Nem bújhatsz el a szerelem elől (KyuMin) 3.

Figyelmeztetés: yaoi

Útközben megszólalt Sungmin telefonja.

-  Halló - vette fel sietve.

-  Szia! Megnéztük a videót, amit küldtél. Meg kell mondjam, tényleg tehetséges a kis hölgy, ezért úgy döntöttünk, holnap reggel nyolckor várjuk a stúdióba. Tudnál szólni neki?

- Persze, hyung, és igazán hálás vagyok, hogy időt szakítottatok rá - mosolygott a telefonba Sungmin.

-  Ugyan, ez semmiség.

-  Akkor hívlak holnap, rendben?

-  Persze. Sok sikert a koncertetekhez, hwaiting!

-  Köszönöm. Szia!

-  Szia!

Sungmin megnyomta a letevő gombot, majd Eunmire mosolygott:

-  Jungho hívott az előbb. Nagyon tetszett nekik Eunsung videója, és holnap reggel nyolcra várják őt a stúdióba meghallgatásra.

- Tényleeeg? Nagyon köszönöm, oppa! El sem hiszed, milyen boldoggá tettél ezzel! - ugrott a nyakába barátnője.

- A húgodé az érdem, én csak odaadtam a felvételt - simogatta a hátát Sungmin, miközben arra gondolt, hogy nincs az az önzetlen cselekedet, amivel jóvátehetné azt, amit napról napra elkövet.

A taxi hirtelen lefékezett, odaértek az SM épülete elé. A fiú apró csókot nyomott a lány ajkaira, majd gyorsan kifizette a sofőrt. Feltette a baseballsapkáját és napszemüvegét, majd kiszállt. Épp ebben a pillanatban fékezett le egy másik taxi is mellettük. Kangin mosolyogva üdvözölte csapattársát:

-  Szia! Hallom, nagy sikert arattatok, gratulálok! – fordult Sungmin felé. – Ezért biztosan menedzseri dicséretet kapsz.

-  Tudod, hogy nem azért csinálom – sütötte le a szemeit szerény félmosollyal az arcán Sungmin.

-  Persze, tudom én, hogy mindened a színjátszás - veregette meg a vállát a másik.

-  Így van – bólintott a fiú.

Nem is tudom, mit tennék, ha ez sem lenne nekem…

-  A Sejong utcába, legyen szíves - szólt a taxishoz Eunmi, majd a karórájára pillantott, és elmosolyodott. Elővette a telefonját, és kikereste húga számát a telefonkönyvből. - Szia, Eunsung! Hogy vagy?

-  Szia, unnie! Jól vagyok. És épp jókor hívsz, mert szünet van. Történt valami?

-  Van egy nagyon jó hírem. Megnézték a videódat, és... - tartott egy kis hatásszünetet - holnap reggel nyolcra várnak a stúdióba!

-  Komolyan mondod? Unnie, én olyan boldog vagyok! - ujjongott a lány. - Nagyon jó leszek, megígérem!

-  Te csak gyakorolj szorgalmasan, ne törődj semmi mással. Elintézem, hogy leader lehess a legmenőbb új lánycsapatban.

-  Unnie, ne tedd, kérlek! Már így is épp eleget segítettél, a többit magam szeretném elérni, a tehetségemmel és a szorgalmammal.

-  Eunsung, te még nem ismered ezt a világot. Rengeteg kitartó és tehetséges előadó van, mégis csak azok válnak ismertté, akik mögött áll valaki.

-  Nekem erre akkor sincs szükségem. Ne legyél tovább olyannal, akit nem szeretsz. Fejezd be, unnie, kérlek, én ezt nem akarom így!

-  Szerelem... Anya szerelmes volt apába, és hova jutott? Mennyi fájdalmat kellett elviselnie, miután apánk összeszűrte a levet azzal a nővel? Eunsung, ha odaadod a szíved valakinek, sebezhetővé válsz. Én pedig nem akarok úgy járni, mint anya. Ne aggódj, Sungmin sosem fog rájönni semmire, olyan kis naiv. Egyébként aranyos fiú, egyáltalán nem fárasztó úgy tenni, mintha szeretném.

