Műfaj: romantikus, erotikus
Figyelmeztetés: 18+
Megjegyzés: Ez a fici egyik kedves dongsaengemnek, Tinának íródott. Persze, ettől függetlenül bárki elolvashatja, és ez alkalommal is szívesen fogadok mindenféle építő jellegű véleményt.
Bár vállaimon már ott ült az egész heti
fáradtság, ahogy kiléptem az épületből, a sugárzó napsütés mintha néhány
másodperc leforgása alatt feltöltötte volna a testemet és a lelkemet.
Elengedtem a kapitányság nehéz bejárati ajtaját, amely egy újabb tenyérpárhoz
csapódott, melynek tulajdonosa szintén épp kifelé igyekezett.
Fekete, szegecses magas sarkúmban
felszabadultan lépdeltem lefelé az ezüstszürke fényben úszó lépcsőkön, majd
amint leértem, behunytam a szemem, tüdőmet megtöltöttem a friss levegővel, és kinyújtóztattam
az üléstől elgémberedett tagjaimat.
Ez alatt a néhány másodperc alatt sok
ember elviharzott mellettem; hallottam a női cipősarkak fürge kopogását, és a
férfi lábbelik lapos csoszogását. Mind rohantak, bele az életükbe, de ezúttal
nem követtem a tömeg példáját, bár nekem is volt még
aznapra elintézni valóm.
Csak élvezni akartam egy kicsit a
napfényt, hiszen olyan kevés időm jutott erre: Az irodában egész nap riadt,
kisírt szemű áldozatok és szemtanúk fájdalmas emlékei között kellett turkálnom,
hogy képes legyek magam elé idézni és lerajzolni az elkövetők arcát. Nem volt
időm és lehetőségem kifelé bámészkodni az ablakon, hogy az eget kémleljem.
Hazaérve a kis lakásomba, rendszerint
vacsorát készítettem magamnak, elvégeztem a szokásos napi rutint, majd fáradtan
rogytam le a kanapéra, hogy azután a TV bámulásával zsibbasszam még egy kicsit
az agyam, mielőtt lefeküdnék.
Ez az este is az előzőekhez hasonlónak
ígérkezett, munka után viszont még beterveztem egy kis vásárlást, mivel szükségem
volt egy elegánsabb kinézetű szandálra, amit a nyári melegben hordani tudok
majd.
Most is a kedvenc boltom felé vettem az
irányt, amely a kapitányságtól csupán kétsaroknyira volt. Még három évvel
ezelőtt bukkantam rá erre a helyre, amikor felvettek ide dolgozni. Nem hogy a
munkába illő öltözékem nem nagyon volt akkoriban, de még azt se tudtam igazán,
mi állna jól nekem, mert jobbára csak egy farmerből, egy pólóból, és egy
egyszerű sportcipőből állt a mindennapi öltözetem.
Az eladók viszont nagyon kedvesen
siettek a segítségemre, amint észrevették tanácstalanságomat. Sokat
köszönhettem hát nekik, amit azzal próbáltam meghálálni, hogy a
törzsvásárlójukká váltam.
- Szia!
- köszöntem Heejinnek - aki az egyik eladó volt az üzletben -, miután beléptem.
- Szia,
Kyungmi! Miben segíthetek? - üdvözölt a szokásos mosollyal arcán.
- Nos,
szeretnék valami szandált, ami...
- Olcsó,
de elegáns? - szólt közbe.
Ez a lány már jobban tudja,
mit akarok, mint én magam.
- Pontosan!
- bólogattam.
- A
lábbelik átkerültek oda hátra - mutatott az üzlet másik vége felé. - A főnöknek
az az ötlete támadt, hogy bővítsük a választékot esküvőre szánt cipőkkel, mert
összebarátkozott a szomszéd ruhakölcsönző tulajával. Azóta a cipőkkel már nem
én foglalkozom, hanem Leeteuk. Kedves srác, majd meglátod - mosolygott rám.
- Hát,
jól van. Mindjárt letesztelem, van-e olyan kedves, mint te - vigyorogtam
Heejinre, aki szinte már a barátnőm volt, azt leszámítva, hogy mindig csak itt,
a boltban találkoztunk egymással.
