A hópelyhek tánca (Heechul) 11. Vissza Szöulba

- Jó reggelt, hétalvó! – kezdte rázogatni Jinhyunt barátnője, aki dünnyögve húzta fejére a takarót.

- Muszáj máris felkelni? – szűrődött ki álmos hangja a puha paplan alól.

- Muszáj, mivel ma már hétfő van, és mindkettőnknek dolgoznia kell.

- Úristen, tényleg! – tornászta magát egy szempillantás alatt ülésbe Jihyun, s szemeivel rögtön kölcsönkapott papucsa után kezdett kutatni a padlón.

- Nyugi, a gép csak másfél óra múlva száll fel. Addig van időd, hogy mindent elmesélj – mosolygott rá Nara, mire a fiatalabb azonnal felhagyott a keresgéléssel, s arca paradicsompirosra színeződött.

- Heechul nagyon aranyos… - gyűrögette ujjaival a paplan anyagát. A lány reakciója láttán kiszélesedett barátnője mosolya:

- Na, és az autogrammal mi a helyzet?

- Kim Nara, te olyan vagy! Nem is az érdekel, milyen volt a randim, csak az autogram? Nem mondok semmit, kérdezd meg tőle magad! A telefonomban megtalálod a számát – bújt bele papucsába, majd – látványosan faképnél hagyva barátnőjét – a szekrényhez csoszogott.

- Akkor biztos az sem baj, ha megkérem, hogy minél hamarabb hívjon el téged újra, mert irulva-pirulva várod a következő randit – vágott vissza Nara, miközben leemelte az éjjeliszekrényről barátnője telefonját, s felé sandítva várta annak reakcióját.

- Unnie, add ide, ne csináld!  - vetette magát az ágyra Jihyun, majd játékos birkózásba kezdtek a telefonért; melynek eredményeként a takaró a padlón kötött ki, a lepedő leginkább egy csatahelyszínre emlékeztetett; a két lány pedig kiterülve, összekócolt hajjal pihegett az ágyon.

- Jikyeong, mindjárt felszállok a gépre, tíz óra negyvenkor már Szöulban leszek – szólt bele a telefonba Jihyun a reptéren.

- De jó, unnie, már annyira hiányoztál! – lelkendezett húga a vonal másik végén. – De nem tudok kimenni eléd, fél kettőig a suliban kell maradnom – szontyolodott el.

- Semmi baj, ha hazaértél, beszélünk. Sok mesélni valóm van ám!

- Nagyon kíváncsi vagyok, milyen Kína! Jó utat, unnie!

- Köszönöm, te pedig vigyázz magadra!

- Úgy lesz, megígérem.

- Szia, Jikyeong! – köszönt el végül Jihyun, s miután a húga is így tett, zsebéve csúsztatta apró, rózsaszín telefonját.

- Olyan jó neked, hogy van egy ilyen húgod, és egy apukád, akik szeretnek. Nekem senkim nincs, és ez régen nem igazán foglalkoztatott, inkább arra ösztökélt, hogy erős és független legyek, olyan ember, aki egyedül is megáll a talpán. Amikor felajánlották nekem ezt az állást, szinte dagadt a mellkasom a büszkeségtől, úgy gondoltam, ezzel mindenkinek megmutathatom, hogy egy nő egyedül is képes sikeres lenni. Ahogy viszont telik az idő, egyre magányosabbnak és gyengébbnek érzem magam, és attól félek, épp ezzel a hülye individualista szemléletemmel űzöm el magam mellől a férfiakat. Szerintem félnek tőlem – húzta száját fájdalmas félmosolyra Nara, miközben csizmája orrával a padlóburkolat fugáját piszkálgatta.

