Megjegyzés: A történetet Enya One Toy Soldier című dala ihlette; néhány sorát magyarra
fordítva fel is használtam a történetben. Ajánlom a zene hallgatását olvasás
közben is.
Műfaj: egyperces, slice of life, fluff, romantikus
Figyelmeztetés: nagyon enyhe preslash
Jonghyun csüggedten
támaszkodott könyökén a fényes fehér asztallapon. Odakinn a szikrázó hólepel
már túlragyogta az ég estbe forduló szürkéskékjét; egyedül volt a stúdióban,
hisz’ a szentestét mindenki a családja körében akarta tölteni.
Jonghyunt is
hazavárták, ám ő képtelen volt elmozdulni az asztal mellől, míg nem alkot
valamit. Már hetek óta igyekezett egy karácsonyi dalt írni, s ezúttal úgy
érezte, Enya ünnepi albuma talán képes lesz megszólaltatni képzelete piciny,
némává dermedt harangocskáit. Azonban az órák ezen a napon is ugyanolyan
eseménytelen csendben teltek egymás után.
Mélázásba hajló
csalódottsága végül arra késztette, hogy újra és újra meghallgassa a One Toy Soldiert, ám minduntalan csak az
apró játékkatona jelent meg előtte a zord télben, aki törött dobjával is
rendületlenül, szinte robotszerű egyhangúsággal masírozik tovább.
Ő
adja az ütemet a masírozó lábaknak,
Az
ütemet, melyet bensője diktál.
Egyszeriben azonban
ugyanaz a lágy és férfias, kristálytiszta, mégis szenvedélyes hang kúszott
füleibe, mely már a legelső alkalommal valósággal elbűvölte. Mikor szobája
magányában az ő énekét hallgatta, úgy érezte, mintha lelke egyszeriben
kiszabadulna testéből, hogy ez az éteri hang szelíd erővel kézen fogja, és
egyenesen a csillagokig repítse… és most
is… A meglepettség hűvös hirtelensége is kevéssé csillapította a
forróságot, mely azonnal szétáramlott ereiben, amint felismerte, hogy a hang
tulajdonosa néhány méternyire áll tőle.
Sosem volt az a félszeg
típus, aki rá sem mer nézni egy másik férfira, de mégis… Hogy lehetett olyan gyáva, hogy eddig meg sem kísérelte, hogy felhívja
magára a figyelmét? Sőt… a tehetségét sem merte ezidáig méltatni, pedig még
arra is volt egyszer alkalma, hogy együtt dolgozzon vele…
Egyszeriben elnémította
a gondolatok, az érzések árama, majd pedig a talány, hogy mitől tűnhet ez az
ember egyszerre ennyire szenvedélyesnek és komolynak, közelinek és távolinak;
tekintete az egyik pillanatban lángoló kávészínűnek, míg a másikban a hűvös,
kemény földhöz hasonlónak.
- Én csak egy
felvételemért jöttem, amit benn hagytam. Bocsáss meg, ha megzavartalak, csak…
olyan rég hallottam már ezt a dalt. – Jihyun magabiztos és tartózkodó
udvariasságot sugárzó vonásait mintha szétzilálta volna valami. Tekintete csak
egy szempillantásnyival időzött tovább a másik arcán, majd sietve meg is
fordult, hogy távozzon. Ám Jonghyun figyelme tudattalanul is belekapaszkodott
abba az apró, halovány szikrába, melyet tekintetében felfedezni vélt.
- Várj. Énekelnél még
egy keveset, ha szépen megkérlek? A hangod… - Szavai mintha mellkasában
ragadtak volna szíve rendezetlenné gyorsuló ütemétől, de már nem volt visszaút.
– A hangod, úgy érzem, új színt visz a dalba, amit írni szeretnék.
- Tényleg? – Azok a
különös, szabálytalanul vágott ajkak kacska mosolyra kunkorodtak az apró, ám
sűrűn sötétlő borosta alatt. – Hát jó. Ha segíteni tudok, szívesen maradok.
Amúgy is nagyon szeretem Enyát. – Férfiasan kemény vonásait egészen
ellágyították arcának elmélyülő mosolygödröcskéi. Mintha ő maga is féltve
őrzött volna néhány gondolatot, melyek azonban akaratlanul is visszatükröződtek
szemei csillogásából és ajkának görbületéből.
Ő
diktálja az ütemet a masírozó lábaknak,
Nagyon
jól tartja az ütemet,
Énekelni
akar, és reméli, hogy
Boldog
karácsonyt hoz neked.
Csak egy hang kellett,
hogy Jonghyun képzeletének havas pusztaságából a csillagos égig érő,
feldíszített karácsonyfa emelkedjen; hogy dalában a pajkos jegesmedvebocs
felkérje egy táncra a szende pingvinfiókát, s gyengéd törődéssel felsegítse,
mikor az szégyenszemre hasra esett a korcsolyapályán… S hogy egy simogató
tejeskávészín tekintet egybeolvadjon egy forrón sötétlő, mokkaszín
pillantással.
...Ézemi...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése