Nem bújhatsz el a szerelem elől (KyuMin) 6.

Figyelmeztetés: yaoi és 12+

- Majd én megmutatom… - motyogta Kyu, miközben olyan daccal rángatta magára a ruhadarabokat, mintha legalábbis azt akarná bizonygatni a többieknek, hogy egymaga is képes néhány perc alatt felöltözni.

Általában nem igazán öltözött ki, ha szórakozni mentek, sokkal inkább egyszerű, kényelmes darabokat vett fel, akárcsak a hétköznapokban. Ez viszont más volt. - Na, persze, hogy én már előtte is… Majd meglátod, Henry! – folytatta a magánbeszélgetést, miközben vasalni kezdte hullámos haját. Fekete ingjének felső gombját nyitva hagyta, szövetnadrágja kiemelte formás fenekét, amit maga is elégedett mosollyal nyugtázott a tükörbe nézve.

- Ó, de szexi valaki! Látom, összeszedted magad, és kész vagy a vadászatra – karolta át a vállát Heechul, aki szintén ott ült a nappali egyik kanapéján, a szórakozni készülők társaságában. – Henryre nem is gondolsz? – súgta oda a végét a szokásos perverz vigyorral arcán.

- Te is jössz velünk? Ennek őszintén örülök – hívta ki szinte pillantásával a másikat Kyu, aki elvigyorodott a látványtól.

- Ts… én ugyan nem hozlak haza, ha már nem állsz meg a lábadon – távolodott el tőle Heechul fintorogva, majd a leaderük karjaiba simult.

- Én most inkább nem mennék, nagyon elfáradtam. Vigyázzatok magatokra, és lehetőleg ne dorbézoljatok hajnalig, mert holnap is gyakorolnunk kell – szólalt meg az utóbbi, mire a fiúk egyöntetűen bólogattak.

- Hiányozni fogsz, kutyuskám – fúrta orrát a fiú nyakába Heechul.

- Na, persze. Addig, amíg nem jön szembe egy jó pasi… - motyogott a többieknek hátat fordítva Kyu. Mikor azonban hirtelen megszólalt Sungmin telefonja, azonnal a hang irányába kapta a fejét.

- Szia, édes! … Persze, dehogy felejtettem el. … Rendben, akkor holnap délben. … Most? Igazából úgy gondoltuk, beülünk valahova - pillantott az órájára. – Jól van, máris megyek. … Szeretlek – beszélt a másik a rózsaszín készülékbe. - Ne haragudjatok, fiúk, egy kicsit el kell szaladnom, hogy odaadjak Eunminek valamit. Egy óra múlva csatlakozom hozzátok – nézett a többiekre bocsánatkérőn Sungmin.

- Jól van – felelte Henry.

- Na, akkor megyünk végre? – szólalt meg hirtelen Kyu, szinte kiabálva. Hihetetlenül felidegesítette az iménti telefonbeszélgetés. Fogalma sem volt arról, hogy Sungminnak mekkora erőfeszítésébe kerül az a viselkedés, amit ő csak bosszantóan irritáló nyáladzásnak könyvelt el magában.

- Menjünk! – pattant fel a kanapéról Henry. – Hívok két taxit – vette is elő telefonját. A többiek is szedelőzködni kezdtek, elbúcsúztak a leaderüktől, feltették álcázó eszközeiket, majd nem sokkal később kiléptek a köztéri lámpák sárga fényétől megvilágított utcára.

Eközben Sungmin nagyon sóhajtva sétált be a mosókonyhába. A ruhaszárítón ott volt Eunmi hálóinge. Persze, Wookie még ebéd előtt elindította a mosógépet, így a vékony, áttetsző anyag már teljesen meg is száradt.

Bár a lány csicsergett valamit a telefonba, hogy pontosan miért is van szüksége épp most erre a bizonyos ruhadarabra, Sungmin nem igazán figyelt oda rá. Odaadó férfiként teljesítette, amit a szerelme kívánt. A szerelme… akibe sosem volt szerelmes.

