A hópelyhek tánca (Heechul) 10. A csillagok ragyogása

Figyelmeztetés: 12+

- Nézd! – mutatott ujjával a távolba Heechul, miután odavezette a lányt a híd kőkorlátjához. Jihyun közelebb húzódott hozzá, és azonnal megpillantotta a befagyott folyó jegén korcsolyázó embereket.

- Ah, mindig szerettem volna kipróbálni, de féltem, hogy elesem - takarta el szerényen arcát.

- Nem lesz semmi baj, vigyázni fogok rád - mosolygott rá Heechul, majd folytatták útjukat a túloldal felé. - Oh, majdnem elfelejtettem - torpant meg egy pillanatra a fiú. - Ne haragudj, de ezeket fel kell tennem, tudod, nem szeretném, ha felismernének - bányászta élő hátizsákjából baseballsapkáját és napszemüvegét. Jihyun csendben figyelte őt, ahogy a Hold fénye megvilágította a fiú arcát, és ebben a furcsa szerelésben is aranyosnak látta.

A jég széléhez közeledve egyre hangosabbá vált az emberek hangja: a gyerekek kacajai, a felnőttek nevetései, és a hangszórókból szétáramló zene.

- Várj itt, máris jövök - engedte el Jihyun kezét Heechul, majd belépett a parton felállított fa bódéba. A lány lágyan bólintott, és a korcsolyázókat kezdte figyelni. - El ne menj! Kiabálni fogok, ha itt hagysz, naaagyon hangosan! - dugta ki a fejét az ajtón a fiú, mire a lány elnevette magát. Egy pillanattal később azonban újra kikandikált az ajtófélfa mögül. – Ó, várj… Hányas cipőt hordasz?

- Ötöst – emelte rá a tekintetét ragyogó arccal Jihyun.

- Értem, máris megyek – mutogatott neki Heechul, majd újra eltűnt az ajtó mögött.

Nemsokára két pár korcsolyával tért vissza: egy pirossal és egy világoskékkel. Odanyújtotta a lánynak az utóbbit, és az egyik pad felé invitálta, amely néhány lépésnyire volt tőlük.

- Ez nem is tűnik annyira nehéznek! – örvendezett Jihyun, miután felcsatolta magára a korcsolyát, és a fagyott füvön lépkedni kezdett benne.

- Csak várj – mosolygott rá Heechul, majd gyengéden megfogta a kezét és a jég széléhez vezette.

- Oh… oh… el fogok esni! Ez félelmetes – próbált egyensúlyozni karjaival a lány, Heechul kezét pedig olyan erősen szorította, hogy már-már fájdalmat okozott neki.

- Ne a lábadat figyeld, inkább őket nézd, és próbáld utánozni, ahogy mozognak – karolta át derekát a fiú, majd másik kezével egy pirospozsgás arcú kisfiú és kislány felé mutatott, akik hozzájuk hasonlóan, kézen fogva járták be a hatalmas teret.

Jihyun arcát egy pillanatra átjárta a forróság, de igyekezett a Heechul szavaira hallgatni, és lassan a gyerekekhez hasonlóan kezdett mozogni a jégen. – Látod, nem is olyan nehéz – engedte el a fiú egy pillanat alatt, mire kapálózni kezdett.

- Kérlek, segíts! Félek! – nézegette ismét a lábait, miközben elveszett egyensúlyát próbálta visszaszerezni.

- Szólíts oppának, kérlek – duruzsolt a fülébe Heechul hátulról, miután mögé siklott és átkarolta őt. Jihyun azonban nemhogy visszakapta volna állóképességét, e helyett mintha kicsúsztak volna alóla a lábai, úgy esett hanyatt, egyenesen a belé kapaszkodó fiúra, akinek leeső napszemüvege vagy kétméternyit szánkázott a jégen.

- Ne haragudj! Sajnálom! Nem esett bajod? – helyezkedett azonnal térdre a lány, és ijedten fürkészte a hátsó felét dünnyögve simogatú fiút.

- Semmi baj… - próbált arcára mosolyt erőltetni Heechul, kevés sikerrel. - Ah, te így adod tudtára valakinek, ha tetszik neked? A múltkor nekem ütköztél, most pedig ez… – húzódott szélesebbre a szája, vonásai pedig teljesen kisimultak.

- Nem… Mármint… akkor még nem ismertelek… – kezdett dadogni zavarában Jihyun.