- Unnie, valahol mindenkinek megvan a párja, én hiszek ebben – ölelte át őt Jihyun. – Nézd csak meg ezt a sokféle embert itt a reptéren. Az egyik alacsony, a másik magas, az egyik kövér, a másik sovány, az egyik majd’ kicsattan a boldogságtól, míg a másik egykedvűen ballag. És látod? Szinte mindegyikük mellett sétál valaki. Neked egy határozott férfi kell, az ilyen pedig nem ijed meg attól, hogy te is az vagy – nézett a szemeibe Jihyun.

- Köszönöm – ölelte meg Nara. – Üzenem annak a határozott férfinek, hogy összeszedhetné már magát – törölgette kicsorduló könnyeit.

- Ha találkozom vele, átadom neki – mosolyodott el Jihyun.

Ebben a pillanatban azonban megszólalt a hangosbemondó, s közölte az utasokkal, hogy a gép néhány perc múlva indul. – Mennem kell. Vigyázz magadra, és ne felejtsd el, amit mondtam, oké? – fogta át a vállait Jihyun.

- Rendben van – húzta ki magát Nara. – Ahogy tehetem, meglátogatlak – szorította meg barátnője karjait, s még utoljára megölelte őt.

- Várni foglak – távolodott el tőle Jihyun, miközben egy apró könnycsepp az ő szeméből is kigördült.

***

Heechul szórakozottan sétált be a hotelbe. Igyekezett a lehető legnagyobb csendben benyitni a szobába; gondolta, a villanyt se kapcsolja fel, hogy ne ébressze fel barátait. Mozdulatai azonban kapkodók voltak, hála annak az izgalomnak, amely nem hagyta nyugodni, és az érzésnek, amely szívét melengette.

Figyelmetlensége eredményeként beleütközött az ágy sarkába, majd rávetette magát, és jajveszékelni kezdett.

- Neked meg mi a fene bajod van? – kapcsolta fel az éjjeliszekrényén levő lámpát Gunhee, és félig hunyorogva nézett az ágyán görnyedő Heechulra.

- Belerúgtam az ágy lábába, ahj… meg fogok halni! – szorongatta lábujját a másik.

- Ennek az ágynak nincs is lába – szólalt meg Kangin, aki szintén felriadt a hangzavarra.

- Akkor mi volt az? – szűnt meg látszólag egy szempillantás alatt Heechul fájdalma, s lehajolva tapogatott a földön. – Megvagy! – szorított meg valamit, majd felemelve a műanyag tárgyat, a fény felé tartotta azt. – Ahj, komolyan… - méltatlankodott, mikor megpillantotta tusfürdőjét.

- Én mondtam, hogy pakold el – kuncogott Gunhee, majd hátat fordított barátjának, s lekapcsolta a lámpát. – Jó éjt!

Heechul jól tudta, hogy a két fiú most túl fáradt ahhoz, hogy meghallgassák őt, mégis arra vágyott leginkább, hogy megoszthassa velük örömét. Sokáig nem jött álom a szemére az izgatottságtól, mire végre hajnaltájt elszenderült.  

Reggel – vagyis inkább délelőtt – az ajtócsapódásra ébredt; Kangin valószínűleg nyitva hagyta a szoba ajtaját, amikor kiment, a huzat pedig nem volt tekintettel arra, hogy a két fiú szívesen aludna még.

Heechul kinyitotta a szemeit, s ásítva kereste maga mellett Gunheet, akit szintén felzavart álmából a zaj, s dünnyögve dörzsölgette szemhéjait. Az utóbbi lassan kikászálódott az ágyból, majd – miután nagy sokára megtalálta papucsait – kómásan indult a szobából kifelé.

Heechul jól tudta, hogy barátja első útja a vécére vezet, majd legalább húsz percet eltölt a fürdőben, s gondolta, kicsit visszaadja neki a múlt reggelit. Éppen a ruháit kapkodta magára, mikor Kangin tátott szájával találta szemben magát, aki ekkor tért vissza szobába.

- Te meg mi a francot csinálsz? – röhögte el magát az említett.

