Nem bújhatsz el a szerelem elől (KyuMin) 7.

Figyelmeztetés: yaoi és 12+

Sungmin reggele sem indult igazán fényesen, ugyanis egy közelben lecsapó villám riasztotta fel álmából. Ijedtében szinte összegömbölyödött a takaró alatt, várva a végső csapást, mely azonban elmaradt, csupán az esőcseppek és a szél verdesték tovább az ablaküveget.

Ekkor tudatosult benne minden, s erőtlenül kezdte dörzsölgetni gyulladt szemeit. Igen, már megint sírva merült álomba a lehetetlen érzései miatt. De mégis, miért csókolta meg őt Kyu? Miért kellett ilyet tennie vele? Részeg volt, de ilyet akkor sem tesz valaki ok nélkül. És hogyan folytassa a külvilágnak rendezett színészi bemutatóját Eunmivel? Neki is van lelkiismerete...

Éjjeliszekrényéről leemelte a csodaszert, amivel oly tökéletesen el tudta tüntetni egy órákon át tartó sírás nyomai: a szemápolóját.

Bárcsak minden ilyen könnyű lenne. Bárcsak a tetteink következményeit is ilyen könnyen helyrehozhatnánk – futott át az agyán, miközben egy cseppnyi zselét szétoszlatott szemei körül. Nem volt azonban több ideje ezen morfondírozni, a következő pillanatban ugyanis megszólalt a telefonja.

Nagyot nyelt, amint a kijelzőn megpillantotta Eunmi nevét. Hát persze, Eunsung meghallgatása... Csak nyugalom, most muszáj megnyugodnom...

- Szia, édes! – vette fel a telefont egy arcára erőltetett mosollyal, miközben a szíve fájdalmasan dübörgött mellkasában. Ki kell bírnom.

- Szia, oppa! Most lett vége a meghallgatásnak. Azt mondták, csak egy óra múlva lesz eredmény. Ide tudnál jönni?

- Ööö... persze, máris indulok, kicsim – szorította ökölbe a kezét, miközben az ajtó lapjának döntötte homlokát.

Elbúcsúztak egymástól, s erőt kellett vennie magán, hogy ne kezdjen el megint sírni.

Nem bírom tovább. Szakítanom kell vele, muszáj – ezzel a gondolattal gombolta be ingét, miután hívott egy taxit. Szinte végigrohant a lakáson; nem mert senki szemébe nézni, mert attól tartott, képtelen lenne elviselni szemrehányó tekintetüket.

Egyenesen rettegett ettől abban a pillanatban. Nem gondolta, hogy Kyu bármit is elmondana a fiúknak a történtekről, mégis úgy érezte, ők már tudják.

Végigcaplatott az esővíztől csillogó bejárón, s úgy szállt be a taxiba, hogy még hátra se nézett. Menekült, vissza a színpadára, ezúttal azonban úgy tervezte, lefejti arcáról az odaadó, szerelmes férfi maszkját.

Kyu közben egy puzzle-hoz hasonló módon próbálta összerakni az este hiányzó emlékeit, ahogy az ágyán ücsörögve, laposakat pislogva maga elé meredt. Addig minden történés a helyén volt, hogy Sungmin és a lány segített neki felkelni az ágyból, attól kezdve azonban, hogy beültették az autóba, teljes sötétség.

Jobb lenne, ha innék egy kávét... – csoszogott ki a nappaliba, majd éppen a konyha felé fordult volna, mikor Sungmin - néhány méternyire tőle - szinte elrohant az orra előtt. Kyu éppen szóra nyitotta volna a száját, mikor a másik sietsége által keltett légáramlatnak köszönhetően megcsapta orrát egy ismerős illat.

Lábai szinte földbe gyökereztek, ahogy beszippantotta, s abban a pillanatban eszébe jutott, mikor is érezte utoljára. Múlt éjjel, amikor Sungmin fölé hajolt, ő pedig magához húzta, és megcsókolta. Ajkának íze összekeveredett ezzel az édes illattal, és szinte az égig emelte őt. Nem lehet, ez nem lehet...

Minden tagja remegett, a szíve pedig kalapácsként verte bordáit, ahogy felocsúdott kábulatából. Ő és Sungmin... Sungmin, aki egy fiú. Hirtelen minden értelmet nyert számára, amit eddig sehová sem tudott tenni.

Bárhogyan is próbált tudomást sem venni róla, most érezte, hogy nem bujkálhat tovább az érzései elől. Reszkető tagjait megfeszítette, s elindult a fiú után, aki azonban épp akkor távozott a bejárati ajtón. Kyu még mindig pizsamában volt, cseppet sem törődött viszont ezzel. Végigrohant a folyosón, és szinte kirántotta az ajtót.

- Sungmin, várj! – kiáltotta a fiú nevét, aki azonban nem hallotta meg őt, hiszen már a kocsiban ült, amely ebben a pillanatban indult el.

Kyu úgy állt ott a szemetelő esőben a bejárat előtt, mintha arra várna, hogy a másik talán visszafordul, ez azonban nem történt meg.

