Túl világokon (JongTae) 4.

Figyelmeztetés: 12+

***

A napsugarak csintalanul kandikáltak keresztül a fehér vászon napernyő szövetén, mely az aprócska kávézó asztalát volt hívatott árnyékba vonni. Egészen felmelegítették a szürke hajú démon egyik oldalát, aki szinte már el is felejtette, milyen érzés ez.

- Ah, pont ezért szeretem a Földet. Ilyen méregerős italt nem találni a mi világunkban – gurított végig torkán egy jókora kortyot a vele szemben tespedő Heechul, majd ráérősen szemrevételezte a neki épp hátat fordító pincérnő adottságait.

Jonghyun közben némán állta a napsugarak ostromát. Az asztal fölé hajolva tologatta kezeivel félig még teli poharát, olyan mély összpontosítással, mintha csak arra várt volna, hogy az valamelyik pillanatban önálló életre kel.

- Mondd csak, nem ma volt az utolsó határideje, hogy előkerítsd azt az angyalt? – húzta ki magát hirtelen Heechul, mintha csak a szemrevaló combú lány távozása adott volna egyszeriben utat eddig gátak mögé szorított gondolatainak.

- Minho nem említette Lucifer nevét a legutóbb, ez pedig sosem fordult még eddig elő. Szerinted hinnem kellene neki? – pillantott fel nyugodtan, jobb szemét kissé összehúzva társára.

- Ha nem ismernélek, azt hinném, hogy nem is akarod elfogni.

Jonghyun tüdejében hirtelen bennragadt a levegő a másik szavai hallatán. Mintha azzal a pillanatnyi mosollyal is őt akarta volna provokálni, mely ajkai szegletében bujkált.

- Ezt meg honnan veszed? – förmedt rá tágra nyílt szemekkel. - Mégis hol kellene keressem? Órákat időztem azokon a helyeken, ahol találkoztunk, de nem jött el, és nem is követ többé. Biztosan megneszelte, hogy vadászom rá – kapta fel a poharát, majd idegesen belekortyolt.

- Hja, azért ne harapd le a fejem – emelte maga elé tenyereit védekezőn Heechul. – Kellene egy látó, akkor azonnal elkaphatnád, amint elhagyja a Kertet – piszkálgatta ajkait, miközben a hirtelen feltámadó szél ébenfekete tincseit kifújta márványszín arcából.

- Nem ismerek egyetlen látót sem a fajunkból. – Jonghyun tekintete társáról a vele szemben álló, cserepes datolyapálmára kúszott, melynek éles leveleit suhogásra késztette a légáramlat. Épp olyan börtönben tengeti napjait ez is, akárcsak én.

- Én sem, de Minho biztosan igen – sóhajtott egyet Heechul, átvetve egyik lábát a másikon.

- Ts... – A szürke hajú tőle szokatlan fintorral fordította félre arcát.

- Évekkel az ideérkezésed előtt volt valaki... Egy egyszerű démon, vakmerő és szabad lelkű; olyan volt, mintha a testvérem lenne. Hangengnek hívták – vetette asztallapon heverő ujjaira tekintetét a másik. – Tudod, miért nincs ő most itt velünk? – pillantott fel Jonghyun higgadtan figyelő szemeibe. – Semmibe vette Lucifer parancsát, az urunk pedig – hangsúlyozta ki gúnyosan a szót – nem elégedett meg a halálával büntetés gyanánt; azt akarta, hogy mind az eszünkbe véssük, mit érdemel az efféle bűnös. A szemünk előtt égette elevenen porrá a testét, és vele együtt az előbukkanó lelkét is, megtagadva tőle így az újjászületés lehetőségét. – Heechul nyelt egyet mondandója végén, újra körmein megpihentetve tekintetét. Egy pillanatig hagyta, hogy azok elfeketedve alakuljanak át démoni formájukba, ezután ismét társa arcát fürkészte.