Megkerülve a fém állványokat, egy
magas, szőkésbarna hajú, kedves arcú férfit pillantottam meg, éppen az első
polc sarkának támaszkodva húzogatta csillogóan tiszta, barna bőr cipőjét a fa
padlón. A fehér ing és a bézs nadrág, amit viselt, tökéletesen simult rá,
kiemelve formáit.
Hmm,
szép felsőteste lehet… - állapítottam meg magamban a látottak alapján, mikor a
férfi felém fordította arcát:
- Üdvözlöm!
Miben segíthetek? - A hangja lágy volt, szinte angyalian csengett, nekem pedig
hirtelen az összes levegő elszökött a mellkasomból, és egy fél pillanatra elfelejtettem
újat venni.
- Ööö...
Szandált keresnék, olyan elegánsabb fajtát. Valami nem túl díszeset, de azért
mégis legyen nyári hangulata.
Nyári hangulat... Ez nem
egy festmény! Ennél nagyobb hülyeséget nem tudtál kinyögni?
- Máris
megnézem, mit tehetek. - Kecsesen megfordult, és hátrafelé indult a sorok
mellett, így feltűnés nélkül megszemlélhettem őt hátulról. Szó, ami szó, igazán
formás feneke volt, ami csak tovább emelte az összpontszámot. Egy ilyen eszméletlenül jó pasi biztos
foglalt...
- Mit
szólna ehhez? - nyújtott felém kis válogatás után egy fémes zöld, magas talpú
szandált, amelynek pántjait apró virágok díszítették. - Szerintem jól állna
önnek ez a szín - húzódott mosolyra újra a szája.
De édes mosolya van...
- A
zöldet szeretem, a virágmintát viszont nem nagyon - forgattam a kezemben a
szandált.
- Nem
tenne mégis egy próbát? Csak próbálja fel, segítek - nézett rám olyan lágyan és
kedvesen, hogy képtelen voltam nemet mondani.
Tudom ám, hogy csak azt
akarod elérni, hogy vásároljak. Miért hagyom magam mégis csőbe húzni?
- Foglaljon
helyet – tett elém egy kis széket. Ahogy kibújtam fekete cipőmből, a lábfejemre
pillantott, ujjaival végigzongorázott a dobozok között, és kihúzta a megfelelő
méretűt.
Automatikusan a szandál felé nyúltam,
hogy kivegyem a kezéből, de másik kezét lágyan végigsimította az enyémen.
- Hagyja
csak, majd én. – És ismét az az angyali mosoly rajzolódott arcára.
Festeni sem lehetne
szebbet. És az érintése… Mégis, mi van velem? Hiszen nem is ismerem!
Bal kezét a bokám alá helyezte, míg a
jobbal rácsúsztatta lábfejemre a szandált, majd óvatosan leengedte a lábamat a
padlóra, és megtette ugyanezt a másik lábammal is. Lehajoltam, hogy becsatoljam,
erre a fejem egy hangos koppanással ütődött az övéhez.
- Jaj,
ne haragudjon, én… Nagyon sajnálom, én… - hebegtem, és azt se tudtam, mit
tegyek. Felé nyúltam, de a következő pillanatban el is kaptam a kezem, majd a
másikkal sajgó kobakomat simogattam.
- Jól
van? – emelte rám tekintetét, mint akinek kutya baja, pedig biztos voltam
benne, hogy neki is ugyanennyire fájt, ha nem jobban.
- Én..
igen, persze. – Alig tudtam beszélni, és éreztem, hogy az arcom színe
valószínűleg konkurálhat egy frissen főtt rákéval. – Mindjárt megvan. – Úgy
döntöttem, inkább gyorsan újra lehajolok, hogy becsatoljam a szandált, ám ettől is
mintha még inkább a fejembe futott volna a vér.
Amint elbántam a csattal, hirtelen
felálltam, és a tükörhöz sétáltam. Minden oldalról megnéztem, miközben Leeteuk
is közelebb lépett hozzám. Éreztem magamon a tekintetét, és ettől hihetetlenül zavarba
jöttem. De azt el kellett ismernem, hogy a szandál nagyszerűen állt rajtam, és
még kényelmesnek is találtam.