-Te meg mit csinálsz ott kinn? – Összerezzent, ahogy meghallotta a háta mögül Hyukie hangját.

- Semmit, csak... olyan jólesik ez a friss levegő – mondta ki az első dolgot, ami eszébe jutott, majd egy gyengére sikeredett mosollyal igyekezett szavainak hitelességet kölcsönözni, kevés sikerrel. Hyukie hitetlenkedve fürkészte az arcát.

- Sosem szeretted az esőt – nézett rá rezzenéstelenül, látva azonban a fiú elfehéredett ábrázatát, elnevette magát. – Nem nézel ki valami jól. Ennyire kifárasztottak a lányok? Yesung mindent elmesélt. Elismerésem! – veregette vállba Kyut, aki azonban csak pislogott a másikra, képtelen volt szavakká formálni gondolatait, amelyek teljesen máshol jártak. – Látom, minden erődet kivették – vigyorgott rá még mindig Hyukie. - Gyere már be, aztán cseréld le a papucsodat, és törölj fel magad után – fordított hátat a másiknak, majd a nappali felé indult.

Kyu rettentően irigyelte őt abban a pillanatban. Milyen egyszerű is az élete... Donghae mindennél jobban szereti, a szülei pedig nehezen bár, de elfogadták őt olyannak, amilyen. Egyedül arra kell figyelnie, hogy a nyilvánosság ne szerezzen tudomást a kapcsolatukról.

A nyilvánosság... Lee Sooman! - futott át elméjén a gondolat. Szinte beszaladt a nappaliba, miután találomra felkapott egy piros papucsot a sok közül. A többieknek gyorsan odavetett egy jó reggeltet, majd öntött magának egy kis pohárka kávét.

-  Nem is akarsz nekünk beszámolni az estédről? – szólította meg az egyik kanapén ülő Henry, aki szintén épp a kávéját szürcsölgette. - Mind a három megvolt? – sandított rá huncut mosolyával.

- Most sietnem kell, Lee Sooman vár – zárta le ennyivel az éppen csak elkezdett beszélgetést Kyu. Szinte egy húzásra végiggurította torkán italát, s azonnal a lépcső felé indult. Legkevesebb  kedve sem volt most ehhez a témához, az azonban megnyugvással töltötte el, hogy a többiek semmit sem tudnak arról, hogyan került haza.

- Aish, Cho Kyuhyun! – nyavalygott utána Henry, ő viszont cseppet sem törődött vele. Ébresztő itala mintha az elméjét is kitisztította volna; gyorsan megfürdött, majd öltözködni kezdett.

Nem láthatja meg rajtam, hogy most is kimaradtam – vitt fel ezután ujjbegyével egy kevés korrektort szemei alá. Hívott egy taxit, megfésülködött, s néhány perc múlva már az ügynökség épülete előtt állt.

Amint Sungmin megérkezett, azonnal a meghallgatás helyszíne felé vette az irányt. Éppen szünet volt, az aulában azonban már ott toporogtak a következő időpontra érkező fiatalok az őket kísérőkkel; halk beszélgetésük moraja már jó pár méter távolságból elárulta hollétüket.

Sungmin körbetekintett, s csakhamar megpillantotta Eunmit és húgát, akik azonnal elindultak felé.

Csak még egy kicsit tarts ki... – szorította ökölbe kezeit, a következő pillanatban pedig már a szokásos mosoly díszítette arcát.

- A nővéred nagyon sokat mesélt rólad, és most már látom, hogy tényleg olyan szép vagy, amilyen a hangod. Remélem, kitettél magadért – nézett a lányra, aki szerényen lesütötte szemeit.

-  Köszönöm, oppa. Minden nap gyakoroltam az éneklést.

- Ügyes vagy – simogatta meg az arcát gyengéden Sungmin, közben viszont úgy érezte, ha még sokáig ott kell lennie abban a tömegben az érzéseivel, menten megfullad. – Mit szólnátok egy kis nasihoz? Ehetnénk egy sütit a szemközti cukrászdában, még az eredményhirdetés előtt. Agassi?[1]– nézett Eunsungra, aki bátortalanul bár, de bólogatni kezdett.

- Ez remek ötlet, oppa, igazából olyan idegesek voltunk, hogy nem is reggeliztünk – simult az oldalához Eunmi, s összekulcsolta ujjaikat.

- Jól van, akkor menjünk. –  Sungmin feltette napszemüvegét, majd el is indultak a kijárat felé. Valamiért olyan érzése támadt, hogy ez az apró, semmitmondó kiegészítő nemcsak attól védi meg, hogy mások felismerjék az utcán, hanem attól is, hogy a lelkébe lássanak.

Meglepetésére azonban kifelé menet Wookie-t pillantotta meg az aula másik végében, egy fiatal, vállig érő, barna hajú kislány társaságában. Barátja láthatóan észrevette őt, a következő pillanatban azonban elfordította a fejét. Talán mégsem látott meg?

- Oppa, az ott nem Ryeowook? Nem is mondtad, hogy ő is itt van – mutatott felé Eunmi, ahogy ő is megpillantotta. - Nem megyünk oda hozzá?