Az egyetlen dolog, amiért még itt vagyok, a hiábavaló és felesleges reménykedés valamiben, ami szinte lehetetlen. Talán jobb is lenne végleg megsemmisülni, akkor nem érezném ezt a kínt, ezt az ürességet, ami szinte fáj. - Jonghyun némán állta Heechul pillantását, hagyva, hogy társa az íriszeiből olvassa ki gondolatait.

***

Újra küzdelem hangja töltötte be a néhány árva sziklával tarkított, homokos partot, ahogy néhány hete minden naplementekor. Taemin ügyessége, légies és gyors mozdulatai még Kibumot is lenyűgözték, aki egy szép délutánon azon kapta magát, hogy a térdére fektetett rajztábla helyett társán felejtette tekintetét. Ez tényleg megy neki!

- Nagyon sokat fejlődtél, Taemin - döfte tőreit hanyagul a nedves homokba Eunhyuk, miközben rendezte légvételeit, majd felemelkedve folytatta. - A tudásod még csekély, hogy közelharcban legyőzd a legerősebb démonokat, de ha ügyesen használod, ebből is sokat kihozhatsz – nézett bátorítón a szőke hajúra, aki még mindig szaporán lélegezve villantotta rá mosolyát. – Igazából a legfontosabbat a kiképzésed végére hagytam. Van még valami a démonok eszköztárában, amit ha megtanulsz jól használni, megsokszorozódik az esélyed, ellenkező esetben viszont elvesztél. Sejted, mire gondolok?

- Egy démon fegyvere a saját testén és az energiagömbökön kívül... – gondolkodott el hangosan Taemin - A szavai?

- Pontosan. A szavakkal megtévesztenek, befolyásolnak más lényeket, egy angyaltól viszont nem számítanak ilyen viselkedésre.

- Tehát... hazudnom kell neki? – Taemin lágy szemöldökei kissé feljebb kúsztak homlokán.

- Nevezheted így is, de én inkább színjátéknak és blöffölésnek mondanám. Nemcsak a testednek, a szavaidnak is fölényes magabiztosságot kell sugározniuk. Olyannak fog látni, amilyennek mutatod magad. Ha felkelted a kíváncsiságát...

- Lanyhul a figyelme, mert erre összpontosít a lehetséges támadásom helyett - szólt közbe a szőke hajú.

- Pontosan – húzódott elégedett mosolyra Eunhyuk szája, ahogy a tőlük néhány méternyire levő szikladarabon csendben ücsörgő Kibumé is.

Képes rá. El fogja érni a célját, ez nem kétséges. Mégis... Nem hagyhatom teljesen magára, valamit ki kell találnom. – Tekintetét Taeminen felejtette, mialatt ecsetet tartó keze tovább mozgott a papír felett, még vadabbakká és sötétebbekké alkotva így a tenger hullámait.

- A szavaiddal sem rohanhatod le őt azonnal. Sose felejts el türelmesnek lenni, ez a kulcsa mindennek – folytatta Eunhyuk. - Akkor kezdhetjük? – lépett közelebb tanítványához, aki habozás nélkül bólintott.

***

A sötét bazaltszín trónteremben újra két lény sziluettje vetett lobogó árnyékot a hideg falakra.

- Mondd, hol késlekedik már Jonghyun az angyalával? Még mindig nem találkoztak?

- Nem, uram. Jonghyun a mai napon a hurrikán sújtotta Shiogamából szállította részedre azt a lelket, azután egy tokiói kávéház teraszán múlatta az idejét Heechullal egészen esteledésig.

- Hmm... értem. És az angyal? Még mindig ugyanarra helyre tér vissza minden naplementén?

- Igen, uram. A két másik sosem hagyta őt magára, így Kyuhyun képtelen volt közelebb férkőzni hozzá, hogy beszámoljon arról, mit csinálnak. Bár nagy valószínűséggel csupán henyélnek a vízparton, uram.