-  És az ő érzéseire nem gondolsz? Vele mi lesz, ha esetleg mégis rájön az igazságra?

- Ugyan már, bízz bennem, ilyen nem fog előfordulni. Ha esetleg mégis, szenved egy kicsit, de egy hét alatt túl is lesz rajtam. Az ilyen idol fiúkáknak nem nehéz partnert találni, hamar el fog felejteni. Csak azt sajnálom, hogy nem láthatom majd apánk arcát, amikor debütálsz.

-  Unnie, mikor fejezed már be ezt?

- Akkor, amikor végignézem a TV-ben, hogy bilincsbe verve viszik el azt a nőt, a családjával és apánkkal együtt. De most le kell tennem, Eunsung. Vigyázz magadra! – nyomta meg a letevő gombot, és az elsötétedő kijelzőre meredt.

Elméjében hirtelen felidéződött a fájdalmas múlt, és dühösen markolta meg apró táskája bőr fülét. Úgy érezte, sosem fogja elfelejteni, amit azon az estén látott. Azon az estén, amikor korábban lett vége a balett órának, és hazaérkezve édesapját az ajtóban csókolózva találta osztályfőnöknőjével.

Tizennégy évesen nem volt már kisgyermek, jól tudta, mit jelent ez. Igazából mindig is úgy érezte, a tanárnő minden ok nélkül pikkel rá, de ekkor megértette az indokot. Mindenki tudta az iskolában, hogy a nő csak kedvtelésből dolgozik; nem szorult rá a pénzre, ugyanis a legnagyobb munkaruházatot árusító bolthálózat tulajdonosának második gyermekeként jött a világra.

Amikor a kisebbik lány kikotyogta, hogy „jár az apukájukhoz egy néni”, Eunmi és Eunsung anyja idegösszeomlást kapott. Több hónapig kórházban kezelték, és ez alatt a két lányt a nagyszülők nevelték, mert az apjuk többé már nem kért belőlük. Az a nő rávette az apjukat, hogy ne keresse őket, mert csak visszahúznák őt.

Eunmi ekkor határozta el, hogy ha törik, ha szakad, hatalmat és befolyást fog szerezni, hogy bosszút álljon az apján, és annak szeretőjén. Ígéretet tett önmagának, hogy sosem lesz szerelmes egy férfiba sem, csupán eszközként fogja használni őket, hogy elérje a céljait.

Most úgy érezte, végre közel a siker. Évek óta gyűjtögette már az anyagokat a ruházati cégről, amelyek bizonyítják, hogy milyen törvénytelen eszközökkel jutottak haszonhoz, és az összes spórolt pénzét magánnyomozókra költötte, hogy még több bizonyítéka legyen.

Tudta azonban, hogy ha egy szál magában áll ki ellenük, kevés az esélye a sikerre, ráadásul feltett szándéka volt, hogy meg is szégyenítse az apját, amellett, hogy tönkreteszi. Ebbe a képbe tökéletesen beleillett Sungmin. Az ő feleségeként megkaphatná a legjobb ügyvédeket, és a nyilvánosságot is.

Arcára magabiztos mosoly húzódott, ahogy becsúsztatta telefonját rózsaszín válltáskájába. Előkapta a púderét, utolsó pillantást vetett sminkjére a tükörben, majd kifizette a taxist. Apró, aranyszínű órájára pillantva látta, hogy még húsz perce van a következő óráig, ezért miután besétált az egyetem kapuján, a könyvtár felé indult.

Alig negyed órával azután, hogy Yesung és Wookie elindultak a boltba, ismét kulcs csörgött a bejárati ajtó zárjában. Sungmin és Kangin lépett be.