- Nos,
mi a véleménye? – kérdezett, és szinte a nyakamon éreztem a forró leheletét,
pedig jó kétméternyire állhatott tőlem.
- Tetszik,
azt hiszem, megveszem – feleltem, és tekintetét elkerülve fordultam meg, hogy
visszasétáljak a kis székhez. Levettem a szandált, majd sietve visszadobtam a
dobozába, és tettem egy lépést a kassza felé.
- Várjon,
kérem! - szólt utánam, mire tétován hátrafordítottam a fejem. - Mit szólna egy
kávéhoz holnap délután? - Hirtelen elakadt a szavam.
Most komolyan elhívott
engem?
- Ah,
rendben, nagyon szeretem a kávét - vágtam rá az első idétlen mondatot, ami
eszembe jutott, és ezzel újra mosolyt csaltam az arcára.
- Jó
lesz, ha önért megyek négykor?
- Iiigen
- mosolyogtam körülbelül úgy, mint akivel most közölték, hogy övé a lottó
főnyeremény. - Akkor megadná a címet?
- Ööö,
persze, máris - cipzároztam ki a táskámat, és felírtam mindent egy kis cetlire,
amit lesütött szemmel nyújtottam felé.
- Akkor
holnap... Vigyázzon hazafelé! - hajtott fejet, miután elvette a kezemből a kis
papírt. Én is elköszöntem, majd - még mindig eszméletlenül zavarban - a pénztár
felé sétáltam.
- Mondd,
csak, Leeteuk... szóval... nős, igaz? Nem is, kitalálom: Szoknyapecér, aki
mindenkit elcsábít a kedvességével, de miután megkapta, amit akart, sorsára
hagyja az áldozatait, ugye? - kezdtem hadarni, ahogy megláttam Heejint a
pénztárgép mellett.
- Hogy
mi? Csak nem randira hívott? - ért fülig a szája.
- De igen, de félek, hogy itt valami
nem stimmel, túl szép ez így - kezdtem körmömmel kaparászni a szürke
asztallapon.
- Kyungmi,
te túl sok bűnesetet hallgattál ma, és rémeket látsz. Leeteuk nagyon aranyos
srác, ha nem lennék férjnél, tutira bepróbálkoznék nála - sóhajtott, majd
elnevette magát. - Sok sikert!
- Köszönöm
- ragadt át rám is az öröme, majd felkaptam a szandálomat a pultról. Kiléptem
az utcára, és a legközelebbi buszmegállóhoz sétáltam. A hazafelé úton
egyfolytában Leeteuk járt a fejemben. Olyannyira elkalandoztak a gondolataim,
hogy majdnem elfelejtettem időben leszállni a buszról.
Másnap délután már fél négykor teljes
díszben sétálgattam le-fel a lakásban, képtelen voltam megülni a hátsómon, és
folyamatosan hosszú, vörös hajamat igazgattam a tükörben, ami ezúttal is
leginkább egy szénaboglyára emlékeztetett. Gondoltam, felavatom az új
szandálomat: azt vettem fel egy bézs miniruhával. Nagy nehezen eljött a négy
óra, és megszólalt a csengő.
A kapucsengőből Leeteuk édes hangja
szólalt meg, én pedig gyorsan beengedtem a lépcsőházba. Magam sem tudom, mi történt
velem előző nap; úgy elvarázsolt, hogy a szívem máris gyorsabbra vette a
tempót, ahogy tudatosult bennem, hogy nemsokára találkozunk.
- Hű,
te... nagyon szép vagy! - nézett végig tetőtől talpig, miután kinyitottam neki
a bejárati ajtót.
- Nagyon
köszönöm - öntött el azonnal a forróság. Mégis,
mit művel velem ez a srác? - Te is nagyon jól nézel ki - próbáltam feltűnés
nélkül végigfuttatni tekintetemet fekete ingén, amely ezúttal is kiemelte
felsőteste tökéletes formáit. - Máris hozom a táskám, addig gyere be nyugodtan
- invitáltam az ajtóból befelé, majd a szobámba szaladtam.
Mire visszatértem a nappaliba, amelyen
át lehetett eljutni a kijárathoz, ő már a falon függő festményt figyelte.
- Mehetünk?