- Igazából én sem tudtam róla – csúsztatta le napszemüvegét Sungmin, majd odasétáltak a fiúhoz, hogy üdvözöljék. Wookie azonban szinte összerezzent, mikor meghallotta a háta mögül barátja hangját.

- Valami baj van? – kérdezte tőle Sungmin. Miért viselkedik így? Talán megtudta, mi történt köztük?

- Nem, csak... Ne haragudjatok, csak elgondolkodtam, és nem vettelek észre titeket. Ő itt Hyunae, egy volt osztálytársam, Chinhae unokahúga, nagyon tehetséges lány – tette az előbb említett vállára egyik kezét, aki udvariasan üdvözölte a frissen érkezőket. - Nemrég hívott Chinhae, hogy el kell utaznia, és megkért, hogy az eredményhirdetésig legyek itt a lánnyal.

- Értem... – felelt Sungmin, de mielőtt folytathatta volna a mondandóját, Eunmi közbevágott:

-  Nincs kedvetek velünk megenni egy sütit?

-  Hát... igazából nekünk még itt kell maradnunk... – biccentett a mellette álló lány felé Wookie, ide-oda cikázó tekintete azonban nem kerülte el Sungmin figyelmét.

- Jól van, akkor később találkozunk. Sok sikert nektek – nézett végig rajtuk az utóbb említett, majd folytatta útját a lányokkal a kijárat felé.

Ahogy a taxi bekanyarodott az ügynökség utcájába, Kyu az ablakon kibámulva megpillantotta, amint Sungmin és a barátnője egy kislány kíséretében, kézen fogva lépnek be a cukrászdába.

Szívét különös fájdalom és tehetetlenség-érzés töltötte el. Hülyének érezte magát, azért, amit az éjjel tett, hiszen a saját szemével is láthatta, hogy Sungmin egy lány mellett képzeli el a jövőjét. Hogyan hihette egy pillanatig is az ellenkezőjét?

De akkor mégis, miért csókolt vissza?El is tolhatott volna magától.

Gondolatmenetét a taxi fékezése szakította meg. Zavartan turkált farzsebében a tárcája után, hogy fizessen. Az eső már elállt ekkorra, sőt, az előbukkanó nap melege lassan szárítgatni kezdte a rideg betonutakat, ám ez teljességgel hidegen hagyta őt. Feje még mindig fájt egy kicsit, mégis a tőle telhető legnagyobb összpontosítással, szorgalmat és magabiztosságot sugározva kellett Lee Sooman elé állnia.

Képtelen volt azonban kiüríteni elméjét, melyben egyre csak kavarogtak a gondolatok. Azon kapta magát, hogy folyamatosan helyesel a másik szavaira, ha azonban valaki megkérdezte volna tőle, mire is bólintott rá, szép keveset tudott volna felidézni a hallottakból.

- Rendben van, köszönöm, hogy befáradt, Kyuhyun. Megkértem Sungmint, hogy segítse önt a szövegtanulásban. Ez azért is hasznos lesz, mert így a közös részeiket is könnyebben be tudják majd gyakorolni. Sok sikert kívánok! – hajtott fejet a férfi a szokásos mosollyal arcán.

- Kö... köszönöm, uram – hebegte Kyu. Hogy? Nem elég, hogy együtt kell majd fellépnünk, gyakorolnom is épp vele kell?

Megsemmisülten távozott a helyiségből, miután elköszöntek egymástól, még az ajtót sem csukta be maga mögött. Lee Sooman figyelmét sem kerülte el különös viselkedése, amelyet azonban nemes egyszerűséggel betudott a fiú izgalmának.

Már délután volt, amikor nyílt a dorm ajtaja, s Sungmin lépett be rajta; Eunsungot ugyanis beválogatták a gyakornokok közé, Eunmi pedig ragaszkodott hozzá, hogy egy elegáns étteremben ünnepeljék ezt meg.

Mindőjük arcán őszinte öröm tükröződött, egyedül az övé volt mesterkélt. Képtelen volt elmondani... Mindenki olyan boldog volt, hogyan tudott volna ebben a helyzetben szakítani Eunmivel?

Csalódottan csoszogott keresztül a lakáson, s csak megszokásból köszönt a többieknek, feléjük sem nézett.

- Sungmin, várj! Beszélnem kell veled – szólította meg Wookie, aki Yesung és Siwon társaságában ücsörgött az étkezőasztal mellett.

-  Nem lehetne később? Lepihennék egy kicsit  – felelt a másik elcsigázottan.

- Attól tartok, nem. Muszáj... muszáj most elmondanom valamit, képtelen vagyok magamban tartani. Gyere, menjünk a szobámba – sétált közben oda hozzá barátja, szinte kétségbe esve fürkészve tekintetét.

- Jól van – fújta ki a levegőt Sungmin, szíve azonban olyan fájdalmas vágtába kezdett a mellkasában, akár az űzött vadé, aki érzi, hogy nyomában ott lohol a vadász, s a következő pillanatban leteríti őt.

Biztosan mindent tud. Csak ez lehet...

...Ézemi...

---

[1] Kisasszonyt jelent.