- Nem úgy volt, hogy te később jössz? – meredt az előbbire Kyu, és egy pillanatra megakadtak a szemei annak telt ajkain.

Olyan álmos vagyok, hogy már fókuszálni se tudok. Le kéne feküdnöm…

- Végeztünk mindennel, szerettem volna már pihenni – felelte Sungmin a szokásos áljókedvvel.

Mégsem mondhatta el az igazat, hogy nem bírta tovább elviselni a barátnője közelségét, mert olyan lelkiismeret-furdalása volt. Észrevette azonban, hogy Kyunak milyen karikásak a szemei, és legszívesebben odafutott volna hozzá, hogy átölelje őt, persze, ezt nem tehette.

- De ti nem is egy helyen voltatok, hogy jöhettetek egyszerre? - ráncolta homlokát az utóbbi, majd akkorát ásított, hogy egy pillanatra szemei is könnybe lábadtak.  

- Itt találkoztunk a bejárat előtt – mosolygott Sungmin, mire Kyu egy apró bólintással jelezte a fiúnak, hogy megértette a dolgot. Ismét azon kapta magát, hogy a fiú ajkaira mered, amelyek már szinte elhomályosultak előtte, miközben súlyos szemhéjai egyre sűrűbben takarták el szemei elől a külvilágot.

Kangin közben lehajította bőröndjét a földre, rávetette magát az egyik kanapéra, és bekapcsolódott a TV nézésbe. Sungmin megindult a lépcsőn felfelé. Ha már Kyuval nem lehetett, magányra vágyott, legszívesebben bezárkózott volna a szobájába.

Belépett, és az ágyra helyezte a bőröndöt. Kicipzárazta, és szedegetni kezdte belőle a holmikat, mikor Eunmi apró selyem hálóingje akadt a kezébe. A lány valószínűleg véletlenül a bőröndjébe tette vissza reggel, nem a saját táskájába.

Sungmin ujjaival a könnyű anyagot simogatta, és egy nagyot sóhajtva fújta ki a levegőt. Arra gondolt, milyen más lenne az élete, ha követi az egyik egyetemi haverja tanácsát.

-  Miért nem húzol el te is innen? Olyan jó, hogy mindig megmondják neked,  mit tehetsz és mit nem? És a te vágyaiddal mi lesz? Azt ki fogja teljesíteni? – visszhangoztak a fülében az alacsony, sötét bőrű, kíváncsi tekintetű fiú szavai. Lehet, hogy neki volt igaza…

Ebben a pillanatban megszólalt az ajtó mellett Donghae:

-  Minnie, leveled jött! - Sungmin teste megrándult, ijedtében még a hálóinget is kiejtette a kezéből.

- Oh, köszönöm, hogy felhoztad – tette fel újra a mosolymaszkot, ahogy elvette a fiú kezéből a levelet, de ahogy ránézett a borítékra, elkomorult a tekintete. Öccse írt neki, immár harmadszor abban a hónapban. Maga sem értette, miért bontja ki és olvassa el, hiszen jól tudta, mi áll benne: testvére ismét pénz kér tőle.

Mégis, hogy tehetné meg, hogy elsőszülöttként ő is színt vall? Szinte látta maga előtt édesanyja könnybe lábadt szemeit, apja villámokat szóró tekintetét, és a szalagcímeket: Lee Sungmint kitagadta családja, miután fény derült ferde hajlamaira. Mi lenne akkor a csapattal?

Szemei előtt összefolyt az írás, ahogy végigfutott a kiírt, mégis kusza betűk rengetegén. Vajon tényleg a pótvizsgára kell neki a pénz? Mostanában nem volt vele gond, és csak két tárgyból bukott meg, de mi van, ha közben visszaszokott a drogokra? Nem, azt észrevettem volna a szemein. De mi van, ha mégis? Inkább személyesen fogom elvinni neki a pénzt.

