A hópelyhek tánca (Heechul) 2. Ő az

Megjegyzés: Ismét betettem egy zenét a sorok közé, amely szerintem illik a hangulathoz. Az előadó valóban Heechul egyik kedvence. 

Ahogy kinyitotta az ajtót, csodás látvány tárult a szeme elé. Odakint ugyanis nagy pelyhekben hullani kezdett a hó. Lassan betakarta az utakat, az épületeket, fátyolos réteggel borítva be őket. Heechul nem igazán kedvelte a hóesést, mert eláztatta a haját, a cipőjét, és néha a nadrágja szárát is, ő pedig nagyon nem szerette, ha vizes lett, és nem tudott megtörölközni.

Most azonban áhítattal figyelte, ahogy a hópelyheket sodorja a szél a levegőben. Így állt néhány percig, az ég felé tekintve, míg a megérkező taxis dudálása meg nem zavarta őt. Ijedtében összerezzent, majd sietve indult a kocsi felé.

Beszállva közölte a címet, majd az ablakra tapadt. Lehúzta azt, így a hópelyhek beszálltak az autóba, és legtöbbjük a fiú vörös haján, és arcán állt meg. A taxisnak nagyon nem volt ínyére a dolog, ezért csendben elhúzta a száját, amit Heechul is észrevett a visszapillantó tükrében, de nem igazán törődött vele.

A rádióban közben megszólalt egy lassú és szomorú zene,  a fiú egyik kedvenc száma. Heechul még mindig elámulva figyelte a hóesést, miközben résnyire nyitotta ajkait, és halkan elkezdte énekelni a dalt.

Még véget sem ért a zene, amikor a taxis olyan hirtelen fékezett le, hogy a fiúnak meg kellett kapaszkodnia az előtte levő ülés támlájában, hogy ne fejelje le azt.

- Tízezer Won lesz - dörmögte az ötvenes, pocakos, mogorva alak.

- Máris adom - felelte Heechul, és előrenyújtotta neki az összeget, mire az kikapta a pénzt a kezéből, és már idegesen dobolt ujjaival a kormányon.

Heechul gyorsan feltette a napszemüvegét, és fejére húzta a kapucniját. Kiszállt az autóból, majd körbetekintett. Mindenhol ezernyi hópehely cikázott körülötte. Egészen aprók, mint egy gombostűfej, és olyan nagyok is, akár egy pénzérme. Repkedtek a levegőben, néha összeütköztek, és egybeolvadtak, de végül mind engedtek a gravitációnak, és földet értek.

Az ég felé fordította tenyerét, és ahogy ráhullott egy kósza hópehely, érdeklődve figyelte, ahogy az lassan olvadni kezd a keze melegétől. Így indult el lassan a kávézó bejárata felé. A következő pillanatban azonban majdnem a földön találta magát.

Egy sikítást hallott, majd érezte, ahogy egy másik test az övéhez csapódik. Meg tudta tartani az egyensúlyát, így nem esett el, de a lendülettől lehullott róla a napszemüveg a földre, és a kapucnija is hátracsúszott, felfedve arcvonásait.

Arra eszmélt, hogy még mindig a lány két alkarját szorongatja, amelyeknél fogva megtartotta őt, hogy ne essenek el. Gyorsan elengedte hát, és zavartan tekintett rá, aki szürke, bársonyos anyagú melegítőt viselt, hosszú, szőkésbarna haja kontyba volt tekerve, homlokát pedig végig eltakarta széles frufruja.

Heechul a látványtól meg sem tudott szólalni, csak megkövülten nézett a lány nagy, sötétbarna szemeibe.

- Bocsánatot kérek, nagyon sajnálom! - hajlongott előtte az utóbbi, és lehajolt, hogy felvegye a földről a fiú napszemüvegét.

- Várj, majd én - nyögte ki nagy nehezen az első értelmes szavakat Heechul, és le akart guggolni, a lány azonban ekkor már felemelkedett, és gondterhelt arccal szemlélte a napszemüveget.

- Tiszta havas lett. - Előkapott egy zsebkendőt a zsebéből, és gondosan megtörölgette, majd mosolyogva nyújtotta azt Heechul felé.

A fiú torkán nem jött ki hang, és mozdulni is képtelen volt. Arckifejezését látva a lány elnevette magát. Csilingelő nevetését hallva Heechul azon gondolkodott, hogy vajon egy angyallal ütközött-e össze, aki ekkor szétnyitotta a szemüveg szárait, és óvatosan felcsúsztatta azt a fiú arcára. Végül búcsúzóul rámosolygott, majd felhúzta a kapucniját, és tovább kocogott.