- Gondoltam, mert azonnal eltűntél, se autogramot, se közös képet nem kértél. Most nézd meg szegényt… – hajolt le napszemüvegéért. – A múltkor is a földön kötött ki miattad - nézegette álszomorúsággal a piros keretes holmit, de észrevette, hogy néhány tinédzser egyenesen feléjük tart, ezért gyorsan fel is tette azt.

- Nagyon sajnálom. És azt is, hogy akkor, és most is bocsánatot kell kérnem tőled – piszkálgatta ujjaival a felszántott jég darakáit a lány.

- Gyere – nyújtott neki kezet édes mosollyal Heechul, és segített neki álló helyzetbe tornásznia magát. – Nem foglak elengedni, ha csak nem te kéred – szorította meg a lány kezét, majd lassan elindultak.

Jihyun kezdetben félve, később egyre bátrabban mozgott a jégen, és mindketten örömtől ragyogó arccal figyelték a körülöttük játszadozó gyerekek arcát.

- Figyelj! – hátrált néhány métert a fiú, miután a lány biztonságosan megállt. Épp a SHINee egyik zenéje szólt a parton felállított hangszórókból, Heechul pedig a jégen egyensúlyozva utánozta a koreográfiát, itt-ott énekelve is mellé. Jihyun nevetve tapsolta meg őt, aki még meg is hajolt kis műsora végén. Épp vissza akart menni a lányhoz, ekkor azonban megszólalt az AOA, mire felcsillantak szemei. - Ó, ez a Miniskirt, imádom! – kezdte csípőjét ringatva utánozni a lánycsapat koreográfiáját, mire nemcsak Jihyun, de szinte mindenki nevetésben tört ki, aki látta őt, alakítása ugyanis természetesen nem maradt érdeklődő néző nélkül.

Ráeszmélve, hogy ezzel túlzottan is magára irányította a figyelmet, csakhamar befejezte az előadást, és odasietett Jihyunhoz. - Hogy tetszett? – lihegte a lány tekintetét fürkészve.

-  Nagyon! Látszik, hogy táncos vagy, fantasztikusan mozogsz – lelkendezett a lány.

- Köszönöm – mosolyodott el Heechul. - Gyere, üljünk le – mutatott a hozzájuk legközelebb eső pad felé. – Tudod, gyakornokként sok mindent megtanul az ember, énekelni és táncolni is több évig tanultunk. Tényleg, te mivel foglalkozol? Hmm… várj, kitalálom! Karcsú alak, szép arc… Te biztos modell vagy!

- Dehogyis – nevette el magát Jihyun. - Esküvőszervező vagyok, néha pedig ruhákat is tervezek és készítek, de ez jobbára csak hobbi, leszámítva egy-két különleges kérést.

-  Ó… szeretnék majd megnézni egyet! – csillant fel Heechul szeme.

-  Ami azt illeti, én szervezem Han Chaeyoung esküvőjét, és a ruhája tervezésére is engem kért fel. Te biztosan ismered is őt.

- Ah, én is hivatalos vagyok Chaeyoung noona esküvőjére. És ezt tudva, minden apró részletre oda fogok figyelni – mosolygott. - Hmm… mesélsz nekem a családodról?

- Nos, apukám buddhista szerzetes, aki a helyekben él, én pedig a húgommal és a cicámmal lakom. A te családod?

- Én csak ritkán tudom meglátogatni őket a sok fellépés miatt, de nekem is van egy húgom és egy cicám. Szívesen tartanék kutyust is, de a dormban már így is túl sok állat él. Legutóbb már Siwont is letolták, mikor elhozta Bugsyt, pedig csak meg akarta őt mutatni nekünk – szontyolodott el egy kissé Heechul.   

- Áh, majd elfelejtettem. Szeretnék egy szívességet kérni, ha lehet – piszkálgatta ujjaival a kabátja szélét Jihyun.

- Az univerzum szupersztárja áll rendelkezésedre – emelte fel a kezét magára mutatva Heechul, de csakhamar kitört belőle a nevetés. – De komolyan, mondd bátran – szorította meg újra a lány kezét.

- Ami azt illeti, a barátnőm, Nara... Szóval, nagyon tetszik neki Siwon, és a lelkemre kötötte, hogy megkérjelek, szerezz neki egy autogramot tőle.

- Siwon… Őt mindenki szereti – nevette el magát Heechul. - Rendben van, mondd meg a barátnődnek, hogy intézkedem az ügyben.

- Köszönöm – hajtott fejet Jihyun.

- Ugyan, ez semmiség. Na, de Siwon… Fogadjunk, neked is tetszik! – hajolt egész közel a lány arcához, feljebb tolva napszemüvegét, aki erre lehunyta a szemeit, és bájosan megrázta a fejét.