- kérdezte halkan, miután felém fordult.
- Igen, persze – vágtam rá mosolyogva.
- Sajnálom,
csak ezzel szolgálhatok - mutatott egy ránézésre tíz év körüli, apró, sötétkék
autóra.
- Ugyan,
semmi baj. A limuzint úgysem szeretem - próbáltam poénkodni, miközben
beszálltam; erre egy újabb angyali mosollyal jutalmazott, amely azonnal szíven
talált.
Talán
erre mondják, hogy szerelem első látásra? - tűnődtem, mikor hirtelen
megszólalt:
- Tetszik
a lakásod. Kicsike, mégis igazán otthonos, ezek a meleg színek pedig jókedvre
derítenek.
- Igazán
így gondolod? - tördeltem kezeimet. Már
megint zavarba hoz.
- Igen,
és hidd el, értek ehhez, esztétikát tanultam az egyetemen.
- Esztétikát?
És mégis cipőket árulsz? Mármint... ne haragudj, ne értsd félre, nincs ezzel
semmi baj, csak... - hebegtem, mire közbeszólt:
- Ne
szabadkozz, sokan nem értik, miért csinálom ezt, de úgy érzem, én erre
születtem, ez a hivatásom. Tudod, szeretek segíteni az embereknek. Jó látni,
hogy felragyog az arcuk, mikor megtalálják a hozzájuk illő cipőt, ami egy
kicsit a társuk lehet a munkában, vagy abban, amit szeretnek csinálni. - Jól
látszott, hogy valóban szívvel-lélekkel végzi a munkáját, és ez még szimpatikusabbá
tette őt a számomra.
A nyüzsgő belvárost elhagyva egy kedves
kis kávézó elé kanyaradott be. Csak néhány kis asztal állt odabent, színes
bárszékekkel. Az ablak mellett helyet foglalva kézbe vettem az itallapot, ahogy
Leeteuk is. Pár másodpercnyi csendes böngészgetés után azonban arra eszméltem,
hogy már harmadszor haladok végig szememmel a választékon, de még mindig nem
fogtam fel, mit olvastam.
Zavart mosollyal tekintettem Leeteukre,
aki viszonozta a pillantásomat. Valóban nagyon szeretem a kávét, de ebben a
pillanatban ez a fiú sokkal jobban érdekelt, mint bármilyen kávékülönlegesség. Néma szemkontaktusunkat az odaérkező
pincérnő zavarta meg:
- Mit
adhatok? - fordult rögtön felém. Leeteuk valószínűleg látta az arcomon a
tanácstalanságot, mert gyorsan megszólalt:
- Nekem
egy sima eszpresszót, legyen szíves.
- Ah,
az nekem is jó lesz - szólaltam meg végre, és ekkor újra találkozott a
tekintetünk.
Beszélgetésbe elegyedtünk, és minél
többet megtudtam róla, annál vonzóbb lett számomra. Úgy vettem észre, neki is
kedvére van a társaságom, mert nagyon kíváncsi volt az életemre, a munkámra, a
mindennapjaimra. Egyre több árulkodó pillantást és apró mosolyt küldött felém,
a végén pedig már együtt nevetgéltünk egymás történetein.
Olyannyira belefeledkeztünk a
társalgásba, hogy észre sem vettük, mennyire eltelt közben az idő. A pincérnő
figyelmeztetett minket, hogy záróra van. Miután a számlát rendezte, Leeteuk az
órájára pillantott, majd megszólalt:
- Nincs
kedved moziba menni? Ha most elindulunk, még időben odaérünk. Úgy tudom, most
játsszák az Édes illatot. - Ekkorra már tegeződtünk.
- Nagyon
szeretném megnézni azt a filmet, menjünk! - vágtam rá boldogan.
Úton a mozi felé tovább beszélgettünk.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy a kezemre csúsztatja a kezét, és gyengéden
simogatni kezdi az ujjaimat. Hátamon végigfutott egy hűs áramlat az
érintésétől, nem akartam, hogy elengedje a kezem.
Megérkeztünk, és egy párként, kézen
fogva léptünk a jegypénztárhoz. A teremben péntek este ellenére elég kevesen
voltak, így anélkül el tudtunk jutni a helyünkre, hogy egy csomó emberen
keresztül kellett volna gázolnunk.
