Fekete és Lila (Heechul & Tao) 4.

Figyelmeztetés: yaoi és 12+

¯Birdy – Standing In the Way of the Light

Mégis miért nem vette fel a telefonját?

A kérdés újra és újra megszólalt a fejemben, egészen elvonva a figyelmem, így hiába éreztem bőrömön a nedves hideg ostromát, a taxit mégis a plázához rendeltem, ahogy elég gyakran szoktuk Taóval.

A késő őszi szelek pirosra csipkedték ujjaimat, s izmaimat megfeszítve szaporáztam meg ezidáig lassú lépteimet a tapadós úton, hátha ez segít kicsit felmelegedni. Továbbra sem váltottunk néhány semmitmondó szónál többet egymással, de ekkorra már olyannyira elhatalmasodott felettem önző vágyam egy kis cirógató melegség iránt, hogy nem is kerestem tovább a választ arra a kérdésre, hogy Tao miért nem fogadta a hívást.

Társas magányunknak a megérkező taxi középkorú, ravaszkás tekintetű sofőre vetett véget, aki úgy tűnt, az utasokkal való beszélgetést tekinti elsődleges szórakozásának, ugyanis amint egy lélegzetvételnyi időre csend támadt köztünk, azonnal meg kellett szólalnia.

Képtelen voltam levenni a szemem furcsán kifelé álló metszőfogairól - melyek közt nemhogy egy tű, de még egy szalmaszál is kényelmesen elfért volna –, amit talán észre is vett, s ezért intézte a mondandóját egyre inkább csak hozzám. Elgémberedett tagjaim azonban új élettel teltek meg az autóban ülve, ahogy a fülledt melegség szinte a pórusaimba szivárgott az utazás alatt. Mindennek megvan az ára...

Megérkeztünkkor a kinti világ beszökő, metsző hidegsége szinte a csontjaimig hatolt. Tao újra egészen közel húzódott hozzám, hogy alábújhasson az ernyőnek abban a néhány méternyi szélcsatornában, mely a mi tömbházunkat is körülvette.

*

- Menj csak előbb fürödni, addig én keresek valami filmet – vetettem fel neki az ötletet, miután hallgatag lassúsággal megszabadult nedves kabátjától, s kibújt cipőjéből.

Bólintva helyeselt, s mintha újra felvillant volna egy halvány mosoly ajkai sarkában, mielőtt előkotort volna egy sötétkék melegítőnadrágot és egy csíkos felsőt szekrényéből, melybe azután újra vissza kellett tologatnia azokat a rendetlenül behányt ruhadarabokat, amelyek most akaratlanul is kifelé bámészkodtak a félig nyitott ajtón.

Még hallottam, ahogy becsapódik a fürdő ajtaja, s kisvártatva megnyílnak a csapok is, azután azonban csak a vízcsobogás kiszűrődő hangja nyújtott háttérzenét monológomnak, miközben a DVD-k között kutakodtam.

- Horror? Á, ez csak elsőre tűnt jó választásnak – tettem félre az első pár kezembe akadó darabot. - Kaland? Aish... ezeket meg már vagy ötször láttuk – magasítottam a kupacot csakhamar néhánnyal. – Vagy... vígjáték? Talán ha nevetnénk egy sort, tényleg jobban éreznénk magunkat? Ah, nem is tudom, tényleg nem tudom... Inkább mégsem – döntöttem végül, s újabb oszlopot kezdtem emelni a meglévő mellé.

S ekkor a kezembe akadt valami furcsaság. – A torony. Romantikus dráma fantasy elemekkel – olvastam a feliratot a tokon, melynek borítója rózsaszínbe nyúló szürkés árnyalatokban játszott, középen egy szokatlan, égbe nyúló építménnyel. – Hmm....

A kíváncsiság egyike volt néhány leküzdhetetlen rossz szokásomnak. Felegyenesedve lopva sandítottam a fürdő felé, s mikor megbizonyosodtam afelől, hogy Tao még mindig áztatja magát, nesztelenül betoltam a DVD-t a lejátszóba. A filmet azonnal lenémítottam, majd a készülék elé telepedve lestem bele a történetbe.

*

- A fantasy elemek már megvannak, de mégis hol itt a romantika? - folytattam félbehagyott monológom, miután a faliórára pillantva észrevettem, hogy már negyed óra eltelt, és eddig meglehetősen unalmas volt a film. – Tao pedig szokás szerint elhasználja az összes meleg vizet...