- Na, ki mit kér? Ezen az estén mindenki a vendégem – húzta ki magát Kyu, miután négyesben helyet foglaltak a hangulatos kocsma egyik hátsó asztalánál, ahol még a napszemüvegeiket is levehették, mert általában senki sem zaklatta őket.

- Te… nagyon furcsa vagy – mutogatott felé Heechul, a másik azonban teljességgel figyelmen kívül hagyta őt.

- Jó lesz a szokásos, igaz? – nézett szerelmére Wookie, aki lazán bólintott.

- Én csak egy Óceán koktélt kérek, úgy látom, érdemes józannak maradni ma éjjel – vigyorgott Henry.

Ebben a pillanatban a pincérnő odasétált az asztalukhoz, és a fiúk elsorolták, mit kérnek. Mindenki meglepetésére Kyu egy egész üveg whiskyt rendelt.

- Ezt komolyan gondolod? – nézett rá elkerekedett szemekkel Yesung.

- Miért ne? Ti is ihattok belőle, lényeg, hogy ma kirúgjunk a hámból.

- Pff, azt hiszem, jó lesz a műsor… - tört ki Heechulból a röhögés, miközben fel sem pillantott telefonja kijelzőjéről. Muszáj volt minden rajongóval megosztania, hogy éppen szórakozik.

Nemsokára mindenki megkapta az italát, és a szokásos kellemes hangulatban telt az este. Heechul minden egyes férfit tetőtől talpig végigmért, akit észrevett, kommentálva is a látványt, Yesung pedig az ital hatására olyan szórakoztatónak találta a hallottakat, hogy göndöreket kacagva borult Wookie vállára.

Kyu hasonlóképp tett a nőkkel, mint Heechul a férfiakkal, azzal a különbséggel, hogy ő most mindenképp cselekedni akart. Igazából sosem ment neki jól a csajozás, de most egyik pohárral itta a másik után, és folyamatosan Henryt kérdezgette, hogy szerinte melyik lányt kellene megszereznie magának.

A fiú természetesen nem volt nagy segítség a számára, már csak azért sem, mert kezdeti elhatározása ellenére később ő is egy kissé az alkohol befolyása alá került, ezért mindegyik lánynál buzgón bólogatott, akire Kyu rámutatott.

Valóban csak kicsit több, mint egy óra telhetett el, mikor megérkezett Sungmin, és már egy össze-összeakadó nyelvű, állát tenyerein nyugtató Kyu látványa fogadta.

- Ne igyál többet, meg fog ártani – fogta meg a fiú csuklóját, miután leült az asztalhoz, mert az előbbi újra a már szinte üres üveg felé nyúlt.

Kyuban ismét előtört az az érzés Sungmin érintése nyomán. – Hagyjál! – lökte arrébb a fiú kezét, és lehúzta a kis pohár tartalmát. – Na, most figyeljetek! – libegtette mutatóujját a levegőben, majd felállt a székről.

Kissé tántorogva indult el egy asztal irányába, ahol három lány ült egy nemrég megalakult új lánycsapatból.

- És még sikerül neki… Komolyan, ezért megérte idejönni ma este – kuncogott Heechul.

- Miért hagytátok, hogy ennyit igyon? – nézett a többiekre aggódó arccal Sungmin.

- Nem kisbaba már, nem mondhattuk meg neki, mit tegyen. És amúgy is, férfiból van, nagy baja nem eshet – mosolygott maga elé Yesung.

- Nem szokott így viselkedni, aggódom érte. Már a gyakorlás után is olyan fura volt. Nem mondott esetleg valamit? – pillantott hirtelen az említett irányába, aki szemmel láthatóan élvezte az őt körülvevő lányok társaságát.

- Nem – felelte Yesung és Wookie egyöntetűen, Henry viszont úgy tett, mintha meg sem hallotta volna a kérdést, itala fölé hajolva kevergette azt. Sosem tudott jól hazudni, a többiek mindig azonnal észrevették rajta, ha nem mondott igazat.

- Henry, te tudsz valamit, igaz? Mondd el! – fogta meg a csuklóját Sungmin.