Heechul még mindig nem tudott megmozdulni.

Ő az a lány, még a nevetése is ugyanolyan - hallotta fejében a saját hangját, majd feleszmélt, és gyorsan megfordult.

Körbetekintett, de a lány már nem volt sehol. Elszaladt egészen az utca sarkáig, de zavarában elfelejtette visszatenni kapucniját a fejére.

- Oppa! Heechul oppa! - sikította két fiatal lányka, és azonnal odaszaladtak hozzá. Szemeivel még mindig az előbbi lányt kutatta, mikor megszólalt az egyik, ránézésre tizenéves rajongó:

- Oppa, kérhetünk egy autogramot? Oppa, hallasz engem?

Heechul érezte, hogy egyre inkább sérti a fülét a hang. Gyorsan felhúzta a kapucniját, hogy lehetőleg többen ne ismerjék fel, majd szó nélkül kivette a lány kezéből az ekkorra előkerült füzetet és tollat, és gyorsan odafirkantotta a nevét.

- Nagyon köszönjük, oppa! - hajoltak meg a lányok ujjongva, majd az egyik a fiúhoz lépett, és átölelte őt, anélkül, hogy bármit is mondott volna.

Heechul is elmosolyodott. Imádta a rajongóit, de voltak pillanatok, mikor nagyon fárasztónak érezte őket. A két lányka fülig érő szájjal folytatta útját, és még többször hátrafordultak, hogy integessenek Heechulnak, aki ugyan látta ezt, de mégsem igazán jutott el a tudatáig.

Csak állt ott, és arra gondolt, hogy milyen sok embernek lehet hálás, akik mellette állnak, és szeretik, ő mégis egyedül érzi magát. Egyedül, magányosan... Mostanában sokat gondolt ezekre a szavakra.

Elég legyen ebből, Yunho már biztos a plafont nézegeti, hogy hol a fenében lehetek – futott át az agyán.

Sarkon fordult, és eredeti úti célja, a kávézó felé indult. Belépett az ajtón, és barátja valóban ott várta őt, a szokásos hátsó asztalnál.

-   Jé, most csak négy percet késtél! – incselkedett vele Yunho, miközben felállt az asztaltól, és üdvözlés gyanánt átölelte őt, megveregetve a vállát.

-  Most az egyszer megvan rá az okom – mosolyodott el Heechul.

-  És mégis, mi? Láttál egy angyalt, és mindenféleképpen el kellett kérned a telefonszámát? – vigyorgott.

- Hát, úgy is mondhatjuk. De nem akarok erről beszélni, mert hülyének fogsz tartani – hajtotta le a fejét, miközben elmosolyodott.

A pincérnő ekkor lépett oda az asztalukhoz:

- Mit hozhatok?

- Én csak egy rövid kávét kérek, cukor nélkül – felelt Yunho gyorsan.

- Hmm, nekem hozzon egy csokis tejet, legyen szíves! – szólt Heechul.

- Máris hozom – hajolt meg a nő, majd távozott.

- Na, szóval ki vele, mi az a hatalmas probléma, amiben csak a nagyszerű Kim Heenim segíthet? – emelte magasra az orrát, majd kipukkant belőle a nevetés.

- Te aztán sose változol - csóválta a fejét Yunho. – Komolyra fordítva a szót, tényleg nagy szükségem van a tanácsodra. Miri elhatározta, hogy Európában akar gyakorlatot szerezni, hogy elismert barista lehessen. Már el is küldte a jelentkezését, anélkül, hogy engem megkérdezett volna. Azt mondta, két év nem nagy idő, és a tanulmányi szünetekben meg fog látogatni, de ezzel valahogy nem nyugtatott meg.
Úgy érzem, ha elengedem, el fogom veszíteni őt, viszont itt sem tarthatom, ha egyszer ez az élete álma. Szerinted mit kéne tennem? – nézett Heechul szemeibe, és eddigi mosolygása helyett komor kifejezés ült arcára.

- Itt az a kérdés, hogy mennyire akarjátok egymást, hogy biztosak vagytok-e a dolgotokban. Ha ő életed nője, te pedig az élete férfija vagy, akkor semmi baj nem történhet. Mióta is vagytok együtt? Két éve? – Yunho bólintott. – Ezalatt adott neked arra okot, hogy ne bízz meg benne? – kérdezte Heechul.

