Még egyszer segíts, kérlek (Leeteuk, Heechul, Onew) 2.

Figyelmeztetés: yaoi

***

Miután végzek a fürdéssel, s visszasétálok a szobámba, Heebum már az ágyamon vár. Végigsimítok selymes bundáján, azután bebújok a takaró alá. Eloltom a lámpát, majd oldalra fordulok, ő azonban nem marad az ágy végében, ahogy szokott. Érzem, amint tappancsai bele-belemélyednek a paplanba; egyre feljebb lopakodik mellettem.

Végül mellkasomhoz húzódik, s ott összekuporodik. Felé nyújtom az egyik kezem, és úgy ölelem magamhoz, mint Heechult régen. Nem tudom, miért, de megnyugtat a közelsége.

Álmomban Heechul fekszik a helyén; ahogy meglátom őt, elönti szívemet a boldogság békés folyama. Néhány pillanatig csak gyönyörködöm arcvonásaiban, melyeknél festeni sem lehetne szebbet. Porcelánfehér bőrét mintha aranyporral vonnák be az első reggeli napsugarak, pillái lágyan meg-megrezzennek néha, kívánatosan telt ajkai pedig mozdulatlanul pihennek ujjain.

Óvatosan végigsimítok arcélén, mire lassan kinyílnak szemei. Megragadja a vállaimat, s szóra nyitja a száját, én azonban semmit sem hallok.

Hirtelen darabokra törik a kép.

Hiszen ő már meghalt...

Mélybarna szemei könnybe lábadnak, ahogy hiába próbál újra és újra megszólalni, s látva őt, én is sírva fakadok. Magamhoz akarom szorítani, ekkor azonban hirtelen semmivé lesz, én pedig arra eszmélek, hogy a levegőt markolom.

Kipattannak szemeim; ebben a pillanatban tudatosul bennem, hogy álmodtam. Heebum fekszik mellettem, ugyanúgy, ahogy az este, s rám emeli sárga szemeit. Pupillái csíknyira szűkülnek, mégsem pislog, csak engem néz.

- Ne haragudj, hogy felébresztettelek – húzom végig ujjaimat fülei közt, majd megdörzsölöm a szemeimet. – Tudod, álmomban itt volt velem a gazdád, és valamit mondani akart nekem, én viszont nem hallottam őt – hajtom le a fejem, a szemembe tükröződő napsugarak mégis keserédes mosolyra húzzák a számat. – De ez csak álom volt, a valóságban pedig még mindig én vagyok a leader, akinek kötelezettségei vannak – nézek vissza rá, ő pedig úgy figyel engem, mintha értené, mit beszélek.

***

Elnyom az álom, majd arra eszmélek, hogy valami az arcomat csiklandozza. Teuk engem cirógat, miközben szerelmesen néz rám. Visszakaptam a testemet?

- Te látsz engem? – teszem fel neki a kérdést, ő azonban összevont szemöldökkel pillant vissza rám.

- Mondtál valamit?

- Teuk, te... tényleg látsz? – Érzem, ahogy könnyek szöknek a szemembe, az ő arcán azonban ugyanolyan tanácstalanság ül. – Nem hallod, amit mondok?

- Te... te... már nem élsz, mégis itt vagy velem – tör ki belőle is a sírás. Forró lehelete arcomra csapódik, ahogy hozzám hajol, a következő pillanatban azonban mindennek vége szakad.

Kinyílnak a szemeim, s újra Heebum látószervein keresztül érzékelem a világot. Minden csak álom lett volna?

Teuk is felébred, és azonnal rám pillant. Ugyanazt álmodta, amit én? Talán... álmában lát engem? Bárcsak mondhatnék neki valamit, de ismét tehetetlen vagyok. Meg kell várnom a következő éjjelt, hogy ezt megtudjam.

Tanácstalanul figyelem, ahogy újra magára ölti a szokásos mosoly-maszkját, tettetve, hogy minden rendben. Most is csak a csapatra gondol, ahogy mindig.