- Biztos? Oppa, vagy Siwon? – Heechul még mindig nem mozdult, pár centire volt csupán Jihyun arcától.

- Op… pa – mondta ki szaggatottan a lány. Egyrészt azért, mert a fiú ajkaira csapódó leheletének érzése azonnal felgyorsította a szívverését, másrészt pedig azért, mert a hideg szél kezdte átjárni a csontjait.

Heechul elégedetten vigyorgott reakcióját látva, és – óvatosan magához húzva – mindkét karjával átölelte őt.

- Te remegsz – nyúlt azonnal a kabátja cipzárjához, de a lány megállította.

- Nem kell, csak korcsolyázzunk még egy kicsit – emelkedett fel a padról, a fiú ujjaiba kapaszkodva.

- Biztos?

- Ühm – bólogatott Jihyun, és ezúttal – bizonytalan mozdulatokkal bár, de – ő vezette Heechult keresztül a folyó jegén. Úgy szelték át a csillogó jégmezőt, akár a Hold a csillagokkal behintett égboltot.

- Szeretnék hazamenni – ásított egy hatalmasat Jihyun, mikor csupán már néhány tinédzser, és pár felnőtt osztozott velük a korcsolyázás és csúszkálás örömében.

- Rendben, máris hívok taxit – nyúlt a zsebébe Heechul, de a lány megállította:

- Inkább sétáljunk, a barátnőm pár utcányira innen lakik.

- Jól van.

Odacsusszantak a legközelebbi padhoz, majd miután megszabadultak a korcsolyáiktól, egymást átkarolva indultak el a tiszta éjszakában.

A Holdfényben gyönyörködtek, amely megvilágította az aszfalt szürkeségét. Egész úton jókat nevettek, megosztva a másikkal, hogyan is keresték egymást azóta, hogy egy véletlen folytán összefutottak.

Heechulnak csak Nara lakása elé értükkor tűnt fel, hogy elfelejtett megszabadulni álcájának eszközeitől, ezért sietve elpakolta őket, majd gyengéden megfogta Jihyun mindkét kezét, és közelebb húzta őt magához.

- Milyen furcsa, eddig mindig esett a hó, mikor egymás közelében voltunk: amikor nekem ütköztél, a reptéren, a koncert estéjén, még akkor is, mikor a plázába mentünk, most viszont tökéletesen tiszta az égbolt – tűnődött el a magasba meredve a fiú.

- Lehet, hogy az ég szomorú volt, amiért olyan közel voltunk, mégsem találtuk meg egymást – pásztázta az éjszakai égboltot Jihyun is; tekintetét szinte elhomályosította a sok apró csillag fénye, majd egyszer csak Heechul ajkait érezte a sajátjaihoz érni.

Lassan és érzékien simogatták az övéit, ő pedig azt kívánta, bárcsak sosem érne véget ez a pillanat. Karjait a fiú köré fonva húzta közelebb őt magához, miközben nyelvének bebocsátást engedett ajkai közé. A világ lassan a feje tetejére állt lehunyt szemei előtt, a csillagok mellkasába költözve remegtek együtt szívével, miközben szinte beleszédült a fiú bőrének illatába.

- Jó éjszakát – lehelte a fülébe Heechul levegő után kapkodva, miután lassan elszakadtak egymástól. - Holnap hívni foglak. Álmodj rólam – nézett újra a lány szemeibe, olyan közelről, hogy azok összemosódtak előtte egy sötét vizű óceánná, amelynek szinte a részévé vált.

- Jó éjszakát – lehelte ajkaira Jihyun, majd elindult a lépcsőház bejárata felé. Nagyon ügyelnie kellett rá, hogy ne látsszon léptein remegése, amely egész testét átjárta.

Az ajtóból még integetett Heechulnak, majd felliftezett a harmadikra. Kölcsönkapott kulcsával igyekezett a lehető leghalkabban bejutni a lakásba, hisz’ nem szerette volna felébreszteni barátnőjét.

A zár szerencsére könnyen kinyílt, ő pedig lábujjhegyen tipegett be, nehogy csizmasarkának kopogásával zajt csapjon. Bezárta az ajtót, majd – úgy, ahogy volt, nyakig beöltözve - nekidöntötte a hátát, és ajkait simogatva, a holdfényt is túlragyogó mosollyal csusszant le guggolásba.

Megcsókolt, tényleg megcsókolt…

...Ézemi...