Megtehettem volna, hogy keresek egy másik filmet, akkor ki sem derült volna, hogy belelestem, de valami mégis arra késztetett, hogy nézzem tovább, bármennyire vontatottnak is ígérkezett, és akármilyen mérges is volt mindig Tao, mikor rajtakapott az ilyesmin. – De emellé inni kell, máskülönben elalszom – határoztam el végül magam, s lábujjhegyre emelkedve kiosontam a konyhába egy üveg sojuért, melybe azon nyomban bele is kortyoltam, miután újra megnyomtam a lejátszó gombot.

Furcsamód mintha az ital segített volna, hogy jobban átlássam a történetet, mert nemsokára felvillant a fejemben az a bizonyos villanykörte. – Ah, szóval ezért ismerik egymást már a kezdetektől! – örvendeztem, mintha valami kopottas, ódon faajtó patinától elszürkült kulcsa akadt volna a kezembe, mely mögött azt a kincset vélem felfedezni, amire régóta vágyom.

Olyannyira belefeledkeztem azonban saját világomba, hogy meg sem hallottam a fürdőszoba ajtajának nyílását; csupán egy hangos csörömpölés adta tudtomra, hogy Tao már nincs odabenn.

***

Miután minden nedves és száraz ruhadarabot levetettem magamról, a kicsi, de a célnak pontosan megfelelő mosógép tetejére hánytam. Alig vártam, hogy a meleg víz alá állhassak. Talán úgy gondoltam, hogy az majd segít egy szemernyit megnyugodni, de amint megnyitottam a csapokat – hideget-meleget egyszerre, hogy tökéletes legyen a hőmérséklet -, rá kellett eszmélnem, hogy az általában álmosító meleg víz nemhogy nyugtató hatással lett volna rám, hanem valahogy még agresszívabbá kovácsolta a bennem feketén tomboló érzelmeket.

Keservesen elmosolyodtam.

Ez is csak miatta van! Mert minden dologba, amit csinálok, őt látom bele. De akkor jólesett vele szeretkezni a zuhany alatt, mert akkor még azt hittem, hogy ez tényleg a szerelemről szól. Bolond voltam akkor is, mint most. Akkor azért, mert mint egy gyerek, önzetlenül és feltétel nélkül szerettem, és azt gondoltam, hogy viszonzásra talált mindez. Most meg azért, mert képtelen voltam elhagyni egy olyan személyt, akire ki tudja már mióta csupán csak szeretetnek álcázott megszokásból vágytam.

Mintha a régmúlt csalfa szerelme itt ülne a nyakamon, s fegyvert szegezne a tarkómhoz, hogy ne feledjem el. De én el akarom! El ezt az egészet, mert ő nem érdemel meg engem, s én sem érdemlem meg ezt a szenvedést.

Kettős érzelmek közt vívódtam a rám hulló vízsugár alatt, s hol szidtam magam, hogy még csak a gondolata is felmerült bennem, hogy elhagyom őt, hol pedig győzködtem a szétkaszabolt szívemet, hogy nincs tovább, el kell felednem. Ez az őrjítő tétlenség csakhamar azt éreztette velem, hogy lassan kezdek becsavarodni, viszont minden erőmmel próbáltam uralkodni magamon. És oly’ tisztán látszott a helyes út, a biztos döntés, csak egy lépést kellett volna tennem előre, mégis idegtépően nehéznek tűnt számomra. De mintha ma megkaparintottam volna a kardot, amivel talán elvághatom a szorosan és akaratosan tartó köteleket.

Amint kiléptem a zuhany alól, s megtörölköztem, felvettem az alsónadrágom, a magammal hozott sötétkék nadrágot és csíkos felsőt is. Még emlékszem, hogy az egyik bolhapiacon szerezte be nekem hyung a melegítőt. Sosem szerettem az ócska ruhákat, de ha valamit olcsón és felettébb jó minőségben találtam, nem haboztam megvenni, hiszen képtelen voltam az ilyesminek ellenállni.

Egészen elterelődtek a gondolataim, s már a fülemet tisztítottam, ami a fürdési rutinom végét jelentette, mikor a mosógépre dobott nadrágom zsebében elkezdett rezegni a telefonom. Yixing volt megint.