Egyetlen dologban volt igazán önző, amióta csak ismerem: a fürdőszobát képes volt reggelenként akár egy órára is elfoglalni, hogy tökéletesen nézzen ki. Folyton azt mondogatta, hogy elfekkel mindenhol találkozhat, nekik pedig sosem akart csalódást okozni.

Ahogy viszont most ránézek, ennek a fiúnak csak az árnyékát látom. Mindent rutinból csinál egymás után, s a tükör előtt is csupán azért tölt több időt, hogy elkendőzze mások elől a bánatát.

Ez nem folytatódhat így, valamit tennem kell.

***

Mialatt rendbe teszem magam, ráhangolódom a napi teendőkre. Először be kell ülnöm egy megbeszélésre Lee Soomanhoz, utána irány a Sukira, délutánra pedig van egy tévés szereplés egy varieté show-ban.

Lassan kifújom a levegőt, ahogy szemügyre veszem arcomat a tükörben. Rendben, kész vagyok.

Nem értem, miért kell mindig újra és újra lefutni ugyanazokat a köröket – gondolkodom magamban, miközben a vezérigazgató helyettesét hallgatom, aki szinte szóról szóra ugyanazt szajkózza, mint a múlt héten.

Persze, engedelmesen bólogatok, mindent tudomásul veszek, majd a végén előadom a csapat kéréseit és kérdéseit. Meglepetésemre, amikor felhozom, hogy Kyu és Zhoumi is szeretne szóló albumot kiadatni, egy „rendben, megfontoljuk a dolgot, és hamarosan tájékoztatjuk” a válasz. Ezt hallva felderül az arcom, s előre is köszönetet mondok. Ha a vezetőség így nyilatkozik, az már jó jelnek számít.

- Képzeljétek, azt mondták, hogy elgondolkodnak a szólókon! – osztom meg örömömet azonnal a többiekkel, amint belépek a dorm ajtaján.

- Tényleg? Ez nagyszerű hír, akkor jó esély van a sikerre – siet elém Sungmin az előtérbe.

- Így van. Most kell igazán mindent kihozni magunkból, fiúk – sétálok be a nappaliba, ahova már beszivárogtak a készülő ebéd isteni illatai – Hmm, mit főzöl, Wookie?

- Seolleongtang[1] és dwaejibulgogi[2].

- Már alig várom – ülök le az asztalhoz Hyukie mellé, aki látszólag a telefonjával van elfoglalva, de közben fél percenként pillantgat a tűzhely felé. Mindig csak enne...

- Ugye, japchae[3]-t is csináltál? – lép be ekkor Donghae a nappaliba, s lehunyt szemekkel szippant a levegőbe.

- Persze, már kész van – válaszol Wookie, s nemsokára le is tesz egy nagy tálat az asztalra.

- Légy szíves, várjátok már meg, míg elkészül a többi – húzom el az ételt Hyukie elől, aki elszontyolodva engedi le az asztalra pálcikáját. – Inkább beszéljük át újra a mai napot.

- De hyung, tegnap már mindent megbeszéltünk – szólal meg Kangin.

- Az lehet, de reggel eszembe jutott még pár dolog.

Mindennek tökéletesnek kell lennie.

Eljön a délután kettő, s először Wookie hangja csendül fel a mikrofonban: megkezdődik az adás.

A többieknek sose mondtam, de azóta egyáltalán nem szeretek a rádió stúdióban lenni. Valamiért itt minden Heechulra emlékeztet: a mikrofon, a szócsaták, s a kívánságműsor, ami – ha ő is itt volt – sokkal inkább szólt róla, mint a hallgatók kéréseiről.

- A mai témánk pedig: Bakik a színpadon. Kedves hallgatók, fogadják szeretettel a SHINee leaderét és maknae-jét, Onew-t és Taemint – üti meg a fülemet Sungmin hangja, visszarángatva a valóságba.

- Nagy tapsot nekik! – rikkant egyet Shindong, s mind a négyen tapsolva köszöntjük a fiúkat, akik szintén üdvözölnek minket, majd helyet foglalva a hallgatóságot is.