- Segíts nekem, légyszi! Csak videózz le – nyomta a fiú kezébe telefonját Heechul, miközben még a hátizsákját is magára vette, amelyben most is ott volt az Anna baba.

Kangin elindította a videófelvételt, és kuncogva követte a másikat, aki röhögve szökdécselt végig a folyosón, a 'Do you wanna build a snowan?'-t énekelgetve. Bekopogott a fürdő ajtaján, majd benyitott, Kangin pedig így lencsevégre kapta Gunheet, aki egy szál alsóban nézegette magát a mosdókagyló feletti tükörben. Hiába is próbálta takargatni magát, Heechul gyorsabb volt, a videót pedig kuncogva töltötte fel instagramjára, miután kivette a telefont Kangin kezéből.

- Ezt még megbánod!  - kiabált ki a fürdőből barátja, ő azonban cseppet sem zavartatta magát. Madarat lehetett volna fogatni vele, és ezt mindenkivel tudatni szerette volna.  

Ebéd közben Heechul mindent elmesélt a két fiúnak. Kangin büszkén veregette meg vállait, miközben Gunhee arra figyelmeztette, mit ne tegyen a továbbiakban, ha nem szeretné elijeszteni Jihyunt.

Az étkezés jó hangulatban telt. Miután befejezték, összepakolták a holmijaikat, majd két testőr kíséretében a reptérre indultak.

***

- Szia, édes Jinyim, hiányoztam? – kapta karjaiba cicáját Jihyun rögtön azután, hogy belépett a lakása ajtaján, s bőröndjét letette a szobája sarkában. Sietve átöltözött, majd bekapcsolta a laptopját, és munkához látott, miközben Jinyi hálásan dorombolt ölében. – Holnapután lesz a ruhapróba, addig mindennek tökéletesnek kell lennie. Szurkolj nekem! – nézett cicájára, aki elégedetten pislogott vissza rá.

Sorra vette az összes céget, mindent kijegyzetelt, majd fel is hívta az említetteket, hogy minden apró részletet leegyeztessen. Éppen végzett a munka ezen részével, és egy kissé megkönnyebbülten kifújta a levegőt, amikor kulcs csörrent a bejárati ajtó zárjában, ugyanis megérkezett Jikyeong.

- Szia, unnie! – ugrott nővére nyakába.

- Szia! Milyen napod volt? – érdeklődött Jihyun.

- Ah, nem lényeg, csak a szokásos unalom. Inkább te mesélj, hogy milyen volt a hétvége. Hová vitt Nara szombat este? – foglalt helyet nővérével szemben egy kis széken, s kíváncsian várta mondandóját.

- Nos, hát… igazából egy popkoncertre vitt.

- De hát, te nem is szereted a popzenét – ráncolta a homlokát Jikyeong.

- Ez igaz, de… ott volt a cseresznyefiú. Én nem tudtam, tényleg nem tudtam… Képzeld, ő egy idol, a Super Junior tagja – piszkálgatta körmeit zavarában.

- Micsoda? Vörös hajú fiú a SuJuban… Az csak Heechul lehet! És mi volt a koncerten? Észrevett? El sem hiszem, hogy te tényleg vele futottál össze!

- Nem vett észre, de másnap utánam kiabált a plázában. Odaszaladt hozzám, és randira hívott, pedig közben észrevették a rajongói, és szinte menekülnie kellett előlük. Ilyen aranyosan még egy fiú sem hívott el. – Újra átélte azt az érzést, amikor a fiú ott állt vele szemben a plázában.

- Komolyan? Unnie, ez olyan romantikus!  - lelkendezett Jikyeong. – És mi volt ezután?