A filmben nem csalódtam: humoros és
romantikus volt, amilyennek ígérték. Leeteuk közben végig a kezemet fogta. Az
egyik szerelmes jelenetnél valahogy automatikusan egymásra néztünk. Ő az
ajkaimra pillantott, majd újra a szemeimbe, mintha szavak nélkül kért volna
engedélyt. Vágytam az ajkaira, de nem akartam ráerőltetni magam, megvártam, míg
ő kezdeményez.
Lágyan és óvatosan csókolt, először
csak az ajkaival, majd a nyelve is helyet kért magának a számban. Viszonoztam a
gyengéd közeledését, és úgy éreztem, mintha a föld felett szárnyalnék; vele,
akit még alig ismertem, mégis az első pillanattól vonzódni kezdtem hozzá.
Csókunk egyre forróbbá vált, úgy
éreztem, a szívem felrobban, és apró darabjai szétáradnak a testemben,
belefúródva minden porcikámba, hogy aztán erőt vegyen rajtam az az édes
fájdalom, amivel kívántam őt. Igen, ekkor már többet akartam belőle, a része
akartam lenni.
Csak arra eszméltünk, hogy felvillannak
a lámpák: a filmnek vége lett. Igazából a felét nem láttuk, de ez egyáltalán
nem zavart minket, mert teljesen más járt már ekkor a fejünkben. Egymásra
néztünk, és szavak nélkül megértettük a másikat. Kézen fogva sétáltunk ki a
moziból, majd beszálltunk az autóba. Nem tudtam, hová akar vinni, de vele a világ
végére is elmentem volna.
Nagyjából félórányi kocsikázás után
lassan feltárultak szemem előtt a partot jelző fények. Igen, Leeteuk a tengerpartra
vitt engem. Megállt egy félreeső helyen, kiszállt az autóból, és nekem is
kinyitotta az ajtót.
- Honnan
tudtad, hogy ez a kedvenc helyem? Nem is beszéltem róla - néztem rá kérdőn.
- Valahogy
éreztem - mosolygott angyalian, és újra megcsókolt. Szinte olvadtam a
karjaiban, semmi másra nem vágytam, csak hogy érezhessem őt.
Egyszer csak eltávolodott tőlem, a
csomagtartóhoz lépett, és kivett belőle egy összehajtott plédet, majd cinkos
pillantást vetett rám, én viszont durcásan fordultam el:
- Szóval,
ez így szokás nálad… Akkor inkább hazamennék – fogtam meg a kocsiajtót, hogy
beszálljak.
- Várj,
félreérted! - lépett oda hozzám.
- Azt
kötve hiszem, elég egyértelmű a dolog - forgattam a szemeimet, ahogy elém állt.
- Kérlek,
hallgass meg - fogta meg gyengéden az államat, arra késztetve, hogy a szemébe
nézzek.
- Hallgatlak. - Kíváncsi voltam, miféle
magyarázattal áll elő.
- Tudod,
szegénykém már nem mai csirke, gyakran bekrepál a fűtés - biccentett az autóra.
- Ezért van nálam pléd, hogy ne fagyjak meg a hidegben, ha esetleg ilyesmi
történik.
- Hmm,
nem rossz, de még nem győztél meg.
- Akkor gyere, mutatok valamit. -
Megfogta a kezem, és a csomagtartóhoz vezetett. Kinyitotta, és volt benne még
egy, vastagabb paplan, egy pár bundás kesztyű, és egy cuki rénszarvasos sapka.
- Na,
most már hiszel nekem? - nézett rám mosolyogva.
- Átmentél
a vizsgán - vigyorogtam rá.
- Na,
és, mi lesz a jutalmam? - kezdett újra közelíteni felém.
Nem válaszoltam, e helyett teljesen
átadtam neki az irányítást. Ajkai kényeztetése után csakhamar nyelve is utat
talált a számba, és megint olyan gyengéden simogatott, hogy úgy éreztem,
lábaimból kiszáll az erő.
Eltávolodott tőlem, majd a sziklák közé
vezetett. Pár kisebb szürkésen csillogó kődarabot átlépve a homokos parton
találtuk magunkat.