- Hát… - nyelt egyet a fiú zavarában – valami olyasmit mondott, hogy mostanában valahogy furcsán érzi magát. Először nem is akart velünk jönni, de aztán hirtelen meggondolta magát, azt viszont nem tudom, miért – mondta ki a féligazságot, és csak reménykedni tudott, hogy a többiek megelégszenek ennyivel.

- Oda nézzetek! – mutatott oldalra tátott szájjal Wookie, még mielőtt bárki is megszólalhatott volna.

Hirtelen mindenki odakapta a fejét, és jól látták, hogy Kyu gyakorlatilag a három lány karjaiban, rájuk támaszkodva lépked a kijárat felé, miközben fülig érő mosollyal integet társainak.

- Ez meg mi a …? Így akarja elfelejteni Yongae-t? – fordult ekkor Sungmin felé.

- Nem tudom – igyekezett a másik a lehető legérzelem-mentesebb arcot vágni, miközben nagyot nyelve próbálta elfojtani aggódását és szíve fájdalmát.

- Ugyan már, mi baja lehet? Lesz egy jó éjszakája, és kész – szólalt meg Heechul. – Hmm… ma nincs kedvem semmilyen komolyabb erőfeszítést tenni – tologatta üres poharát az asztalon. - Mit szólnátok egy kis kő-papír-ollóhoz? A vesztes fizeti a következő kört. Na?

- Ne haragudj, én inkább most hazamennék aludni – szólalt meg Sungmin. Úgy érezte, képtelen tovább ott maradni, miközben a fájdalommal vegyes aggódás egyre inkább összeszorította szívét.

Besétált a dorm ajtaján, majd megtette a szokásos utat előbb a szobája, majd a fürdő felé. Henry szavait viszont képtelen volt kiverni a fejéből.

Már egy ideje furcsán érezte magát? Én ezt miért nem vettem észre? Mi lesz, ha történik vele valami?

Erőtlenül zuhant az ágyba, és jó időt igényelt számára, mire meggyőzte magát afelől, hogy Kyunak semmi baja nem lesz, és végre elaludt.

Hajnali három óra körül járhatott az idő, amikor hirtelen megszólalt a telefonja. Sungmin dünnyögve tapogatózott utána az éjjeli szekrényen, úgy érezte, szétszakítja dobhártyáját ez a lárma.

- Igen? Ki az? – szólt bele fátyolos hangon.

- Szia, az… az én nevem Okrim. Az a helyzet, hogy… nos, itt van nálam Kyuhyun, és… Az a baj, hogy biztos sokat ivott…

- Kyuhyun? – vágott közbe Sungmin. Azonnal kiment szemeiből az álom, a lány mondandója hallatán. Meg sem várta a választ, elemelte füle mellől a telefont, és a képernyőn valóban Kyu nevét pillantotta meg.

 - Igen. Elájult, és… képtelen vagyok egyedül megmozdítani, a lányokat pedig nem szerettem volna felkelteni. Tudod, itt nem maradhat reggelig, nagy baj lesz, ha valaki észreveszi. Téged találtalak a gyorshívás alatt… - magyarázkodott.

- Mondd a dormotok címét, máris ott vagyok! – pattant ki az ágyból Sungmin, és asztalához sietve azonnal feljegyzett mindent. – Köszönöm, hogy felhívtál, sietek! – szólt, majd miután elköszönt, azonnal a taxi társaságot tárcsázta, és gyorsan öltözködni kezdett.

- Nagyon köszönöm, hogy eljöttél, és sajnálom – nyitott ajtót lehajtott fejjel a fiatal, hullámos hajú lány.

- Semmi baj, én köszönöm, hogy vigyáztál rá.

- Ugyan, én… Semmiség… - takargatta zavarában arcát a másik. -  Fáradj beljebb. Fent van az emeleten – invitálta be Sungmint, majd egy babarózsaszín szobába vezette. Kyu hason feküdt az ágyon, kiterülve, akár egy szétcsúszott lábú béka.

Sungmin azonnal odasietett hozzá.

- Jól vagy? Kyu, kérlek, kelj fel – ébresztgette a fiút, az viszont dünnyögve fordította oldalra a fejét. – Tudnál hozni egy csésze kávét? – nézett a lányra Sungmin.

