A tiltott gyümölcs (Heechul & Eunhyuk)

Műfaj: romantikus
Figyelmeztetés: 16+ és yaoi

Minden Shindong ostoba játékával kezdődött. Persze, már megint egy kis csókos kaland volt, ezúttal még kesztyűt is fel kellett vennünk, amellett, hogy sálat kötöttünk a fejünkre. Megállt a zene, és Shindong az én nevemet kiáltotta.

Lassan előre nyújtottam a karjaimat, és bal kezem a válladra tévedt. Odaléptem hozzád, és végigtapogattalak, hogy megtaláljam az arcodat. Jót kuncogtál, persze, hang nélkül, hogy ne rontsd el a játékot, mire én is elnevettem magam. Közel hajoltam hozzád, és megcsókoltalak. Már ekkor is visszacsókoltál, ami eléggé meglepett, hiszen nem kellett volna így tenned.

Határozott voltál, mégis gyengéd. Csak sejtettem, hogy ki vagy, mégis úgy hatottál rám, hogy legszívesebben abba sem hagytam volna.

- Na, Heechul, tudod, kit csókoltál meg? – kérdezte Shindong.

- Hyukie, azt hiszem – nyögtem ki a tőlem szokatlan határozatlansággal, mert még nem tértem egészen magamhoz.

- Igen, nagyszerű! Tapsoljuk meg! – kiáltott, és összecsapódó kesztyűs kezek tompa hangját hallottam magam körül.

Lehúztam a fejemről a sálat, amit te is épp ekkor tettél meg. A szemeidbe néztem, és úgy láttam, talán valami hasonlót érzel, mint én.

Nem, ezt nem szabad - futott át az agyamon, és hátrébb léptem egyet, tekintetemet a földre szegezve.

Eltelt egy pár nap, és úgy tettünk, mintha mi sem történt volna, nem is igazán beszéltünk egymással. Én viszont figyeltelek. Láttam, hogy éled az életedet: ahogy viccelődsz a többiekkel, ahogy Chocoval sétálni mész, ahogy minden apró szegletet kitakarítasz a folyosón.

Donghae nem volt melletted, és bárhogy is mosolyogtál, szemeidben ott volt valami mélyen megbúvó szomorúság. Igazság szerint már korábban is rajtad tartottam a szemem titokban, és ezt akkor is észrevettem, de úgy voltam vele, hogy a ti dolgotok, ezért nem avatkoztam bele.

Eljött a következő koncertünk napja, amikor is Kínába repültünk. Donghae még aznap sem tarthatott velünk a forgatás miatt, így az ő részeit is te énekelted. Ahogy a Rockstart adtuk elő, szokás szerint felforrósodott a hangulat a színpadon. Nyakon öntötted Siwont egy kis vízzel, aki ezután ledobta a pólóját.

Mindenki csak őt figyelte, én viszont a te tekintetedet kerestem, mert a játék óta nem tudtalak kiverni a fejemből. Találkozott a pillantásunk, és nem fordítottad el a fejed, ahogy én sem. A hangulat hevében közel léptem hozzád, és mélyen belenéztem kifejező, sötétbarna szemeidbe.

Álltad a pillantásomat, sőt, olyan jeleket küldtél felém, mint aki mindenben benne van. Nem gondolkoztam, csak odahajoltam, és megcsókoltalak. Az elfek tomboltak, persze, azt hitték, ez a műsor része. De csak én éreztem azt, hogy te egyáltalán nem tiltakoztál, sőt, olyan hevesen csókoltál vissza, hogy az egész testem beleremegett.

Fejezd be, ez őrültség! Ez a fiú nem a tiéd, nem lehet a tiéd! - visított a fejemben egy hang, de nem törődtem vele.

Alig vártam, hogy egy újabb repülőút után végre visszaérkezzünk a dormba. Mellettem mindenki hangosan nevetett és beszélgetett a kisbuszban, de én csak a csókodat éltem át újra és újra, és közben rájöttem, hogy őrülten kívánlak.