- Nem, dehogy. Tudom, hogy sosem csalna meg. Igazából nem is ettől tartok. Sokkal inkább attól, hogy teljesen meg fog változni az élete, mert belecsöppen abba az új világba, és én nem fogom többé érdekelni. Mi lesz, ha ott akar majd élni? Az az ország a kávékészítés paradicsoma – válaszolt Yunho halkan, miközben a pincérnő óvatosan az asztalukra helyezte az italokat, majd meghajolt, és távozott.

- Ha igazán szeret téged, bevon az életébe, bármilyen fordulatot is vegyen az. Ha megtetszik neki Olaszország, de te nem tudsz odamenni, akkor hazajön hozzád, és olasz hangulatot teremt egy kis kávézóban – mosolyodott el Heechul, miközben belekortyolt a csokis tejébe. – Hmm, ez mennyei! – csukta be a szemeit egy pillanatra, hogy élvezze az édes ízt, majd kinézett az ablakon, és ismét a szállingózó hópelyhekre tévedt a tekintete.

- De romantikus valaki… Félek, hogy az élet nem ilyen egyszerű – felelte Yunho egykedvűen.

- Már hogyne lenne egyszerű! – nézett vissza rá Heechul. - Ha életem nője távol kerül tőlem, mert én az álmaimat kergetem, minden egyes nap csak arra várok, hogy mikor láthatom őt újra. Az álmomat is csak vele tudom elképzelni, mert vele együtt vagyok teljes. Erről szól a szerelem – magyarázta Heechul olyan vehemensen, mintha legalábbis élet-halál kérdéséről lett volna szó. - Bár ez hülye példa, mert ha én végre megtalálnám életem nőjét, nincs az az álom, ami miatt magára hagynám – sóhajtott, majd ismét szívott egy kicsit az édes italból, hogy elhessegesse a következő gondolatát. Valójában sokszor félt attól, hogy talán sosem találja meg ezt a lányt, de erről senkinek nem beszélt.

- Te menthetetlen romantikus vagy – mosolyodott el Yunho, majd belekortyolt a kávéjába, és elhúzta a száját, ahogy megérezte annak keserű ízét -, csak az az egy baj van, hogy ezt kevés szép és okos lány tudja – húzódott újra nevetésre a szája, majd egyszer csak tágra nyíltak a szemei. – Hja, mit is mondtál, milyen angyalt láttál idefelé? Már majdnem elfelejtettem! – vetett sunyi pillantást barátjára.

- Nem is szándékoztam elmondani, mert az lesz a válaszod, hogy nem vagyok százas – hajtotta le a fejét Heechul, és szívószálával az italát kezdte kevergetni zavarában.

- Jól van, nem nevetlek ki, megígérem. Rendben van? – tette a kezét a szívére Yunho, majd kíváncsian figyelt a fiúra.

- Hát, tudod… Szerintem találkoztam Annával idefelé jövet.

- Kivel? – húzta fel a szemöldökét barátja. – Ne, csak azt ne mondd, hogy arról az Annáról beszélsz a Frozenből.

- De az a lány pont ugyanúgy nézett ki, még a nevetése is ugyanolyan volt, mint Annáé. Csak a szeme volt barna, persze, Anna nem koreai. De akkor is, az a szép hosszú, szőkésbarna haj, a szemébe lógó tincsek, az a bájos arc, a tündéri nevetés… Micsoda idióta voltam, hogy hagytam elmenni! – kezdtek el ömleni a szavak Heechulból, miközben szemei előtt megjelent a lány alakja.

- Hogy mi van? Ezt most légy szíves, úgy meséld el, hogy értsem is! – ráncolta a homlokát Yunho, majd újra belekortyolt kávéjába.

- Mikor kiszálltam a taxiból, összeütköztem egy csodaszép lánnyal, azaz, hogy igazából ő jött nekem, még a napszemcsimet is leverte. Pont olyan volt, mint Anna, ezért teljesen leblokkoltam a látványtól, mint egy tizennégy éves, aki most lát először közelről lányt. Mire magamhoz tértem, nem láttam sehol, aztán pedig odajött két rajongó, és végül elvesztettem őt. Szóval láttam egy angyalt, de én, hülye, még a számát se kértem el. Pedig lehet, hogy tetszettem volna neki, mert mosolygott rám – mesélte Heechul, miközben ujjaival a szívószálat simogatta.

