Szikrázó hópihék (Dope'Doug, AP)

Van úgy, hogy csalódottságunk, bánatunk elvermelt árnyai összekapaszkodnak, s túlnőnek börtönükön, eltakarva szemünk elől a napsugarakat.

Néha viszont egy piciny fényszikra is képes beragyogni színehagyott egünket, elűzve a nyomasztó szürkeséget.

Megjegyzés: Ezt a kis történetet a kinti hóesés és Dope’Doug egyik élő adása ihlette.

Aki szereti a khiphopot, de még nem ismerné őket, annak csak ajánlani tudom Dope’Doug (LINK) és AP zenéit (LINK) is.

Fiúk, ha netán olvasnátok, kérlek, ne haragudjatok rám nagyon.

Műfaj: egyperces, slice of life

Figyelmeztetés: nagyon enyhe bromance utalás

- Nézd már, az ott pont olyan, mint egy mikrofon! - mutatott Sangwook széles mosolyával, mégis hunyorogva egy hóval vastagon belepett örökzöldre, amint kiléptek a stúdió épületének üvegajtaján.

Cheolhót már odabenn is meglepetésként érte a szikrázó fehérbe burkolózott utca látványa. Annyira belemerült a munkába, hogy észre sem vette, ahogy a lomha szürke fellegek a fáradt téli nap elé settenkedve csendes meghittséggel hinteni kezdték fakó zsákjaikból a puha pelyheket; később pedig a szelek egyre vadabb duhajjal pörögtek-forogtak velük, mire földet értek.

- Tényleg. - Gyakorta tündöklő gyémántmosolya látszólag ugyanúgy csillant meg egyenetlen fogain, ahogy mindig. Leszámítva persze, hogy ő is kissé összeszorította szemeit az apró fehér pamacsok kavargásában.

Az a fajta ember volt ő, aki a legnagyobb fájdalmában sem kesergett, ám aki jól ismerte őt, felfedezhette nyílt őztekintetében az elvermelt bánat árnyait. A világért sem rontotta volna el barátja jókedvét a saját siralmával; egyébként is szentül hitt abban, hogy ha mosolyog, a szívét nyomó hidegség magától felenged és elpárolog majd.

- Ennyire elfáradtál, tesó? - lökte meg vállát Sangwook szórakozottan vigyorogva. Kivillanó fehér fogai mellett kakaóbarnának tetszett arcszíne abban a ragyogó szürkeségben. Egyáltalán nem zavarta, hogy nincs sapkája, s dróthaján és arcán egymás után olvadnak szét a nedves pelyhek.

- Igen... Nagyon jó voltál. Köszönöm neked. - Újabb mosoly, melyet az őszinte hála festett Cheolho egyenes vonásaira, sietve elfedve az apró füllentést. Mégis kissé megkönnyebbülve fordította figyelmét a hirtelen szájába repült, fémízűvé olvadt hópihére. Sietve ült be a kocsi hátsó ülésére, kedvenc kék sapkàját tapogatva csontos kobakján, még mielőtt barátja válaszolhatott volna.

- Te is jól toltad! Meglátod, a rajongóid imádni fogják.

- Aha...

A motor beindult, s míg Sangwook nedvesen borzas fejével bólogatva dúdolgatni kezdett a rádió mellett, Cheolho lejjebb csúszott az ülésen. Vádliját lezseren átvetette hosszú, szálkás combján, melyre ráfektette telefonját. Úgy tett, mintha belemerülne a böngészésbe, pedig csak jobbra-balra döntögette azt hosszú ujjai közt, figyelve, ahogy a beszűrődő fény szivárványszínű darabokra hullik a kijelző repedésein megtörve.

Rálépett tegnapelőtt... mert olyan sietséggel pattant fel a konyhaasztal mellől, mikor Hyunwoo a nappaliból hátrakiáltott neki, hogy a rajongók írtak néhány hozzászólást a legújabb klipjéhez. De csak a videót és az alapot dicsérték, s persze néhány lány szívecskés hangulatjelet küldött.

Csalódottan szorította össze vékony ajkait, ahogy elfordította tekintetét a laptop képernyőjéről. A mellette ülő látszólag zavartalanul olvasgatott tovább az oldalon, s Cheolho pillantása akaratlanul is végiggördült gömbölyű arccsontján, kerekded állán és kissé elnyílt, dúsan vöröslő ajkain. Ezt sem csinálhatta azonban tovább néhány lopott másodpercnél, hisz' Hyunwoo-ban lehetetlenség lett volna büntetlenül gyönyörködnie.

De egyáltalán miért idézi fel magában ezt a jelenetet? Felhőtlenül boldognak kellene lennie, amilyen Sangwook, hisz' végre felvették az új daluk hanganyagát.

Mégis inkább egykedvűen, mint vidáman pillogott ki a kocsiablakon a fehér pelyhek záporába, ám azt sem tudta figyelmen kívül hagyni, hogy barátja időről időre a telefonja fölé hajol, s nem is csak azokban a percekben, amikor épp egy piros lámpánál álltak.

- Hé, még nem akarok meghalni! Lődd már ki azt a... - Korholását valahogy sosem lehetett igazán komolyan venni. Talán hangjából hiányzott az élesség, talán az az elmélkedő, mégis bájos kifejezés tette, mely oly' sokszor ült vonásain. Sangwook viszont ezúttal egészen más okból fojtotta belé a szót.

- Idenézz! Valaki kész regényt írt rólad. - Kerekded, vigyorgó arca egy érett, piros almához hasonlított, ahogy hátrahajolva Cheolho szemei elé tolta a fehéren fénylő kijelzőt.

Amaz kapkodva feljebb csúszott az ülésen. Sapkája a földre hullt, de ezúttal ez a legkevésbé sem érdekelte. Őzszemei sebesen jártak a sorok közt, ahogy megmarkolta a telefont. Izgalmában alig fogta fel, mit is olvas, ám önkéntelenül kiszélesedő mosolya és elsimuló szemöldökei mindent elárultak.

Zavart örömében lelapult, szalmaszínűre melírozott tincseit piszkálgatta homlokán. Titkon mindig reménykedett benne, hogy lesznek majd olyanok, akik megértik, átérzik az érzéseket, melyeket ő a dalaival átadni igyekezett. Akik nemcsak a rappert vagy épp a szépfiút, hanem az alkotót is meglátják, megérzik benne.

Hirtelen érkezett öröme egészen elfeledtette vele, hogy nem épp ez a legmegfelelőbb pillanat az instagramon olvasgatni. - Ahogyan Sangwookkal is, akit a mögöttük álló autós türelmetlen dudálása figyelmeztetett arra, hogy ideje lenne már elindulnia.

Szerény mosollyal intett kifelé elnézést, majd sebességbe helyezte az autót. S a visszapillantó tükörben egy örömtől szikrázó tekintettel találkozott, melyből tovaszálltak a rejtőzködő árnyak.

...Ézemi...