- Különös. Az azonban még különösebb, hogy azóta nem ment a szerelme közelébe. Talán okosabb, mint hittük? Vagy ennyire mulandók lennének azok a híres-nevezetes emberi érzelmek? Eluntam a várakozást. Gondoskodj róla, hogy útjaik keresztezzék egymást.

- Ahogy parancsolod, uram. – A fekete szárnyú, fekete mellényt viselő alak szinte földig hajolt feljebbvalója előtt, majd büszkén felegyenesedve távozott Lucifer palotájából.

***

A Kert örök világosságában egyetlen helyen lelhetett csupán pihentető félhomályra az odaérkező: az álmok évezredes fájának lombkoronája alatt. Különösen hosszú, indaszerű szárak tartották a hatalmas, élénkzöld leveleket, melyeken a földön kiterítve négyen is kényelmesen elfértek volna. Abrosz helyett azonban ezek az angyalok hálózsákjaiként szolgáltak.

A fa olyan páratlan látványt nyújtott a leveleiben pihenő angyalokkal, hogy megpillantva azt, egy hirtelen idecsöppenő idegen bizonyára úgy hitte volna, óriásföldön jár, az óriáslepkék szaporodóhelyén, melyek a leveleken élnek, és azokat használják bábjaik elkészítéséhez.

Készen vagy. Amint úgy érzed, hogy az elméd is felkészült a próbára, keresd meg a démont. Ne felejtsd el, meg kell lepned őt, ha el akarod érni a célod...

Taemin fülében egyre csak Eunhyuk szavai csengtek; bár szerette volna alaposan kipihenni magát, órák óta forgolódott a testét körülölelő levéltakaró alatt.

- Mi a baj? – dünnyögte a mögötte fekvő Kibum, akit felriasztott társa ficergésének zaja.

- Most kell mennem – ült fel a szőke hajú határozottan, s a hatalmas levél sercegve nyílt szét mellkasa fölött.

- Csak így hirtelen? – dörzsölgette álomittas szemeit társa.

- Képtelen vagyok másra gondolni. Látni akarom, és... – halt el a hangja, ahogy elképzelte a jelenetet, mely épp olyan reményteljesnek ígérkezett, amilyen vérfagyasztónak.

- Egészen biztos vagy benne? – ült fel a másik is, ahogy tudatosult benne Taemin határozottsága.

- Igen. Az előbb hallottam Leeteuk hangját, ha szerencsém van, még itt találom. – Lábait leengedve sietve tornászta magát állásba.

Miután lebeszélni nem tudta tervéről, Kibum követte őt. Óvatos léptekkel hagyták el az árnyas pihenőhelyet, ügyelve, hogy ne keltsék fel néhány éppen alvó társukat.

Kicsit távolabb, egy vadvirágokkal borított, tücsökciripeléstől zsizsegő mező tarkabarka színkavalkádjából két fehér alak tűnt ki.

- Akkor lesz jó, ha nemcsak látod, érzed is a célpontod. Ne az erőddel próbáld meg eltalálni, hanem az elméddel. Képzeld magad elé, ahogy a tőr egyenesen az alma húsába fúródik, azután lazán dobd el – szólt Leeteuk a mellette állóhoz, mialatt az előtte magasodó, kövér fűvel benőtt dombocska felé mutogatott, melynek falába olyan formán tűzték bele az almákat, mint egy céltábla. – Figyelj engem. - A világosbarna hajú újra társára nézett, aki igyekezett ellesni technikáját. Összeszorítva tenyerét, megidézett egy háromszögtőrt, majd egy légies mozdulattal eldobta azt.

Találata pontos volt, a tőr a középső almába fúródott, és ketté is szelte azt. Az őt figyelő elismerőn pillantott rá, mielőtt azonban szavakkal is kifejezhette volna gondolatait, Kibum hangja megelőzte:

- Ó, tökéletes találat, Teuk! Igazán büszke lehetsz, hogy ilyen társat kaptál magad mellé... hogy is hívnak?