- Jó
lesz itt? - nézett rám cinkos mosollyal. Szemei szinte világítottak a telihold
és a csillagok fényétől megvilágított éjszakában.
- Tökéletes
- leheltem ajkaira, mire leterítette a plédet a homokra. Ismét egymás ajkait
kezdtük ízlelgetni, de ezúttal sokkal szenvedélyesebben, majd megszabadítottuk
egymást a ruháinktól, amelyeket a pléd szélére dobtunk.
Ahogy feltárult előttem csodálatosán
szép felső teste, azonnal csókokkal halmoztam el, miközben ő a melleimet
simogatta. Átkarolta a derekam, és gyengéden ráfektetett a plédre. Apró
csókokat lehelt melleimre, amelyek mindegyike szinte égette a bőrömet, majd
fokozatosan haladt lefelé, tovább forrósítva bennem a vágyat.
A nőiességemhez ért, nyelve hegyével
óvatosan kényeztetni kezdte a csiklómat, amire egyre hangosabb sóhajokkal
feleltem. Ekkor óvatosan belém hatolt a középső ujjával. Csakhamar kitapintotta
érzékeny pontomat, amit egy újabb hangos sóhajjal adtam tudtára. Ezután ezt a
pontot izgatta, miközben nyelvével folytatta a csiklóm kényeztetését.
Azelőtt még sosem tapasztaltam ehhez
foghatót; az egész testem beleremegett, a nőiességem pedig egyszerre
lüktetett kívül és belül.
Ez
biztosan a mennyország - futott át az agyamon, miután a gyönyör mezejére
léptem.
Leeteuk megtörölte a száját, majd fölém
mászott, és megkóstoltatta velem a saját ízemet. Ez viszont egyáltalán nem
zavart abban a pillanatban, csak arra vágytam, hogy teljesen az enyém legyen,
hogy végre magamban érezhessem őt.
Nem váratott sokáig: Óvatosan belém
hatolt merev férfiasságával, és mozogni kezdett bennem. Mindketten felnyögtünk
a gyönyörtől, és szorosan kapaszkodtunk egymás karjaiba. Csakhamar újra eljuttatott
a mennyországba, amely látható elégedettséggel töltötte el.
Kihúzódott belőlem, majd nekem is
segített felállni a plédről, és a helyemre feküdt. Semmit sem kellett mondania,
óvatosan fölé másztam, és beleültem kemény férfiasságába. Egyre hangosabb
nyögéseket hallattunk, és én újra elértem a vágy tetőfokát, ahová néhány
másodperc múlva Leeteuk is követett.
Ráborultam tökéletes mellkasára, és pár
percig így feküdtünk, míg a lélegzetvételeink vissza nem álltak a rendes
tempóra. Lemásztam róla, és mellé feküdtem, így együtt bámultuk a csillagokat,
miközben a tenger nyugtató morajlását hallgattuk.
Egyszer csak egy hullócsillag húzott fehér
csíkot az égen, majd amilyen gyorsan jött, úgy el is tűnt.
- Te
is kívántál valamit? - fordítottam a fejem Leeteuk felé.
- Nem
- nézett rám mosolyogva.
- Nem???
- Nem akartam elhinni, amit hallottam.
- Már
megkaptam, amit kívántam, és így most minden az enyém, semmi másra nincs
szükségem. Szeretlek, Kyungmi!
- Én
is szeretlek, mindennél jobban! - feleltem, majd egy utolsó forró csókkal
pecsételtük meg azt a csodás éjszakát, amikor a szerelmünk elkezdődött.
...Ézemi...
Ez valami fantasztikus volt! Nagyon jól megírtad!
VálaszTörlésTetszett mikor Kyungmi durcizott :D nem adta könnyen magát.
A szerelmi jelentet leírása meg tökéletes volt.
Imádom azt is mikor a tájat írod le!
Nagyon tetszett! Írj még sok ilyet! *w*
Jaj, unnie, annyira köszönöm! :D
VálaszTörlésKülön jól esik, hogy az a jelenet is tetszik, mert ilyet eddig csak fiúkkal írtam.:D
Tájleírásban te is verhetetlen vagy! :)
Hát, majd igyekszem! :)