Ahogy beléptünk az ajtón, azonnal a fürdő felé vettem az irányt, majd felvettem a pizsamámat, és lesétáltam a nappaliba. Most még a vacsorához se volt kedvem, csak az ujjaimmal doboltam az asztalon, miközben a többiek ettek. Hallottam és láttam őket, mégis, mintha ott sem lettem volna.

Körmeim az asztallaphoz koppantak, mire felemelted a fejed, és egyenesen szembenéztél velem. A pillantásod mintha lyukat égetett volna a szívembe.

Nem bírom tovább, érezni akarlak - csak ez járt a fejemben.

Magam előtt is rejtély, hogyan, de a másik hangot, a lelkiismeretemét elkergettem. Lassan mindenki szállingózni kezdett a fürdő, majd a szobák felé, én viszont nem álltam fel az asztaltól, inkább úgy tettem, mintha a telefonomon babrálnék valamit, miközben lopva azt figyeltem, hányan vannak még fenn.

Nagy sokára mindenki lefeküdt. Egyelőre nem mozdultam, mert tudtam, hogy valami még hiányzott. Mindjárt kijön, elmegy pisilni, aztán elöl megigazítja a haját a tükör előtt, utána a micsodáját teszi helyre a nadrágjában, és vissza is indul.

Ahogy ezt kigondoltam, Yesung kilépett a szobája ajtaján, és meg is tette mindezt. Már fel sem kellett néznem az emeletre, így is hallottam a lépteit, ahogy visszafelé csoszog. Becsukta az ajtót, és csend lett.

Igen, erre vártam, mint valami kiéhezett farkas, aki egy bárány húsára áhítozik. Már a gondolattól felgyorsult a szívverésem. Mi ez? Én nem vagyok ilyen. Én szoktam ezt kiváltani másokból, nem pedig fordítva.

De ez valahogy teljesen más volt. Felemelkedtem a székről, becsuktam a szemeimet, és csak füleltem. Teljes csend honolt a dormban, úgy tűnt, mindenki nyugovóra tért. Kinyitottam a szemem, és a lépcsőhöz léptem. Nem tudom, mi vezetett, de mennem kellett, és egyre inkább átjárt a forróság, ahogy magam elé képzeltem azokat a kívánatos ajkaidat.

Hang nélkül lopakodtam felfelé a lépcsőn, majd végig a folyosón. Komolyan, akkor éreztem ehhez hasonlót utoljára, mikor az iskolában puskáztam, pedig volt már pár izgalmas kalandban részem, de ehhez egyiket sem lehet hasonlítani.

Végre odaértem az ajtódhoz. Az egész testem remegett.

Mi lesz, ha elküldesz? Nem tudnék újra a szemeidbe nézni. És egyébként is, mit csinálok én? - jártak a gondolatok a fejemben, és egy pillanatra elbizonytalanodva visszahúztam az ajtó elöl kinyújtott karomat.

Csak álltam ott, mint egy szerencsétlen, legszívesebben leültem volna a földre. Ekkor viszont ismét megjelent a szemeim előtt az a csodálatosan szép szempár, amely egyaránt sugároz férfias erőt, és érzékenységet.

Nekem kell ez a fiú, és kész - hallottam a fejemben a saját hangomat, és egy határozott mozdulattal bekopogtam az ajtón.

- Ki az? - hallatszott ki álmos hangod. Legszívesebben azonnal berontottam volna az ajtón, de tudtam, hogy ez nem tenne túl jót a megítélésemnek, ezért elszámoltam háromig, majd megszólaltam.

- Én vagyok, Heechul. Bemehetek?

- Gyere - jött a gyors válasz.

Beléptem, és próbáltam hangtalanul becsukni az ajtót. Ott feküdtél félmeztelenül, és ahogy megpillantottál, felültél az ágyban, így az egész felsőtested kilátszott a takaró alól. Igen, gyönyörű látvány volt. Nagyon figyelnem kellett, hogy a szemeidbe nézzek, és ne kezdjem el egyenként végignyalni a tekintetemmel az összes kis kockát a hasadon. -  Mit szeretnél? - tetted fel a kérdést, amire hirtelen alig tudtam válaszolni.

- Én csak... szeretnék beszélgetni, ha nem zavarlak - nyögtem ki végül, és odaléptem az ágyadhoz.