Egy ideig meredten bámultam a kijelzőre. Haragudtam magamra, hogy egy pillanatig elgondolkodtam azon, hogy felveszem, mégis büszke voltam, hogy inkább kinyomtam őt. Nem fordult még ilyen elő, s most, hogy láttam, jönne utánam, keresne engem, valahogy olyan szánalmasnak és gyengének találtam őt. Az erős Yixinget, aki a végletekig… nem is! Egészen mostanáig tudott irányítani, azonban ma már megtettem az első lépést a célom felé, innen csak folytatnom kellett. A pokolból kivezető ösvényt nehéz megkeresni, de ha már egyszer ráléptem arra, akkor igazából könnyű követni a kínszenvedésekkel szegélyezett utat, ha van, ki végigkísérjen az úton.

Egy mosoly ármánykodott az arcomra, még engem is meglepett, hogy ilyen hirtelen felbukkant. Az ujjam magától cselekedett, és nyomta meg a kijelzőn világító piros ikont. Hát, csak elérkezett ez a pillanat is. Az, amikor Yixing szavai és emléke már soha többet nem álltak utamba, amikor erősen és magabiztosan fölé emelkedtem, hogy megvédjem magamat.

Mintha mindössze egyetlen perc alatt megfordult volna velem világ. Más megvilágításban láttam a nyamvadt életem, még az sem zavart, hogy eddig mit tettem magammal, valahogy úrrá lett rajtam egy nyomasztó, de sokkal inkább uralkodni vágyó érzés, ami a szívemet újra az én irányításom alá vonta.

A benti meleg után a hűvös előszobai levegő megdideregtetett egy kicsit.

Lehet, meg kellett volna szárítanom a hajamat – gondoltam, miközben bal kezemmel beletúrtam enyhén szárazra törölt tincseimbe. A padlóra vetülő fényekből tudtam, hogy hyung belekezdett egy filmbe, és meg sem várt engem, bár minek is csodálkoztam el ezen, hiszen mindig ezt csinálta. Csak abban reménykedtem, hogy nem aludt el a nézése közben.

Belestem az ajtón. A kanapé előtt ült kinyújtott lábbal, nagy figyelemmel nézte a tévét, és az egyik kezében ott forgatott egy zöld üveget. Nem gondoltam, hogy ma inni fogunk – sosem volt rendszeres, hogy ittunk, viszont mindig volt a hűtőben valami alkohol, hogy legyen, ha netalán megszomjaztunk volna rá-, de az őszi hideg ellenére most én is megkívántam a behűtött italt. Miért is ne innék?

A konyhába mentem, magamhoz vettem pár üveg sojut, béna módjára majdnem el is estem a krémszínű járólapon, mert mint mindig, most is vizes lábbal tapicskoltam végig lakáson. Sikeresen visszanyertem az egyensúlyomat, viszont hyung biztos, hogy meghallott, hiszen nagyot csörömpöltek az üvegek, pedig halkan akartam mellételepedni.

- Hát nem sikerült csendesebben – jelentem meg a nappali ajtajában egy halvány mosollyal az arcomon. Hyung viccelődött velem, de csak kedvesen; látszott rajta, hogy fáradt ahhoz, hogy valami frappánsabbat beszóljon. Mellékuporodtam, hátamat a kanapénak döntöttem, és megkezdtem az egyik üveget.

- Már megint valami romantikus? – kérdeztem költőien, de többet nem is szóltam; valahogy ma nem zavart, hogy ilyesmit nézünk, pedig nem szerettem ezt a műfajt, sokkal jobban érdekelt az akció.

Hadd nézze azt, amit akar – gondoltam, és én is belemélyedtem a film képi világába, ha a történet nem is fogott meg. Észre sem vettem, de már a második sojus üvegünknél jártunk mind a ketten, mikor a film egy fordulóponthoz ért. Engem nem hatott meg a jelenet, de hyungot szemmel láthatóan lenyűgözte, ahogy lelepleződött a nagy titok.

Ekkor oldalra néztem, és csak figyeltem őt. Ahogy csillogtak a szemei a tévé fényeitől, ahogy eltátotta a száját hitetlenségében, és fehér fogait is megvillantotta. Fáradtnak tűnt, de annyira szerethetőnek, és itt volt mellettem. Itt mellettem, a közelemben, és bármikor számíthattam rá. Annyira nagyon szerettem és becsültem hyungot, de úgy érzem, soha nem köszöntem meg neki elégszer, hogy befogadott – azonban ezek az érzelmek mintha most csak úgy eltompultak volna, helyette a láncra vert szikra, amit minduntalan próbáltam eloltani, lángra robbant, és erősen küzdött azért, hogy végleg kitörjön belőlem.

Elmosolyodtam, majd térdein pihenő kezéért nyúltam, és összefontam az ujjainkat. Olyan természetesnek éreztem a cselekedetem.

***

Kirichan és ...Ézemi...