- Szerintem inkább kinevetett, hogy milyen balfék vagy – viccelődött Yunho. – Jaj, de nehéz az élet… - sóhajtott. – Ha van barátnőnk, baj van vele, de ha nincs, az is baj.

- Igazad van, erre igyunk! – mosolyodott el Heechul, majd magasra emelte a csészéjét.

- Kávéval és csokis tejjel koccintani… Hát, legyen! – emelte fel ő is a kávés csészéjét mosolyogva. – Igyunk a nőkre, akik sok gondot okoznak, mégsem tudunk nélkülük élni.

- Egészségünkre! – koccantak össze a csészék, majd mindketten megitták a maradék italukat. Még egy kicsit beszélgettek, majd elbúcsúztak, és Heechul a kedvenc gyorséttermük felé vette az irányt.

Mire kilépett a kávézó ajtaján, a havazás már elállt. Az úti célja csak két utcával arrébb volt, de ilyen időben ő mindig taxival közlekedett, hogy véletlenül se ázzon be a cipője.

 Most viszont valamiért nem félt ettől. Karjait kinyújtóztatva tekintett fel a szürke égre, és hunyorogva nézett a napba, amelynek halvány fénye megpróbált átszűrődni két vastag felhő között. Megfordult, homlokába húzta a kapucniját, bevetette magát az emberek közé, és csak élvezte, ahogy a talpa alatt ropog a hó.

Ahogy lefordult a sarkon, épp egy óvoda előtt vezetett az útja. Nézte, ahogy a gyerekek vidáman ugrálnak a friss hóban, hógolyóznak, és próbálják a havat kezükkel összetapasztva hóembert építeni. Látva őket, megállt egy pillanatra, és elmosolyodott.

Először Anna jutott eszébe, aki a mesében nővérét kérlelte, hogy építsenek hóembert. Majd megjelent előtte a lány alakja, akivel összeütközött, éppen egy kisfiú, és egy kislány kezét fogta. A két gyermek, ahogy meglátták Heechult, odaszaladtak hozzá, és átölelték a térdét:

- Aboji*, építsünk hóembert! – néztek rá csillogó szemekkel.

Na, jó, elég lesz mára az álmodozásból – gondolta magában, majd megrázta a fejét, és tovább indult.

Nemsokára odaért a gyorsétteremhez. A telefonja tizenegy óra negyvenkét percet mutatott, ezért úgy gondolta, magának nem vesz semmit, hiszen a dormban úgyis Wookie főztje várja. Kért egy csípős-marhahúsos tacot Donghaenak, majd elindult visszafelé.

Mikor a dormhoz ért, újra rápillantott a telefonjára, és meglepődve vette tudomásul, hogy negyed egy is elmúlt.

Tényleg fél órát gyalogoltam volna? - szólalt meg benne a kérdés, mikor megfordította a kulcsot a zárban.   

- Hja, most takarítottam, te meg összejárkálsz mindent? – rivallt rá Sungmin a nappaliban. – Hogy néz ki a cipőd? – mutatott ujjával Heechul lábbeliére, aki meglepetten hajtotta előre a fejét, hogy ő is lássa, amit a másik.

- Nem láttál még havat? Csak sétáltam egy kicsit – válaszolt mosolyogva.

- Te? Hóban sétálni? – Kim Heechul, te mindig meg tudsz lepni. De ha legközelebb ilyesmihez támad kedved, légy szíves, tedd le a havas cipődet a bejáratnál.

- Igazad van, sajnálom. Mindjárt feltakarítom – szólt Heechul, és rohamléptekkel indult vissza a bejárat felé. Levetette a cipőjét, és találomra felvett egy papucsot az ott levők közül, ami vagy két számmal nagyobb volt, mint a lába. Ezután kihozott a fürdőből egy felmosót, és feltakarította a sáros-havas nyomokat, amelyeket a padlóburkolón hagyott.

Újra besétált a nappaliba, ahol a többiek már a bulgogiból csemegéztek.

- Hol voltál ilyen sokáig? Már ott tartottam, hogy felhívlak, merre jársz – nézett rá szemrehányóan Donghae, aki a kanapén ült.

- Ne haragudj, csak sétáltam idefelé, és eltelt az idő. De nézd, itt van a tacod – vette elő a táskájából Heechul a zacskóba és alufóliába csomagolt kis fehér dobozkát, és a kanapé felé indult vele.