Kis fecnikre tépkedte a levelet, görcsösen szorongatva az egyre kisebb darabkákat. A szemetes fölött szétnyitotta ujjait, és az apró papírcafatok hóesés módjára hullottak szanaszét, nagy részük a kis fém kuka mellett ért lágyan földet.

Csupán két legközelebbi barátja, Wookie és Kyu ismerték Sungmin ezen titkát, a többiek úgy tudták, egyszerűen csak gondot visel gyenge képességű testvérére szülei helyett.

Megrázta a fejét, és elméjéből próbálta elhessegetni a képet, ahogy öccse önkívületi állapotban nyúlik végig az ágyán. Gyorsan kikapott a szekrényből egy rózsaszín melegítőalsót és egy fehér pólót, ezután átöltözött.

A tükörbe nézett, előtúrta fésűjét a bőröndjéből, majd látszólag ráérősen igazgatni kezdte a haját. Minden rendben van. Mondogasd csak magadnak, egyszer talán el is fogod hinni…

Újra a bőrödhöz lépett, felnyalábolta a ruhákat és a törölközőt, majd elhagyta a szobát. A folyosón hallotta, ahogy egyre hangosodó dobogással halad felfelé valaki. Megállt a lépcső mellett, és ekkor Siwon süvített el mellette lélekszakadva.

Fájdalomtól eltorzult arccal szedte kettesével a lépcsőfokokat, ahogy a második emelet felé haladt. Odafent magára csapta az ajtót, amit Sungmin is tisztán hallott.

A zavarodott fiút Shindong követte, szintén szó nélkül elrohanva őmellette. Sungmin csak kapkodta a fejét, nem tudta, mi folyik itt, de jobb ötletnek tartotta nem beleavatkozni.

Ahogy lefelé indult a lépcsőn, Kyu hangja csapta meg a fülét:

- Ne aggódj, hyung, Shindong majd vigyáz Siwonra. Vele biztos megosztotta a bánatát, mert ketten együtt ittak az éjszaka, legalábbis Shindong ezt állította. De én nagyon álmos vagyok, most inkább lefekszem – állt fel a kanapé karfájáról.

Mégis, mi történt itt tegnap éjjel?

- Lefekszel? Miért, nem tudtál eleget aludni az éjjel? – jelent meg Sungmin szemei előtt Leeteuk alakja, aki immár lent állt a nappaliban, Heechullal a háta mögött, aki ez alkalommal hihetetlenül fancsali képet vágott.

- Nem számít, hyung, hosszú történet. Csak aludnom kell egy kicsit – lépkedett ásítozva a lépcső felé a Kyu, majd ahogy előre pillantott, tekintete az éppen leérkező Sungminéval találkozott, aki a ruhakupac mögül pislogott rá.

Utána fordult Kyunak.  Mitől vagy ilyen falfehér és ennyire összetört? Bárcsak melletted lehetnék…

- Minnie, nem jössz segíteni? – szűrődött ki Wookie hangja a konyhából.

- De, máris megyek, csak lepakolom a szennyest, és kezet mosok – eszmélt fel a fiú, és sietve indult a mosókonyha felé.

- Na, miben kéne segítenem? – mosolygott Wookie-ra, ahogy a konyhába ért.

- Ezeket a zöldségeket hámozd meg és aprítsd fel, légy szíves – mutatott a fiú néhány zellerre, újhagymára és paprikára.

- Rendben van – vett elő Sungmin egy zöldséghámozót és egy kis kést -, és köszönöm, hogy kimentettél – súgta oda neki.

- Ugyan, semmiség. Mellesleg, nagyon népszerű lettél – vigyorgott rá barátja.

- Miről sutyorogtok ott? Én is hallani akarom! – hajolt közéjük Yesung, aki éppen a húst igyekezett apró csíkokra vágni, amennyire tőle tellett.  – Most már nem lehet titkod előttem – ölelte át hátulról Wookie-t, és apró puszit nyomott a fiú nyakára, akinek az arca csakhamar olyan lett, akár egy szép alma, amelyet pirosra érlelt a nyári napsütés.