- Ő Jinki, de ti mit... ?

- Jinki, el kell rabolnunk a társad pár percre, ugyanis meg szeretnénk neki köszönni, hogy nemrég megmentette az életünket az almáival – szólalt meg hirtelen Taemin, mondandója végén Kibumra tekintve, aki erre hevesen bólogatni kezdett.

- Csak várj itt, mindjárt jön, és folytathatjátok – fűzte tovább a vörös hajú, miközben Leeteuk összeráncolt szemöldökkel pillantgatott hol egyikükre, hol másikukra.

- De mi... – kezdett volna bele a mondatba, Jinki azonban közbeszólt.

- Menj csak nyugodtan.

- Hát, jó, akkor én... Sietni fogok – fordított hátat neki vonakodva a világosbarna hajú, majd továbbra is értetlen arcot vágva indult el két másik társával a domb túloldala felé.

- Elmondanátok, hogy ez mi volt? – fakadt ki, mikor – meggyőződve arról, hogy az újonc nem követte őket – megtorpantak.

- Sajnálom, de a segítségedre van szükségem. Ha megtalálod, akit keresek, bármit kérhetsz tőlem – szólt halkan Taemin.

- Ó, csak ennyi? Emiatt nem kellett volna így... – lágyultak el a Leeteuk vonásai, s mintha karjait is lazábban tartotta volna maga mellett.

- Egy démonról lenne szó – szólalt meg Kibum.

- Hogy? De tudjátok, hogy ez...

- Tudjuk, hogy szabályellenes, de meg kell találnom – nézett esdekelve a szemeibe Taemin.

- Hát jó, legyen – sóhajtott megadóan a világosbarna hajú. – De tudnotok kell, hogy nem tudom majd teljesen pontosan megmondani a hollétét. A negatív energia annál jobban legyengít, minél közelebb jutok hozzá.

- Értem. Csak tedd meg, amit tudsz, kérlek – lépett hozzá egészen közel Taemin, s mélyen a másik íriszeibe fúrta tekintetét, mire az bólintott. – Ő az – tapasztotta annak homlokára tenyerét.

- Különös... a belőle áradó energia hideg, de mégis valahogy más, mint a többi démoné – suttogta Leeteuk, akinek pillái lecsukódtak, szemei viszont úgy mozogtak tovább szemhéjai alatt, mintha épp álmot látott volna.

***

Úgy tűnik, valóban felesleges időpazarlás arra várnom, hogy megjelenjen...

Az ablakra rögzített színtelen fólia zörögve lökődött újra és újra a sárga szigetelőszalagokhoz, ahogy a légáramlat mozgatta. Közepén szabályos, függőleges vágás engedett szabad utat a befelé tóduló szeleknek, melyek kíváncsiskodva járták körbe a szürke hajú démon alakját, és a kihalt szoba narancssárga falait.

Jonghyun hátat fordított az utca zajának, mereven nézve a lekopaszított fapadlót, ahol néhány héttel korábban annak a férfinak a teste feküdt.

Ha csak egy pillanattal tovább várok, mindkét tőr eltalál – siklott hirtelen a hátsó falra tekintete, melyen jól kivehetően, alig néhány centire egymás alatt ott éktelenkedett két mély vájat. - Talán így kellett volna történnie? – Némán mélyesztette szénszínű körmeit tenyere bőrébe, míg egy számára ismerős, suhogó hang meg nem zavarta gondolataiban.

Hát, mégis eljött...

A fólia sercegését puha léptek hangja követte, majd újra csak a szelek sustorgása hallatszott, miután a látogató megállt a helyiség közepe táján. Jonghyun felöltötte emberi alakját, hogy szárnyai ne akadályozzák, ha küzdelemre kerül sor, azután szembefordult ellenfelével.