- Ha már ennyit késtél vele, akkor az a minimum, hogy meg is melegíted nekem – tette ki barátja elé a kezét Donghae.

- És meg ne etessen? Ha olyan éhes voltál, miért nem ettél ebből? Isteni finom – szólt oda az asztal mellől teli szájjal Hyukie.

- Mert én ma tacot akartam ebédre, és kész – játszotta el a sértődöttet Donghae, de mindenki tudta, hogy nem gondolja komolyan.

- Mindjárt berakom a mikróba – szólt Heechul, miután kicsomagolta, és áttette egy tányérra az ételt. Néhány perc múlva odasétált vele Donghaehoz. – Parancsoljon, uram, ezennel átnyújtom önnek ezt az étket, mellé pedig a kezemet is megkaphatja – nyújtotta oda a kézfejét a fiú elé, majd elröhögte magát.

Látva ezt, nemcsak Donghae, de mindenki más is nevetésben tört ki.

- Inkább arra kérlek, hogy ezzel a csodálatos kézzel segíts elmosogatni – szólalt meg az utóbbi, miután abbahagyta a nevetést.

- Az a helyzet, hogy ehhez most nekem sincs semmi kedvem. Hát, milyen dolog az, hogy egy hercegnőnek mosogatnia kell? Kyu, megtennéd ezt most helyettem, kérlek?

- Jó, legyen, de még behajtom rajtad.

- Azt mindjárt gondoltam – szólt halkan Heechul, majd ő is leült a többiek közé ebédelni.

Miután már szinte mindenki befejezte az evést, megszólalt Shindong, aki Leeteuk és Yesung távollétének idejére elvállalta a helyettes leader szerepét.

- Jól van, akkor most pihenjen mindenki, és kettőkor találkozunk a tornateremben.

- Rendben, hyung! – válaszolták a fiúk szinte egyszerre, majd szétszéledtek. Heechul maradt utoljára, de nemsokára ő is felsétált a szobájába.

Ahogy magára csukta az ajtót, az asztalához sétált. Leült, és egyből a tündéres rajzot vette a kezébe.

Hmm, Minnie-nek igaza van, ez a tündér tényleg úgy néz ki, mint én. És nem rajzoltam neki mellet. Ezekkel az S-alakú levelekkel is van valami. A betűtípus pont olyan, mint a SuJu s-e, és ugyanolyan színű is. Ezt sem vettem észre. Mégis, hogy lehet ez? – töprengett magában, de nem jutott eredményre.

Elővett egy különleges fehér javító festéket, melyen a színes ceruza is fog, majd óvatosan lefestette a szürkészöld hátteret, és megrajzolta a tündét hiányzó melleit.

-  Ah, így már tökéletes! – örvendezett, ahogy ezzel kész lett, majd az asztal sarkára csúsztatta a rajzot.

Szerette volna folytatni a mesét, de valahogy semmi nem jutott eszébe, ezért inkább a twitteren vandálkodott egy kicsit. Már a szobába lépésekor észrevette, hogy Heebum a takarója alá bújva alszik, hiszen kilógott alóla a farka.

Készített hát két videót, amelyekben lehúzta róla a takarót, és szokás szerint a fülébe kiabált. A macska hősiesen elviselte az első rohamot, de végül megunta a dolgot, kicsusszant, és meg sem állt a szoba ajtajáig. Heechul feltöltötte a videókat, majd úgy döntött, a maradék egy órában játszik egy kicsit.

Kettő előtt pár perccel laza ruhákat vett magára, majd lement a tornaterembe. A próba kimerítő volt, egészen este nyolcig tartott. Miután mindenki megfürdött és átöltözött, Shindong azt az utasítást adta, hogy azonnal kezdjenek el csomagolni, és korán feküdjenek le, mert másnap reggel hétkor már a reptéren kell lenniük.

A fiúk szót fogadtak, elkezdték összepakolni azokat a dolgokat, amelyeket minden koncerthelyszínre magukkal szoktak vinni. Heechul is éppen az utazótáskájába pakolta a ruháit, majd a DVD tartó állványhoz lépett. Kivette a Frozent, és nézegetni kezdte a borítót.

-  Anna, most egy hétig biztos nem találkozunk – szólt halkan, és becsúsztatta a kis lemezt a lejátszóba, majd bebújt a takaró alá, és megnyomta a „play” gombot.

* apa

...Ézemi...