- Na, szóval, Onew, az utóbbi egy-két évben elég sok fellépésetek volt, óhatatlan, hogy néha be ne csússzon egy-egy baki a koreográfiákba. Te, mint a csapat leadere hogyan kezeled az ilyesmit? – fordul felé Sungmin.

- Nos, hyung, természetesen mindig arra törekszünk, hogy tökéletesen teljesítsünk a színpadon, de véletlenek mindig vannak. Erre igazából nemigen tudunk felkészülni, csupán annyit tehetünk, hogy a lehető legtöbbet gyakoroljuk az új mozdulatokat, hogy azok belénk rögződjenek, így kisebb a hibák esélye is.

- Ah, értem.

- Igazából sok dologra mi is csak azután jövünk rá, ha már megtörtént velünk. Például, amikor új fajta csíptetővel rögzítették ránk a mikroportokat, előfordult, hogy lecsúsztak a ruhánkról egy-egy lendületesebb mozdulatnál, s olyan is volt, hogy arcon csaptak minket, ami elég fájdalmas – szólalt meg Taemin.

- Ti is kaptatok azokból a kis csipeszes portokból? Nekünk is meggyűlt vele a bajunk. Szegény Kyunak a szemébe csapódott az enyém a Bonamana közben, tudjátok, ennél a mozdulatnál – mutatom meg az említett elemet, mire szinte mindenkiből kitör a nevetés. – Hjaa, ez nem vicces, szegénynek be is pirosodott a szeme.

- De bizony az! A csipesz megbukott a teszten, betett neki a Bonamana-kaszálás – kontráz rá Shindong. - És mi a helyzet azokkal a szituációkkal, amikor hibát vétetek, például amikor elestek a színpadon? Onew, úgy gondolom, te tudnál erről mesélni – teszi fel a kérdést még az előbbi vidám hangsúllyal, mire Sungmin halkan kuncogni is kezd.

- Nem tagadom, előfordulnak velem ezek a dolgok, lehet, hogy gyakrabban is, mint a többiekkel – pillant mosolyogva Taeminre, aki csak bólint egyet. – Ilyenkor szerintem az a legjobb, ha az ember ott folytatja az előadását, ahol abbahagyta.

- Ah, mindent a közönségért, igaz? – kérdezi Sungmin.

- Igen - helyesel bólogatva Onew.

- És Taemin, te mit csinálsz hasonló helyzetben? – érdeklődik Wookie.

- Én... nos, ugyanazt, mint Onew hyung, néha pedig mosolygok.

- Ó, a ragyogó mosolynak senki sem tud ellenállni! – szólal meg Shindong, mire ismét tetőfokára hág a hangulat.

Befejeződik a műsor, s magam is szokatlanul jó hangulatban lépek ki a stúdióból. Nem tudom, hogy a téma, vagy a fiúk tették, de ezúttal nem kellett megjátszanom a jókedvet, annak ellenére, hogy elég keveset szólaltam meg az egész műsor alatt.

- Nincs kedvetek megenni velünk valamit? Hiszen a KBS-ben is együtt lesz jelenésünk két óra múlva – nézek Onew-ra, amint kilépünk az épületből.

- Hát... igazából megbe... Mindjárt megmondom – kapja elő a telefonját, s pár lépéssel odébb vonul, mire Shindong kuncogva néz utána, s Taemin is látványosan elvigyorodik - Mi olyan vicces? – kérdezek rá a dologra.

- Semmi-semmi – legyezget Shindong, és a maknae is csak a fejét rázza, így nem firtatom ezt tovább.

- Hova is megyünk? - kérdezi Onew, kezében a telefonnal.

- A Keleti Napba – felelem.

- A Keleti Napba – ismétli el ő is kagylóba. – Légyszi, siessetek! – nyomja meg a letevő gombot.

- Mehetünk? – nézek végig a fiúkon, legutoljára őrajta.

Mindenki helyesel, így elindulunk a furgonunk felé. Shindong közben megint vigyorogni kezd valamin a hátam mögött, de úgy döntök, ezúttal figyelmen kívül hagyom.

---

[1] ökörcsontleves

[2] disznósült

[3] párolt üvegtészta

...Ézemi...