- Jaa, rendben - lepődtél meg, mintha valami másra számítottál volna.

Mégis, mi járhat ennek a fiúnak a fejében? Szemeiben ott a kíváncsiság, a szomorúság, amit rejtegetni próbál, de én jól látom, és még valami. De az a valami vajon tényleg ott van, vagy csak én értem félre? – pörögtek a gondolataim, mire gyorsan megszólaltam:

- Láttam, hogy valami nincs rendben veled, mostanában más vagy. Mintha valamit el szeretnél titkolni, ami bánt. Ha gondolod, velem nyugodtan megbeszélheted.

Tényleg beszélgetni akarok én? Az a bizonyos részem biztos többet akar, és csak reménykedni tudok, hogy nem veszi észre - gondoltam, és próbáltam úgy megállni, hogy ne váljon láthatóvá problémám.

- Ennyire látszik? - mosolyodtál el, de ez a mosoly fájdalommal volt átitatva, amit szinte én is éreztem, ahogy szemeidbe tekintettem. - Gyere csak közelebb - mutattál kezeddel az ágy végére, miközben a hátad mögé tetted a párnát, és nekidőltél.

Leültem, és közben nem tudtam megállni, hogy legalább egyszer ne futtassam végig a tekintetem a mellkasodon. Szerencsére így ülve nem volt látványos a testem reakciója. - Az az igazság, hogy senkinek nem tudtam eddig elmondani - hajtottad le a fejed. - Egy ideje úgy érzem, hogy Hae megváltozott. Mintha már csak egy haverjának tartana, akivel néha kicsit több is belefér. Sokszor nem látom azt az érzést a szemeiben, sőt, gyakran el is utasít mostanában, főleg, mióta megint forgat. Lehet, hogy beleszeretett valakibe? - emelted fel a fejed, és néztél újra a szemeimbe.

- Ismerem ezt, és én is elég gyakran élek át hasonlót. Az érzés, mikor a másik veled van, de mintha mégis máshol járna, meghallja a szavaidat, de mintha azok szétfoszlanának a levegőben. Tudod, mennyi dolga volt mindig Leeteuknek, mielőtt bevonult. Mindig úgy éreztem, hogy nem is akar velem foglalkozni, pedig csak elfoglalt volt és fáradt. Ezt meg kell beszélnetek, ha lesz végre időtök rá, csak ez segít. Egy kis csábítás is belefér, ha alkalmas rá a helyzet, az sokat tud segíteni egy kapcsolaton.

- Igen, pont erre gondolok, olyan jó, hogy valaki megért. De nem tudom, hogy kelthetném fel újra a figyelmét - mosolyogtál rám, és már megint felgyorsítottad a szívemet. Nem akartam kimenni a szobából, még mindig téged akartalak, mindennek ellenére is.

Még hogy nem tudod felkelteni a figyelmét… Itt állok, mint a cövek, pedig csak rám pillantottál egy párszor - járt a fejemben, és piszkos cselhez folyamodtam. Meg kellett tennem, nem bírtam tovább.

- Csak nézz rá úgy, ahogy most én rád - és elővettem a legcsábítóbb tekintetem -, aztán pedig közelíts hozzá lassan, de egy pillanatra se engedd, hogy máshová vándoroljon a tekintete - csúsztam egyre feljebb az ágyon, miközben a gyönyörű szemeidbe néztem. Istenem, mennyire kívánlak, nem utasíthatsz el...
Combodra ültem és az arcodhoz hajoltam. A szemeidben először érdeklődést láttam, majd meglepődést, utána megdermedtél egy pillanatra. Elkezdted bámulni az ajkaimat.

Igen, tudom, hogy te is kívánsz. Kérlek, engedd, hogy érezzelek - gondoltam, persze kimondani nem mertem, de képtelen voltam tovább visszatartani magam.

