrál, mi a nyűgje és mi zavarja, a hangok, a szagok, a fények.
    A fiúkról az a néhány kis jellemző nem tolakodóan van jelen, csak egyszerű tényként szerepel, hiszen olyan természetesen illik bele. Ahogy Loopy a telefonjába bújva ül, ahogy Nick csak a hasára gondolva érkezik közéjük.
    Bevallom elolvastam Nárcisz véleményét is, de én nem éreztem Daniel karakterét üresnek. Nekem sokkal inkább olyan érzésem volt, hogy nincs még teljesen tudatában annak, hogy mi zajlik körülötte. A fejfájás és a tegnapból adódó valószínűleg durva másnaposság elnyomja, hogy lássunk belőle valami rá jellemzőt, de talán ez is egy tökéletes jellemzője lehetne neki XD
    Egyértelműen Nick volt a legérdekesebb, legrészletesebb, legbőbeszédűbb is, de ennek így kell lennie, hiszen ő az, aki alakítja a gondolatai egy részét Danielnek.
    Ahogy Nickre vonatkozó apró részletek végül kirajzolódtak egy olyan dolog után, amit valóban megkíván, nekem nagyon tetszett. Míg Johanna szakadt, addig én olvadtam az utolsó sorokon XD
    Nekem tényleg tetszett, hogy olyan hétköznapi és könnyed lett, amit tényleg el lehet képzelni róluk, vagy akár bárkiről.

    Anett :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Ismételten bocsánat, hogy csak most válaszolok, pedig minden mondatod kedves a szívemnek. :)
      Most, hogy mondod, szegény Danielnek már lassan tényleg jellemzője lesz ez a másnapos kábultság, de azért lehetne még mit csiszolgatni az ő bemutatásán, úgy érzem. :)
      Őszintén szólva Nicktől valóban el lehet olvadni; nem hiába jellemeztem őt úgy, ahogy. ;) (Utólag nagyon jót mulatok sokszor azon, mennyire megmutatják a soraim, hogy oda vagyok valakiért. :D)
      Köszönöm, hogy itt voltál. <3 <3

      Törlés