- Egy hídnál találkoztunk, és elmentünk korcsolyázni. Olyan idétlen voltam, hogy rá is estem szegényre, de nem haragudott, segített nekem a jégen egyensúlyozni. Aztán beszélgettünk egy kicsit. Képzeld, neki is van egy cicája, akit Heebumnak hívnak. - Jikyeong elnevette magát a hallottakon:

- Megnéztem volna az arcát, amikor ráestél. Heechul olyan szórakoztató, és a cicája is. Az a macska mindent megenged neki.

- Ilyen jól ismered őt? – kerekedtek ki Jihyun szemei.

- Persze, a Super Junior az egyik kedvenc csapatom – mosolygott maga elé a fiatalabb. – És mondd, jól csókol? – vágta be hirtelen a kérdést, mire nővére fülig pirult.

- Hát, igazából… nagyon jól. Gyengéd, de mégis férfias, én… azt hiszem, szeretem – kezdett el újra körmeivel játszadozni a lány.

- Akkor ez szerelem első látásra! – örvendezett Jikyeong, miközben boldogan ölelte át az idősebbet, akinek ekkor megcsörrent a telefonja.

A kijelzőn Heechul neve szerepelt, melyet meglátva Jihyun ellágyulva emelte füléhez a készüléket, húga pedig szemtelenül közel hajolt hozzá, hogy jó hallhassa a beszélgetést.

- Halló – nyomta meg a felvevő gombot a lány.

- Szia! Épségben hazaértél? – szólalt meg Heechul a vonal másik végén, és hangja azonnal melegséggel töltötte el Jihyun szívét.

- Igen jól vagyok. Ti is visszaérkeztetek már?

- Igen, nemrég pakoltunk le a dormban. Mondd meg a barátnődnek, hogy megvan az autogram.

- Örülök, hogy jól vagy, és nagyon köszönöm.

- Igazán nincs mit. Holnap délután tudnánk találkozni? Nagyon szeretnélek látni – búgta a telefonba, s Jihyun kezéből majdnem kiesett a telefon a remegéstől.

- Ööö… igen. Hol találkozzunk?

- Ahol szeretnéd. Csak arra kérlek, ne túl nyilvános helyre menjünk, nem szeretném, ha megzavarnának.

- Akkor… - kezdett el gondolkodni ajkát beharapva a lány – mit szólsz egy kis kávézóhoz a Sungjong utcán? Csak néhány háznyira van a szalontól, ott megnézheted a ruhát is, amit Han Chaeyoungnak terveztem.

- Ah, nagyon várom! Öt óra jó lesz?

- Igen, addigra mindennel végzek.

- Rendben, akkor várni foglak. Egy óra múlva forgatni megyek, gondolj rám. Én is rád fogok.

- Úgy lesz. Akkor holnap. Szia! – köszönt el Jihyun, majd elvarázsolt mosollyal emelte el fülétől a telefont.

- Ez tényleg az ő hangja – ámuldozott Jikyeong.

- Miért, talán azt hitted, hazudok? – lökte oldalba nővére.

- Nem, dehogy, de… olyan hihetetlen, hogy egy idollal randizol, unnie – mosolygott nővérére. - Hú, már ennyi az idő? Még el se kezdtem a leckémet – pattant fel a székről, és már ki is viharzott a szobából, nővére pedig mosolyogva nézett utána. Nagyon szerette a cserfes húgát, akinek szemei pont olyanok voltak, akár néhai édesanyjukéi.

Hmm, délután fél három van. Ha gyors leszek, épp elég az idő, hogy délig befejezzem Han Chaeyoung ruháját – gondolkodott magában Jihyun, majd előkapta rajzmappájából a tervet, melyet még a repülőgépen készített Beijing felé.

Összeírta a hiányzó kellékeket, majd leszaladt a szokásos méteráru boltba, hogy mindent megvásároljon. Hazaérve nekikezdett a szabásminta készítésének.

 Este tíz órára kellemes fáradtság lepte el elméjét, és mosolyogva könyvelte el magában, hogy holnap időben készen is lesz a ruhával. 

...Ézemi...