- Nem kell kávé, felkelek – motyogta Kyu, majd az ágy két szélébe kapaszkodva próbálta hason fekvésből feltornászni magát, kevés sikerrel.

- Segíts, kérlek – szólította meg újra a lányt Sungmin, miután sikeresen a hátára fordította a fiút, és egyik kezével a karja alá nyúlva próbálta testét elszakítani az ágytól.

Okrimmal ketten kitámogatták a kocsiig Kyut, aki közben mindenféle értelmetlen dologról halandzsázott.

- Mindent köszönök. Jó éjt! – búcsúzott el Sungmin, majd miután a lány is viszonozta a gesztust, és hátat fordított, azonnal becsatolta Kyu biztonsági övét.     

- Olyan jó csaj volt, nem? De nem tudtam vele lefeküdni… - szólalt meg ekkor az említett. – És nem azért, mert részeg vagyok - kalimpált a levegőben mutató ujjával. – Azért, mert nekem egy fiú tetszik. Buzi lettem… - röhögte el magát, ahogy hátravetette fejét az ülés fejtámláján.

Sungmin elkerekedett szemekkel összpontosított az úttestre. Nem akart hinni a fülének. – Te, olyan… olyan… - dőlt a vállára Kyu, majd úgy csuklott oldalra a feje, akár egy rongybabáé, amelyet csak néhány öltés rögzít testéhez.

- Miért csináltad ezt, mondd? – simította végig az arcát Sungmin. - Henry mondta, hogy egy ideje bánt valami. Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz.

- Ezt nem mondhattam el – ingatta a fejét erőtlenül amaz. - Én… nem lehetek buzi… Mert ez helytelen, és… Nem lehetek… - temette tenyereibe arcát, egy kissé eltávolodva Sungmintól. – Mondd csak, milyen érzés egy fiút csókolni? – kapta fel hirtelen a fejét, és pislogva nézett a másikra. Igazából minden imbolygott szemei előtt, de a fiú szemeit és ajkait így is vonzónak találta.

Bárcsak segítenél megtudni, milyen is… – futott át Sungmin agyán, és azonnal elöntötte a forró bódulat, ahogy a visszapillantóban meglátva fiú ajkait, maga elé képzelte, hogy éppen azokat csókolja.

Sietve nézett vissza az úttestre. Úgy érezte, ha egy pillanattal is tovább nézi őket, képtelen lesz visszatartani magát.

- Nem tudom, csak lányokat csókoltam eddig – felelte nagyot nyelve, miközben szinte már fájdalmasnak érezte a mellkasában növekvő szorítást.

Te tényleg ilyeneken gondolkodsz? Mi lett veled? Ilyet részegen sem tesz az ember, ha csak nem… De akkor sem vagy józan… És mi lenne, ha komolyan gondolnád? Nem tehetem… egyszerűen nem tehetem – öntötte el a gondolatok örvénye Sungmin elméjét.

- Aish, nem hogy segítenél… - dőlt az ölébe hirtelen Kyu, combjára hajtva fejét. – Forog az egész autó – pukkant ki belőle a nevetés. – De olyan jó itt. Maradjunk a kocsiban, nem kell hazamenni – fogta át a másik derekát egy jóleső ásítás kíséretében.

Sungmin egyik keze akaratlanul is a fiú homlokára tévedt, amelyet simogatni kezdett. Bárcsak elmondhatnám, mennyire szeretlek…

- Megérkeztünk – hajolt közelebb a következő pillanatban a fiúhoz, de az szótlanul, lehunyt szemmel pihegett ölében. – Kyu, gyere, segítek lefeküdni – ébresztgette őt gyengéden.

- Naa, miért? Mondtam, hogy jó itt – dünnyögött amaz.

- Ha így maradunk, mindened fájni fog reggelre – győzködte halkan Sungmin.

- Azt nem akarom – húzta el a száját a másik, miközben lassan felemelkedett barátja öléből – Ahj, ez a rohadt szédülés… Nem iszom többet – kapta kezét azonnal szemei elé.