- Azt hiszem, valamiről lemaradtam - pislogott zavartan Sungmin a két fiúra.

- Mi mostantól egy pár vagyunk – újságolta el a hírt sugárzó arccal Yesung, aki még mindig nem engedte el szerelme derekát.

- Nagyon örülök nektek! – mosolygott rájuk Sungmin, majd elismerően kacsintott Wookie-ra. Egyedül ő tudta ugyanis, hogy a fiú már évek óta szerelmes Yesungba, és a kezdetektől arra biztatta, hogy ossza meg vele az érzéseit.

Persze, másoknak mindig könnyebb jó tanácsot adni, mint a saját életünket rendbe tenni… Sungmin szívből örült a két fiú boldogságának, de közben titkon irigyelte is őket, hiszen szabadon szerethették egymást, míg neki ez nem adatott meg.

- Felszeltem a húst. Jó lett? – mutatta alkotását Wookie-nak Yesung.

- Hát, lehetne jobb is – vágott be egy fintort a másik, de csakhamar elnevette magát Yesung gyilkos tekintete láttán.

- Az a te szerencséd, hogy nagyon szeretlek. Segítek majd kinyújtani a tésztát, jó?

- Én is kész vagyok – tolta oda a vágódeszkát Wookie elé Sungmin. Nehezére esett tovább nézni és hallgatni a két fiút, miközben lelkiismeret-furdalása is támadt, hiszen jól tudta, hogy megérdemlik egymás szerelmét.

- Jól van, köszönöm. A tölteléket elkészítem én, ő pedig majd vigyáz a köretre – sandított Yesungra, aki éppen beledobta a zöldségeket a serpenyőbe, majd csücsörített ajkakkal kezdte piszkálgatni őket egy fakanállal.

- Rendben, akkor én segítek a többieknek megteríteni – könnyebbült meg Sungmin, és kifelé indult a konyhából, mikor az eddigi halk duruzsolás helyett Leeteuk komolynak tűnő hangja hallatszott be a nappaliból:

 - Figyeljetek rám, kérlek! Azt szeretném mondani, hogy nagyon sajnálom, amiért nem figyeltem rátok ma reggel, és azt… - Ekkor félbeszakította őt Donghae:

- Nem kell semmiért bocsánatot kérned, hyung, megértjük. Igaz, fiúk? – nézett végig a többieken, akik mind helyeselve bólogattak. – Mellesleg, amúgy is meg kellene ünnepelnünk, hogy Wookie és Yesung összejöttek – ért fülig a szája.

- Te hülye, ezt nekik maguknak kellett volna elmondaniuk – lökte oldalba Hyukie.

- Ugyan, miért? A jó hírt bárki továbbadhatja.

Az eddig a konyha bejáratában toporgó Sungmin ekkor lépett ki az ajtón. Kihúzta a komód fiókját, majd kivett egy piros terítőt, és szétterítette az asztalon. A többiek tovább viccelődtek, de ő minden erejével próbálta kizárni szavaikat az elméjéből. Semmi másra nem vágyott, csak hogy Kyu mellett lehessen.

Visszacsoszogott a komódhoz, egyik kezébe egy maréknyi pálcikát fogott, míg a másikba ránézésre feleannyi kanalat. Mindenki elé csúsztatott az evőeszközökből, majd visszatette a maradékot a helyére. Ahogy végignézett a többiek vidám arcán, tudta, hogy most feltűnés nélkül leléphet.

Elsétált mellettük, és egyenesen a lépcső felé vette az irányt. Odaérve hátrafordult; tényleg senkinek nem tűnt fel a hiánya. Sietve, mégis lábujjhegyen haladt felfelé. Kyu szobájának ajtaja előtt nem sokat teketóriázott; hangtalanul lenyomta a kilincset. 

...Ézemi...