Az ajkaidra tapadtam, és a szívem úgy verte a bordáimat, hogy már fájt. Nem tudtam, miért akarlak ennyire, de képtelen voltam másra gondolni. Nem tiltakoztál. Visszacsókoltál, és hagytad, hogy átöleljelek.
Igen, te tényleg nem vagy olyan kemény, amilyennek sokszor mutatod magad, sokkal inkább érzéki, de mégis gyengéd, amit a nyelveddel művelsz a számban. Mindjárt szétrobbanok. Csókjaimmal áttértem a nyakadra, mire halkan felnyögtél. Te is ennyire kívánsz? Egy pillanatra abbahagytam a kényeztetésedet, és a szemedbe néztem.

Nem szóltál semmit, de a tekinteted igent mondott, ami még jobban felizgatott. Lassan elindultam lefelé, hogy felfedezzem ennek a csodálatosan szép testnek minden négyzetcentiméterét. A kulcscsontodat csókolgattam, a lehető leggyengédebben, valahogy úgy éreztem, te így szereted.

Kezeiddel az oldalamat kezdted simogatni, majd csakhamar megtaláltad a pizsama felsőm alját, és elkezdted lehúzni rólam. Előrehajoltam egy kicsit, hogy segítsek neked, majd újra egymás szemeibe néztünk. Ezek a gyönyörű ajkak... Hogy nem vettem észre őket korábban? Ennyire belém ivódott, hogy a csapaton belül nem nézünk arra, aki a másé?

De ebben a pillanatban ez nem létezővé vált, csak mi ketten voltunk. Egyre vadabb csókokat váltottunk, már alig kaptam levegőt, és ekkor a kezed a nadrágomra vándorolt.

- Ah! - nyögtem fel, ahogy hozzáértél. Már szinte fájt, annyira kívántalak. Lassan hátrafelé toltál, és fölém másztál. Istenem, te tényleg azt akarod, amire gondolok?

Vetettél rám egy szexi pillantást, és ismét végighúztad ujjaidat a férfiasságomon. - Ne kínozz - sóhajtottam, mire az az ördögi mosoly jelent meg az arcodon, amivel eddig csak Donghae-ra néztél, és lehúztad a nadrágomat az alsómmal együtt. Igen, azt akartad.

Közel hajoltál, és már a makkomon éreztem a forró leheletedet, de azért hagytad, hogy még szenvedjek egy kicsit. Apró csókokat nyomtál a hasamra, és így haladtál lassan lefelé. Minden érintésedbe beleremegtem, ami láthatóan nagyon tetszett neked.

A legérzékenyebb részemhez értél. Végignyaltál rajta, én pedig már a csillagokat láttam, de még mindig nem adtad meg azt, amire őrülten vágytam. Inkább felfelé indultál az oldalamon, és kezedet csúsztattad a férfiasságomra.
- Jézusom, nem bírom tovább - nyögtem, és egyre gyorsabban mozgattam a csípőmet a kezed alatt.

Láthattad rajtam, hogy már tényleg nem húzom sokáig, és elvetted a kezed. Rám mosolyogtál, és lejjebb csúsztál rajtam. - Igen, ah - nyögtem, ahogy teljes hosszomat a forró szádban éreztem. Nyelveddel simogattál, közben egyre gyorsabban mozgattad a fejed, amit én egyre hangosabban élveztem.

Beletúrtam a hajadba, és csak húztalak magamhoz. - Vigyázz, mindjárt... - állítottam meg a fejedet, de te folytattad. Igen, folytattad, és én egyenesen a szádba élveztem. Egy pillanatra megfordult velem az egész szoba. Te még mindig mosolyogtál rám, miközben aléltan pihegtem alattad.

Most én következtem. Oldaladat kezdtem simogatni, majd kezeidet megfogva felültem. Csípődre csúsztatva a kezeimet, hátrébb toltalak az ágyon. Végre tovább kényeztethetlek.
Hátradöntöttelek, és a mellkasodra vetettem magam. Meg akartam ízlelni minden porcikádat a nyelvemmel. Halk nyögéseket hallattál. Szóval te vagy a visszafogottabb kettőtök közül. Gondolhattam volna... Nem tudtam megállni, kicsúszott az ajkaim között egy apró kuncogás.

- Mi olyan vicces? - emelted fel a fejed.

- Csak az, hogy ilyen halk vagy - feleltem. - Te mindig így visszafogod magad?

- Hát persze, nem akarom, hogy mindenki azt hallgassa, amit csinálok.