Sungmin kiszállt az autóból, majd vállára fektetve Kyu kezét, segített neki eljutni a bejárati ajtóig. Szabad kezével egyik farzsebében turkált a kulcsait keresve, amikor a másikba hirtelen benyúlt Kyu.

- Tessék, itt van – nyújtotta oda azt Sungminnak, miután kiemelte a zsebéből. – Mellesleg, nagyon jó segged van. Olyan formás, mint egy őszibarack. Látod, mondtam, hogy buzi lettem. Henryt megölöm, és kész – kalimpált a levegőben Kyu, miközben Sungmin a képtelen volt beletalálni a zárba szavai hallatán.

Egész biztosan csak álmodom…

- Gyere – segített a fiúnak átlépni a küszöböt. Úgy tett, mintha nem is hallott volna semmit.

- Nem is érdekel, amit mondtam? – kérdezte, miközben lassan felfelé haladtak a lépcsőn.

- Túl sokat ittál, nem tudod, mit beszélsz – felelte amaz. – Mát itt is vagyunk – nyitotta ki egyik kezével az ajtót, majd bevezette a fiút annak szobájába.

- De, nagyon is tudom, és épp ez a baj. Mondtam már, hogy… gyönyörűek a szemeid? – állt meg egy pillanatra, miközben a másik tekintetét fürkészte.

- Részeg vagy, most aludnod kell. Feküdj le. Majd reggel beszélünk – ültette a fiút az ágy szélére Sungmin, aki szinte rádőlt a tiszta lepedőre. Lehúzta lábairól a cipőt, majd feltette őket, ezután fölé hajolt, hogy betakargassa őt. Hatalmas önuralomra volt szüksége ahhoz, hogy ne érjen hozzá.

Kyu viszont hirtelen a nyaka köré kulcsolta kezeit, s gyengéden megcsókolta.

Az első pillanatban kipattantak Sungmin szemei a meglepődéstől, és az erős alkoholszagtól, de képtelen volt visszautasítani a másik ajkait. A szíve akkorákat dobbant, hogy úgy érezte, mindjárt a padlón köt ki, kiszakadva mellkasából, miközben a fejében megállás nélkül peregtek a gondolatok. Téged csókollak. Hogy lehet ez, és miért? Na, és mi lesz ezután? Bárcsak tényleg szeretnél. Bárcsak éreznéd, mennyire szeretlek. Bárcsak megtehetném, hogy boldoggá tegyelek…

Kyu azonban olyan szenvedéllyel falta ajkait, hogy hirtelen az összes gondolat kitörlődött elméjéből. Csak az járt a fejében, hogy minden porcikája, minden egyes sejtje akarja őt. Lassan a fiú fölé mászott, így csókolva őt tovább, aki bordáin kezdett játszadozni ujjaival.

Sungmin belenevetett csókjukba, és akaratlanul is összerándult a teste, ahogy Kyu megcsiklandozta oldalát. Ebben a pillanatban azonban megjelent szemei előtt Eunmi, szinte hallotta vékony hangját, ahogy alatta sikoltozik, miközben ő a lábujjait csiklandozza.

A fájdalom úgy hasított szívébe, akár kés a puha vajba. Leugrott az ágyról, és szó nélkül szaladt ki a szobából.

- Most mi van? Gyere vissza! – kiabált utána Kyu, de többszöri próbálkozás után is képtelen volt egyedül felkelni ágyából, így erőtlenül hanyatlott vissza abba.

Eljött a reggel, és ez alkalommal a mennydörgés hangja riasztotta fel őt álmából, ugyanis hatalmas vihar tombolt odakint, amely szürke paplant terített a kék égre. Kyu nagyot nyögve kapott fejéhez, ami úgy fájt, mintha sok apró tőrt állítottak volna bele.

Lassan kinyitotta szemeit, és meglepetten nyugtázta magában, hogy a szobájában van.

Mégis, hogy kerültem ide? Jaa, Sungmin és az a csaj segített felkelni az ágyról. Hogy is hívták? Mindegy… Akkor biztos Sungmin hozott haza. Aish, szétesik a fejem, pedig ma gyakorolni kell, és még Lee Soomannál is jelenésem van...

...Ézemi...