- Angyal létedre igazán bátor vagy – párologtak ki ajkai közül a szavak, miközben lassan végigfuttatta tekintetét a másik sudár alakján, aki szintén már emberi külsejében állt előtte.

Csupán egy szempillantásnyi ideig nézett a nagy sötét szemekbe, s a következő pillanatban - mielőtt még Taemin válaszolhatott volna - már mögötte állt, megnyúlt, fekete körmeivel finoman cirógatva annak hófehér nyakát. Az angyal azonban meg sem rezzent.

- Nem félek tőled - lehelte a szavakat fejét hátrafordítva egyenesen ellenfele szürkén csillogó arcára.

- Ez esetben életed legnagyobb hibáját követted el azzal, hogy idejöttél. Lucifer ugyanis - gyakorolt könnyed nyomást ujjbegyével a másik nyaki verőerére - engem bízott meg azzal, hogy elfogjalak - suttogta Taemin fülébe, mialatt egyik körme végigsiklott a lüktető éren, s egy ponton megállva alig észlelhetően felsértette a vékony bőrt.

Nem láthatta az angyal arcát, mely meg sem rezdült a fájdalom hatására, e helyett titkos mosoly kúszott vonásaira. Látszólag megadóan fejet hajtott, miközben egy röpke pillanat alatt észrevétlenül előhívott tenyeréből egy háromszögletű tőrt. Szabad kezével megragadta a démon egyik kézfejét, míg a másikat megsebesítette.

A terve bevált, Jonghyun figyelme alábbhagyott, elég időt adva neki, hogy kibújjon annak öleléséből, s vállait hátracsavarva a földre kényszerítse. A démon zihálva vonaglott a lakktól csillogó parkettán, Taeminnek pedig csak annyi dolga volt, hogy erősen tartsa őt.

- Szerintem inkább te vagy az, aki élete legnagyobb hibáját elkövette – suttogta. - Lebecsülted az ellenfeled, démon. Az ellenfeled, aki azzal a szándékkal jött ide, hogy végezzen veled. De nem hibáztatlak. Az arcom... - húzta végig orrát a másik hideg fülcimpáján, mélyen beszippantva annak pézsmaillatát. - Tudod, sokan gyámoltalannak vélnek.

A démon teste megborzongott a hirtelen jött langyos érintéstől, de megrázta fejét, s hátrafordítva azt, büszkén emelte a másikra éjsötét tekintetét.

- Ha azért jöttél, hogy megölj, mire vársz még? Vágd át a torkom, és győztél - mormogta, majd újra hátat fordított neki.

- Igazából... - hajolt újra ellenfele füléhez Taemin - ezt kellene tennem, de - lehelte a démon nyakára, amitől annak bőre újra libabőrössé vált - mégsem tehetem. Érzem benned a jót a gonosz mellett, így bűnt követnék el azzal, ha elpusztítanálak - lazította meg ujjait a másik csuklói körül, aki így könnyedén kiszabadította magát, s felemelkedve szembefordult vele.

- Tudod, mi a ti igazi gyengeségetek? Az empátia - formált egy jegesen kéklő gömböt markában Jonghyun, majd az őt figyelő Taeminre sandított.

- Igazad lehet... - sóhajtott amaz látszólag beletörődve sorsába, karjait leeresztve. - Akkor miért is nem pusztítasz el most azonnal, hmm? - fúrta ragyogó tekintetét a démon íriszeibe, állva annak zavart pillantását.

Jonghyun meredten figyelte őt, s úgy érezte, lassan minden porcikája remegésbe kezd, ahogyan az energiagömböt tartó keze is. Ökölbe szorítva ujjait olvasztotta egyszeriben vízzé a fagyos golyóbist, melynek kövér cseppjei egymás után koppantak a padlóra, mintha csak az eső kezdett volna szemetelésbe.

- Te... mit akarsz tőlem?

...Ézemi...