Erre elnevettem magam, és lejjebb csúsztam, majd a nadrágod fölé hajoltam. Simogatni kezdtem kemény férfiasságodat a ruhán keresztül, mire emelgetni kezdted a csípődet.
- Ah, ezt szeretnéd? Hát, legyen, de csak azért, mert nem szeretem nézni, ha valaki szenved - vigyorogtam rád, és csókolgatni kezdtem a legnemesebb részedet, még mindig csak a nadrágon keresztül.

Ekkor viszont hangos csörgéssel szólalt meg a telefonod. Te is megriadtál a hangtól, ahogy én, és felemelted a lapos készüléket az éjjeliszekrényről. Rápillantottál a kijelzőre, és halálsápadt lettél. Csak nézted meredten, de nem vetted fel.

Tudtam, hogy Donghae hív. Előre hajoltál, és a szemeimbe néztél, miközben én még mindig ott ültem a lábaidon.

- Menj el, kérlek. Most azonnal el kell menned. Erről pedig ne beszélj senkinek. Haenek elmondom én, ahogy hazaér. Nagyon sajnálom. Nem tudom, hogy tehettem ezt veled, és főleg vele hogy tudtam megtenni.

- Sajnálom, az én hibám, hiszen én csábítottalak el - hajtottam le a fejem, miközben lemásztam rólad.

- Azt nem lehet elcsábítani, aki nem akarja, szóval mindketten hibásak vagyunk - mondtad, és láttam, ahogy könnyek gyűlnek a szemeidbe.

Nem akartam, hogy miattam emészd magad, legszívesebben átöleltelek volna, de ezt már nem tehettem. Gyorsan magamra kaptam a pizsamámat, miközben az arcodon lefolyó könnycseppeket figyeltem. Vajon megérte az a gyönyör, amire annyira vágytam? Dehogyis érte meg. Most két ember is szenvedni fog a telhetetlenségem miatt.
Kiléptem folyosóra, és halkan becsuktam az ajtót. A csengés ekkor hallgatott el, Donghae valószínűleg megunta a várakozást a vonal másik végén. Lassan vonszoltam magam a szobám felé, miközben az én könnyeim is megeredtek, és olyan fájdalom ült a szívemre, mintha legalábbis egy seprűnyelet állítottak volna bele.

Sosem tettem tönkre mások kapcsolatát, mindig csak magányos fiúkkal kezdtem, de ez most megváltozott, és mintha ettől egy csapásra rossz emberré váltam volna. Nem tudtam, hogy leszek képes ezek után a többiek szemébe nézni, főleg a tiédbe és Donghaeéba.

Legszívesebben elmenekültem volna. Szinte biztos voltam benne, hogy Donghae beveri a képemet, ha megtudja, hogy mi történt, de nem ettől féltem. Sokkal inkább attól, hogy elé álljak. Bevágtam magam az ágyamba, de képtelen voltam lehunyni a szemeimet, csak meredten bámultam a falat a sötétben, míg lassan világosodni nem kezdett.

Eljött a másnap, bármennyire is féltem tőle. Ahogy Donghaeval találkoztam, a szobájába hívott. Kaptam egy jobb egyenest, amitől felrepedt a szám sarka, de jól tudtam, hogy megérdemeltem, és ennél sokkal jobban fájt azt látni, ahogyan ő érzi magát.

Miután kiadta a dühét, az ágyra roskadt, és csak sírt. Nem értette, miért tetted ezt vele, hiszen ő mindennél jobban szeretett téged, ráadásul velem, a barátjával. Igazából nem volt mentségem, mégis ömlöttek belőlem a szavak. Elmondtam, hogy hogy érezted magad, és biztosítottam a felől, hogy mindketten megbántuk a dolgot, és soha többet nem fordul elő.

        Több órát beszélgettünk, végül Donghae elém lépett és megfogta a kezem. Rájött, hogy nem törődött eleget veled, mert túl sokat foglalkozott a forgatásokkal. Persze, ettől nem csökkent a vétkünk súlya, de egy kissé fellélegeztem a tudattól, hogy mégsem veszítettem az egyik legjobb barátomat. 

...Ézemi...