Alkonyatból a napsütésbe (HaeHyuk) 3.

Figyelmeztetés: yaoi és 16+

Egyenesen a bolthoz rohanok, mely álmomban megjelent. Vámpírként jóval gyorsabban tudok futni, mint egy ember; így néhány perc alatt oda is érek, miközben még csak el sem fáradok. Körbetekintek a kivilágított épület előtt állva, s megpillantom őt az egyik bokor mellett.

Gondolkodásom elhomályosul. Előtte termek, rámarkolok ujjaira, és magammal viszem őt. Nem tudom, hová, de érzem, hogy mennem kell, Hyukjae pedig nem ellenkezik. Mintha sejtené, hogy mi fog történni, de egyáltalán nem bánná. Talán tudta, hogy ma eljövök érte? Valóban minden megtörtént volna, amit az álmaimban láttam?

Egy panelház előtt állok meg. Felfeszítem az ajtót, majd a karjaimba kapom őt, s felszáguldok vele a tetőre; a  hiedelemmel ellentétben ugyanis mi, vámpírok nem tudunk repülni.

Ahogy leteszem őt, és egy pillanatra az alattunk levő városra tekintek, akkor értem meg igazán, mit tettem. Ránézek, s félelmet látok a szemeiben. Ismét önmagammal harcolok, de akarom őt. Ekkor viszont hirtelen megjelennek előttem az emlékek.

Látom hófehér, kívánatos nyakát, melyet megharapok, ő azonban mégsem akar szabadulni. Az elmém el akarja hitetni velem, hogy ez semmiség; hogy csak azért nem változtattam őt magamhoz hasonló szörnnyé, mert nem állt szándékomban, és ez teljesen rendben van.

Láttam a szemeidben a remegést,

de tudom, hogy nem én vagyok az oka, hisz’ mindig is így volt.

Közelebb lépek hozzá, s újra elkap az állatias vágy bőre eszméletlenül kívánatos illatától. Vadul marok rózsaszínű ajkaira, ő mégis viszonozza a csókom. Átfut elmémen a gondolat, hogy véréből táplálkozzam, aztán karmaimmal végigszántva puha bőrét, darabokra tépjem őt, de perverz gyönyör helyett fájdalom fészkelődik szívembe erre a gondolatra.

Nem akarom bántani. Szeretni és érezni akarom őt...

Odanyomom az egyik kéményhez, karmaimmal könnyedén szétszaggatom ingét, majd lehajítom azt. Szorosan tartom vékony derekát, miközben a nyakához hajolok. Pulzusa lüktetése azonban nem a vérszomjamat ébreszti fel; kényeztetni akarom őt.

Hófehér bőre hívogat, s szemfogaimmal óvatosan cirógatni kezdem, halk sóhajokat váltva ki belőle, ő pedig nyakamra kulcsolja kezeit.

Ő is akar engem...

Karmaimmal bordái között játszadozok, miközben egyre inkább feltüzel halk nyögdécselése.

- Nagyon... izgató a hangod – mormogom ajkaira, mialatt ujjaimmal végigszánkázok kockáin, majd a férfiasságára csúsztatom a kezem. Szemei vágytól csillogva sóvárognak kényeztetésért. Kezeivel ingem nyakánál matatva igyekszik megszabadítani a feleslegessé vált ruhadarabtól, mialatt férfiasságával a tenyerembe simulva élvezi a cirógatást.

Segítek neki; egy mozdulattal végigszaggatom az ingemet, miközben másik kezem karmaival még mindig dudorodó nadrágján játszadozok. Forró lehelete a kulcscsontomra csapódva perzseli bőrömet, mire egyre mélyebb sóhajok szakadnak fel torkomból.

Megszabadítom nadrágjától, mely lecsusszan formás lábain. Bokszerén keresztül simogatom tovább merevségét, de képtelen vagyok visszatartani magam. Erősen rámarkolok, mire egy kicsit beleharap vállam bőrébe.

Letépem magamról saját nadrágomat is, s szorosan a sajátomhoz préselem karcsú csípőjét. Vágytól duzzadó részeinket még elválasztja egymástól az alsónadrág, az érzés mégis olyan, mintha nem is ezen a világon lennék.

Magamnak akarom őt. Nem a vére kell, hanem ő maga; a csodaszép teste, és az érzékeny lelke. Azt akarom, hogy együtt érjük el a gyönyör kapuját...

- Bárcsak... emlékeznél erre holnap is – leheli a fülembe, miközben derekamat átkulcsoló combjain engedek a szorításból. – Én... veled akarok lenni. Nem érdekel, hogy mi vagy, és mire vagy képes, mert engem sosem bántottál. Ne menekülj előlem, kérlek! – Tekintete a szívemig hatol, de csontjaimba visszatér a remegés. Az ég alja rózsaszínessé színeződve hozza a hajnal hírét, s újra erőt vesz rajtam elmém vívódása.

Tudatomnál vagyok, és nem felejtettem el őt, tehát tényleg ő lehet a párom, a másik felem. De ő egy halandó, én pedig egy örök életű lény vagyok.

-  Gyere velem - kulcsolom össze ujjainkat, majd újra a karjaimba kapom őt.

Meg kell tudnom, hogy lehetséges-e. Nem várhatok reggelig. 

-  Öltözz fel, gyorsan, kérlek. Nemsokára mindent elmagyarázok – kapom ki a legelső felsőt és nadrágot szekrényemből, ami a kezembe akad, s magam is sietve felveszek valamit.

- Itt laksz? Egyszerű, de... elég szép – kezdi nézegetni kopott bútoraimat, azután a világoskék falat, miközben felhúzza a nadrágot.

- Ne várj csodát egy vámpírtól – sandítok rá, majd magamra kapok egy pólót. - Siessünk! Ígérem, nemsokára mindent megtudsz – lépek hozzá közelebb, s amint befejezi az öltözést, újra felemelem őt, majd futni kezdek vele a célom felé. Érzem, hogy egyre gyengülök, hisz közel a hajnal. 

- Üdvözöllek titeket ezen a késői órán. Gyertek be – szól ki a legidősebb vámpír, amikor a háza elé érünk.

-  Mi a fene ez a hely? – nézeget körbe Hyukjae fintorogva a sötét sikátorban, miközben kelletlenül veti le cipőjét. Kézen fogom, s magam vezetem be az ajtón. – Mutass tiszteletet – súgom a fülébe, majd belépve a lobogó gyertyafénytől furcsa félhomályban úszó helyiségbe, mindketten fejet hajtunk.

- Á, szóval ő az, akiről meséltél? – kezdi azonnal méregetni Hyukjaet az idősebb, amint helyet foglalunk vele szemben. – Ő valóban a másik feled lehet, különleges kapcsolatot érzek az energiáitok között, mintha kiegészítenétek egymást. Miért jöttetek ide ilyen későn? – teszi fel nekem a kérdést.

-  Az az igazság, hogy... tudni szeretném, van-e arra mód, hogy halandóvá váljak. Ha ő a párom, akit viszont el fogok veszíteni, akkor mi értelme az örök életnek? Emberként akarok élni vele, hogy együtt öregedjünk, és haljunk meg.

- Hogy micsoda? – pislog rám Hyukjae. – Te... te tényleg megtennéd ezt értem? – pillantgat egyik szememből a másikba.

- Igen, ezt szeretném – szorítom meg kezét határozottan, majd visszanézek a legidősebbre.

- Ami azt illeti, van rá egy módszer, de tudnod kell, hogy az eredmény nem visszafordítható. Ha túlesel a folyamaton, sosem lehetsz többé halhatatlan. Így is belevágnál? – kérdezi, s én bólintok egyet. – Jól van. Akkor válhatsz halandóvá, ha három éjen és három napon át emberi vért kapsz, miközben a tiéd távozik a testedből. Megvannak az ehhez szükséges eszközeim, de a vért neked kell megszerezned – néz határozottan szemeimbe.

- Tőlem is kaphatná? – szólal meg Hyukjae, még mielőtt reagálni tudnék az elmondottakra.

-  Ha te adsz neki vért, az még inkább összekapcsol titeket, de ebben az esetben neked is átömlesztésre lesz szükséged, különben belehalsz.

- Ez tényleg lehetséges? A vér nem gond, azt tudok szerezni. Csak ki kell vennem néhány szabadnapot, és elkezdhetjük – nézek szerelmemre, aki csillogó szemekkel mosolyog vissza rám.

El sem tudom hinni, amit hallottam. Sosem éreztem ehhez fogható felszabadult örömöt.

*

Eltelt egy hónap, s minden szörnyűség tovaszállt. Az álmom, melyről azt hittem, sosem valósulhat meg, előttem elevenedik meg. Ugyanúgy itt állok a tánciskola előtt, hallgatva az ablakon kiszűrődő zenét, miközben a lágy szellő cirógatja bőrömet, ahogy rá várok.

Épp ugyanúgy...

- Nagyon hiányoztál – lehelek forró csókot ajkaira, miután kilép az ajtón, s még egy pillanatig gyönyörködöm szemeiben, melyek ugyanazzal a ragyogással tündökölnek, mint azon a napon, mikor először megpillantottam őt.

...Ézemi...